(Prugberger Tamás)
A természetjog és a pozitív jog egymáshoz való viszonya mindig vitaforrásul szolgált. A pozitív jogászok a természetjog jogi tényezőkénti létezését mindig is tagadták és legfeljebb metajurisztikus jelenségként ismerték el. A természetjogot jogi jelenségként kezelő jogelméleti irányzatok viszont a pozitív jogot meghatározó kategóriaként kezelik, és nemcsak erkölcsi tényezőként tartják nyilván. A természetjog és a pozitív jog viszonyának mikénti kezelése részben világnézeti kérdés. A természetjogot elismerő jogtudósok némelyike Aquinoi Szent Tamás alapján Istentől eredendően az ember veleszületett természetéből vezetik le a jogi normákat. Eme idealisztikus eredetű felfogással szemben, az inkább reálmaterialistának mondható jogelméleti irányzat társadalom többségi érdekeit látensen megtestesítő objektív társadalmi törvényszerűségekből vezeti le, amivel, ha ellentétes a pozitív jog, érvényesülésének hatása gyengül, sőt semmivé is válhat. A reálszocializmus időszakában ezzel a szerintünk is helytálló nézettel kísérelte meg a természetjog létezését igazolni az NDK jogfilozófiáján belül egy kisebb irányzat, Magyarországon pedig Peschka Vilmos és részben Kulcsár Kálmán.1
Újabban Verdros nyomán az osztrák polgári jogi irodalomban Bidlinszki módszertani irányzatában jelenik meg2 a természetjog, amely időszakosan hol háttérbe szorul, hol előtérbe kerül. És ez nem véletlen. Ugyanis a természetjogot reális jogi tényezőként elismerő Marcic-szal szemben - miként ezt Peschka frappánsan kimutatta - a természetjog létezését elvető jogpozitivista jogbölcsész Hans Kelsen a pozitív jog végső forrásaként az alkotmány, azaz az alaptörvény mögött álló "hypotetikus alapnormát" jelölte meg.3 Ennélfogva a természetjogi irányzat éppen úgy szintetizálódik a pozitív jogi irányzattal, miként az Istent végső oktényezőnek tartó theista-idealista filozófia az anyagot mindennek ősforrásaként valló materializmus a pan-teizmusban, amely szerint az őselem anyagi és egyben szellemi jellegű is. A konklúzió mindebből tehát az, hogy a természetjognak van létalapja, azaz metaetikus jogi relevanciája, ami a polgári jogi pozitivizmusra is erőteljesen hat. Ezt figyelembe véve a természetjogot egy olyan mércének kell tekintenünk a polgári jogi jogalkotás és jogalkalmazás területén, amely kimutatja, hogy a polgári jogi pozitív normarendszer mikor felel meg a társadalmi többség nem kisebbségi erőfölénnyel manipulált érdekeinek.
Az ENSZ Alapokmánya és az Egyetemes Emberi Jogok Deklarációja értelmében minden egyes polgári jogi jogalanyt egyenlő jogok illetnek meg és kötelezettségek terhelik. Ebből vezetődik le az esélyegyenlőség elve a negatív diszkrimináció abszolút és a pozitív diszkrimináció relatív tilalma. A pozitív diszkrimináció megalapozottság esetén jogos akkor, ha népcsoport esélybe hozására vagy elnehezült helyzetben lévők körülményeinek megkönnyítésére, ellensúlyozására (egészségtelen körülmények között dolgozók rövidített munka-, és szolgálati ideje) irányul. A mai neoliberális piacgazdaság, és a globalizáció körülményei között, amely az egyre erőteljesebbé váló tőke-, gazdasági-, hatalmi-, és vagyoni koncentráció következtében a szociális olló teljes szétnyílásával és a társadalom kétpólusúvá válásával fenyeget, általános elvként szükséges az alapvető emberi jogokra is visszavezetve a polgári jogban is, általános jelleggel a gyengébb pozícióban lévő jogalanyok védelmére a "minimál standardok" alkalmazását és a kisebbségi jogok érvényesítési lehetőségét elismerni, továbbá olyan, eddig szkeptikusnak ítélt alanyi jogokat faktikusként elismerni, amelyek bizonyos érdek-csoportosulásokhoz fűződnek. Ennek figyelembevételével egyre erőteljesebb mértékben szükségessé válhat az alapszinteken egyesületi, felsőbb szinteken azonban önkormányzati jelleggel szerveződő csoportok önkormányzati jogalanyiságának az elismerése az olyan közösségek részére, mint amilyenek a gazdasági alapon (pl. szövetkezeti, fogyasztói), a vallási, felekezeti alapon (az egyes régi és új egyházak), és az aktualitása miatt igen jelentős faji- és nemzetiségikisebbségi alapon (muszlim, macedon, bosnyák, kurd és magyar nemzeti) kialakulók, valamint amilyenek a településlakossági közösségek. Ennek a közép-keleteurópai politikai rendszerváltással (1990) összefüggő aktualitását az adja meg, hogy a szocialista centralizált zsarnoki államhatalom által önkényesen elvett önkormányzati tulajdonokat a rendszerváltó közép-kelet-európai államok jogalkotási úton, azaz pozitív jogi aktusokkal részben már visszaadták volt tulajdonosaiknak. Ez azonban még nem minden államban és nem minden önkormányzat irányában történt meg. Gondolunk itt a romániai történelmi egyházak és nemzeti kisebbségek nacionalizált ingatlanaira.
Ugyanakkor arról is kell szólni, hogy több posztkommunista állam azokat a vagyonokat, amelyek családi gazdasági szinten megélhetést tudnak biztosítani, természetben visszaadta volt tulajdonosainak. Magyarországon erre azonban nem került sor, mivel a családi méretű államosított műhelyeket és házingatlanokat sem adta vissza természetben a volt tulajdonos családoknak az 1991:XXV. tv., amely az állam által vagyonuktól önkényesen megfosztott személyek kárpótlásáról szólt.
Mellesleg ez a tv. is azzal, hogy nem a "jogtalan", hanem az "önkényes megfosztás" kitételt használja, lényegében arra utal, hogy ez a megfosztás pozitív jog szempontjából jogalappal bírt, a természetjog elveibe azonban beleütközött. Ha azonban e törvény tartalmát, vagyis a kárpótlás mikéntjének a lebonyolítását is nézzük, akkor látni kell azt is, hogy a természetbeni visszaszolgáltatásának - több posztkommunista állammal (NDK, Csehszlovákia) ellentétben történt - elmaradásának a hiánya megint csak természetjogi elvekbe ütközött. A kárvallottaknak kárpótlási jegyekkel, más közép-kelet-európai államokban pedig kuponokkal (vo-cserekkel) történt részbeni kielégítése oda vezetett, hogy a volt tulajdonosok legfeljebb csak közvetett úton juthattak hozzá volt vagyonuk töredékéhez, amelyet így működtetni nem tudtak, és így a gazdaságban működtethető, tőlük önkényesen elvett vagyon nagy része a privatizáció során azokhoz, illetve azok családjához került, akik annak idején a politikai nomenklatúra tagjaiként, a természetjogi elvekkel ütköző államosításokat véghez vitték, és a jog funkcionálásának a keretei között történelmileg kialakult polgári rendet szétzúzták. A kárpótlásnak a privatizációval ilyenként történt ösz-szekapcsolása a volt polgári rétegnek az esélyegyenlőséget továbbra sem biztosította és továbbra is fennmaradt az a ma már visszafordíthatatlan hátrányos, elnyomott helyzete, amelyet Közép-Kelet-Európában a fél évszázados kommunista diktatúra kialakított. Az a cukrász, vagy pék, akitől üzletét, műhelyét elvették, vagy az a kuláknak nyilvánított középparaszt, akit földjeitől, állataitól és gépeitől megfosztottak, kárpótlási jegyeivel gazdaságának csak egy racionális működtetésre képtelen töredékét vásárolhatta vissza. A közép-kelet-európai társadalom volt polgári rétegének nagy része a rendszerváltást követően az egyébként irracionális, de a kommunista a hatalom által a volt vállalkozók termé-szetjogilag mégis igazolhatóan munkát biztosító intézkedésének felszámolása következtében a növekvő munkanélküliség hatására megélhetési gondokkal küzd. Ma már reparálni mindezt csak úgy lehet, ha a volt polgári réteg eme elesett tagjai számára az állam a társadalombiztosítás keretében alanyi jogon biztosítana megélhetést akkor is, ha önhibáján kívül a szükséges nyugdíjéveket megszerezni nem tudta. Azaz nem szociális segélyezési könyöradományozást, hanem a pozitív jog útján a társadalombiztosítási jog kiegészítésével alanyi jogosultságként járó járadékot kellene a részükre az egész közép-kelet-európai régióban kialakítani, ami megfelelne a természetjog szempontjainak. Ezt az Európai Unió az újonnan csatlakozó államok esetében a mezőgazdaságból élők vonatkozásában részben akceptálja azzal, hogy több éves derogációt biztosít a belépést követően a termőföldtulajdon és termőföldforgalom korlátait előíró nemzeti jogforrások érvényben tartására. Bár mindez az EU pozitív jogával ellentétes, természetjogilag azonban méltányolható és igazolható.
