Az Igazságügyi Minisztériumhoz érkezett megkeresésben kérdésként merült fel, hogy a szerzői vagy a szerzői joghoz kapcsolódó jogok, illetve iparjogvédelmi jogok megsértése szabálysértéssel okozott kár megtérítése körében a sértett a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 459. § (1) bekezdése 16. és 17. pontjában meghatározott kár, illetve vagyoni hátrány fogalmának alkalmazásával a sértettnek okozott vagyoni hátrány megtérítésére, vagy kizárólag az okozott kár megtérítésére tarthat-e igényt. A megkereső joggyakorlati tapasztalása szerint a szabálysértés folytán keletkezett kár megtérítése tekintetében a kár megtérítése fogalmat a szabálysértési hatóságok eltérően értelmezik, egyes szabálysértési hatóságok a Btk.-ban rögzített kár fogalmára alapozva az elmaradt vagyoni előnyt nem térítik meg, míg más hatóságok a teljes vagyoni hátrányt a megtérítés körébe vonják.
A megkereső beadványában helyesen hivatkozott többek között arra, hogy a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) nem definiálja a kár, illetve a vagyoni hátrány fogalmát, valamint bemutatta a Btk. érintett fogalmainak definícióját; a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) polgári jogi igényre vonatkozó szabályait is idézte. Ezt követően vizsgálta a szabálysértési eljárásban és a büntetőeljárásban érvényesíthető sértetti kárigény közötti viszonyt, ami alapján arra a következtetésre jutott, hogy egyrészt a Btk. kár és vagyoni hátrány definíciója szükségképpen alkalmazandó a szabálysértési eljárásokban is, másrészt ugyanakkor hiányolja azokat a szabályokat, amelyek a Be. polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezéseinek szabálysértési eljárásban való alkalmazását lehetővé tennék. A megkereső megállapítja, hogy csak a Be. 573. § (1)-(2) bekezdése[1] rendelkezik a szabálysértés során felmerült polgári jogi igény megtérítéséről. Mindezekből jut arra a következtetésre, hogy a Be. polgári jogi igényre vonatkozó szabályai analógia útján érvényesíthetők a szabálysértési eljárásokban. Megkeresésében téves volt ugyanakkor az a Be. 571. § (2) bekezdésével[2] kapcsolatos magyarázat, amely csupán e rendelkezésre figyelemmel tartotta lehetségesnek a büntetőeljárásban a vagyoni hátránynak polgári jogi igény keretei között történő érvényesítését.
A hosszabb ívű megkeresés vázlatos ismertetéséből is kitűnik, hogy ez számos kérdéskör vizsgálatát igényelte: különböző jogágak, így a polgári jog, a büntetőjog, a büntető eljárásjog és a szabálysértési jog szabályozásának egybevetését is. Jelen jogértelmezés kizárólag a büntető eljárásjogot érintő, a Be. 571. § (2) bekezdésének téves megkeresői magyarázatára és a helyes jogértelmezésre kíván rámutatni.
Az összetett alapprobléma okfejtése és a jogrendszer problémaspecifikus vizsgálata során vetődött fel, hogy vajon a Be. szabályai közül mi képez hidat a büntetőjogi kár, vagyoni hátrány, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) kártérítés fogalma között. A megkeresésben bár helyes végkövetkeztetés szerepelt - miszerint büntetőeljárásban polgári jogi igényként vagyoni hátrány követelésének is helye van -, tévesnek bizonyult a Be. 571. § (2) bekezdésével kapcsolatos magyarázat, amely csupán e rendelkezésre figyelemmel tartotta lehetségesnek büntetőeljárásban a vagyoni hátrány polgári jogi igény keretei között történő érvényesítését, ugyanis a megkereső azt állította beadványában: hogy a Be. 571. §-a határozza meg részletesen, hogy a kártérítésre irányuló követelés polgári jogi igényként történő érvényesítése során milyen összegre tarthat igényt a sértett.
