"A diszkriminációmentes élethez való jog már régóta »szabályozott« követelmény a nemzetközi jogban."
"A roma népesség nap mint nap ki van téve rasszista ellenérzések motiválta fizikai és szóbeli támadásoknak, valamint intézményesített diszkriminációnak."
"A kisebbségek diszkriminációtól mentes lakhatását különféle eszközökkel próbálják megakadályozni. Az Egyesült Államokban ismertté vált esetek a fenyegető hívásoktól a szimbolikus »gesztusú« cselekményekig terjednek."
"Számos hasonló, Molotov-koktélos merénylet történik ma Magyarországon, e veszélyes eseteknek csak nagyon kis százalékáról szerzünk tudomást."
"Rendkívüli jogorvoslatnak számít az ideiglenes bírósági végzés, amely a lakásügyi diszkrimináció hatékony jóvátételei közé sorolható."
Az Egyesült Államokban mára már eltűntek azok a nyilvánvalóan diszkriminatív jelek, amelyek korábban arról tanúskodtak, hogy valamilyen szolgáltatás igénybevétele során számít az állampolgár bőrének színe. Bizonyos rejtett jelek azonban ma is arra utalnak, hogy nem mindenki lakhat ott, ahol szeretne. Sok-sok év telt el az 1964-es polgári jogokról szóló törvény, az 1965-ös választásokról szóló törvény, és az 1968-as tisztességes lakhatásról szóló törvény (FHA)[1] elfogadása óta. A rasszizmus sebhelyei azonban még mindig felfedezhetők a társadalom minden szegletében.
A lakóhelyhez kötött faji megkülönböztetés megszüntetésének legfőbb akadálya a lakásügyi diszkrimináció. Az ingatlanügynökök, a hitelintézetek, a biztosító társaságok, az önkormányzatok, a lakástulajdonosok, a lakótömbök menedzserei a gyakorlatban mind abban érdekeltek és azon vannak, hogy a kisebbségek lakástulajdonhoz jutását korlátozzák. A diszkrimináció okozta sérelemért kirótt nagy összegű kártérítések aligha oldják meg a problémát, azonban jelzik azt, hogy a szövetségi kormányzat a diszkriminatív magatartást bűncselekményként kezdi kezelni, elkövetőit pedig a törvény megszegőinek tekinti.[2] Az ilyen diszkriminatív gyakorlat szegregációt szül, ami a kisebbségeket elzárja az elővárosi munkahelyektől, s aminek eredménye a magas bűnözési arány és a szegényes lakáskörülmények, egyszóval a rosszabb életfeltételek.
A tisztességes lakhatásról szóló törvény, amelyet a 60-as években, a Martin Luther King meggyilkolása után kitört zavargásokat követően alkottak meg, hosszantartó polgárjogi mozgalom eredménye volt, s a lakásügyi diszkriminációval szembeni küzdelmet egyértelműen országos politikává nyilvánította. Törvénybe iktatta azt is, hogy a gettók helyett "valóban integráló és kiegyensúlyozott létformákat"[3] kell kialakítani, pontosan azért, mert a szegregáció problémája az egész társadalmat érinti.[4] Az 1968-as törvény a szövetségi jog megsértésének tekintette, ha a lakás bérbe-, illetve eladása fajra, bőrszínre, vallásra, nemzeti hovatartozásra tekintettel diszkriminatív módon történik: a nők 1974-ben, a fogyatékosok és a gyermekes családok pedig az FHA 1988-as módosítása eredményeképpen kerültek be a "védett" csoportok közé.[5]
A törvény értelmében tilos diszkriminatív tartalmú hirdetést közzétenni, bárkit megtéveszteni, az ingatlanközvetítő szolgáltatások igénybevételét bárkitől megtagadni, kifogást emelni az ellen, hogy a törvény által védett csoportok tagjai a szomszédos lakásba költözzenek stb. A tilalom (1) a szövetségi tulajdonban lévő, illetve az állam által fenntartott lakásokra, (2) a részben vagy egészben szövetségi kölcsönökből, kedvezményekből, adományokból vagy hozzájárulásból fenntartott lakásokra, (3) a részben vagy egészben szövetségi finanszírozás keretében támogatott lakásokra, (4) a szövetségi pénzügyi támogatással működő ingatlanügynökségektől vásárolt, bérelt vagy más módon megszerzett lakásokra vonatkozik. Nem tartoznak ebbe a körbe a magántulajdonban levő, önálló családi házak, az öt vagy ennél kevesebb lakásból álló villaházak, amennyiben az egyik lakásban a tulajdonos is benne lakik. Ezek a mentességek azonban nem állnak fenn, ha a lakást ügynök révén vásárolták vagy bérelték, illetőleg diszkriminatív hirdetés útján jutottak hozzá.
A törvény felhatalmazza a Lakásügyi- és Városfejlesztési Minisztériumot (továbbiakban HUD) az FHA végrehajtására. A panaszok kivizsgálására a HUD központi és helyi kirendeltségei jogosultak. Először megkísérlik egyezség útján orvosolni az okozott sérelmet, ha ez nem jár eredménnyel - ha kell, a HUD közreműködésével -, bírói úton lehet érvényt szerezni a törvénynek.