E fejezetben a gazdasági globalizációval és a glo-balizált neoliberális piacgazdasággal összefüggésben három aktuális civilisztikai jellegű témakörrel kívánunk a természetjogi értékrendre visszavezetve foglalkozni.
a) Az első témakör a magyar Polgári Törvénykönyv rekodifikációs munkálatainak szerződésjogi szabályai körében egyfelől az iparszerűen gazdasági-pénzügyi tevékenységet folytató vállalatok egymás közötti termelői, kereskedelmi, szolgáltatói és pénz-, valamint biztosításügyi szerződései, másfelől pedig az ún. "fogyasztók", vagyis a természetes személyek nem gazdasági jellegű tevékenységgel összefüggő életszükségleteinek a kielégítésére irányuló szerződéseire összpontosít.
Ebben a körben nagy a jelentősége az olyan tömegszerződéseknek, amelyek tartalmát, azaz a felek jogait és kötelezettségeit szerződésblanketták határozzák meg. A magyar Ptk. újrakodifikálása során várhatóan az egyes szerződéseket tartalmazó részbe beiktatásra kerülnek az európai uniós normáknak megfelelően, a jelenleg csak részben a Ptk.-ban, egyébként azonban külön jogforrásokban szabályozott speciális fogyasztói szerződések, így a házaló szerződés, a prospektuson nyugvó távmegrendelésen alapuló eladás, az utaztatási szerződés, a thime sharring, a fogyasztói hitelszerződés, valamint az elektronikus kereskedelem azzal, hogy a fogyasztó ezeket a polgári jog általános szabályaival szemben könnyebben mondhatja vissza, illetve mondhatja fel érdekmúlásra, valamint a szolgáltatás nem megfelelősségére hivatkozással.4
Itt mind az Európai Unió, mind a tagállamainak a joga lényegében természetjogi szempontokat figyelembe véve védelmet biztosít a kiszolgáltatottabb és a gyengébb pozícióban lévő félnek a szakmailag járatos iparszerű tevékenységet végző tőkeerős szolgáltatóval szemben. E szerződéseknek a Ptk.-ba történt beiktatásával ezt megtette a magyar jogalkotó is.
Ezt a szemléletet igen helyesen kívánja általánossá tenni a magyar Ptk. rekodifikációja azáltal, hogy valamennyi olyan tömegszerződéssel összefüggő blankettának az érdekvédelmi szervezetek (fogyasztók) és az arra illetékes hatóságok (fogyasztóvédelmi felügyelőség, élelmiszer-egészségügyi hatóság, ügyészség stb.) részéről történő bírósági megtámadására lehetőséget biztosítana popularis actio keretében.5 A magunk részéről a fogyasztó fokozottabb védelme érdekében még tovább mennénk azzal, hogy általános szabályként volna helyes elismerni minden blanketta alapján fogyasztói szerződést megkötő személy jogát arra, hogy a már megkötött szerződést a megtámadásra nyitva álló határidőn belül tévedésre, megtévesztésre hivatkozással megtámadhassa, ahol a bizonyítási tehernek a diszkriminációs perekhez6 hasonló megfordítását volna helyes a szerződés megtámadására vonatkozó szabályok kiegészítésével előírni. Ezen túlmenően azonban a bírói jogfejlesztésnek lenne jelentős szerepe.
b) Itt azonban utalni szükséges a magyar Ptk. rekodifikációját illetően egy ellentmondásra is, amely a neoliberális piacgazdaság igényeit kívánja a fogyasztóvédelemmel összeegyeztetni, ami megítélésünk szerint ilyen módon nem megy és beleütközik azon természetjog-tudati értékekbe, amelyekről eddig szó esett. A rekodifikáció előkoncepciója ugyanis abból kiindulva, hogy az "iparszerűen" gazdasági tevékenységet végző cégek célja a minél nagyobb haszonszerzés, amit a jogalkotónak is tudomásul kell venni, az egymás közötti szerződéseiknél a tévedésre és a megtévesztésre vonatkozó megtámadás lehetőségét majdnem hogy a kizárás szintjéig erőteljesen korlátozni kell.7 Egy ilyen szemlélet azt jelentené, hogy az iparszerű tevékenységet folytató gazdasági cégek egymás közötti szerződéseinél a kontraktuális korrektség elve szélsőségesen liberális megítélésre kerülne a gazdasági erőfölényben lévő javára. E szemléletnek a Ptk. szerződési jogába történő bekerülése végső soron a fogyasztót sújtaná, és a fogyasztóvédelmi intézményeket üresítené ki, mivel, ha a nyersanyagszolgáltató-beszállító a saját erőfölényét (drágább vagy rosszabb minőségű nyersanyagszállítás) a termelő-előállítóval szemben érvényesíti, az igyekszik a nagykereskedőre, illetve a nagybani megrendelőre hárítani annak következményeit (drágább és/vagy silányabb minőségű termék), akitől aztán a kiskereskedőn keresztül a fogyasztóra - mint a leggyengébb érdekérvényesítőre - zúdul mindennek a hátránya. Éppen ezért továbbra is általános normaként meg kell hagyni a szerződés tévedés és megtévesztés alapján történő megtámadásának a lehetőségét minden blankettára irányuló hatósági és érdekvédő szervezeti megtámadási lehetőséggel együtt. Ezenkívül pedig helyesnek látszana a munkajoghoz hasonlóan, ha nem is a Ptk.-ban, de egy hozzá kapcsolódó törvényben kötelezően előírni, hogy minden blankettaszerződést a munkajogi kollektív szerződéskötést megelőző olyan multipartit érdekegyeztetésre kelljen létrehozni, amelyben valamennyi érintett termelő-, kereskedő,- beszállító- és fogyasztói szervezet, valamint a témában illetékes állam szerv képviselteti magát. Ilyen mechanizmus Magyarországon az 1993:VI. tv. alapján létrehozott agrárpiaci rendtartás keretében már működik, ahol a tárcaközi bizottság (MÉM-GM-PM) és az egyes terméktanácsok által megkötött általános szerződések képezik alapját a mezőgazdasági termékértékesítési szerződé-seknek.8 E mechanizmus eredete abban a termékhivatali rendszerben gyökerezik, amely az 1928-as világgazdasági válság után Észak- és Dél-Amerika, valamint Európa több államában kialakult, amely hivatalok keretében a termelők, kereskedők és a fogyasztók megállapodnak az adott évre vagy egy meghatározott időszakra vonatkozóan az általuk előállításra, forgalmazásra és felhasználásra kerülő termékek mennyiségi, minőségi és árkalkulációs paramétereiben.9
Ezt figyelembe véve helyes, hogy az új magyar Ptk. megalkotói és az ide kapcsolódó megalapozó elméleti tanulmányok többsége10 arra az álláspontra helyezkedik, miszerint - ugyancsak a munkavállaló, mint gyengébb fél védelme érdekében - a munkaszerződést is a Ptk. nevesített szerződései körébe - szükséges felvenni. Mögöttes jogterületként ott van ezt a védelmet részletes minimál standardokkal biztosító Munka Törvénykönyv (Mt.), amely a munkaszerződés kereteit meghatározó kollektív szerződést és az annak megkötési rendjét szabályozó országos és ágazati szintű tripartit érdekegyeztető tárgyalás rendjét is szabályozza. Valami hasonló mechanizmus konzisztens kiépítésének az igénye jelentkezik a gazdasági globalizáció ellensúlyozásképpen, amit az I. fejezetben elmondott felfogásban természetjogi értékek is alátámasztanak.
