Budapesten 2015. április 23-24. között került megrendezésre a "Párbeszéd és identitás" című nemzetközi konferencia,[1] melynek első napján a Károlyi-Csekonics Rezidenciában, második napján a Parlament épületében hallgathatták az előadókat a résztvevők. A konferenciát az Igazságügyi Minisztérium, az Országgyűlés és a Miniszterelnökség rendezte. Számos szaktekintély szólalt fel a két nap alatt az identitás témakörében, gyakran ütköztetve is álláspontjukat, így párbeszéd jött létre erről az egyre jelentősebbé váló kérdésről a résztvevők között.
A konferencia első napján elhangzott előadások sorát Czine Ágnes alkotmánybíró nyitotta meg, utána Martonyi János, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa, korábbi külügyminiszter tartott előadást, majd Brigitte Bierlein, az Osztrák Alkotmánybíróság alelnöke következett. Őt követően Jean-Daoud Fahed, a Libanoni Bíróság Legfelsőbb Tanácsának elnöke beszélt, a délelőtti szekció zárásaként pedig Trócsányi László, Magyarország igazságügyi minisztere, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóprofesszora tartott előadást.
A délutáni szekció levezető elnöke Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának prodékánja volt. Felszólalt Anne Levade, az Université Paris-Est Créteil Val-de Marne egyetemi tanára, Peter Müller, a Német Szövetségi Alkotmánybíróság bírája, Eivind Smith, az Universitet i Oslo tanára, Csink Lóránt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, Bertrand Mathieu, az Alkotmányjogi Kutatóközpont igazgatója, az Université Paris I Panthéon-Sorbonne egyetemi tanára, Varga Zs. András alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja, Detlev W. Belling, az Universitat Potsdam egyetemi tanára, Dario Elia Tosi, az Universitá della Valle d'Aosta egyetemi tanára, Spyridon Flogaitis, egyetemi tanár, az European Public Law Organization elnöke, végül pedig
- 44/45 -
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnökhelyettese zárta a rendezvény első napját.
A konferencia második napjának előadásait a Parlament Felsőházi termében hallhatták az érdeklődők, a levezető elnök délelőtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. Először Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szólalt fel, őt követte Maurizio Gasparri, az olasz Szenátus alelnöke, majd Rupert Scholz, a Ludwig-Maximilians-Universität München professor emeritusa kapott szót.
Délután Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke volt a levezető elnök. Először Günter Krings, a német Szövetségi Belügyminisztérium parlamenti államtitkára tartott előadást, ezt követően Michel Herbillon, a Francia Nemzetgyűlés képviselője szólalt fel, majd Jean-Dominique Giuliani, a Robert Schuman Alapítvány elnöke, valamint Pierre Delvolvé, az Université Panthéon-Assas, Paris II. professor emeritusa tartott előadást. Végül Szájer Józsefnek, az Európai Parlament néppárti frakciója alelnökének a szavai zárták a konferenciát.
A két nap alatt számos eltérő nézőpont került bemutatásra, sok új információval gyarapodhatott a hallgatóság. Kiderült, hogy az identitás értelmezése párbeszédet generál, mivel a különböző országok eltérő módon látják ezt a kérdést, hiszen minden államban érvényesülnek olyan egyedi alkotmányos körülmények, melyek meghatározzák saját válaszukat ebben a tekintetben. A nemzetközi szinten elismert jogászok szavaiból az is megállapítható, hogy az egyes országokban is folyamatosan változik az identitás fogalma, hiszen az kapcsolódik az adott állam önértelmezéséhez, amely pedig érzékenyen reagál a nemzetközi és európai változásokra, azonban mindig tekintettel van helyi a viszonyokra, a speciális gazdasági, társadalmi és politikai körülményekre is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Brüsszelből egy menekültügyi konferenciáról, miniszterelnöki csúcstalálkozóról érkeztem azzal a jó hírrel, hogy akinek fontos az alkotmányos identitás, annak bőven lesz dolga júniusban, amikor az Európai Unió megvitatja, és szándéka szerint megalkotja az Európai Unió migrációs bevándorlási stratégiáját, amely lényegi pontokon érintheti majd az alkotmányos identitás kérdését a tagállamok esetében.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azonban én most nem erről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy négy évvel Magyarország Alaptörvényének elfogadása után próbáljuk szemügyre venni azt az állványzatot és azokat az építőelemeket, amelyek segítségünkre voltak e mű megalkotásakor. Mielőtt mondandóm lényegére térnék, egy gondolat erejéig felidézem az Európai Unió és Magyarország közötti vitákat, melyek az alkotmányról folytak. Egy európai uniós tagállam új alkotmányt készít. Ez váratlan fejlemény, amely fölkészületlenül érte az Európai Uniót. Fölkészületlenül érte, hiszen a többi volt kommunista ország még az unióba történő belépése előtt alkotta meg az előző történelmi korszakot lezáró és az új korszakot megalapozó alkotmányát. Magyarország erre nem volt képes, ezért mi már európai uniós tagállamként kellett, hogy alkotmányt hozzunk létre. Ebből pedig - tapasztalatom szerint - az is következett, hogy Magyarország Alaptörvénye e viták során maga is mérőzsinórként viselkedett. A vizsgáztató maga is vizsgázott; a hatályos európai jogrend nemcsak mért, hanem a magyar Alaptörvény alapján meg is mérettetett. Mindez a szemünk láttára történt, láthattuk az európai intézmények teljesítményét. Kettős mércét, nyomásgyakorlást, ideológiai túlzásokat. Ez mind olyan vonatkozása a magyar alkotmányozásnak, amely még megírásra vár. Fölfogásom szerint ez egy természetes jelenség egy demokratikus viszonyrendszerben, ahol az Európai Unió tagállamai egyben szuverén államok is. Ezt csak azok nem értik, akik úgy cibálták Brüsszel elé Magyarország Alaptörvényét, ahogy elődeik korábban a kommunista alkotmánnyal házaltak Moszkvában, de mi többször is elmondtuk: Brüsszel nem Moszkva.