Amikor elszántam magam arra, hogy a HVG-ORAC Kiadó által évenként megrendezett "Mindennapi családjog" konferencia keretében az idén előadjak erről a témáról, természetesen tisztában voltam vele, hogy darázsfészekbe nyúlok. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy az ügy jelentősége miatt bűn lenne hallgatni, hiszen nap, mint nap tapasztalom ügyvédként a téma igencsak aktuális problémáit. Akik fültanúi voltak az előadásnak és az azt követő meglehetősen heves vitának, tanúsíthatják, hogy napjainkban képzett, nagy tudású jogászoknak is erősen megoszlik a szakmai és etikai álláspontja a témával kapcsolatban. Félreértések elkerülése végett jelzem, hogy nem képzelem, hogy zsebemben lenne a "bölcsek köve", az alábbiakat nem a pápai csalhatatlanságot quasi magamnak vindikálva írom, hanem gyakorló jogászként és pszichológusként, aki ilyen konkrét szituációkkal igen sűrűn találkozik. A múlt század nyolcvanas évei óta, amikorra a technikai fejlődés eljutott odáig, hogy lehetővé vált átlagemberek számára is szalagos magnó, esetleg szalagos filmfelvevő által rejtett felvételek készítése, a technikai fejlődés óriási volt. Ma már bárki, akár egy gyermek is könnyedén készíthet a tenyérnyi mobiltelefonjával hang-, kép- vagy videofelvételt rejtetten, ennek folytán az ilyen felvételek készítése mindinkább mindennapossá válik, és a változások elől mi jogászok sem dughatjuk a homokba a fejünk. Jelen tanulmány fő kérdése, hogy felhasználható-e, és amennyiben igen, milyen feltételek mellett egy olyan felvétel, amely a másik fél hozzájárulása nélkül készült. Mielőtt a témát "kibontanánk", célszerű tisztáznunk, mit is értünk a "lesben álló bizonyítékok" körén: a másik fél hozzájárulása nélkül készült hangfelvételek, fényképfelvételek, illetve videofelvételek valamely perben (netán más hatósági eljárásban) történő felhasználását.[1]
Ha nem is túl gyakran, de azért fel szokott vetődni, hogy a felhasználni kívánt felvétel valódi, avagy műtermék. Ezzel azért nem kívánok részletesebben foglalkozni, mert ezen felvételek hamisítása bűncselekmény, ez szakértő által egyértelműen bizonyítható, és három évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő[2]. Ettől természetesen még elvben elképzelhető lenne, hogy előforduljon ilyesmi a gyakorlatban, azonban legalábbis elgondolkodtató, hogy a pályán töltött eddigi kb. 35 évem alatt egyetlen ilyen esettel sem találkoztam, holott a fenti időtartamból 20 éven át igen gyakran voltak ilyen ügyeim. Ráadásul amennyiben a másik fél azt állítja, hogy a felvétel egy hamisítvány, semmi akadálya annak, hogy kérésére a bíróság igazságügyi szakértőt rendeljen ki a vita egyértelmű eldöntésére. Más kérdés, hogy érdekes módon, amikor erre kerülne a sor, az addig a felvétel hamis voltát állító fél általában visszakozik, és elismeri, hogy az valóságos.
Ezen kérdés az előzőtől értelemszerűen eltér, míg ugyanis amaz azzal volt kapcsolatos, hogy a másik fél tudta nélkül készült felvételen látszó/hallható dolgok egyáltalán megtörtének-e a valóságban, addig itt arra keressük a választ, hogy a felvétel készítője manipulálta-e a helyeztet, amelyben az egyébként nem vitásan valódi felvétel készült. Tegyük fel, saját maga bosszantotta-e fel szánt szándékkal a másik felet még a felvételt megelőzően, hogy
- 25/26 -
aztán a másik fél dühödt szitkozódását rögzíthesse egy hangfelvételen. Tárgyilagosan el kell ismernem, hogy az efféle manipuláció bizony elvben bármikor előfordulhat. A felvétel készítője értelemszerűen tisztában van azzal a ténnyel, hogy felvétel készül, míg a másik fél nem, vagyis elképzelhető a beszélgetés tartalmának szándékos befolyásolása. Ez egyrészt megvalósulhat akként, hogy a beszélgetést csak egy bizonyos ponttól rögzíti, amikor az ő tevőleges magatartása a helyzet előidézésével kapcsolatban már befejeződött, másrészt akként, hogy saját magát a felvétel alatt visszafogja, és nem az általa egyébként szokványosan tanúsított magatartást adja elő (mondjuk ő is ugyanúgy szokott szitkozódni, mint a másik, de a felvétel ideje alatt ezt nem teszi). Gyakran hallom ellenvetésként a rejtett felvételek felhasználhatóságával kapcsolatban, hogy soha nem zárhatjuk ki teljes bizonyossággal egyik vagy másik fenti manipulációs lehetőséget. Akik erre hivatkozással utasítják el egy hangfelvétel vagy képfelvétel felhasználhatóságát, megfeledkezni látszanak néhány lényeges szempontról.