c) Az új magyar Ptk. kidolgozói abból indulnak ki, hogy a gazdasági társaságok lényegében többoldalú társasági szerződéssel vagy ugyancsak multipólusú kontraktuson, pontosabban közmegegyezésen nyugvó alapszabály-jóváhagyással jönnek létre, de ugyanígy az egyesületek is. Ebből kiindulva a társasági és az egyesületi jog az új Ptk.-nak a személyeket szabályozó I. könyvén belül a 2. részben elkülönülve a természetes személyektől kerülne szabályozásra. Minthogy itt természetes és jogi személyek többoldalú akarat-megegyezéséről van szó, egyfelől az alapításkor, ahol közmegegyezés jelenik meg, másfelől a működés szokványos kérdéseiben, ahol egyszerű többségi megegyezés, míg a rendkívüli kérdéseknél minősített többségi megegyezés jelenik meg, felvetődik mindkét megegyezésnél egyrészt a határozat-tervezetet elfogadtató igazgatóság (ügyvivő testület) vagy a felügyelőbizottság részéről a szavazó tagság manipulálása és megtévesztése. Ez az óriásméretűvé váló, és a tagság, valamint a vezetés közötti távolságnövekedés mai folyamatában egyre gyakoribbá váló probléma. Ilyenkor nyugodtan felmerülhet a kisebbségvédelmi szabályokon túlmenően bármelyik tagnak - akár részt vett a szavazáson, akár távol maradt attól - a tévedés, megtévesztés analógiája alapján a szerződés megtámadására irányuló joga. Sőt, e tendenciára tekintettel a határozat ellen szavazó kisebbség határozatmegtámadási jogát is szélesíteni szükséges. E kiszélesítésnek azonban határt kell, hogy szabjon az az eset, amikor a tag saját elhatározásából távol maradt a szavazástól. Ez esetben az érdekeit sértő határozat megtámadására lehetőséget csak akkor indokolt biztosítani, ha bizonyítja, hogy önhibáján kívül vagy a vezető/felügyelő testület szándékos manipulációja miatt nem vett részt a határozat meghozásában és nem volt módja az ellen szavazni.
Pozitív vonásként szükséges értékelni, hogy az új Ptk.-ba a mai Társasági Törvénnyel ellentétben állva be kerülne a gazdasági társaságok közé a szövetkezet is,11 mint vállalkozások vállalkozását és fogyasztók egzisztenciáját önsegélyezési alapon elősegítő szervezet. Az viszont már ellentétes lenne a gyengébbek védelmét szolgáló természetjogi értékrenddel, ha a mai Szövetkezeti Törvénynek megfelelően, a változó alaptőke szövetkezeti elvének a kizárásával, a szövetkezetalapítást meghatározott összegű alaptőke felmutatásához kötné,12 megnehezítve a társadalom gyengébb elemeinek gazdasági védelmét jelentő szövetkezeti mozgalom kifejlődését.
(Szalma József)
1. Az általános polgári jogi inkrimináció, a restitú-ció és a teljes kártérítés, kárpótlás elve. A természetjog és a tételes (pozitív) jog feszültségei, lehetséges szembenállása a kártérítési jog kodifikációjánál is kifejezésre juthatnak.
A természetjogi gondolatnak a pozitív jogban az általános károkozási tilalom mellett a teljes kártérítés és a károkozást megelőző (érték- vagy reál) állapot (restitutio in integrum) elvének érvényesítés felelne meg. A természetjogi értelmezés szerint (pl. John Stuart Mill) a károkozó elvben minden olyan közvetlen és közvetett kárért felelős, melyet saját magatartásával okozott, mind szándéka szerint, mind objektív okozásával. Ezzel szemben, a kártérítési felelősség ésszerűsítését hirdető tételes jog, rendszerint a felelősség ésszerű, gyakorlati megvalósíthatósága céljából, a felelősség feltételeit, formáit, határait (mértékét) és telepítését célozza meg.
A polgári jog, szemben a büntetőjog speciális inkri-minációs módszerével, mely minden büntetendő cselekményt előre pontosan körülír, meghatároz (nullum crimen elve), a polgári jogi inkrimináció általános jellegű és a jogellenes károkozás tilalmán alapul.
A büntető jogi felelősségi rendszer kizárólag alanyi (szubjektív) alapozású, melynek központi felelősségi feltétele és mérték-meghatározó ténye a szubjektív meghatározású vétkesség. Ezzel szemben, a polgári jogi deliktuális (v. szerződésen kívüli) felelősség már a XIX. század első negyedétől (Németországban az 1830-as évektől, a vasúti törvénytől) kezdve osztott: lehet szabályszerűen alanyi felelősség, és kivételesen tárgyi (vagy egyéb jogi szinonimáival - objektív, kauzális, okozatossági) amennyiben a kárt fokozott veszéllyel járó dolog, vagy tevékenység idézte elő. Ugyanakkor a XX. század európai polgári jogi felelősségi rendszereiben maga a polgári jogi vétkességfogalma is levált - a poszt glosszátori római jogban (mely még részben, bizonyos értelemben, egységben, azaz még nem polgári és büntető felelősségi rendszerekre bontva szemléli a felelősségi jogot), majd a büntetőjogban kimunkált, árnyalt vétkesség-fogalomtól. A polgári jogban kialakult az objektív vétkesség-fogalom, mely szerint a vétkesség egy elvárttól eltérő magatartás, szemben a büntetőjogi szubjektív meghatározástól, mely a tettes vétkességét attól függően állapítja meg, milyen volt szubjektív viszonya, akarata a cselekmény és következménye iránt, tehát akarta-e tettét és annak következményeit, tudatosan vállalta-e azokat.
A felelősségi feltételek bizonyítási terhe is döntően másként alakul a polgári korszak (XIX. századi) polgári jogában. A büntetőjogban a materiális igazság miatt a bizonyítási teher napjainkig maradt a klasszikus megoldásnál, azaz a bizonyítási teher a felperes, azaz ügyész feladata. A polgári jogban azonban e tekintetben is jegyezhető a jogi racionalizáció, a "felelősségmegállapítás könnyítése" céljából végrehajtott ésszerűsítés. Míg a büntetőjog marad a bizonyított vétkességnél, és az ártatlansági vélelem doktrínájánál, a polgári jogi felelősség már elfogadja a vélelmezett vétkességet s így eláll bizonyos feltétellel az ártatlansági doktrínától. Igaz, a polgári jog (pl. francia Code Civil) a delik-tuális felelősség alanyi (szubjektív) változatánál továbbra is ragaszkodik a bizonyított vétkességhez (ami azt jelenti, hogy a polgári eljárásban a kártérítési perben a delikvens vétkességének bizonyítása a felperest terheli), ám mind nagyobb kivételi körben engedélyezi a vélelmezett vétkességet, különösképpen a tárgyi (objektív) felelősség körében. (Ami azt jelenti, hogy a felperesnek elegendő bizonyítania az okozatosság fennforgását. A törvény úgy tartja, hogy akinek a cselekményéből, vagy mulasztásából ered a kár, egyúttal vétkes is. Annak bizonyítási terhe, hogy a már bizonyítottan okozó nem vétkes, az alperest, a károkozót illeti meg. A büntetőjogi ártatlansági vélelem az okozás bizonyításának feltételével, a polgári jogban tehát nem érvényesül). Ugyanakkor a vélelmezett vétkesség általános érvénnyel jut kifejezésre a polgári jogi szerződési felelősségnél: szerződésszegés esetében (nem teljesítés, késedelem stb.), a szerződésszegő felet terheli (igaz, megdönthető) törvényi vélelem alapján a vétkesség is, mindazon kárért, mely a szerződésszegést követően beállt. A szerződésszegés esetében vélelmezett vétkesség megdöntésének bizonyítási terhe a szerződésszegőt terheli.