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tanulságos az út, ami az Alaptörvényig vezetett. A rendszerváltás idején úgy született meg Magyarország átmenetet szabályozó, átfogó alkotmánymódosítása, mint amikor a bakter másik vágányra terel egy vonatot. Kiderült ugyanis, hogy az államszocializmus vakvágányán túl fog futni a szerelvény. Mindeközben a körülöttünk lévő országokban nemcsak a korhadtabb talpfáktól szabadultak meg, hanem kicserélték a síneket, a vasútállomást és a baktert is. Az európai posztkommunista országok közül egyedül Magyarországnak nem lett új alkotmánya, ahogy ezt az igazságügyi miniszter úr többször megírta: két évtizeden át maradt az új bornak a régi tömlő. Nem csoda, hogy a ráncfelvarráson átesett szöveget akkoriban - 1989-ben vagyunk most - mindenki ideiglenes alkotmányként kezelte - olyannyira, hogy még a preambulumában is az szerepelt, hogy csak hazánk új alkotmányának elfogadásáig lesz érvényes. Ennek ellenére az átmeneti megoldás állandósult. Nem ismeretlen dolog ez számunkra, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok történetére emlékeztet. Mindez azonban korántsem vált a magyar politika becsületére. Húsz évig a magyar parlamentek nem tudtak eleget tenni alkotmányos kötelezettségüknek, vagyis hogy az átmeneti szabályok helyett az ott megígért új alkotmányt megalkossák. A piacgazdaságra kalibrált, módosított régi alkotmány, a Trabantba szerelt Mercedes-motor csak döcögve működött, és folyton lefulladt. Érdekes módon időközben alapvető hibái, így például értéksemlegessége, ideiglenessége, technikai jellege lassan erénnyé nemesedtek - legalábbis utólagos méltatói szemében.
Egyszer, az 1994-es választáson a magyar nép a baloldali pártoknak megadta az alkotmányozás lehetőségét, de nem lett új alkotmányunk. Nem a politikai ízlésem szerint beszélek most, mert most azt kellett volna mondani, hogy hála Istennek, most csak az alkotmányos felelősség szempontjából vizsgálom ezt a kérdést, és rögzítem azt a tényt, hogy bár volt kétharmada egy baloldali kormánynak és kormánytöbbségnek Magyarországon,
- 45/46 -
mégsem teljesítette azt az alkotmányos kötelezettségét, hogy új alkotmányt adjon Magyarországnak. Újabb érdekes magyar jelenség, hogy ezt utóbb - mármint hogy nem teljesítették az alkotmányos kötelezettségüket - erénynek és érdemnek állították be. Ez önmagában is érdekes, de fontos adalék különösen a külföldiek számára, fontos adalék a politikai vezetésről vallott magyar gondolkodás megértéséhez, mármint hogy a mulasztásból és a vezetés hiányából hogyan lehet erényt fabrikálni.
2010-ben a polgári oldal nem ugrott félre a felelősség elől, ahogy ezt a politikai nyelvezetben mondjuk: az akkori kormánytöbbség megértette a választók akaratát. A választások idején sem árultunk zsákbamacskát, a második forduló előtt teljes egyértelműséggel tettük világossá, hogyha megkapjuk a kétharmados felhatalmazást, akkor megalkotjuk Magyarország új alkotmányát. A magyar választók értelmezésünk szerint megértették, hogy le kell zárnunk a hosszúra nyúlt átmeneti és zavaros időszakot, és új lapot kell nyitnunk az ország történetében. A másik lehetőség, ami előttünk állt, hogy az agyonmódosított alkotmányt további módosításoknak vetjük alá, de nem akartunk rálépni erre az útra. 1990 után a magyar parlament épp eleget toldozta-foldozta az 1949. évi XX. törvény már amúgy is agyonfoltozott szövegét, és azt tanultuk meg, hogy hiába ügyködött, nem lehetett rá annyi foltot tenni, hogy ne üssön át a szöveg eredeti vörös színe.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
E rövid bevezetés után nézzük meg, mit is jelent a magyar államtudományi gondolkodás számára általános értelemben véve az alkotmány fogalma.
Tisztelt Külföldi Vendégeink!
Mi, magyarok, amikor ilyesmiről beszélünk, úgy szoktuk tenni, hogy visszamegyünk az első felelős magyar kormány igazságügy-miniszterének, Deák Ferencnek az életművéhez. Én is ezt teszem, őt idézem most magunk elé. Három dolgot mond Deák. Deák szerint először is a mi alkotmányunk történeti alkotmány. Idézem őt: "Nem egyszerre készült, hanem a nemzet életéből fejlett ki," másodszor azt írja, hogy "éppen ezért a nemzet életének fejlődése szerint alakul," majd harmadjára azt mondja, hogy "miután századokon keresztül szilárdult meg, mi" - mármint az akkori magyarok - "mint századok művét vettük által őseinktől, és kötelességünk azt a lehetőségig állandóul biztosítva adni át utódainknak." Idézet vége - a tolmácsoktól elnézést kérek -, erre a három pillérre épül a mai magyar alkotmányos rendszer.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az alkotmány Deák Ferenc és a hagyományos magyar fölfogás szerint lényegesen többet jelent, mint egy értéksemleges jogi katalógust. A hagyományos fölfogás szerint azt a történeti alkotmányt jelentette, amely tartalmazta mindazokat az írott vagy íratlan szabályokat, amelyek a magyar társadalmat működtették az államalapítástól kezdődően. Egy nemzeti közmegegyezést értettek alatta, amely még közvetlen kapcsolatot létesített jog és erkölcs között, és olyan iratok voltak a fundamentumai, mint például István király intelmei, az 1222-es Aranybulla, a Hármaskönyv vagy a Pragmatica Sanctio. Mi ezt a fölfogást átvettük. Meggyőződésünk szerint létezik és mindig is létezni fog, ameddig a magyar állam fennáll, a történeti alkotmány. Ezért neveztük meg ezt az iratot, amelynek okán most egybegyűltünk, alaptörvényként, amely beépülhet a történelmi alkotmány szövetébe és vívmányai közé. Deák is úgy tekintett erre a hagyományra, mint amely szervesen együtt fejlődött a nemzet életével, és amelyet a nemzet mindig saját korának sorskérdéseihez igazított. Ahogy tehát az alkotmány beleszövődött a nemzet történetébe, ugyanúgy kellett a nemzet történetének is később az Alaptörvény szövegébe szövődnie. Mindezek alapján három fontos dolgot mondhatunk, három fontos fölismerés vezetett bennünket Deáktól származtatott fundamentumként.