Ezzel szemben az a helyes magyarázat, hogy a büntetőeljárásban a Be. 56. §-a[3] alapján van helye kártérítésnek, hiszen a Be. hivatkozott rendelkezése szabályozza: polgári jogi igényként - többek között - kártérítésre irányuló követelés érvényesíthető. A megkeresésben foglaltakkal ellentétben a Be. 56. §-ának kártérítésre vonatkozó törvényi rendelkezése "képez hidat" a büntetőjogi kár, vagyoni hátrány és a Ptk. kártérítés fogalma között. A Be. 56. §-a szerinti fogalomhasználat tudatosan a Ptk. fogalomhasználatával azonos, hiszen a büntető-
- 51/52 -
eljárási kódex érintett része a Be. kodifikációja során a Ptk. hatályos szabályainak a figyelembevételével készült.
A Ptk. 6:522. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni, a Ptk. 6:522. § (2) bekezdése pedig szabályozza, hogy a teljes kártérítés körében a károkozó köteles megtéríteni
a) a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést;
b) az elmaradt vagyoni előnyt;
c) a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeket.
A Ptk. kártérítésre vonatkozó szabályaira figyelemmel tehát a Btk. szerinti kár, illetve vagyoni hátrány egyértelműen érvényesíthető a polgári jogi igény keretei között. A megkeresésben tehát téves volt az az álláspont, amely a Be. 571. § (2) bekezdéséből származtatja azt, hogy a vagyoni hátrány polgári jogi igényként érvényesíthető. A Be. 571. § (2) bekezdése mindössze arról rendelkezik, hogy ha a bíróság az ítéletében megállapítja a bűncselekménnyel okozott kár vagy vagyoni hátrány összegét, illetve a bűncselekmény elkövetési értékét, ezen összeg mértékéig az előterjesztett polgári jogi igényt érdemben el kell bírálni. Tehát ez a szabályozás kizárólag azt hivatott szabályozni, hogy a büntetőbírónak a büntetőjog fogalomrendszerében mikor van polgári jogi igény rendezési kötelezettsége, nem pedig annak tartalmára utal. Ez a rendelkezés tulajdonképpen "csak" egy elbírálási parancsot fogalmaz meg a büntetőbírónak, de nem ezen alapul, hogy büntetőeljárásban a kártérítésbe a vagyoni hátrány megtérítése is beletartozik.
A Szabs. tv. 54. § (3) bekezdése szerint a sértett - az e törvényben meghatározott feltételek mellett - kérheti az eljárás alá vont személytől a szabálysértés folytán keletkezett kárának a megtérítését. Álláspontunk szerint a Szabs. tv. esetén sem irányulhatott a jogalkotó szándéka arra, hogy a vagyoni hátrány megtérítésének lehetőségét kizárja azokban az esetekben, amikor a szabálysértési tényállás nem kárról, hanem vagyoni hátrányról rendelkezik. A jogértelmezés bizonytalansága helyett e kérdés egyértelműen a szabályozás keretei között válaszolható meg, így a hatáskörrel rendelkező Belügyminisztériumnak juttattuk el a megkeresést.
* * *
Az Igazságügyi Minisztériumhoz olyan állampolgári megkeresés érkezett, amely a gyermek és különélő szülője közötti kapcsolattartás rendezésével összefüggésben fogalmazott meg kritikai észrevételeket.
A megkeresés szerint a jelenleg hatályos jogrendszer nem szabályozza megfelelően az elválni kívánó szülő és gyermekének kapcsolattartását. Ugyanis, ha a gyermek egyik szülője megakadályozza a másik szülő részére alanyi jogon járó láthatást, akkor a másik szülő semmilyen módon nem léphet fel ez ellen mindaddig, amíg a bíróság a házassági, illetve szülői felügyelet gyakorlásának rendezésével kapcsolatos perben jogerős ítéletet nem hozott. A válóper beadásától számított időintervallum akár több év is lehet, amely idő alatt az egyik szülő teljesen kizárhatja a másik szülőt a gyermek életéből. A másik szülő ez ellen semmilyen jogorvoslattal nem élhet.
1. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.). 4:178-4:185. §-ai tartalmazzák a kapcsolattartás jogának és kötelezettségének alapvető normáit, a részletszabályokról pedig a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) rendelkezik. A Ptk. Családjogi Könyvében kardinális szempont a gyermek érdeke, nemcsak a kapcsolattartás, hanem a gyermeket érintő egyéb kérdésekben is. A Ptk. Családjogi Könyve a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel összhangban alapelvi szinten mondja ki, hogy a családi jogviszonyokban a gyermek érdeke és jogai fokozott védelemben részesülnek [Ptk. 4:2. § (1) bekezdés].
A kapcsolattartás mind a gyermeki jogok, mind a szülői jogok érvényesülése szempontjából alapvető intézmény. A Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) határozottan megfogalmazza a 9. cikk 3. pontjában, hogy az Egyezményben részes államok tiszteletben tartják a mindkét szülőjétől vagy a szülők egyikétől külön élő gyermeknek azt a jogát, hogy személyes kapcsolatot, közvetlen érintkezést tarthasson fenn mindkét szülőjével, kivéve, ha ez a gyermek legfőbb érdekével ellenkezik. A Ptk. 4:178. § (1) bekezdése is úgy rendelkezik, hogy a gyermeknek joga, hogy külön élő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani. A gyermekétől különélő szülő - ha a bíróság vagy a gyámhatóság eltérően nem rendelkezik - jogosult és köteles gyermekével kapcsolatot tartani. [Ptk. 4:178. § (2) bekezdés].
A Ptk. 4:181. §-a szerint a kapcsolattartásról a házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti perben a szülők egyezséget köthetnek; egyezségük hiányában a kapcsolattartásról - kérelemre vagy a gyermek érdekében hivatalból -a bíróság dönt. Ha házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti per nincs folyamatban, a kapcsolattartásról a szülők megegyezésének hiányában a gyámhatóság dönt. De, ha a kapcsolattartás kérdésében a bíróság döntött, a kapcsolattartás megváltoztatását is - 2021. január 1-jétől - szintén csak a bíróságtól lehet kérni.
A szülői felügyelet gyakorlása során a Ptk. mind a gyámhatósági, mind a bírósági eljárás során lehetőséget ad a közvetítői eljárás igénybevételére, ami a gyermek érdekében hivatalból is elrendelhető, vagyis a szülők kötelezhetők a gyermekkel kapcsolatos vitás kérdések rendezése érdekében arra, hogy közvetítőhöz forduljanak. Ha a közös szülői felügyelet gyakorlása során a szülők valamely kérdésben nem tudnak megállapodni - a lelkiismereti és vallásszabadság körébe tartozó kérdés kivételével -, a gyámhatóság dönt. Ha azonban, ha a szülői felügyelet bírósági rendezésének esete áll fenn, akkor a Ptk. 4:172. §-a szerint a bíróság indokolt esetben
- 52/53 -
kötelezheti a szülőket, hogy a szülői felügyelet megfelelő gyakorlása és az ehhez szükséges együttműködésük biztosítása érdekében - ideértve a külön élő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartást - közvetítői eljárást vegyenek igénybe. A bíróság ezt akkor rendelheti el, ha úgy látja, hogy ettől eredmény várható, és célja többrétű: szolgálhatja akár a szülők közötti együttműködés elősegítését, a kapcsolattartás jobb működését, de egyáltalán a szülői felügyelet megfelelő gyakorolhatóságát is.