A polgári jog racionalizálja a felelősséget annak alapján is, hogy elkülöníti a közvetlen, közelebbi okokat (ok-feltételeket, azaz az okozatosság feltétel-elmélete szerint a következmény beálltának szükséges és közvetlen feltételeit) a közvetett, távolabbi okoktól, a csak okozáson, vétkességtől független alapozású (tárgyi, vagy objektív) felelősséget a vétkességen alapuló (alanyi, vagy másként szubjektív felelősségtől); a szerződésen kívüli (deliktuális) felelősséget a szerződési (kontraktuális) felelősségtől; továbbá a saját magatartásért való felelősséget a mások magatartásáért való felelősségtől, beleértve a szerződésen alapuló felelősségátruházást is (biztosítás).Többes okozás esetében vagy az okhordozók okozási aránya mentén osztja, vagy különleges esetekben egyetemlegessé teszi a felelőssé-get.13 Ám az a lehetőség is fennáll, hogy a több potenciális okhordozó közül a döntő, megfelelő, vagy tipikus ok hordozóját jelöli ki felelősként, koncentrálva ezáltal a felelősséget a több potenciális felelős személy közül egy meghatározott személyre.
Egy emberi cselekvés, vagy mulasztás által okozott kár nagyobb, vagy kisebb is lehet annál amire a szándék kiterjed. Egy cselekvésnek vagy mulasztásnak lehetnek közvetlenül beálló következményei, de e következmények előfeltételei lehetnek további, a cselekvéssel már csak közvetetten vagy csak hipotetikus kapcsolatban álló következmények beálltának. A tételes jog tehát a felelősségre vonás racionalizációja (ésszerűsítése), azaz a károsult oltalma érdekében (mégpedig azért, hogy a felelősségre vonás egyáltalában megvalósulhasson), de ugyanakkor a károkozónak csak az általa okozott károkkal való terhelése érdekében meghatározott felelősségi feltételekből, felelősségi formákból és felelősség-mértékmeghatározó jogi mércékből kell kiinduljon, lehetőleg el nem távolodva a "természetes", valós felelősségi feltételektől és (kár)következményektől. Ez a tételes-jogi felelősség-ésszerűsítési kényszerpálya nem mindig felel meg a természetjogi teljes restitú-cióra, a károkozást megelőző helyzet helyreállítására való törekvésnek, elvárásnak. Így pl. a tételes jog sokszor arra kényszerül, hogy csak a közvetlen károkat téríttesse, mellőzve a "távolabbi" közvetett károkat. Mégpedig azon az alapon, hogy a közvetett károk láncolata messzemenően kiterjeszthető, ahol már a cselekmény és a következmény közötti okozási láncolat "lazul" és ily módon már nehezebben és nem egyértelműen bizonyítható. (Pl. nehezen bizonyítható, hogy egy nem megfelelő orvosi kezelésből, vagy a kezelést kiváltó balesetből, vagy ezektől független körülményekből ered-e a kezelés után néhány évvel később beálló súlyos egészségkárosodás).
Természetjogi (metajurisztikai, különösen morális) szempontból indokolt cél a restitúció, a károkozás előtti állapot helyreállítása.14 Ugyanakkor azonban e tekintetben ténybeli vagy jogi lehetetlenülés állhat be: így egyes kárformáknál, az előző helyzet helyreállítása eleve lehetetlen, azaz a károkozás típusára, tárgyára - a megsemmisített, helyettesíthetetlen, azaz egyedi dolog jellegére - való tekintettel kizárt (mint pl. egyes környezeti károknál, nem megújítható javak megsemmisítése esetében15, nem vagyoni jellegű személyiség-sérelmeknél, pl. közeli hozzátartozó halálának okozása következtében beálló lelki fájdalmak). Ezekben a helyzetekben a kártérítés helyett nem vagyoni kár esetében marad a kárpótlás (a német jogban az ún. fájdalomdíj) intézménye, vagy vagyoni kárnál a természetbeni helyreállítás helyett a pénzbeli térítés. A magyar Ptk. tételes szövege helyeselhetően különbözteti meg a kártérítés és a kárpótlás fogalmát.16 Igaz, a kodifikációs Koncepció javasolja e fogalmak következetesebb használatát. Ugyanakkor a Koncepció a nem vagyoni kárnál is a "kártérítés" fogalmának használatát is javasolja. Jogpolitikai szempontból ez a javaslat indokolható, hiszen a deliktuális jog nem tehet különbséget a mérhető vagyoni kár és a csak bizonyos mércék alapján meghatározható pénzbeli térítését a nem vagyoni kárnak. Ugyanakkor azonban megjegyezhető, hogy az érvényben levő magyar Ptk. rendelkezések számos pénzbeli térítésen túlmenő a jog-összehasonlításban szokásos térítési formát ismer, pl. sajtósérelem esetében a helyesbítés, a személyiségi jogsértés bírói megállapítása, stb., amelyekre talán jobban illenék a kárpótlás kifejezés mint a kártérítés. Ugyanakkor a magyar Ptk. ismeri a kárátalány bizonyos formáját, arra az esetre, ha a kár mértéke pontosan nem számítható ki. Ebben az esetben a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítésre kötelezheti, amely a károsult teljes kártérítésére alkalmas.17
A magyar Ptk. érvényben levő szabályai között, mai megfogalmazásában még mindig hiányolható az általános károkozási tilalom, tehát az a szabály, mely szerint tilos másnak jogellenesen kárt okozni, ami nem egyenlő azzal a fennálló szabállyal, mely szerint "aki másnak kárt okoz, köteles megtéríteni [Ptk. 339. § (1) bek.]. Ennek oka talán abban ragadható meg, hogy a még korábbi rendszerben meghozott kodifikáció (1959) egészen a rendszerváltásig, addigi többszöri módosításai ellenére, az állam, azaz az állami szervek által okozott kárért az államot, azaz állami szerveket a felelősség alól mentesítette. A jogállamiság egyik előfeltétele, hogy az állami szervek, azaz az állam, e szervek jogellenes magatartása esetében okozott kárért felelősek. Ami közjogi kifejezéssel élve azt jelenti, hogy az állami szerveket a jogszabály éppúgy kötelezi, mint az állampolgárt. Az állam tehát szuverenitását korlátozza a polgár javára. Ha az állami szerv túllép hatáskörén, vagy funkcióját (jogkörét) jogellenesen gyakorolja, kötelezhető az ezáltal okozott vagyoni és nem vagyoni kár megtérítésére. Ennek értelmében a rendszerváltást követően többször módosított Ptk. bevezeti azt a szabályt, mely az állami szerv által jogellenesen okozott kárt az állami szerv terhére kártérítési kötelezettséggel szankcionálja. Igaz, a jelenlegi megoldás szerint mind államigazgatási, mind bírósági, vagy ügyészségi jogkörben okozott kár iránti felelősség kártérítési perben csak abban az esetben igényelhető, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőséget igénybe vette.18 Méltán állapítja meg az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója,19 hogy az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabálya átalakításra szorul. A Koncepció javasolja, hogy a fennálló szabály helyett olyan szabály jusson érvényre, mely szerint az állam, illetőleg az állami és önkormányzati szerv a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező- intézkedő tevékenységével, illetőleg ennek elmulasztásával okozott kárt köteles megtéríteni.20 Helyeselhető tehát, hogy az új magyar Ptk. Koncepciója a károkozás általános tilalmát, azaz a magánjogi deliktum általános fogalmát fogadja el, miközben a jogellenességet csak a károkozás kivételes törvényi megengedettsége zárja ki.21 A magyar jogirodalomban ugyan ma is előfordulnak olyan nézetek, melyek tagadják az általános károkozási tilalom szükségességét, azaz akik bizonyos mértékben továbbra is fenntartják az állam kártérítési kötelezettség alóli mentesítését, immunitását (Sárközy Tamás tanulmányai a közjavakról, a Jogtudományi Közlönyben a kilencvenes évek végén).