Nincs olyan nemzetközi egyezmény, amely kifejezetten a lakhatási diszkrimináció tilalmáról szólna, a nemzetközi közösség azonban elfogadott olyan
- 146/147 -
egyezményeket, amelyek közvetlenül vagy közvetetten mégis teljesítik ezt a kívánalmat. A diszkriminációmentes élethez való jog már régóta "szabályozott" követelmény a nemzetközi jogban.[6]
Az ENSZ alapokmánya és különféle egyezményei is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. "A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény" például a következőképpen határozza meg a faji diszkrimináció fogalmát: "Minden olyan különbségtétel, kizárás, korlátozás vagy előnyben részesítés, aminek alapja a faj, a bőrszín, a nemzetiségi vagy etnikai származás, és aminek célja vagy eredménye politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális téren, vagy a közélet bármely más színterén az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok elismerésének és egyenlő gyakorlásának megszüntetése vagy csorbítása."[7]
Az egyezmény tiltja olyan törvények meghozatalát, amelyek az emberi jogok gyakorlásában önkényesen különbséget tesznek az egyének között. Megköveteli azt is, hogy a államok megfelelő eszközöket alkalmazzanak a diszkrimináció kiküszöbölésére, hogy ne szponzorálják, ne védjék és ne támogassák a faji megkülönböztetést, jogszabályaikat pedig hozzák összhangba az egyezmény előírásaival.[8]
Mindezek mellett az emberi jogok európai egyezményének diszkrimináció-ellenes cikkelye kimondja, hogy az egyezményben meghatározott jogok és szabadságok gyakorlását minden - például nem, faj, bőrszín, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő - megkülönböztetés nélkül biztosítani kell.[9]
A szomszédos országokhoz hasonlóan Magyarország is aláírta és ratifikálta az ENSZ alapvető emberi jogi egyezményeit, valamint "a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezményt".
A magyar belső jog is számos, diszkriminációt tiltó szabályt tartalmaz. A magyar alkotmánynak az egyenlő bánásmód elvéről rendelkező 70/A. cikkelye kimondja a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, s deklarálja, hogy a Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.
Az Alkotmánybíróság az alkotmány idézett rendelkezését értelmezve megállapította: "A jogegyenlőség lényege, hogy az állam mint közhatalom, s mint jogalkotó köteles egyenlő bánásmódot biztosítani a területén tartózkodó minden személy számára. Ebben az összefüggésben nem tehet különbséget közöttük faj, bőrszín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerint." (61/1992. (XI. 20.) AB határozat).
A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló, 1993-ban elfogadott törvény 3. § (5) bekezdése szerint "a kisebbségek mindennemű hátrányos megkülönböztetése tilos." A Polgári törvénykönyv 8. § (2) bekezdése deklarálja a törvény előtti egyenlőséget nemre, fajra, nemzetiségre vagy vallásra tekintet nélkül, s lehetőséget ad arra, hogy akit személyhez fűződő jogában megsértenek, polgári jogi igénnyel élhet.[10]
A Büntető törvénykönyv bűntettnek minősíti, ha valaki mást valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoporthoz tartozása, vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön. Tiltja és három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a törvény a közösség elleni izgatást is.
Nincs azonban Magyarországon olyan törvény, amely fellépne a lakásügyi diszkriminációval szemben. Az 1993-as lakástörvény sem foglalkozik a kérdéssel, inkább a Polgári törvénykönyvre "hagyja" a szerződéses viszonyok szabályozását.
A rendőrség rendszerint főként a romákat zaklatja, velük bánik nem megfelelő módon. A bonyolult jogi eljárás következtében, valamint azért, mert az ügyészség nem sok hajlandóságot mutat bizonyos esetek kivizsgálására, a legtöbb áldozat jogorvoslat nélkül marad.
A roma népesség nap mint nap ki van téve rasszista ellenérzések motiválta fizikai és szóbeli támadásoknak, valamint intézményesített diszkriminációnak. A történelmi diszkrimináció okozta szegényes lakás- és életfeltételek korlátozó tényezőként hatnak mind tanulásukat, mind munkalehetőségeiket illetően. Ez a helyzet a romák gondolkodását, az élettel kapcsolatos várakozásait nagymértékben behatárolja. A szociális lakásprogram, valamint a javak állami tulajdonlása a szocialista érában kedvezően hatott a romák lakás-, és ezzel összefüggő életkörülményeire. A rendszerváltozás, a privatizáció, továbbá az újonnan megkapott szólásszabadsággal való visszaélések mind hozzájárulnak a félresikerült szociális lakásprogram kudarcához, az új bürokrácia kialakulásához, sok roma utcára kerüléséhez, a szegregáció, valamint a rasszista támadások gyakoriságának növekedéséhez.
- 147/148 -
Ha valaki ma Magyarországot körbejárja, számtalan lepusztult, szegényes házat talál, ahol szinte kizárólag romák laknak. Hasonló kép fogadja a városok romák által lakott belső részein is, akik itt is hátrányos szociális körülmények között élnek. Akárcsak Európában és Amerikában, a belvárosi gettókban kiugróan magas a bűnözés, a prostitúció, valamint a családon belüli erőszak.