2. Amennyiben a kapcsolattartásról nincs sem bírósági, sem pedig gyámhatósági döntés, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 435. § (1) bekezdése kimondja, hogy a bíróság - szükség esetén -a felek erre irányuló kérelme hiányában is hozhat a házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti perben ideiglenes intézkedést. Ideiglenes intézkedés iránti kérelem akár a keresetlevélben, akár annak benyújtását követően külön kérelemben is benyújtható a bírósághoz. A Pp. hivatkozott rendelkezése lehetővé teszi ugyanis, hogy a személyi állapottal kapcsolatos perekben a bíróság hivatalból is hozhasson ideiglenes intézkedést. Ennek hangsúlyozása azért szükséges, mert a 2018. január 1-jén hatályba lépett Pp. kibővítette a személyi állapottal kapcsolatos perek körét, így olyan perekben is megnyílt a hivatalbóli elrendelés lehetősége, amelyekben eddig erre általános felhatalmazást nem adott a törvény. A gyakorlatban leggyakrabban éppen a házassági perekben kerül sor ideiglenes intézkedés elrendelésére. A házassági perek különös szabályozásánál a Pp. 457. §-a, a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránt indított pernél pedig a Pp. 476. §-a exemplifikatív jelleggel sorolja fel azokat az esetköröket, ahol a bíróság a perben ideiglenes intézkedéssel határozhat. Ide tartozik a szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás kérdése is.
Hangsúlyozandó, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról szóló 2020. évi CXIX. törvény 2021. január 1-jei hatállyal módosította a Pp. személyi állapoti perekre irányadó szabályait is. A személyi állapotot érintő pereket célzó módosítások egyik legfontosabb célja a kiskorú gyermek érdekeinek fokozott védelmét célzó rendelkezések bevezetése volt. A kiskorú gyermek érdekeinek védelmében a módosítás kiszélesítette és nevesítette a hivatalbóli bizonyítás esetköreit és az ideiglenes intézkedés hivatalból történő elrendelésének lehetőségét. A módosítás a házassági perben a bíróság által hivatalból elrendelhető ideiglenes intézkedés esetében kiemelte a kiskorú gyermek érdekét, mint az intézkedés elrendelésére alapot adó feltételt, és kiszélesítette a szülői felügyelettel kapcsolatos kérdésben elrendelhető ideiglenes intézkedések körét is.
A fentiek alapján tehát egyértelmű, hogy a bíróság a házassági, illetve szülői felügyelet gyakorlásának rendezésével kapcsolatos perben a jogerős ítélet meghozatala előtt is dönthet - akár kérelemre, akár hivatalból - ideiglenes intézkedéssel a gyermek és külön élő szülője közötti kapcsolattartás kérdésében.
3. A szülőknek a gyermek nevelése során - akkor is, ha a szülői felügyeletet közösen gyakorolják, és akkor is, ha erre a bíróság csak egyiküket jogosította fel - együtt kell működniük, és tájékoztatni kell egymást a gyermekkel kapcsolatos kérdésekről. A Ptk. 4:182. §-a kifejezetten a kapcsolattartási szabályok körében rendelkezik a gyermek érdekében a szülők tájékoztatási kötelezettségéről, illetve arról, hogy a jogosultnak fel nem róható okból elmaradt kapcsolattartást a legközelebbi megfelelő időpontban, de legkésőbb hat hónapon belül pótolni kell. A kapcsolattartás biztosítását részletező határozat rendelkező részében pontosan körül kell írni az elmaradt kapcsolattartás pótlására vonatkozó szabályokat. A kapcsolattartás szabályai megszegésének is - annak jellegétől, illetve súlyától függően - következményei lehetnek, amelyeket a Ptk. 4:183-4:184. §-ai megfelelően rendeznek. A Ptk. 4:183. §-a szerint, ha a kapcsolattartásra jogosult vagy kötelezett személy a kapcsolattartást kellő indok nélkül akadályozza, vagy szabályait megszegi, az ezzel okozott kárt köteles a másik félnek megtéríteni. A bíróság polgári nemperes eljárásban kérelemre kötelezi a kapcsolattartást kellő indok nélkül akadályozó, a kapcsolattartás szabályait megszegő felet a kapcsolattartás akadályozása, szabályainak megszegése folytán keletkezett igazolt költségek viselésére. A gyámhatóság vagy - házassági vagy szülői felügyelet rendezése iránti perben - a bíróság a felróható magatartást tanúsító szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartási jogát a gyermek érdekében korlátozhatja, vagy megvonhatja. A korlátozásra, megvonásra, illetve gyámhatósági hatáskörben a kapcsolattartás szüneteltetésének elrendelésére a kapcsolattartás megváltoztatása iránti eljárásban is sor kerülhet, és ennek az ellenkezője is megvalósulhat: a gyermek érdekében ilyen eljárásban feloldható a korlátozás, illetve visszaállítható a kapcsolattartási jog. Ezen utóbbi döntéseknek feltétele, hogy azok a körülmények, amelyekre a korábbi határozatot alapították, megváltoztak, vagy már nem állnak fenn.