2. A vétkesség és az okozás szerepe a kártérítés mértékének meghatározásánál. A vétkesség objektív és szubjektív szempontú fogalom-meghatározása és felelősség-mértékmeghatározó szerepe a jog-összehasonlításban és a magyar doktrínában. A tételes jogok többsége elvi szinten elfogadja a természetjogi felfogás teljes kártérítési igényét, s ez a kártérítés mértékére vonatkozó rendelkezéseknek abban a tételében jut kifejezésre, mely szerint a deliktuális felelősség mértéke egyenlő a kár mértékével. Más szóval, "amekkora a kár, akkora a térítés." Az eltérés a természetjogi "elvárás" és a tételes jogok operacionalizációi (feldolgozó normái) között annak megítélésében mutatkozik meg, mely következmény tekinthető kárnak (pl. vajon csak a közvetlenek, vagy a közvetettek is) és abban, ki terhelhető az okozási konkurenciában felelősséggel. Nemcsak akkor, ha nyilvánvaló a többes cselekvés, hanem akkor is, amikor nem nyilvánvaló a károkozó személye, azaz nem egyértelmű, hogy a több potenciális okozó közül ki járult hozzá döntően s ennél fogva közülük ki lesz az, aki ok-kiválasztás, vagy a vétkességi felelősségi feltétel útján "kizárólagosan" vonható felelősségre. Az ok-konkurencia az ok-kiválasztás (megfelelő, tipikus, döntő ok) útján a felelősség individualizálásá-hoz, az ok-halmaz az okozatossági hozzájárulás mentén a több károkozó közötti felelősség megosztásához vezet.22
Míg az alanyi felelősségi doktrína általában a kontinentális európai jogrendszerekben elsősorban a (delik-tuális felelősségnél) bizonyított, vagy (szerződési felelősségnél) vélelmezett vétkesség nyomán telepíti a kártérítési felelősséget arra, akinek szándékában volt a károkozás, s őt a kárnak csak azzal a részével terheli, marasztalja, ameddig károkozói szándéka terjed (mint pl. a francia deliktuális felelősségi jogban), vagyis amely részhez szándékával hozzájárult, függetlenül attól, hogy cselekménye, magatartása mint objektív ok-láncolat, károkozási feltétel, szándékon túlmenő következményekhez is vezetett, - addig a tárgyi felelősség döntő felelősség-mértékmeghatározó tényezője az a feltétel, mely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a következményt, a kárt létrehozza, azaz a puszta okozatossági kapcsolat. A kauzalitás doktrínája az összes jogellenes cselekmény, vagy mulasztás következtében beálló kárt felrója, "felelősségébe írja" a károkozónak, függetlenül attól, hogy a cselekvő vagy mulasztó károkozási szándéka az összes a valóságban beálló kárt eredetileg nem ölelte fel. Ezt a megoldást a károsult, a jogviszony "gyengébb felének" fokozott védelme indokolja.
Az alanyi felelősség szabályainak alkalmazása során legfőbb felelősségmegalapozó és felelősség-mértékmeghatározó ténye a vétkesség. A vétkességnek a polgári jogban két különböző irányú meghatározása van. Egyrészt a francia doktrínában ma is képviselt szubjektív meghatározás, másrészt az objektív meghatározás, mely a XX. századi közép-európai doktrínában és gyakorlatban is támogatást nyert. Míg a hagyományosnak mondható szubjektív vétkesség-tanítás szerint a vétkesség nem más, mint a károkozás iránti szándék, akarat, addig az újabbnak mondható, objektív felfogás szerint a vétkesség eltérés az adott helyzetben elvárt magatartástól. A vétkesség tényszerű megállapításánál a bizonyítási eljárásban a bíró nem az alperes károkozó meghallgatásával és szándékainak puhatolásával jut el a vétkesség fennforgásának megállapításáig, hanem a károkozó adott esetben tanúsított magatartásának és adott különböző típus-helyzetben elvárható követelmények (polgári, azaz a nem-kereskedelmi jogviszonyban a jó házigazda - szakmai jogviszonyban a jó szakember - a vállalkozói jogviszonyban a jó kereskedő) standardjaival való összehasonlításával, függetlenül a belső szándéktól. Ezt az összehasonlítást a bíró a bizonyítási eljárásban szakértők bevonásával is megvalósíthatja, amennyiben az elvárások szakmai standardok körébe tartoznak (pl. építkezés közben beálló károknál építkezési standardok megállapítása, vagy orvosi felelősség esetében a gyógykezeltetési standardok viszonyítása az adott egészség-károsító kezeléshez), elvben a károkozó szubjektív körülményeire, szándékára vonatkozó meghallgatása nélkül.
3. A veszélyes üzemi felelősség, azaz tárgyi, objektív felelősség a magyar Ptk. jelenlegi szabályozása szerint generálklauzulán alapul.23 A Ptk. új koncepciója ezt a megoldást megerősíti. Annál inkább, mert mind a bírói gyakorlat, mind a jogalkotás újabb és újabb tényállásokat szubszumál e szigorú felelősségi szabály alá. A javaslat szerint a kodifikáció során ezeket a külön jogszabályokat egyenként felül kell vizsgálni, és állást kell foglalni abban, hogy indokolt-e a veszélyes üzemi felelősség szigorú szabályának fenn-tartása24, és tegyük hozzá, a külön szabályozás is (kivéve, ha a külön szabályozást indokolja a tárgyi felelősségen belüli szükséges eltérés, mint pl. a magyar jogban atomkároknál az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. tv. által elfogadott abszolút felelősség, melynél nincs vis maior miatti kimentés, mint a tárgyi felelősség általános eseteiben), ha már a tárgyi felelősséget előirányozza a Ptk. generálklauzulája. Nézetünk szerint talán helyes lenne a veszélyes üzem (tevékenység), vagy dolog fogalmának bizonyos kritériumok szerinti közelebbi meghatározása, mint pl. a dolog térbeli helyzete (elhelyezése), jellegzetessége, az üzem működése és más sajátosság, mely a dolog vagy tevékenység fokozott kárveszéllyel járó minősítését meghatározza. Ugyanakkor helyes lenne megtartani azt a szabályt, hogy az alanyi felelősség, a veszélyes tevékenység vagy dologhoz fűzött tárgyi felelősség kivétel.