A romáknak hátrányos megkülönböztetésben van részük a lakásvásárlás és bérlés során, elutasítják kölcsön iránti kérelmeiket, becsapják őket a kivitelezők, a nem cigány származásúak és a helyi önkormányzatok, a rendőrök és a rasszista csoportok megfélemlítik őket, a szkinhedek pedig felgyújtják lakásaikat. Ladányi János szociológus szerint a romák Budapesten szegregált lakásviszonyok között élnek.[11] Nagyrészük (60%-uk) a VI. és a IX. kerületben lakik, amelyek Budapest belvárosi kerületei közé tartoznak, de nagy százalékban élnek a VIII. kerületben, a prostitúció negyedében is.[12]
Lepusztult házak, igénytelen lakáskörülmények jellemzik az említett környékeket: ennek megfelelően itt a bűnözési arány is kiugróan magas. A nem roma lakosok már elköltöztek ezekről a környékekről, az ingatlanok értéke lezuhant, az önkormányzatok pedig vonakodnak ezeknek a házaknak a fenntartásától. (A lakások nagy része ugyanis önkormányzati tulajdonban van.)[13] Ugyanez a helyzet más városokban és megyékben is, különösen Borsod és Szabolcs megyében. A cigányok lakta lakások 59 százalékában nincs fürdőszoba, 37-38 százaléka pedig vízvezeték- és lefolyórendszer nélküli. A romák szomszédságában lévő ingatlanoknak is érzékelhetően csökken az értékük. Ahogy egy ingatlanszakértő fogalmazott: "egy átlag magyar ember nem vásárolna olyan házat, amelynek szomszédságában romák laknak. Ha mégis megtenné, 20-50 százalékkal olcsóbban juthatna a házhoz. Ha egy roma család költözne be a szomszédos lakásba, a nem roma lakosok - attól tartva, hogy a házuk leértékelődik -, elköltöznének abból a házból."[14] Néhány optimista jóslat ellenére, amely szerint a szegregáció előbb-utóbb meg fog szűnni, ezek a környékek a rosszul fizetett és a munkanélküli romák számára az olcsó ár, illetve bérleti díj, valamint a családi kötelékek miatt még mindig vonzóak.
Bár szükség lenne olyan törvényi szabályozásra, amely segítségével fel lehetne venni a harcot a lakás-ügyekben[15] és a nyilvános helyeken tapasztalható rasszizmussal és diszkriminációval, a magyar kormány nem nagyon vesz tudomást a probléma létezéséről.
Nemrég a Pécsi Városi Bíróság elsőfokú ítéletében személyiségi jog megsértése miatt marasztalt el egy bártulajdonost, és 150 ezer forint kártérítés, 7500 Ft ügyvédi-, és 900 Ft eljárási költség megfizetésére, valamint nyilvános bocsánatkérésre kötelezte. Előzőleg a büntető per során a bíróság becsületsértés miatt ítélte el, és 6000 Ft eljárási költség megfizetésére kötelezte a vendéglőst. A polgármesteri hivatal pedig a vásárlók könyvének szabálytalan használata miatt pénzbüntetést szabott ki rá. (Góman v. Bertha, 1996). A panaszost a tárgyaláson a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (továbbiakban NEKI) képviselte. (Az ítéletet lásd Döntés után című rovatunkban.)
Ez a döntés a hazai joggyakorlatban úttörő jellegű, és a későbbi diszkriminációs ügyekben precedensként szolgálhat. Mivel a nyilvános helyek látogatásáról a jog kifejezetten nem szól, az ilyen típusú ügyekben a jogászok munkája megsokszorozódik, az eljárás során számos nehézséggel kell megbirkózniuk, az eljárások elhúzódnak, és ezáltal a sértett fél helyzete is kiszolgáltatottabbá válik. Emberi jogi szervezetek - a NEKI és a Helsinki Bizottság - azzal a javaslattal fordultak a kormányhoz, hogy a lakásügyekben előforduló, illetve a nyilvános helyek látogatásával kapcsolatos diszkrimináció tilalmát Magyarországon is törvény mondja ki.
Érdemes szembesíteni egymással néhány magyarországi esetet és az amerikai szabályozást, s szemügyre venni, mi történne, ha nálunk is léteznének az amerikaihoz hasonló rendelkezések és bírói döntések.
A faji alapon történő lakásügyi diszkriminációt az amerikai törvény kifejezetten tiltja. A lakás diszkriminatív alapon történő öröklése, vásárlása, bérlése, tulajdon-átruházása ellentétben áll a törvény rendelkezéseivel és a Jones V. Alfred H Mayer Co. (1968) ügyben hozott döntéssel. Leggyakrabban a lakásbérletek során fordul elő diszkrimináció, ezt a háziurak és az építési vállalkozók különféle kikötésekkel és trükkökkel könnyebben tudják leplezni.[16]
Az FHA szerint jogellenesnek minősül "egy lakás bérlésére, megvásárlására vonatkozó ígéret visszavonása, bármely személlyel szemben az ilyen jellegű tárgyalás visszautasítása fajra, vallásra, nemre, családi állapotra, nemzeti származásra való tekintettel."[17] Ugyancsak tiltja a törvény, ha valaki téves információt szolgáltat egy lakás igénybevehetőségéről.[18] Az ilyen diszkriminatív esetben a jogi eljárás során a felperest bizonyítási kötelezettség terheli akkor, ha (1) a kérelmező a védett osztályba tartozik, (2) a lakás bérlésére/megvételére ajánlatot tett, (3) a feltételek-
- 148/149 -
nek megfelelt, (4) kérelmét elutasították, (5) a lakást még nem adták el vagy bérbe.