Ha van gyámhatósági vagy bírósági döntés, úgy mód van arra is, hogy mind a kapcsolattartásra jogosult, mind a kapcsolattartásra kötelezett szülő kérje a bíróságtól a kapcsolattartásról szóló határozatban foglaltak végrehajtásának elrendelését. A Ptk. 4:185. § értelmében a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtását - erre irányuló kérelem esetén - a bíróság polgári nemperes eljárásban rendeli el. A bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény 22/A-22/E. §-ai rendelkeznek a kapcsolattartás végrehajtására irányuló eljárás részletszabályairól. 2020. március 1. napjától ugyanis az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény 169. § b) pontja szerinti módosítás alapján bírósági nemperes eljárásban kezdeményezhető a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtása. Tehát azokban az ügyekben, amelyek 2020. február 29-én már folyamatban voltak, még a korábbi - az azóta hatályon kívül helyezett Gyer. 33-33/B. §-ai alapján - szabályok szerint a gyámhivatalok járnak el, és az azokban rögzített intézkedéseket foganatosítják.
* * *
- 53/54 -
A szünetelő eljárás alatt ügyféli jogállás megállapítása megtörténhet-e, illetve ezen új ügyfél jogosult-e kérni az eljárás folytatását? E kérdés a jogalkalmazás során merült fel, amellyel kapcsolatos, az Igazságügyi Minisztérium részéről képviselt szakmai álláspont a lentiek szerint foglalható össze:
Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 49. § (1) bekezdése[4] akként rendelkezik, hogy az eljárás szünetel, ha azt - jogszabály kizáró rendelkezése hiányában - az ügyfél kéri, több ügyfél esetén az ügyfelek együttesen kérik. A szünetelés jogintézményének célja az, hogy az ezt kérelmező ügyfél - hiszen hivatalból indult eljárásban nincs helye szünetelésnek - rendelkezési jogát gyakorolva a kérelmének elbírálására irányuló eljárást függő helyzetbe hozza. Az ügyfél - vagy több ügyfél esetén valamennyi ügyfél egybehangzó - kérelmére történő szünetelés alapvető jellemzője tehát az, hogy pusztán az ügyfél vagy ügyfelek szubjektív akarata folytán következik be, azaz a hatóságnak a szünetelésre irányuló kérelem esetén nem kell vizsgálnia a szünetelés indokoltságát.
Mindezzel összhangban - szintén az ügyfél rendelkezési jogából kifolyólag - mondja ki az Ákr. 49. § (2) bekezdése[5], hogy az eljárást bármelyik ügyfél kérelmére folytatni kell. Tehát a szünetelés esetén, a kizárólag kérelemre folytatható eljárásban, az ügyfél - több ügyfél esetén az ügyfelek bármelyike - akaratából folytatódhat csak a hatóság eljárása. Ennek hiányában hat hónapi szünetelés után az eljárás ex lege megszűnik, melyről a hatóság értesíti azokat, akikkel a határozatot közölné.