4. A szerződési felelősség általános szabályai úgy tűnik, a magyar Ptk.-ban nincsenek "egy helyen" és általánosító módon, másrészt adott helyeken a szerződési felelősség nincs kellően részletezően kimunkálva. A Ptk.-ban ugyan van egy deliktuális felelősségi szabályokhoz kapcsoló utalás, mely szerint szerződésszegés esetében (azaz, hozzá kellene tenni - a szerződési felelősségre vonatkozó különös norma hiányában) - a szerződésen kívüli felelősség szabályai alkalmazandóak. A Ptk. ugyanakkor részletes szabályokat tartalmaz a teljesítés idejére, a teljesítés módjára, kötelezett és a jogosult késedelmére, a hibás teljesítésre, teljesítés lehetetlenülésére, a teljesítés megtagadására nézve, amelyek felelősségi szabályokat is tartalmaznak. A Ptk. továbbá tartalmazza a szerződési felelősségre nézve legáltalánosabb normákat kitevő szerződésszegés közös szabályait. A Ptk. az utóbbiaknál szabja meg, hogy "a szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni...". A Ptk. Új Koncepciója kiemeli, hogy a munkajogi kárfelelősségi kérdéseket a Ptk. az új kódex e fejezetében, vagy az egyedi munkaszerződésre vonatkozó szabályoknál tételezze. A Koncepció szerzője okkal emeli ki, hogy megengedhetetlen, hogy törvénynél alacsonyabb szintű jogszabály magánjogi kárfelelősségi tényállást, akár törvényi felhatalmazás alapján is szabályozzon, arra való tekintettel, hogy a hatályos rendelkezések között bőven akad törvénynél alacsonyabb szintű jogszabály, amely a munkajog területén önálló felelősségi alakzatot konstruál, mint pl. a bedolgozók foglalkoztatásáról szóló 24/1994. (II. 2.) Korm. rendelet önálló leltárfelelősségi szabályt alkot, vagy sui generis objektív kárfelelősséget állapít meg a javítóintézetek rendtartásáról szóló 30/1997. (X. 11.) NM rendelet az intézetnek a fiatalkorúval szemben fennálló kárfelelősségére stb.25 Ugyanakkor a szerződés teljesítésének biztosítékai is tartalmaznak szerződési felelősségi szabályokat, mint a foglalóról, jótállásról, bankgaranciáról, jogvesztés kikötéséről, zálogjogról (jelzálogjogról, kézizálogjogról, a viszont terhelő zálogjogról, jogon és követelésen létrehozott zálogjogról, önálló zálogjogról), óvadékról, kezességről, teljesítésről szóló rendelkezések. A szerződési felelősség szerződés általi mérték-meghatározását, azaz szerződési kizárását a tételes Ptk. 314. §-ának (1) bekezdése általában és indokoltan akkor korlátozza, ha a felelősség kizárása közrendsérelmes: "A szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget érvényesen kizárni nem lehet." Az új Koncepció javasolja a termékfelelősségi törvény (A termékfelelősségről szóló 1993. évi X. tv.) Kódexbe való inkorporálását összhangban az EU 1985. évi Irányelvével, amelyet egyébként, igaz legutoljára, a francia Code Civil is in-korporált.26 Pénztartozás esetében a magyar Ptk. érvényben levő rendelkezése a kötelezettet késedelme esetében akkor is kötelezi a költségvetési törvényben meghatározott késedelmi kamat fizetésére, ha a tartozás egyébként kamatmentes.
5. A magyar Ptk. érvényben levő mások magatartásáért való kártérítési felelőségről szóló rendelkezései az új Koncepció értékelése szerint is átrendezendő, mert még a korábbi rendszerben fogalmazódtak meg, s nem szokásos módon, általában a jogi személy (pl. az állam szerve által okozott kárért, vagy a vállalkozás szervei vagy foglalkoztatott, alkalmazott által harmadik személynek okozott kárért) való felelősségéről szól, hanem ettől eltérően az alkalmazott, szövetkezeti tag, képviselő és megbízott károkozásáról. Igaz, a magyar Társasági törvény (Gazdasági társaságokról szóló 1988. évi, mód. 1997. évi CXLIV. tv-nyel) nem minden vállalkozási formának nyújt jogi személyi jogállást, így ennek hiányában nem általánosítható a "jogi személy felelőssége, szervei, vagy alkalmazottai által harmadik személynek okozott károkért." Szembetűnő, hogy az érvényben levő rendelkezések inkább a szervek felelősségéről szólnak, mint magának a társaságnak a felelősségéről. Utóbbi a szokásos megoldás a klasszikus polgári törvényhozásban. Szokásos, mert az alkalmazott, vagy szerv felelőssége kevésbé oltalmazza a harmadik személyt, mint maga a társaság primáris, elsődleges felelősségre vonása. A társaság harmadik személlyel szembeni elsődleges felelőssége szervei, vagy alkalmazottai által harmadik személynek okozott károkért nem zárhatná ki a társaság visszkereseti jogát az okozó alkalmazottal, vagy szervvel szemben (amiről ugyan a Koncepció nem tesz említést). Maga a Koncepció szerzője úgy tartja, hogy megfontolandó, indokolt volna-e a gazdasági társaságok, szövetkezetek, különféle tisztségviselőinek társasággal szemben fennálló speciális felelősségi szabályait egységes elvek alapján a Kódexbe integrálni,27 de ugyanakkor "a munkáltató kárfelelősségét megállapító szabályt - a szövetkezeten túl is - általában ki kell terjeszteni minden jogi személyre, illetőleg személyiség nélküli társaságra, ha annak vezető tisztségviselője, illetőleg tagja - e viszonyával összefüggésben - harmadik személynek kárt okoz." Ugyanakkor a Koncepció szerint "ki kell mondani, hogy ha az alkalmazott, a megbízott, vagy tag a kárt szándékos bűncselekménnyel okozta, a károsult irányában közvetlenül is felel (esetleg a munkáltatóval, illetve a jogi személlyel egyetemlegesen)", ugyanis "a Ptk. alkalmazotti felelősségre vonatkozó hatályos szabálya nincs tekintettel azokra az esetekre, amikor jogi személy megbízottja, képviselője, tagja, alkalmazottja okoz kárt külső harmadik személynek."28
6. A Ptk. nem szabályozza a klasszikus polgári törvénykönyvekben ismert összes különleges károkozási és kártérítési esetet (melyek többek között azért sajátosak, mert lehetnek egyenként is vagylagosan és esettől, tényállástól függően deliktuális és szerződési forrású-ak, vagy alanyi és tárgyi felelősségre alapozhatóak, de tartalmazhatnak sajátosságokat a felelősség alanyára vonatkozóan is). A Ptk. hatályos rendelkezései szabályozzák az állattartók felelősségét, az épületkárokat, de mellőzik pl. sportolók és sportszervezetek felelősségét, a műszaki áru iránti garanciális felelősséget, a tömeges rendezvények esetén előidézett károkért való felelősséget, orvosi felelősséget stb. Ezeknek egyes formáit jelenleg külön törvények szabályozzák, mint pl. a vadkártételt és a vadászati kárt (A vadvédelemről, vadgazdálkodásról és vadászatról szóló 1996. évi LV. tv.), vagy az orvosi felelősség bizonyos vonatkozásait az egészségvédelmi törvény. A Koncepció kiemeli a magyar bírói gyakorlatban a vadak gyorsforgalmi úton hirtelen felbukkanása következtében beálló károkozások térítési kötelezettségének problémáját (Legfelsőbb bíróság, Pf., VI. 23366-1998-2. sz.), ami nem azonos a vadnak nem gyorsforgalmi úton való váratlan megjelenésével (LB Pfv. VI. 23059-1998-2. sz.). A bírói gyakorlat a vadászatra jogosult marasztalását felróhatósá-gi alapon állapítja meg, kivéve, ha a gépjármű vezetője a vadveszély figyelmen kívül hagyásával a kárbekövetkezésben maga is közrehatott. Az Új Ptk. Koncepciójának szerzője kiemeli, hogy helyesebb és dogmatikailag tisztább megoldás volna, ha ebben az esetkörben is visszaállna a törvényhozó a vadászatra jogosult feltétlen felelősségének a kimondásához.29
7. A magyar Országgyűlés és Kormány 1998. április 24-i (1050-1998 sz.) és 1999. május 28-i (1061-1999. sz.) határozatai alapján az 1956. évi többször módosított IV. tv. a Polgári Törvénykönyvet átfogó újrakodifi-kálásra utalta, amikoris létrejött a Kodifikációs Főbizottság és a megfelelő albizottságok. Ugyanakkor a határozatok 2002 második felére irányozták elő a munkálatok bevégzését.