A következő, Miskolcon történt, egyértelműen diszkriminatív esetre egy emberi jogi csoport hívta fel a figyelmet. Egy roma család két személy tulajdonában lévő földet vásárolt meg. Az egyik tulajdonos a szerződés megkötéséig nem tudta, kinek adják el a földet. Amikor meglátta, hogy a vevő roma család, azonnal elállt a szerződés megkötésétől. Eközben a háromgyermekes roma család már eladta saját lakását, meg is kapták érte a pénzt, amiből a föld másik tulajdonosának kifizették a vételárat. Mivel a lakásukat már eladták, és az új tulajdonos be akart költözni oda, fedél nélkül maradtak, és építkezni sem tudnak, mert az ő eladóik visszaléptek az üzlettől.
A pénzügyi szolgáltatásoknál megjelenő diszkriminációról többek között akkor beszélünk, ha a kisebbségek számára a foglaló mértékét magasabb összegben határozzák meg[19], illetve amikor kölcsön iránti kérelmeiket elutasítják.[20]
Az FHA tiltja továbbá a diszkriminációt a finanszírozásban, amikor kimondja, hogy "jogellenes, ha bármely személy vagy jogi személy, amelynek tevékenysége lakás-, ingatlanüzleteléssel áll összefüggésben, az ügyletet, illetve annak feltételeit fajhoz, színhez, valláshoz, nemhez, családi állapothoz, nemzeti származáshoz köti. A törvény meghatározása szerint "ingatlanügyletnek" számít, ha kölcsönt vagy más pénzügyi szolgáltatást lakás megvásárlása, felépítése, felújítása, megjavítása, fenntartása céljára nyújtanak.
Az NAACP v. American Family Mut. Ins. Co esetben a bíróság megállapította, hogy a törvény 3604-es cikkelye a biztosítás diszkriminatív módon történő elutasítására, valamint a lakás ugyanilyen módon történő beárazására vonatkozik, ami az igénylőt - kifejezetten a származása miatt - gyakorlatilag kizárja a lakástulajdonlásból. (A banknak - peren kívüli megegyezés alapján - 1 millió dollárt kellett kifizetnie 48 fekete számára, akinek lakáskölcsön iránt benyújtott kérelmeit elutasította. Ez a bank 1988-ban a fekete kérelmezők ingatlankölcsön iránti kérelmeinek 43%-át, míg a fehér kérelmezők 14 százalékát utasította el. A jóvátétel során ennek megfelelően a banknak vállalnia kellett, hogy az előírt, pozitív diszkriminációt magába foglaló kötelezettségeknek - például a kisebbségek számára nyújtott kölcsön rendszeres felülvizsgálata stb. - eleget tesz.)
A törvény azonban nemcsak az egyértelmű diszkriminációt tiltja meg, hanem az olyan gyakorlatot is, amely mentes a diszkriminációtól, hatását tekintve azonban mégis kimutatható a negatív megkülönböztetés.
M. városban az OTP elutasította egy roma család kölcsönkérelmét. A tisztességes életvitelt folytató családot - ahol a családfő 30 évig a Magyar Államvasutaknál, a feleség pedig 25 évig ápolónőként dolgozott -, a bank úgy utasította el, hogy a lakáskölcsön-kérelmeket elbíráló bizottság meg sem hallgatta őket.[21] A NEKI információja szerint a bank a szomszédok tanácsára hozta meg döntését, akiknek háza - a roma család beköltözése miatt - a piacon leértékelődne.
A kisebbségek diszkriminációtól mentes lakhatását különféle eszközökkel próbálják megakadályozni. Az Egyesült Államokban ismertté vált esetek a fenyegető hívásoktól a szimbolikus "gesztusú" cselekményekig terjednek, szó van többek között keresztégetésről, a házakra KKK jelek firkálásáról[22], vandalizmusról[23], lakásban lövöldözésről[24], a tisztességes lakhatáshoz jutás programjával foglalkozó polgárjogi aktivista megtámadásáról[25], kisebbséghez tartozó lakó beköltözése ellen aláírásokat gyűjtő szomszédokról.[26] A beavatkozás nem éppen finom módjaira is akad példa, amikor a megvásárolni kívánt ingatlant körbezárták, vagy a bejáratát eltorlaszolták.[27] De tudunk olyan esetről is, amikor az esküdtszék 288 691 dollár megfizetésére kötelezte azt a lakóközösséget, amely egy fekete állampolgárt megakadályozott a tulajdonszerzésben.
Muhiban a rendőrség és a polgárőrség megakadályozta, hogy egy újonnan vásárolt házba az új tulajdonosok belépjenek. Az önkormányzat és a polgármester a lakosság kezdeményezésére megakadályozta a tulajdonjog átruházását - ahogyan ez az amerikai Joliet városban is történt -, és ajánlatot tett a ház megvásárlására. Az önkormányzat célja ezzel az volt, hogy a város "faji tisztaságát" megőrizze.[28] Az ilyenfajta cselekedetet az FHA 3617. §-a törvényellenesnek minősíti, amikor is kimondja: "a törvény megtiltja, hogy bármely személyt a 3603., 3604., 3605., 3606. törvénycikkelyben biztosított és védett jogainak gyakorlásában, illetve gyakorlása miatt, továbbá bármely más személyt az említett jogok gyakorlására való ösztönzésében, vagy amiatt kényszerítsenek, fenyegessenek, illetve megfélemlítsenek."