Először is a Szent Koronához hasonlóan az alkotmány - önmagában és szövegében is - a magyar nemzet történetének, politikai és kulturális életének a folytonosságát szimbolizálja. Nem törekedhettünk tehát egy olyan szöveg megalkotására, amely bármely más európai demokratikus ország alkotmánya is lehetne, ha kicserélnénk benne a magyar és a Magyarország szavakat.
Másodszor: mivel az alkotmány a nemzet életéből fejlődik ki, ezért követnie kell az ország sorsában bekövetkezett változásokat. Nem törekedhetünk tehát egy olyan szövegre, amely alapján bárki azt gondolhatná, hogy mi, magyarok csak az előző nap léptünk be Európa ajtaján, és előtte nem történt velünk semmi említésre méltó.
Harmadszor pedig, miután a deáki hagyomány úgy beszél az alkotmányról, mint identitásképző dokumentumról, amelyet élő hagyományként ad tovább egyik nemzedék a másiknak, ezért az alkotmányra úgy tekintettük, mint a nemzet személyi igazolványára, és így nem törekedhettünk olyan szövegre, amely figyelmen kívül hagyja mindazt, amink van: földünket, nyelvünket, természeti és szellemi értékeinket, amelyeket egyszerre örököltünk az őseinktől, és kaptuk kölcsön utódainktól. Ha ehhez a három sarokponthoz mérjük a rendszerváltás idején átírt kommunista alkotmányt, akkor kimondható, hogy Magyarország Alaptörvényének megalkotása történelmi feladat és szükségszerűség volt. Éppen ezért az Alaptörvény egyik legfontosabb feladatát tölti be azzal, hogy a korábbi neutrális szöveghez képest értelmezési háttérként deklarálja a történeti alkotmány vívmányait, mint például a Szent Korona-tant, amely a hatalommegosztás, a jogállamiság és a népszuverenitás korabeli megnyilvánulásának tekinthető.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!
Az Alaptörvény hatályba lépése előtti átmeneti alkotmány egyik alapvető hibája volt, hogy hiányzott belőle a történeti folytonosság kimondása, és a nemzet sorsában bekövetkezett változásokra adott érdemi reflexió. Nem lehet egyetlen vállrándítással túllépni azon, hogy a 20. században Magyarországon súlyos háborús vereségeket követő megalázó békék, katonai megszállások, diktatúrák, valamint gyökeresen eltérő,
- 46/47 -
egymást tagadó politikai rendszerek váltották egymást újból és újból, megszakítva az ország történetének folytonosságát. Azért sem lehet ezen átlépni - túl a logikai és történeti szempontokon -, mert a 20. század eseményei és a róluk való több évtizedes hallgatás a jelenben, a mai életünkben olyan, egymásnak ellentmondó múltértelmezésekhez vezettek, amelyek 2010 előtt kizárták az alkotmány megalkotásához szükséges konszenzus megszületését. Vagyis a nemzet történetének 20. századi alakulása azt követelte a politikától, hogy olyan alkotmányt hozzon létre, amely az elmúlt 1100 és különösen az elmúlt száz év tükrében ismét választ ad azokra a kérdésekre, hogy kik vagyunk, és hogyan látjuk saját helyünket és szerepünket Európában.
Ezért az alkotmány kimondja, mert ki kellett mondania, hogy a kereszténység ezer év óta nemzetmegtartó erő Magyarország számára. Az alkotmány kimondta, mert ki kellett mondania, hogy 1944. március 19-én hazánk német megszállásával elveszítettük az állami önrendelkezést, amelyet csak 1990. május 2-án tudtunk helyreállítani. Kimondta az alkotmány, mert ki kellett mondania - tartozunk ezzel a náci és a kommunista rendszer alatt meggyilkolt vagy meghurcolt testvéreinknek -, hogy elítéljük és elévülhetetlennek tartjuk azokat a bűnöket, amelyeket Magyarországon a nemzeti és a nemzetközi szocializmus, vagyis a kommunizmus elkövetett. És az alkotmány kimondja, mert ki kellett mondania, hogy Magyarország az egységes nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, és támogatja szülőföldjükön való boldogulásukat. És az alkotmány kimondja, mert a történelem miatt ki kellett mondania, hogy az embereket adósságba és szegénységbe taszító 2008-as válság után paragrafusokat kell alkotnunk arról, hogy a parlament nem fogadhat el olyan központi költségvetésről szóló törvényt, ami az ország eladósításához vezet. Ezért a Költségvetési Tanácsnak kontrolljoga van a mindenkori költségvetés felett, és a korábbi kétségbeesett tűzoltási próbálkozásokból tanulva valójában az alkotmányunk bevezet egy hatékony tűzvédelmi rendszert.