A szünetelés időtartama alatt főszabály szerint a hatóság nem végezhet az üggyel összefüggően eljárási cselekményeket, kivéve természetesen azon eljárási cselekményeket, amelyek a szünetelés megszüntetésével függnek össze, illetve, amelyek "függetlenek" az eljárásviteltől (pl. természetesen - iratbetekintési jogot korlátozó ágazati jogszabályi rendelkezés hiányában - a szünetelés alatt is lehetőség van az iratokba betekinteni).
Azzal összefüggésben, hogy ki lehet ügyfél az eljárásban - és egyúttal ki jogosult a szüneteléssel összefüggésben az ügyféli jogokat gyakorolni -, az alábbiak állapíthatók meg:
Az Ákr. 10. §-a kimondja, hogy ügyfél az a természetes vagy jogi személy, egyéb szervezet, akinek (amelynek) jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti, akire (amelyre) nézve a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz, vagy akit (amelyet) hatósági ellenőrzés alá vontak. Törvény vagy kormányrendelet meghatározott ügyfajtában megállapíthatja azon személyek és szervezetek körét, akik (amelyek) a jogszabály erejénél fogva ügyfélnek minősülnek.[6] Az Ákr. tehát az anyagi jogi megközelítésnek megfelelően szabályozza az ügyfélfogalmat, amely azt jelenti, hogy az ügyféli jogállást nem a hatóság döntése keletkezteti, az a törvényi feltételek fennállása esetén ipso iure létezik. Az ügyféli jogállást tehát a hatóság nem konstituálja, csupán megállapítja - deklarálja, mint jogi tényt -, mivel az nem attól függően létezik, hogy a hatóság hogyan dönt róla. Ebből következően az ügyféli jogállás megállapításáról nem kell végzést hozni. Ettől eltérően azonban, ha a hatóság az ügy összes körülményét mérlegelve azt állapítja meg, hogy nem illeti meg a kérelmezőt az ügyféli jogállás, úgy erről az elutasításról döntést kell hoznia, mégpedig önálló jogorvoslattal támadható végzést.[7]
Az ügyféli jogállás megállapítása alapvetően befolyásolja az eljárás menetét, mivel az Ákr. 123. § (1) bekezdés g) pontja[8] alapján eleve semmis az a hatósági döntés, amelyet olyan eljárás során hoztak meg, melyben az eljárásba további ügyfél bevonásának lett volna helye, de ez nem történt meg. Az ismert ügyfelek eljárásba történő bevonása és az ügyfélképesség vizsgálata a hatóság hivatalbóli kötelessége az Ákr. 5. § (2) bekezdés a) pontja alapján, akár kérelemre, akár hivatalból indult vagy folytatott eljárásról van szó.[9] Ezzel szemben az előre nem ismert ügyfelek "felkutatása" nem kötelessége az eljáró hatóságnak, ilyen esetben azt kell biztosítani, hogy a hatóság mindent megtegyen annak érdekében, hogy az adott eljárásban potenciális ügyfélként felmerülhető személyi kör tudomást szerezhessen az eljárásról. Következetes továbbá az ítélkezési gyakorlat is a tekintetben, hogy ha az ügyfél nem gyakorolhatta ügyféli jogait az eljárás során, az a döntés megsemmisítéséhez vezet, mivel az ügyféli minőség jogszabályba ütköző megtagadása sérti az érintettnek a tisztességes hatósági eljáráshoz és a jogorvoslati joghoz való alapvető jogát.