- 149/150 -
Miskolcon Gy. B.-t és családját a ház közös képviselője folyamatosan zaklatta és fenyegette. A NEKI megbízottja a történtekről így számolt be: "Váratlanul becsengetnek a lakásba, és egy üres papírról nem létező "határozatot" olvasnak fel, melyben az áll, hogy ki lesznek telepítve, Hitler elégeti őket stb. Másutt többször ok nélkül, trágár szavakkal emlegetik cigány származásukat. Ezt mindig úgy csinálják, hogy tanú ne legyen." M. B.-t (a közös képviselőt) a szabálysértési hatóság becsületsértés miatt 3000 forintra büntette.[29]
1994-ben Egerben F. GY. házába Molotov-koktélt dobtak, és "cigányok meg fogtok halni" feliratot firkáltak a ház falára. A ház lángra lobbant, a bentalvók enyhe sérüléseket szenvedtek. Az elkövetők ellen azonban egyszerű garázdaság, s nem faji jellegű bűncselekmény miatt emeltek vádat. A bíróság végül a vádlottakat felmentette.[30] Egy másik Molotov-koktélos esetben egy rasszista csoport A. V. házát rongálta meg.[31]
Pécelen, miután az önkormányzat 1994 októberében egy roma családnak lakást utalt ki, a ház lakói petíciót nyújtottak át az alpolgármesternek. A alpolgármester azonban nem volt hajlandó megváltoztatni döntését, amiért később névtelen fenyegető leveleket kapott.[32] A NEKI információi szerint a család egyébként azóta is békében él a nem roma szomszédokkal.
Számos hasonló, Molotov-koktélos merénylet történik ma Magyarországon, e veszélyes eseteknek csak nagyon kis százalékáról szerzünk tudomást. A rendőrség hanyagságának és a hiányos törvényi szabályozásnak köszönhetően a rasszisták még mindig előszeretettel alkalmazzák ezt a módszert a romák megfélemlítésére.
A faj, bőrszín, vallás, nem, nemzeti származás, családi hovatartozás alapján történő kilakoltatás[33] ellentétes az amerikai törvénynek azzal a rendelkezésével, amely megtiltja a lakás[34] bérlésének feltételeire vonatkozó diszkriminációt, valamint a lakáshoz jutás[35] akadályozását. A törvény szerint "jogellenesnek minősül bármely személyt faj, vallás, nem, családi állapot vagy nemzeti származás alapján a jóhiszemű ajánlattétel után a lakás megvásárlásától vagy bérlésétől, illetve a lakás megvásárlására vagy bérlésére vonatkozó megegyezéstől elutasítani, illetőleg bármely módon a lakáshoz jutást tőle megtagadni."
A bíróság a Troy v. Suburban Management Corp. (1990) esetben a vádlott felmentés iránti kérelmét hagyta jóvá, mivel nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a vádlott egy fekete vendéget annak származása miatt tiltott ki a szórakozóhelyről.[36] Az Oxford House[37], Inc., v. Town of Babylon (1993) esetben legfeljebb négy személynek engedték meg az egy lakásban való együttélést, míg az ugyanebben a kerületben lakó családok számára ilyen korlátot nem állítottak fel. A korlátozás be nem tartói kilakoltatással számolhattak.
Kushner a kilakoltatást az alábbi esetekben tartja elfogadhatónak: ha a bérlő (1) bűnöző életmódot folytat (2) vagy/és annak gyermekei veszélyes-, illetve (3) ártalmas magatartást tanúsítanak, (4) kábítószer élvező, (5) nem fizeti ki a lakbért, (6) háziállatot tart, (7) csaló, (8) önkényes lakásfoglaló, etc.[38]
Sz. faluban (Békés megye) kegyetlen rablás és gyilkosság történt: az egyetlen túlélő azt állította, hogy egy roma követte el a bűncselekményt. Ezek után a polgármester által összehívott falugyűlés megszavazta, hogy a romát telepítsék ki a faluból. 827 aláírást gyűjtöttek össze, és küldtek meg a polgármesternek, aki szintén helyeselte a kitelepítést. A polgármester megfogalmazása szerint a többi ház között elhelyezkedő romalakások lenyomták az ingatlanárakat.[39]
Budapesten a B. F. család számos fenyegető és megalázó levelet kapott, majd az önkormányzattól is érkezett egy, amelyben közölték a családdal, hogy szociális lakásbérleti joguktól meg akarják őket fosztani, ugyanis tudomásukra jutott, hogy a család botrányos magatartást tanúsít. A rendelkezésre álló információk szerint a ház egyik lakója a család kilakoltatását kezdeményezve aláírásokat gyűjtött, amelyet az önkormányzat számára meg is küldött.[40] M. város önkormányzata egy roma asszonyt gyermekével együtt a városi temető melletti lakásba helyezett ki.[41] Az ózdi önkormányzat a romákat kiköltöztette a város belsejéből, mivel úgy gondolták, hogy így az ingatlanok értéke emelkedik, és a közbiztonság is javulni fog.[42] Egy önkormányzati döntésnek megfelelően Székesfehérváron elhatározták, hogy elhagyatott külvárosi területeken építenek rosszabb minőségű házakat azon cigányok számára, akiket a város szívéből ki szeretnének telepíteni. Úgy tervezték, hogy az önkormányzati rendelet módosításával ezt a városon kívül eső területet lakóterületté nyilvánítanák. Az eset nyilvánosságra kerülése és az emberi jogi szervezetek közbelépése a terv megvalósulását megakadályozta, így az önkormányzat végül elállt eredeti szándékától.