Ráadásul, kedves Vendégeink, tisztelt Hölgyeim és Uraim, négy éve Európa egyik legmodernebb alkotmányát fogadtuk el. Európa egyik legmodernebb alkotmányát három okból is. Ez az alkotmány, a mi modern alkotmányunk rögzíti a nők, az idősek, a fogyatékkal élők, a fiatalok és a szülők munkahelyének alkotmányos védelmét. Rögzíti, hogy a magzat életét már az anyaméhben védelem illeti meg, és rögzíti, hogy a testi és lelki egészséghez való jog magában foglalja a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságot is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A régi értéksemleges szöveghez képest azonban a legfontosabb változás, hogy Magyarország Alaptörvénye más országok alkotmányához hasonlóan alkotmányos identitásunkat is megjeleníti. Ez az alkotmányban rögzített kulturális identitás bizonyos pontokon összeköt, más pontokon pedig elválaszt minket más nemzetektől, így jelölve ki helyünket a világban és Európában. Magyarország Alaptörvénye azokra az alkotmányokra hasonlít, amelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy az ország állampolgára úgy lépjen be a szövegbe, mint egy épületbe, miközben az Alaptörvény központi szövegéből, mint főhajóból természetes módon nyílnak a sarkalatos törvények mellékhajói, a Nemzeti Hitvallás sem egy díszítmény vagy függelék a szöveg elején, hanem a szöveg szerves részét képezi, ez az alkotmány épületének kapuja.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Meggyőződésem, hogy a Nemzeti Hitvallás történelemképe, szabadság iránti elkötelezettsége olyan értékeket hordoz, melyekben minden magyar pártállástól függetlenül egyetérthet. Az, hogy egyetérthet, nem jelenti azt, hogy egyet is ért, de
- 47/48 -
ennek a lehetőségét ez a szöveg fölkínálja, a szöveg minősége és mélysége lehetővé teszi. Mert mit jelent az a mondat, hogy "mi, a magyar nemzet tagjai"? Nagy vita volt ennek a megfogalmazásnak a beépítéséről, de végül is e mellett döntöttünk: "mi, a magyar nemzet tagjai". Ez a mondat azt a gondolatot hivatott takarni, kifejezni, hogy a nemzet nem pusztán az éppen élő személyek, nem az éppen szavazásra jogosult emberek összessége, hanem változó személyek összekapcsolt nemzedékeié. Olyan közösség, amely nemcsak azok közt van, akik élnek, hanem azok között is, akik már meghaltak, és akik még csak most fognak születni. Az így felfogott közösség érdeke ezért mindig több, mint az adott pillanatban a közösséget alkotó emberek érdekeinek összege. Ez messze ható következményekkel és messzire mutató felelősséggel jár. Tudom, hogy ezt az alkotmányjogi iskolát a világban sokan vitatják, de sokan képviselik is. Mi ezt a Lipmann-féle - nevezzük most így -alkotmányos megközelítést fogadtuk el, az ő nézetei adják elénk legvilágosabban, mit gondoltunk mi, amikor azt mondtuk az alkotmányban: "mi, a magyar nemzet tagjai." Mindenesetre az Alaptörvény ezt az államfilozófiai felfogást tette magáévá, vagyis a Nemzeti Hitvallás egy kulturális és hagyományközösség nevében szólal meg, amely nemzedékről nemzedékre száll, és amely a világ különböző részeibe szakított és vándorolt magyarokat egységes nemzetként határozza meg, ahogy a politika kilúgozott nyelvén mi mondjuk: a magyar világnemzet.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végezetül az identitás kérdéséről. Az Európai Unió mottója az egység a sokféleségben. Ez azt jelenti, hogy Európa mi vagyunk, Európa Magyarország, Európa Németország, Európa Franciaország, és Európa Olaszország is, de a sort 28-ig folytathatnánk. Vagyis nincsenek apokrif értékek az európainak tekintett vagy azzá vált nemzeti sajátosságok között. Egész Európa elfogadja, mondjuk, a német örök érvényű klauzulákat, amelyek a német alkotmány megváltoztathatatlan rendelkezései. Elfogadja a szociális államiságot meghatározó német alkotmányos önazonosságot. Elfogadja a francia laicitást, mint a francia alkotmányos önazonosság részét. Elfogadja, hogy a görög alkotmány teológiai kísérletekre vállalkozik a preambulumában a Szentháromság meghatározásával, de elfogadja azt is, hogy vannak születési előjogok, mint a királyság, amelyhez közhatalmi jogosultságok kapcsolódnak. Elfogadja, hogy élethosszig lehet egyes országokban szenátusi tagokat kinevezni. Ez mind, mind, mind Európa, és nem apokrif.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A kérdés tehát innentől kezdve csak az, melyek a magyar alkotmányos identitás definiálható elemei? Szép feladat volna erre válaszolni, de ha ezt egyetlen ember megtehetné, akkor minek jöttünk volna össze ilyen sokan? Ezzel csak azt akarom mondani, hogy én ugyan fogok mondani néhány elemet, de szerintem ez a vita nemhogy nem zárult le, de könnyen lehet, hogy igazából el sem kezdődött. Talán ideje volna a magyar alkotmányt is abból a szempontból értelmezni a jogtudósoknak, jogfilozófusoknak, társadalomtudományi gondolkodóknak, hogy melyek az alkotmányból kiolvasható magyar identitás, alkotmányos identitás elemei. Én, mint aki részt vettem a szöveg megalkotásában és elfogadásában, most négy ilyet fogok megemlíteni - mintegy részt véve a még el se kezdődött vitában.