Tekintettel a fentiekben kifejtettekre, valamint különösen arra, hogy a szüneteléshez minden ügyfél egybehangzó hozzájárulása kell, az új ügyfél eljárásba történő belépése "utólagos előkérdése" lesz a szünetelés jogszerűségének. Ennek megfelelően:
- Ismert, konkrétan beazonosítható ügyfél esetén, azaz olyan ügyfél esetén, akit a hatóságnak kötelessége lett volna bevonni az eljárásba (tipikusan ilyen lehet az ingatlan szomszédja építésügyi eljárásban), a szünetelésről hozott végzés jogszabálysértő, tehát azt vissza kell vonnia a hatóságnak, és folytatni kell az eljárást. A 4. pontban említett, előre meg nem
- 54/55 -
határozható ügyfélkör esetén e jogszabálysértés nem áll fenn a szünetelést megállapító végzés kapcsán, ilyen esetben az új ügyfelet nyilatkoztatni kell arról, hogy hozzájárul-e a szünetelés folytatásához, vagy kívánja az eljárás folytatását.
- Amennyiben az eljárásba ügyfélként bekapcsolódni kívánó személy nem minősül ügyfélnek, a hatóság a kérelmét úgy tekinti, hogy az egyúttal az eljárás folytatására irányuló kérelemnek is minősül, és az eljárás folytatására irányuló kérelmet azzal utasítja el, hogy a kérelmező nem minősül ügyfélnek. Ezzel gyakorlatilag az eljárás folytatása körében dönt egyúttal az ügyféli jogállás megtagadásáról, és az e tárgykörben hozott végzés ellen önálló jogorvoslatnak van helye.
* * * Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs. * * * ■
JEGYZETEK
* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs.
[1] 573. § (1) Ha a bíróság a tárgyalás eredményéhez képest úgy látja, hogy a vád tárgyává tett cselekmény szabálysértés, és ezért a vádlottat felmenti, a szabálysértést elbírálja.
(2) Az (1) bekezdés esetében a bíróság elkobzást rendelhet el, és a polgári jogi igényt érdemben elbírálhatja.
[2] 571. § (2) Ha a bíróság az ítéletében megállapítja a bűncselekménnyel okozott kár vagy vagyoni hátrány összegét, illetve a bűncselekmény elkövetési értékét, ezen összeg mértékéig az előterjesztett polgári jogi igényt érdemben el kell bírálni.
[3] Be. 56. § (1) A büntetőeljárásban polgári jogi igényként az a
a) kártérítésre, vagy
b) dolog kiadására vagy pénz fizetésér
irányuló követelés érvényesíthető, amely a vád tárgyává tett cselekmény közvetlen következtében keletkezett.
[4] Ákr. 49. § (1) Az eljárás szünetel, ha azt - jogszabály kizáró rendelkezésének hiányában - az ügyfél kéri, több ügyfél esetén az ügyfelek együttesen kérik.
[5] Ákr. 49. § (2) Az eljárást bármelyik ügyfél kérelmére folytatni kell. Hat hónapi szünetelés után a csak kérelemre folytatható eljárás megszűnik. A megszűnés tényéről a hatóság értesíti azokat, akikkel a határozatot közölné.
[6] Ákr. 10. § (1) Ügyfél az a természetes vagy jogi személy, egyéb szervezet, akinek (amelynek) jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti, akire (amelyre) nézve a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz, vagy akit (amelyet) hatósági ellenőrzés alá vontak.
(2) Törvény vagy kormányrendelet meghatározott ügyfajtában megállapíthatja azon személyek és szervezetek körét, akik (amelyek) a jogszabály erejénél fogva ügyfélnek minősülnek.
[7] Ákr. 112. § (2) Önálló jogorvoslatnak van helye
b) az ügyféli jogállásról vagy jogutódlásról rendelkező.
[8] Ákr. 123. § (1) Az e fejezetben szabályozott eljárások során a döntést meg kell semmisíteni, illetve vissza kell vonni, és szükség esetén új eljárást kell lefolytatni, ha
g) az eljárásba további ügyfél bevonásának lett volna helye.
[9] Vö. Legf. Bír. Kfv.II.37.542/2009/7.; Főv. Ít. 3.Kf.27.207/2011/2.; Kúria Kfv.I.35.473/2012/4.
Visszaugrás