Később a városi önkormányzat ismételten határozatot hozott, amelynek értelmében a lakókat kilakoltatják, és átmenetileg - 25 millióért bérelt - konténe-
- 150/151 -
rekben helyezik el őket, később pedig a város három különböző részén építenek számukra házakat. Az önkormányzat - az emberi jogi csoportok és szervezetek, mint a Gettóellenes Bizottság, a NEKI, a Helsinki Bizottság és a Roma Polgárjogi Alapítvány tiltakozása ellenére - szociális és gazdasági szempontból egyaránt érthetetlen és elfogadhatatlan módot választott a probléma megoldására. A Rádió utca 300 nem roma lakója a romák kilakoltatása mellett aláírásgyűjtést szervezett.
Sátoraljaújhelyen a városi önkormányzat persona non grata-nak nyilvánított négy roma családot, akik nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, és veszélyeztetik a közbiztonságot. Megbízták az ügyrendi és kisebbségi bizottságot, vizsgálják meg, van-e törvényes lehetősége az önkormányzatnak a renitens személyek városba költözésének megakadályozására, valamint a már itt lakó, beilleszkedni nem tudó, és bűnöző életmódot folytató személyek elköltöztetésére.
Felkérték a jegyzőt, hogy dolgozzon ki javaslatot a közrendet és a közbiztonságot veszélyeztető, beilleszkedni nem tudó, nehéz szociális helyzetben lévő családok elköltözésének támogatására. A NEKI kifogásolta az alkotmányellenes megoldást, és az Alkotmánybírósághoz fordult arra hivatkozva, hogy a határozat formálisan sérti az 1987. XI. törvényt, tartalma pedig ellentétben áll az alkotmányban biztosított tulajdonhoz való joggal, a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogával, a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogával, valamint az alkotmány hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó tilalmával.
Az alábbiakban azokról a jogorvoslatokról lesz szó, amelyeket az FHA, valamint a Lakás- és Városfejlesztési Minisztérium (HUD) közigazgatási eljárása biztosít az érintettek számára.
Amennyiben pert kezdeményeznek, és a közigazgatási eljárás már befejeződött, a felek közötti megegyezés "peren kívüli egyezség"-nek minősül; az ezek után történő diszkriminatív cselekmény további jogsértésnek számít, és a felelősségre vonás kikényszeríthető az igazságszolgáltatás útján. A HUD szerint az egyezségnek a sértett fél, más, hasonló helyzetű személyek, valamint a köz érdekeit kell szolgálnia.[43] Az egyezség tartalmazhat bírói végzésnek való alávetést, illetőleg a felek között létrejött olyan megállapodást, amely az elkövetőt az alábbiakra kötelezheti: tartózkodás a további diszkriminatív cselekményektől,[44] a legjobb szolgáltatásnyújtás az ingatlanforgalmazásban,[45] a munkavállalók számára szervezett tréningeken való részvétel, kisebbségi közvetítők megszervezése, adatok gyűjtése, a panaszok elbírálására vonatkozó eljárások kifejlesztése, korábban kirekesztett kisebbségek számára azonos feltételek mellett lakás- vagy kölcsönszolgáltatások felajánlása, egyenlő esélyeket biztosító intézkedések mellett szervezett kampányban való részvétel, egyenlő esélyeket biztosító üzletpolitika folytatása, az "elsőként érkező elsőként kiszolgálása" elvének elfogadása[46], illetve a kérelmezők, pályázók felvételére vonatkozó objektív feltételek előírása. A legösszetettebb kötelezettségeket tartalmazó, peren kívüli egyezségek vonatkozhatnak továbbá közösségfejlesztésre, valamint a kisebbségek számára a kormány által támogatott - a többség által lakott területeken történő - lakások építésére.
A tisztességes lakhatás tárgyában indított per során lehetőség van egyéb jóvátételre is. Kártérítést lehet ugyanis követelni, melynek mértéke ezekben a perekben az inflációnál nagyobb arányban növekszik, és ami visszatarthat a további lakásügyi diszkriminációtól. A törvény erre korábban nem nyújtott lehetőséget.[47] Az FHA 3613. §-ának megfelelően igényt lehet tartani a felmerült tényleges kárra, büntető kártérítésre, eljárási költségek, valamint az ügyvéd munkadíjának megtérítésére.[48] Büntető, szankciós kártérítés megítélésére pedig akkor kerülhet sor, ha a cselekményt szándékosan követték el. Leggyakrabban a ténylegesen felmerült kiadások és veszteségek, valamint a fájdalommal, szenvedéssel és megalázással járó sérelmek kompenzálására ítél meg kártérítést a sértett fél számára a bíróság.[49] Lelki szenvedés és gyötrelem okozásáért, valamint megaláztatásért az FHA[50] szerint szintén igényelhető kártérítés.[51]
Rendkívüli jogorvoslatnak számít az ideiglenes bírósági végzés, amely a lakásügyi diszkrimináció hatékony jóvátételei közé sorolható.[52] A végzés három típusát különböztetjük meg: ideiglenes korlátozó végzés, előzetes bírósági végzés, valamint a végleges, vagy állandó bírósági végzés.[53] Az ideiglenes korlátozó végzés legfeljebb 10 napra szól, illetve addig, míg az előzetes végzés alapján a felek meghallgatására sor nem kerül. Az előbbi végzést a bíróság az alperes jelenléte, részvétele nélkül[54] is kibocsáthatja, míg előzetes bírósági végzést tárgyalás megtartása után a bíróság csak abban az esetben hozhat, ha a felperes bizonyítja, hogy egyéb jogorvoslatra nincs lehetőség, és a végzés kibocsátása nélkül a sérelem jóvátehetetlen kárral járna, valamint ha az ügy érdemi kérdéseiben valószínű a felperes igaza.