Az első a nyelv és a kultúra védelmének kérdése. Ez olyan erővel jelenik meg a magyar alkotmányban, mint kevés vagy talán egyetlen más európai alkotmányban sem, ezért az erre vonatkozó speciális szabályokat a magyar alkotmányos identitás részének lehet tekinteni. Másodszor: "az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve nyer értelmet" - mondja az alkotmány, vagyis a magyar alkotmány közösségi elven áll. "Szabadság és felelősség" - mondja az egyik címe. Ez egy közösségelvű alkotmány, ami az egyéni szabadságot is csak másokkal együttműködve tartja értelmesnek. Ez megítélésem szerint egy alkotmányos identitási elem. Harmadrészt ez az alkotmány definiálja a munkaalapú társadalmat, vagy ha nem is definiálja, de deklarálja a munkaalapú társadalmat, nem szó szerint idézem, de valahogy úgy fogalmaz, hogy valljuk, hogy a közösség egészének és minden ember becsületének alapja a munka és a szellemi teljesítmény. És végezetül negyedik identitás eleme a mi alkotmányunknak a történelmi dimenzió, vagyis hogy a történeti alkotmány felé nyit, és beemeli a magyar történelem sajátos jogi iratait is. Sok vita zajlik az alkotmányos identitás kérdéséről, különböző iskolák és megközelítések léteznek. Én a francia iskolát figyelemre méltónak tartom, ami ezt a nehéz kérdést, hogy mi is az alkotmányos identitás, nagyon egyszerűen definiálja, ebben is van talán a vonzereje, a világosságban és az egyértelműségben, amely azt mondja, hogy "minden az alkotmányos önazonosság elemének tekinthető, amely lényegi, és megkülönböztet egy adott országot másoktól."
Büszkén mondhatjuk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, van mit megvédenünk, lesz mit megvédenünk az előttünk álló európai vitákban. Megköszönve a figyelmüket, összegezve tehát véleményem szerint Magyarország Alaptörvénye egy egységes értékrendszer, és egy átgondolt koncepció alapján született meg. Építéséhez olyan elemeket is felhasználtunk, amelyeket a korábbi építők elvetettek, mint például a történeti alkotmányunk vívmányait, de szövegszerűen emeltünk be olyan rendelkezéseket is, amelyek a magyar Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatából származnak. Mindezek alapján pedig világosan megfogalmaztuk azt az értékrendszert, amelyet hazánk egy európai demokratikus országként magáénak vall, és amely definiálja számunkra a szabadság és a felelősség világát. Azzal zárom rövid előadásomat, amivel az alkotmány is zárul: "Legyen béke, szabadság, és egyetértés!"
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Először is köszönöm a bemutatást, hogyha egyszer meghalok, akkor Czine Ágnest fogom meghívni, hogy a nekrológot tartsa meg, mert olyan szépen mutatott be engem.
Köszönöm szépen, hogy elfogadták a meghívásunkat, én azt gondolom, hogy a mai téma rendkívül fontos és ezért van
- 48/49 -
az, hogy úgy döntöttünk, hogy ezt a konferenciát megszerveztük. Magyar nyelven szeretném folytatni, ha megengedik, akkor még a végén majd néhány szót még franciául is szólok.
Amikor ezt a konferenciát szerveztük, akkor sokan megkérdezték tőlem, hogy mi az oka ennek a konferencia megszervezésének. Rögtön mindenkit meg akartam nyugtatni, hogy nem az Alaptörvény módosítása a cél, és nem azért jöttünk ma össze, mert nyitott az Alaptörvény módosítása, és akkor mindenki jöhet az ötleteivel, hogy milyen új dolgokat kell az Alaptörvénybe betenni. Tehát nem ez volt a cél.
Hanem az volt a cél, hogy gondolkodjunk közösen olyan kérdésekről, amelyek aktuálisak. En úgy gondolom, hogy maga a címválasztás, a Párbeszéd és identitás, az sok mindent elárul. Elárulja először is azt, hogy párbeszédre van szükség, dialógusra, ez a dialógus, ez történhet kormányfők között, államfők között, miniszterek között, bírák között, egyetemi tanárok között, és azt is jelenti a párbeszéd, hogy nincs kizárólagos igazság. Tehát többfajta igazság van, azt is mondhatjuk, hogy párhuzamos igazságokkal találkozhatunk. Es ami valakinek igaz, egyik országban, egy másik országban talán másként igaz. Es azt hiszem, ez egy fontos dolog. Ugyanígy az identitás is, azt gondolom, hogy ebben is különböző identitások vannak, néha ezek találkoznak, néha nem. Hallhattuk Libanonnak a kérdését, más problémák vetik föl esetleg, mint tételezzük föl, Európát.
Tehát azt gondolom, hogy ez a téma, hogy egy párbeszéd és identitásra van szükség, ez adja meg az erejét ennek a mai napnak, hogy erről beszélünk. Különösen akkor, amikor világszerte, Libanonban is, globalizálódó és standardizálódó világban élünk. Egy olyan világban, ahol a kultúránkat, a jogrendszerünket, és - ha szabad így mondanom - a technikai fejlődésnek is köszönhetően, egy összeszűkülő világban vagyunk. Es ebben az összeszűkülő világban el kell gondolkodnunk azon, hogy tulajdonképpen a nemzeti hovatartozás és a nemzeti alkotmányok jelentenek-e még valamit a 21. században.
Engedjék meg, hogy mottóként az indiai legfelsőbb bíróság egyik alaphatározatában foglalt kijelentésre hivatkoznék, mely szerint az alkotmány drága, megbecsült örökség, ezért nem lehet annak identitását szétrombolni. Ez nem Európában született, ez a mondat, hanem Indiában, ahol szintén más körülmények vannak. De hol is a probléma? A probléma talán ott van, hogy a nemzeti alkotmányok a 18-19. századnak a termékei, a nemzetállamok kialakulásával egyidősek, jól tudjuk, hogy az alkotmányfejlődésnek különböző generációit különböztethetjük meg: első generációs, második generációs, harmadik generációs alkotmányok és ezek az alkotmányok velünk élnek.