Az UNIDROIT és a Lando kodifikációk, továbbá a bécsi Vételi Egyezmény elsősorban a szerződési (kereskedelmi és polgári szerződési jogra) vonatkoznak, ezen a normatív alapozáson alakul ki a közösségi szerződési jogi doktrína. A kilencvenes évek elejétől mindinkább kifejezésre jut az európai felelősségi jogi doktrína is, mely lehet, hogy alapozásául szolgál majd egy európai felelősségi jogi közösségi kodifikációnak, amely nyilván, mint a szerződési jogi kodifikációk, elsősorban elvi jellegűek lesznek. Ezek minden bizonynyal hatással lesznek a belső, nemzeti kodifiációkra is. Mindenesetre az európai felelősségi jogi doktrína (Irene Klauer, Cristian Bahr és mások szisztematikus), valamint jogösszehasonlítási munkák nyomán (mint pl. Konrad Zweigert, Hein Kötz),30 ma már az új kodifikációk felelősségi jogi fejezeteiben megkerülhetetlenek.
Az elsősorban közjogi irányultságú európai konstitucionálisnak is mondható egyezmények (előbb a maastrichtival, majd amszterdamival kibővített Római egyezmény) a közösségi jogot óhatatlanul kiterjesztették a magánjogra is azáltal, hogy ezek az egyezmények az európai közös piacot most már nemcsak közösségi gazdasági térségként, hanem bizonyos értelemben normatív térségként fogják fel, értelmezik (Binnenmarkt). A négy európai szabadságjogi elv, az áru, a személyek, a munka és a tőke szabad áramlása előbb-utóbb közösségi normatív szabályokat is igényelni fog a polgári jog egészére vonatkozóan. (Az Európa Tanácsnak újabban közös polgári jogi kódex előkészítésére vonatkozó határozata is van. Habár ezen a területen nem várható gyors és látványos előrehaladás, maga az erre vonatkozó határozat is jelentős változást jelent, a közjogi kérdésektől a polgári jog felé fordulás irányvétele tekintetében.) Ez a polgári jog felé fordulása az európai közösségi jogalkotási tevékenységnek egyenlőre elsősorban a szerződési jogban mutatkozik meg. Habár nehéz és nem hálás "jóslatokba" bocsátkozni, várható, hogy a szakmai jellegű kod-ifikációs tevékenység a szerződésen kívüli felelősségi jogra is ki fog terjedni, vagy már folyamatban is van. Itt nemcsak a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos szerződési és szerződésen kívüli felelősség irányelvi és kodifikációs továbbfejlesztésről van szó, habár tényszerűen ezen a területen mutatkoztak meg elsősorban az irányelvi jog segédletével az első jelentős közösségi jogfejlesztési tendenciák. Rendkívül fontos területként mutatkozik a vagyon- és személybiztosítási jog területe, melynél a közösségi jog számos irányelvi tervezetet tartalmaz.
A kilencvenes évek elején még úgy tűnt, hogy a közjog felé irányuló közösségi jog nemigen fogja érinteni a hagyományos nagy értékű és az európai jogi kultúrát kifejező és meghatározó európai kódexeket, amilyen a francia Code Civil, a német BGB, az osztrák OPtk., a svájci Ptk. és Kötelmi kódex. Ez azonban már a XX. század fordulóján nem áll, hiszen a 2002. január elsején hatályba lépő több százra rúgó német BGB módosítás, mely különös tekintettel van az európai irányelvi jogra, cáfolja a nagy kódexek immunitását. Módosítások történtek a svájci Kt., sőt a francia Code Civil normáiban is. A módosítások ugyan először a kódexeken kívüli polgári jogi rész-törvénykezésben mutatkoztak meg, de ezeknek elvi és stabilizálódó részei fokozatosan bejutnak a kódexek normái körébe. A közösségi kodifikációk nem fogják megszüntetni a nemzeti kodi-fikációk jelentőségét, mert az európai szintű törvénykezés elsősorban elvi alapozású és ily módon fontos kiinduló pontjait jelenti a nemzeti törvényhozásnak, késztetve azt az állandósuló fokozatos harmonizációs tevékenységre. Úgy tűnik, hogy ez nem fog a polgári jog területén csak "felülről" épülni. Hiszen az eddigi európai közösségi törvénykezési és kodifikációs tapasztalatok azt mutatják, hogy éppen a belső kodifiká-ciók alapelvei és eddig is egymással egybecsengő, konvergens normái "jutottak be" a közösségi kodifikációs tervezetekbe. A szerződésen kívüli felelősségi jog egyike a nemzeti kodifikációk legkonvergensebb részeinek és egyenlőre az európai felelősségi doktrínában jut leginkább kifejezésre, amiért e doktrína figyelembevétele egy új nemzeti kodifikációban, mint a készülő magyar Ptk. messzemenően szükségesnek mutatkozik, s amit maga az új Koncepció is kifejezésre juttat.
A felelősségi jog összehasonlító és európai doktriná-ja, különösen az okozatosság felelősségi feltételénél emeli ki a kodifikációk, az elmélet és a jogalkalmazás nagyfokú konvergenciáját. A doktrína (pl. Ch. Bahr) különösen fontosnak tartja, hogy az okozatosság tételes alkalmazása nem térhet el a természetes okozatosságtól és lehetőleg ennek mentén kell megszervezze a felelősségrevonást, vagyis az okozatossági kapcsolat felelős személyre való tényszerű utalása alapján. A tételes jog azonban a kauzalitást kénytelen racionalizálni. Le kell mondania az okozatosság természetjogi fogantatású egyenlő feltételekről szóló elméletről, és a jogi felelősségvonáshoz közelebb álló megfelelő (adekvát), tipikus, túlnyomó és közvetlen okozatosság elméleteihez kell közelednie. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány az MTA-ME Rudolf von Jehring Kutatócsoport támogatásával készült.
1 Peschka V.: Jog és érték, Állam és Jogtudomány, 1964/4. sz. 575. s. köv., 292. o.; valamint Uo. Természetjog és pozitív jog. Állam és Jogtudomány, 1970/4. sz. 237-239. o.
2 Bidlinszki
3 Peschka: A modern jogfilozófia alapproblémái. Gondolat Kiadó, 1972. 113, s. köv., és 124-125. o.
4 85/577. sz. EK. a házaló kereskedelemről (nálunk 44/1998 Korm.r.); a thime sharingről a 94/47 EK (nálunk 20/1999 Korm. r.); 97/7 EK a távollevők közötti eladásról (nálunk: 17/1999. Korm. r.); 90/88 EGK ir. elvvel mód. 87/102 EGK (nálunk az 1996:CXII. tv.)
5 L. Fazekas Judit: A fogyasztóvédelmi jog modernizációja és a polgári jogi rekodifkáció, In: Facultas Nascitur (20 éves jogászképzés Miskolcon). Uni Press, Miskolc, 2001. 142. o.
6 97/80 EK ir. elv
7 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója. In: Magyar Közlöny 2002. január 31. III/3. pont és IV/5. pont.
8 J.-Cl. Helin-L. Larvellec: A terményhivatalok létrehozása. In: Revue de Drait Rural, 11/1983.
9 Az új magyar Ptk. koncepciója. In: Magyar Közlöny 2002. január 31.
10 L. Kiss György és Prugberger T. (mellette), Radnay József (ellene) tanulmányait In: Polgári jogi kodifikáció, I. évf. 2. sz. (1999) és II. évf. 1. és 2. szám (2000).
11 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója. In: Magyar Közlöny 2002. január 31. Első könyv, 17. oldal.
12 Vö.: Olajos I.-Prugberger T.: A szövetkezet intézményének új jogi szabályozása (kritikai értékelés) Jogtudományi Közlöny 2001/12. sz. 463. old.