- 151/152 -
A végleges bírósági végzést (ítéletet) pedig a tárgyalás befejezésekor a bíróság a tényekre hivatkozva, a jogsértés tényét megállapítva hozza meg. A felperes számára így nyitva áll a jogorvoslat útja.[55]
A lakásügyi diszkrimináció egyéb jogorvoslatai közé tartozik a bírságok kiszabására, az egyenlő esélyeket biztosító intézkedésekre, üzletpolitikára, területfejlesztésre való kötelezés, illetve az ügyvédi- és eljárási költségek megfizetése, stb.[56]
Bár Magyarországon jelenleg nem létezik olyan törvény, amely a tisztességes lakhatás kérdését átfogóan szabályozná, ettől függetlenül a Polgári törvénykönyvre való hivatkozással polgári, a Büntető törvénykönyv alapján pedig büntető per megindítására mégis volna lehetőség. A Polgári törvénykönyv rendelkezése szerint a személyiségi jogában megsértett fél követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását, a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől, elégtételt követelhet, továbbá kérheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását, az ügyvédi és az eljárási költségek megtérítését és kártérítés megítélését. A korábban említett gyűlöletkeltésre irányuló bűncselekmények esetében is megvannak a jogorvoslat lehetőségei.
Kilakoltatás esetére az ENSZ - Magyarországra is kötelező - határozata (1913/77) kimondja, hogy "azon személyek, illetve közösségek számára, amelyek kényszerű kilakoltatásnak vannak kitéve, minden kormány köteles azonnali helyreállításról, kártérítésről, illetőleg az érintettek számára elfogadható és kielégítő lakhatásról gondoskodni." Az ENSZ említett egyezménye mellett a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény is kimondja, hogy a részes államok az illetékes nemzeti bíróságok és egyéb állami intézmények útján a joghatóságuk alá tartozó minden személynek hatékony védelmet és jogorvoslatot biztosítanak faji megkülönböztetést célzó minden olyan cselekmény ellen, amely az egyezménnyel ellentétben emberi jogaikat és alapvető szabadságjogaikat sérti. Biztosítják továbbá mindenkinek azt a jogot, hogy a bíróságoknál a megkülönböztetés eredményeképpen elszenvedett minden kárért igazságos és megfelelő jóvátételt vagy elégtételt kérjen.
Viszonylag kis létszámú etnikai kisebbségek, közülük is különösen a romák az áldozatai Európában a mindennapi rasszizmusnak.
Magyarországon a nyilvánvaló, közvetett és intézményesített diszkrimináció a romák társadalomtól való elszigetelődését, szegregációját eredményezi. A marginalizálódás következménye pedig a munkanélküliség, a szegénység, és a hátrányos egészségügyi körülmények kialakulása. Bár a diszkrimináció jelenlétére - az emberi jogi jogvédő szervezetek, csoportok munkájának köszönhetően - számos bizonyíték áll rendelkezésre, a kormány és a politikaformálók ennek mértékét alulbecsülik.
A nemzetközi egyezmények azonban köteleznek a lakásügyi, faji szegregáció kiküszöbölésére, megakadályozzák és megtiltják az ilyen gyakorlatot, biztosítják a kisebbségek védelmét, jogorvoslatot nyújtanak, és az államokat arra kötelezik, hogy ennek megfelelően alkossanak törvényeket, illetve amennyiben szükséges, módosítsák a már meglévő szabályokat. Az európai emberi jogi egyezmény ratifikálása Magyarország számára kötelezővé tette, hogy jogszabályban szabályozza a gyűlöletkeltésre irányuló bűncselekményeket. A lakásügyi problémákról viszont nem rendelkezett. Mivel ilyen törvény jelenleg nem létezik Magyarországon, ez a tény - mint azt igyekeztem szemléltetni - ösztönzőleg hat a diszkriminációs gyakorlatra, hátráltatja perek indítását, meghosszabbítja, illetve megakadályozza az eljárást. Az egyenlő esélyeket biztosító intézkedések - mint a foglalkoztatás, a lakás- és egyéb szociális támogatások megteremtését ösztönző, nemrég elfogadott roma kormányprogram - nem tűnnek kielégítőnek. Amennyiben Magyarország a lakhatással kapcsolatos diszkriminatív cselekményeket törvényi szinten szabályozná, ezzel kinyilvánítaná a polgárjogok iránti elkötelezettségét, s megalapozná a hatékonyabb igazságérvényesítés feltételeit. Amennyiben mégis megszületne a törvényi szabályozás, arra semmi esetre sem önállóan, hanem az 1993-as lakástörvény keretében kellene sort keríteni. Fel kellene lépnie minden olyan diszkriminációval szemben, amely faj, bőrszín, nem, vallás, nemzeti vagy etnikai származás, politikai vagy szociális csoporthoz való tartozás alapján bármely személyt hátrányos megkülönböztetésben részesít lakhatás vagy földhözjutás szempontjából. A törvénynek mind a közvetlen, mind a közvetett diszkriminációval foglalkoznia kellene, s nem szabadna figyelmen kívül hagynia a hajléktalanok és az önkényes lakásfoglalók problémáját sem, hiszen azok nagy része - kevés kivétellel - a romák közül kerül ki.