Én nagyon szeretem idézni Jean-Marc Sauvénak, a francia államtanácsnak azt a mondatát, hogy mi is az alkotmány. S ő azt mondja, hogy az alkotmány egy memoár és egy projekt. Es az az igazság, hogy ezzel én maximálisan egyet tudok érteni, hogy minden nemzetnek van egy memoárja és kell lennie egy projektje. Nem mennék bele abba, hogy ez a nemzeti alkotmány nyilván összefügg a terület, népesség, főhatalom kérdésével, amelyről természetesen a 19. század óta ugye beszélünk.
Hol a konfrontáció? Nemcsak a technikai fejlődés vagy a kultúra uniformizációja vagy jog uniformizációja, hanem az is, hogy emellett egy erős integráció alakul ki és ebben az erős integrációban, amelyik állandóan fejlődik, kijönnek olyan szervezetek, olyan képződmények, amelyek - ha szabad így mondanom - a nemzeti alkotmányukkal való viszonyukat meg kell tudni határozni. Es ebben a kérdéskörben ugye, mi a legfontosabb szervezet Európában élve, nyilván az Európai Unió, de szólhatunk az Európa Tanácsról is természetesen. Nagyon jól tudjuk, hogy a közösségi jog primátusa, az nem a Szerződésben van benne, hanem azt a luxemburgi bírák fejlesztették ki, és mondták ki az Enel-Costa vagy az International Handelsgesellschaft döntésben, hogy alapvetően a nemzeti alkotmány, hogy minden jog, tehát mindenek fölött a közösségi jog áll.
Ezek után meg kell kérdezni azt, hogy sutba lehet dobni a nemzeti alkotmányokat? Elértéktelenednek ezek a nemzeti alkotmányok? Hát úgy gondolom, hogy ez az alapkérdés ma, de már régóta, csak az az igazság, hogy különböző módon közeledtünk a problémához. Az első az, hogy megjelennek különböző fogalmak. Új fogalmakkal találkozunk, egyrészt az európai uniós szerződésbe bekerült a nemzeti identitás kifejezés, az alkotmányjogban pedig megjelenik az alkotmányos identitás. Ez két külön fogalom. Talán valahol találkozik ez a két fogalom, de azonban azt látni kell, hogy a nemzeti identitás kifejezés az inkább számomra egy politikai tartalmú kifejezés, a nemzeti identitás.
Párizsban élve nagykövetként láttam azt, hogy a nemzeti identitásról szóló vitának, amit Sarkozy elnök akkor szervezett, sokkal inkább politikai tartalma volt, mint alkotmányjogi vetülete. Ez volt az én megérzésem, hogy egy politikai vita folyik a nemzeti identitásról egyes országokban annak tartalmáról. Ezzel szemben, a nemzeti identitással szemben kialakul egy fogalom, amelyik az alkotmányos identitást használja. Ez már sokkal újabb kifejezés, mint a nemzeti identitás és ezt pedig az alkotmányjogászok találták ki vagy dolgozták ki ennek a teóriáját, és ez az alkotmányos identitás kifejezés, ez elsődlegesen az alkotmánybíróságoknak a döntéseiben jelenik meg. Tehát azt is mondhatjuk, hogy egy konfrontációt láthatunk a szemünk előtt? Mert ugye az alkotmányos identitás, amelyet a francia alkotmánytanács, a német Alkotmánybíróság, a cseh, a lengyel, a spanyol, sorolhatnám ezeket az alkotmánybíróságokat, egyfajta - ha szabad így mondanom - féknek is mondhatnám. Azt mondják, hogy eddig és ne tovább. Ez az enyém, és ehhez más ne hatoljon be. Tehát kialakul egyfajta gondolkodás arról, hogy az integrációnak vannak-e határai. Na, most nyilvánvalóan ennek a megfogalmazása nagyon bonyolult, hisz' gyakorlatilag ennek a tartalmát konkrétan meghatározni és fölsorolni, hát valószínűleg különböző országok különböző módon fogják.
Azonban úgy gondolom, hogy mégis arra ráirányít, hogy minden országnak van egy alkotmányos öröksége, és ezt az alkotmányos örökséget pedig a nemzeti alkotmányok tartalmazzák. Vagy azt is mondhatnám, hogy a történelmi múltat nem lehet megváltoztatni. A közös hagyományokból és a múlt elfogadásából táplálkozik a közösség identitása és ez az identitás az egyén és a közösség közötti politikai és kommunikációs folyamatokon keresztül formálódik. Az identitást nem lehet megválasztani. Egy ember saját felfogását megváltoztathatja, sőt, ma már nemet is válthat, de nem tudja megváltoztatni azt az alkotmányos szellemi-történeti örökséget, amely az országához kötődik. Azt gondolom, hogy ez így van minden országban. Amikor persze megvizsgáljuk a különböző országokat, akkor mondhatjuk, hogy a nemzeti kultúra,
- 49/50 -
a nyelv, a vallás, a család, a házasság, szociálpolitika, különböző elemeket tehetünk bele, ebbe az identitásba, tehát identitásképzésbe, ami természetesen, azt mondhatjuk, hogy minden országnak a történelméből is eltérően akadhat. Sőt, egy országon belül többfajta modell is elképzelhető, még itt visszatérek Franciaországba, ahol a laicitás egyfajta alapelvvé vált, nagyon fontos alapelvvé vált, de Elzász-Lotaringiában már a konkordátum van hatályban, még egy országon belül is lehet differenciát találni, olyan kérdésekről, amelyek mégiscsak az identitáshoz kapcsolódnak.