Ilyen mindenekelőtt, hogy a felvételeken látható/hallható történések igen jelentős része lényegében manipulálhatatlan. Költői kérdés például, hogy vajon mégis miféle "manipuláció" eredményezhetné elvben is, ha az egyik szülő felvételén az látható, amint a másik szülő az ágyban fekvő gyermeket éppen dühödten locsolja hideg vízzel, a gyermek pedig emiatt bömböl, miként történt ez egy bírósági ügyemben[3]. Legalább ennyire lényeges azonban, hogy a gyakorló jogászok pontosan tudják, hogy lényegében minden bizonyítási eszköz manipulálható, vagyis szó sincs arról, hogy a "manipulálhatatlan bizonyítékok rengetegében" ilyen "kétes bizonyítékokra" kellene hagyatkoznunk. Pontosan tudjuk, hogy a valóságban pl. a tanúk nemhogy elvben manipulálhatóak, de a legnagyobb részük (tisztelt a gyér számú kivételnek) eleve igen komoly mértékben ténylegesen manipulált is. Ennek lehetősége kétoldalú.
2.1.1. Egyrészt az emberek tanúk jelenlétében igen nagy valószínűséggel másként viselkednek, mint ha ők nem lennének jelen, vagyis a tanúk tudomása esetén pontosan ugyanazzal a "manipulációval" állunk szemben, mint a fél saját maga által készített felvétele esetében, ahol ő a felvételről tudva másként viselkedik. A legtöbb ember nem fogja például a tanítónő, a szomszéd jelenlétében a gyermeket pofozni, a házastársát bántalmazni, trágár módon üvöltözni stb.
22.1.2. A tanúk manipulálásának másik, legalább ennyire problematikus oldala, hogy a tanúk jobbik esetben "csak" pontosan tisztában van azzal, hogy mit kell mondaniuk annak érdekében, hogy az őket beidézni kérő közeli rokonuk, barátjuk, szomszédjuk, munkatársuk pernyertességét elősegíthessék, márpedig a tanúk elsöprő többsége ebből a személyi körből kerül ki (néhány óvónő, tanítónő, még ritkábban gyermekjóléti szolgálati alkalmazott kivételével). Rosszabb esetben a tanúkat a felek kifejezetten fel is készítik, elmondják nekik, hogy konkrétan mit kell mondaniuk a bíróság előtt, gyakran még a bírósági jegyzőkönyveket, beadványokat is pontosan ismerik[4]. Ezzel mindnyájan, gyakorló jogászok, tökéletesen tisztában vagyunk, ennek ellenére még nem hallottam eljáró bíró szájából olyasmit, hogy a felajánlott tanúbizonyítást eleve mellőzni rendeli azon okból, hogy nem zárható ki a tanú manipulált volta. Csak halkan jegyzem meg, hogy már csupán formállogikai szempontok alapján is a tanúvallomások minimum fele lényegében eleve bizonyosan hamis, hiszen mindkét tábor a saját "ügyfele" mellett vall. A két tábor (és persze a tanúk) által állítottak tipikusan 180 fokkal eltérnek, vagyis kizárják egymást, mégis - igen helyesen - meghallgatjuk a tanúkat, és nem mondjuk azt, hogy ilyen manipulálható bizonyítási eszközzel eleve nem vagyunk hajlandóak foglalkozni, hiszen éppen ez a szabad bizonyítási rendszer lényege.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