Ha a leendő törvény a tilalom megsértőit - a jogsértés szankciójaként - egyenlő esélyeket biztosító intézkedésekre és üzletpolitikára, alkalmazottai számára pedig az emberi jogokról szóló képzések beindítására kötelezné, ez nagymértékben hozzájárulna az emberi jogi helyzet javulásához Magyarországon.
Fordította Bodrogi Bea ■
- 152/153 -
JEGYZETEK
[1] Fair Housing Act: tisztességes lakhatásról szóló törvény, továbbiakban FHA
[2] Benjamin F. Charis, Jr.
[3] 114 Con. Record 2276 (1968) (Senator Walter Monda-le megjegyzései, ő volt az FHA egyik "értelmi szerzője")
[4] Congg. Quarterly 1988 (Sen. Javits): in Housing Discrimination Relman, Zimermann, 1996, 122-141. o.
[5] Uo.
[6] Tracking Racism in Europe (An Examination of Anti Discrimination Law in practice) McEven, Martin, 1995, 36 o.
[7] 1. § (1) bekezdés.
[8] 2. § (1) a, b, c.
[9] 14. §
[10] 84. §
[11] Népszava, 1996. március 4.
[12] Uo.
[13] Uo.
[14] Új Hírnök, 1996. december 7.
[15] A nyilvános helyek - place of public accomodation - kategóriájába tartoznak az alábbiak: hotel, motel, vendégházak, sport- és fitness-centrumok, éttermek, fogadók, bárok stb.
[16] Kushner, Fair Housing: Discrimination in Real Estate, Communitiy Development and Revitalization, 1995, 218. o.
[17] 3604(a)
[18] 3604(d)
[19] Clark v. Universal Builders, inc, 501 f 2d 324 (7. Cir.), cert denied, 419 US 1070(1974), subsequent proceedings, 706 F2d 204 (7. Cir., 1983) (failure of proof after Remand).
[20] Jeff Holyt, et al, Partners in Need (1986) (rampant Chicago neighborhood redling)(NAACP v. American Family Mutual Insurance Company, 978 f.2d 287. (7. Cir., 1992)
[21] Fehér Füzet 1994.
[22] Unitet States v. Hayward, 6 f 3d 1241 (7. Cir., 1991)
[23] Sofarili v. Pinellas county, 931 F2d 718 (11. Cir., 1991)
[24] US V. McInnis, 976 F2d 1226 (9. Cir., 1992)
[25] US v. Jhons, 615 f2d 672 (5. Cir.)
[26] Sutton v. Bloom, 5 house and Dev. Rep. 9 BNAO 1182 (Nd Ohio Mar 29, 1978)
[27] Evans v. tubbs, 657 f 2d 661 (5. Cir.)
[28] Ua. 13-as lábjegyzet
[29] Fehér Füzet 1995, 27. o.
[30] Fehér Füzet, 1994, 30-32. o.
[31] Fehér Füzet 1995, 9-14. o.
[32] Fehér Füzet 1994, 32-34. o.
[33] Troy v,. Suburbamn Management Corp., Fair Housing Lending (P-H) 15,647,908 F2s974 (6. Cir. 1990), lásd még Kushner 350-352. o.
[34] 42 USC 3604 9b0: HUD v. Jerrald, Fair housing - Fair Lending (p-h) 25,00 (HUD office of administrative Judge Sept. 28,1990) (eviction and retaliatory rent increase for white tenant entertaining blac guests). Továbbá Kushner, 271-324. o.
[35] 42 USC 3604(b): HUD' szabályok a Fair Housing Act kiegészítésére, 1988, 24 CFR § 100.60(b)
[36] West Law.
[37] Oxford House - az otthon amerikai elnevezése, ahol a szenvedélybetegek családszerűen élnek és kezelésben részesülnek.
[38] Kushner, 357-364. o.
[39] Fehér Füzet 1994, 47-51. o.
[40] Fehér Füzet 1995, 64. o.
[41] Kurír, 1996. okt. 14.
[42] Új Magyarország, 1996, július 15.
[43] 24 C. F. R.
[44] Chatanooga v. NAACP, Coles v. Heavens Reality
[45] National Urban League v. Office of the Comptroller of Currency
[46] US v. JI Sopher and Co,
[47] Ragin v. Sothern Management, Kushner 893.o.
[48] Wicker V. Hoppock, 73 US (6 wall) 94 (1867)
[49] Morgan v. HUD, 985 F 2d 1451 (10. Cir.)
[50] State Civil Rights Commission v. Wellington Village Apartments, 594 NE 2d 518 (Ind Ct. App. 1992)
[51] Kushner, 932. o.
[52] Uo.
[53] Uo.
[54] HUD v. Blackwell
[55] General Building Contractors Assn. V. Pennsylvania, Ragin v. Harry Macklowe Real Estate
[56] Kushner, 800-1024. o.
Visszaugrás