Tisztelt Kollegák!
Azért engedjék meg, hogy ezek után rátérjek a magyar alkotmányra, ezen felvezető gondolatok után. Tudniillik a magyar alkotmány volt az, amelyik - ha szabad így mondanom -2011 óta megjárta az európai mini laboratóriumokat. Nagyon komoly vizsgálatokon ment keresztül a magyar alkotmány, számos nemzetközi szervezet vizsgálta, hogy a rendelkezései sértik-e vagy nem sértik-e az európai értékeket, és egyáltalán lehet-e ilyen alkotmányt elfogadni. Természetesen ez már önmagában felveti azt a kérdést, hogy a nemzeti alkotmányok fölött lehet-e külső kontrollt gyakorolni és kinek áll jogában külső kontrollt gyakorolni egy országnak - ha szabad így mondanom - jogilag teljesen szabályozott módon elfogadott alkotmánya felett. Hisz mégis egy népszuverenitásról beszélünk, ahol egy választásokat követően történik egy alkotmányozás, és az alkotmánynak egyes rendelkezéseit távcsővel, mikroszkópokon keresztül vizsgálják külső szemlélők.
Azt gondolom, hogy talán nem is emlékszem arra, hogy ilyen szinten vizsgáltak volna egy nemzeti alkotmányt a 20. században, mint a magyar alkotmányt, amit 2011-ben fogadtunk el. Először is úgy gondolom, hogy ezek a viták nem voltak érzelemmentesek, és sőt, mondhatom azt, hogy voltak viharos pillanatai is. És bizony, nekünk is helyt kellett állni, a vitákban részt kellett vennünk.
Azt azonban engedjék meg, hogy fölolvassak egy olyan mondatot, amely 1910-ből származik, és amelyik rávilágít arra, hogy Magyarországon milyen jelentősége van egy ilyen dokumentumnak, mint az alkotmány. Ez 1910-ből származik, de a történelemben 100 év, az nem nagy dolog. És ennek megfelelően úgy gondolom, hogy bizonyos mondatok élhetnek a későbbiek folyamán is. A következőképpen hangzik, ezt egy francia könyvben olvastam, francia nyelven megjelent könyvben. "A magyar nemzet ezeréves alkotmányával él és harcol Európában. Hosszú évszázadokon keresztül Magyarország ellenállt a keletről érkező barbárságnak. Amíg Magyarországon az invázió megállítása volt a cél, addig határainkon kívül Magyarországnak köszönhetően fejlődött a civilizáció, az ipar és a kereskedelem. A külső és belső háborúk között csak egy dolog maradt változatlan Magyarországon, az alkotmány." Az idézet, ma már tudom, hogy romantikusan hat, de jól érzékelteti, hogy a magyar alkotmány szimbolikus, nemzetmegtartó szerepet kapott a történelem folyamán. És azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos elem, hogy nemzetmegtartó szerepe van, és szimbolikus ereje van ennek a dokumentumnak.
Magyarországon 1949-ben fogadtak el első alkalommal írott alkotmányt, ezt inkább külföldi barátaim számára mondom, ami gyakorlatilag kartális alkotmány volt. 1989-ben, a rendszerváltáskor nem fogadtunk el új alkotmányt, csak módosítottuk. Rögtön fölvetődött a kérdés, hogy hol vannak az értékek az alkotmányban. 1989 előtt megtagadtuk az értékeinket. Megtagadtuk az alkotmányos múltunkat. Hamis ideológiákat gyártva, elfogadván, olyan elemeket tettünk bele az alkotmányba, amelyek idegenek voltak tőlünk. 1989-ben nem volt megfelelő kompromisszumkészség se a régi politikai elit, se az új politikai elit között, hogy az értékekben megállapodást tudjanak kötni. Tehát ezért született Magyarországon 1989-ben egy teljes értéksemlegességgel rendelkező nemzeti alkotmány, amelyet hogyha bárki kézbe vett volna, csak azt látta volna, hogy azért magyar alkotmány, mert az ország fővárosa Budapest. Egyebekben nem reflektált a magyar történelemre, az alkotmányos örökségre, vagy nem adott projektet a jövőre nézve. Tehát ez egy ilyen jellegű dokumentum volt 1989 és 2011 között. Nem vitatom, ebben az időszakban a magyar Alkotmánybíróság rendkívül fontos szerepet játszott, hisz a magyar Alkotmánybíróság pótolta ezt a hiátust, és az értékeket a bírói hatalom dolgozta ki. Tehát nem a népszuverenitás által létrehozott testület az alkotmányban, hanem egy szűk bírói testület, aminek magam is három és fél évig tagja lehettem, kapta azt a feladatot, hogy az alkotmányos értékekről véleményt nyilvánítson.
Természetesen az első vita itt indul, hogy kit illet meg az alkotmányos értékek meghatározásának a joga: a népszuverenitás hordozóját vagy pedig a bírói testületet, vagy esetleg mindkettőt. Azt kell mondani, hogy a három határozott identitásképző és nemzeti kohéziót erősítő irány jelenik meg az Alaptörvényben normatív módon: a keresztény értékek, a nemzet, mint közjogi fogalom és a történelmi tradíciók. Nem vitatható, hogy az alkotmány szövegében fellelhető identitásképző elemek azok, amelyek a legtöbb kritikát kapták elsősorban külföldön is, de belföldön is.