13 Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója (A Kodifikációs Főbizottság 2001. nov. 8-i ülésén elfogadott formában szakmai vitára előterjesztette: dr. Vékás Lajos, akadémikus, egyetemi tanár, a Főbizottság elnöke, op. cit., 156. old., 3. pont) szerint "ha a károkozásban többen hatottak közre, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges, egymással szemben pedig magatartásuk felróhatósága arányában oszlik meg." - "A bíróság azonban mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását és a károkozókat a felróhatóságuk arányában marasztalhatja, ha többen nem akarategységben okoztak kárt, továbbá ha a károsult a kár bekövetkeztében maga is közrehatott." Nekünk úgy tűnik, hogy az egyetemlegesség elvi előirányzata többes károkozás esetében az újabb jogösszehasonlítási tendenciáknak (pl. az újabb, 1990. évektől kifejezésre jutó német irodalomban, különösen a környezetvédelmi felelősségi irodalomban és partikuláris törvényhozásban) nem felel meg. Ezekben az egyetemlegesség inkább kivétel mint szabály. Többes károkozás esetében a cél már az elsődleges felelősségre vonás során a felelősség individualizálása, azaz a felróhatóság arányában az együttesen cselekvők közötti megosztása.
14 Ld. magyar Ptk. 355. §-ának (1) bekezdését: "Akárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni." In: Polgári Törvénykönyv, kiegészítve a vonatkozó kollégiumi állásfoglalásokkal és jogegységi határozatokkal, Novissima Kiadó, Budapest, 2001, 81. old.
15 Pl. a megújíthatatlan természeti javak jogellenes károsítása, megsemmisítése esetében. Ennek megelőzését a környezetoltalmi actio popularis szolgálja, tehát a bírói intézkedés igénylése környezeti kárveszély esetében, amikor a környezeti kár okozása útban van, de a következmény még nem állt be. Ezt a jogintézményt a magyar Ptk. érvényben levő rendelkezései is ismerik. Ld. a Ptk. 341. §-ának (1)-(2) bekezdéseit: "A károsodás veszélye esetén a veszélyeztetett kérheti a bíróságtól, hogy azt, akinek részéről veszély fenyeget, tiltsa el a veszélyeztető magatartástól... " Hiányzik a rendelkezésből a környezetvédelmi actio popularisnak a jogösszehasonlításban a XIX. század hetvenes éveiben jelentkező megfogalmazása, nevezetesen az, hogy nemcsak egy, hanem meghatározatlan körű személy (személyi, egészségi és vagyoni integritása) veszélyeztetett, és az is, hogy ez esetben nemcsak a közvetlenül veszélyeztetett, hanem bármely érdekelt (akár kötelezően a közérdeket képviselő állami szerv, pl. vagyonjogi ügyész) igényelheti a preventív bírói intézkedést (pl. a környezetsértő magatartás betiltását) a kárveszély megfelelő módon, azaz a veszélyeztetés típusához mért elhárítását. A magyar jogban az actio popularis kérdéseivel a 1990-es évektől a Jogtudományi Közlönyben számos tanulmány foglalkozik. Jelentős a még ezt megelőző, hetvenes, nyolcvanas években megjelenő környezetvédelmi monografikus irodalom (pl. Dr. Kilényi Géza és dr. Sólyom László munkái). Az új Ptk. Koncepciója (Bp., 2001 nov.8), op. cit. 169. old. 6. p., szerint a környezetet veszélyeztető tevékenységért való kárfelelősség utaló szabályát [Ptk. 345. § (1) bek.] indokolt volna a veszélyes üzemi felelősség köréből kiemelni és a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. tv., továbbá a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény kárfelelősségi szabályait egy önálló tényállásba egybefoglalni.
16 Ld. magyar Ptk. 355. §-ának (4) bekezdését: "Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, mely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges." In: Ptk. Novissima Kiadó, 2001, op. cit., 82. old. E § (1) bekezdése szerint pedig "a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni."
17 Ld. magyar Ptk. 359. § (1) bekezdése. A (2) bekezdés szerint "az általános kártérítés visszakövetelésének nincs helye azon az alapon, hogy a tényleges kár mértéke utóbb nem érte le az általános kártérítés összegét. Ha azonban a kötelezett általános kártérítésként járadékot fizet, a járadék mértékének csökkentését vagy a járadékfizetés időtartamának megváltoztatását a körülmények alakulásához képest követelheti." A járadék formájában történő térítést egyébként a magyar Ptk. érvényben levő rendelkezései, a 356-357. §-ok, munkaképesség baleset miatt beálló csökkenése esetére írja elő, a balesetet megelőző évben elért rendszeres keresetkiesés, jövedelem havi átlaga alapján meghatározott mértékében. Ugyanakkor a 358. § (1)-(2) bekezdései szerint "a baleset következtében meghalt személy által eltartottak olyan összegű tartást pótló járadékot igényelhetnek - a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető keresetüket (jövedelmüket) is figyelembe véve - a baleset előtti életszínvonalon való kielégítését biztosítja." In: Ptk. Novissima, Bp. 2001., op. cit., 82. old.
18 Ld. magyar Ptk. 349. § (1) Államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes perorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette." (A 2. bek. törölve, megsemmisítve az Alkotmánybíróság 53/1992. (X. 29.) sz. határozatával). "(3) Ezeket a szabályokat kell alkalmazni a bírósági és ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre is, ha jogszabály másként nem rendelkezik."
19 Az új Ptk. Koncepciója, Bp., 2001. nov. 8., op. cit., 173-174. old.
20 A Koncepció további javaslatai szerint az állam, vagy önkormányzat nem tehető felelőssé, ha bizonyítja, hogy a kárt tevékenységi körén kívül eső, elháríthatatlan ok, vagy a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. A károsult felróható közrehatása kármegosztáshoz vezet. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni a jogtalan letartóztatás vagy fogva tartás miatti kártérítési igényekre is." In: Az új Ptk. Koncepciója, Bp., 2001. nov. 8., op. cit., 174. old. Vö. ilyen értelemben, Szalma József, Kötelmi jog, Újvidék, 1985, kártérítési fejezet.
21 Ld. Az új Ptk. Koncepciója, Bp. 2001. nov. 8., op. cit 150. old. II. 1. p.
22 Ld. Szalma József: Okozatosság és polgári jogi felelősség az európai és magyar jogban, Miskolci Egyetem-Miskolci Egyetem ÁJK, 2001.
23 Ld. magyar Ptk. 345. § (1) bek.: "Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz." (In: Ptk. Novissima, Bp., 2001. 79. old.). Vékás, in: Új Ptk. koncepciója, Bp. 2001. nov. 8, op. cit., 171. old. 7. p.
24 Ld. A Ptk. új Koncepciója (Bp., 2001. nov. 8.), op. cit., 171. old. 7.a. pont.
25 Ld. Az új Ptk. Koncepciója, Bp., 2001. nov. 8., op. cit., 167. old., 1., 2. a) pont.
26 Ld. Az új Ptk. Koncepciója, Bp. 2001. nov. 8., op. cit. 168-169. old.
27 Ld. Az új Ptk. Koncepciója, Bp., 2001. nov. 8., op. cit.,168. old. 3. pont (tisztségviselők felelőssége).
28 Ld. Az új Ptk. Koncepciója, op. cit., 173. old. 9. p.
29 Ld. Az új Ptk. Koncepciója (Bp. 2001. nov. 8., op. cit.), 172. old. 8. b).
30 Ld. Konrad Zweigert, Hein Kötz, Einführung in die Rechtsvergleichung, 3. neubearbeitete Auflage, J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), Tübingen, 1996, par. 40-43, 597-691.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Prugberger Tamás egyetemi tanár, Miskolc Dr. Szalma József egyetemi tanár, Újvidék
Visszaugrás