A kereszténységre való utalás, a határon túl élő magyarokkal való közösségvállalás, a történeti alkotmány vívmányainak hangsúlyos elismerése aggodalmakat váltott ki egy olyan Európában, amely nem kellően ismeri a magyar alkotmányosság történetét és a történeti alkotmánynak a jelentőségét. A magyar Alaptörvényt ugyanakkor nem mondhatjuk euroszkeptikusnak, éppen ellenkezőnek. Miközben erősödött nemzeti és történeti jellege, az uniós tagországok alkotmányai közül a legtöbbször hivatkozik Európára, és annak közös értékeire. Két mondatot engedjenek meg, hogy idézzek az Alaptörvényből: "Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez. Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében." De a vita mégis ezekről a kérdésekről szól, hogy ez európai, ez az alkotmány, vagy nem, hogy tekint Európára.
A másik kérdés, ami nagyon fontos vita volt, az szintén egy értékkérdés, nevezetesen a jogoknak a kérdése, az alapjogoknak a kérdése. A magyar Alaptörvény az egyéni szabadságjogok rögzítése mellett fontos szerepet szánt a közösségeknek, jelezvén, hogy az ember nemcsak individuum, hanem egyben a közösség tagja is. Az Alaptörvény szerint az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. De említhetném azt a rendelkezést is, mely szerint a tulajdon gyakorlása társadalmi felelősséggel jár. Igaz, itt rögtön hivatkozhatok a német alaptörvényre is, mely szerint a tulajdon a köz-
- 50/51 -
jót is szolgálja. Vagy példálózhatnék az olasz alkotmány első cikkelyével, melynek értelmében az olasz társadalom a munkára épül.
A közösségi szemlélet erőteljesebb megjelenítése a magyar Alaptörvényben talán szemben áll az európai fősodorral, noha az egyén és a közösség viszonya nemcsak Magyarországon vita tárgya. Sajátos, talán a legalapvetőbb közösség a család. Ezt külön védelemben részesíti az Alaptörvény. Bizonyos vonatkozásában az emberi jogok alanyai közé az egyén mellé belép a család, mint a férfi és nő között létrejött életközösség. Egyes kortárs szellemi áramlatok szerint azonban ez a meghatározás diszkriminatív. Egy ismert magyar civil jogvédő szervezet például nemrég azt a szlogent jelentette meg egy közösségi portálon, hogy a házasság nem heteroszexuális kiváltság, hanem emberi jog. A tétel továbbgondolásának további bizarr következményei lehetnek. Ha például valaki nem talál magának feleséget, mert annyira ellenszenves, akkor az államnak kell kirendelnie számára egyet, hasonlóan a kirendelt ügyvédhez? Hiszen garantálnia, elő kell segítenie egy emberi jog érvényesülését. Ennek az irányzatnak a képviselői néhány országban kormányra kerülve a családjogot ennek a szellemiségnek megfelelően írták át. Ám ez az emberi jog csak úgy és azáltal keletkezik, ha a házasság emberiséggel egyidős eddigi fogalmát egy másikra cseréljük. A magyar Alaptörvény ettől elzárkózott, talán az ismert mondást is figyelembe véve: caesar non supra grammaticos, azaz a nyelvészeknek még a császár sem parancsol. Az emberi jogok parttalanná válása, inflációja ahhoz vezethet, hogy nehezebb lesz egyetemesen elfogadott emberi jogi minimumot elfogadni. Az egyik országban a bíró szentesíteni fogja a feleség egyoldalú eltaszítását, ami a nemzetközi magánjogi alapon a sariát, mint a felek személyes jogát veszi alapul. A másik országban pedig a homoszexuális pár által örökbe fogadást fogják kimondani. A kettő közötti kulturális különbség nehezen hidalható át, márpedig a civilizációk között hidakra van szükség.
Ami a magyar Alaptörvény hatalommegosztási filozófiáját, demokráciaképét illeti, elmondható, hogy az elsősorban népszuverenitáson alapszik. A hatalom a néptől származik, ami a többségi demokrácia elve alapján gyakorolja azt. Itt szeretném megjegyezni, hogy e téren a legjelentősebb ideológiai kérdés a többségi és a részvételi demokrácia közötti viszony. A részvételi demokráciának számos nemzetközi és nemzeti formája alakult ki, amelytől azt várják el, hogy a többségi demokrácia vegye figyelembe, sőt fogadja el az általa megfogalmazottakat. Nemzetközi színtéren hivatkozhatok a Velencei Bizottságra vagy a Human Rights Watch szervezetre, de hazai szinten is számos nem kormányzati szervezet tevékenykedik, fogalmaz meg elvárásokat a kormányzattal szemben. Nyilván a többségi demokrácia akkor működik jól, ha meghallgatja a részvételi demokrácia szerveit. De álláspontom szerint kialakulhat olyan helyzet is, amikor a részvételi demokrácia akár politikai okokból egyfajta blokkoló kisebbségként kívánja akadályozni a többségi akarat megvalósítását. A részvételi demokrácia fontos ellenőrző szereppel rendelkezik, ugyanakkor legitimációja nem mérhető a nép által megválasztottak legitimációjához.
A következő kérdés, amelyről szeretnék nagyon röviden szólni, az a határon kívül élő magyarokhoz való viszony. A magyar Alaptörvény kapcsán sokszor kellett szólni arról is, hogy az alkotmány miért és hogyan rendelkezik a határainkon kívül élő magyarokhoz való viszonyunkról. Jómagam is, mint nagykövet, többször kellett erről szólnom a Quai d'Orsayban, a francia Külügyminisztériumban. Mint ismeretes, a történelmi és egyéb körülmények folytán több millió magyar él a határainkon kívül. Egy olyan nemzetnél, amelynek a nyelve is egyedi, az összetartozásban különös jelentősége van a nyelvnek. A két világháború között a magyar politika a revíziót, az elveszett területek visszaszerzését tartotta elsőrendűnek. Nem azzal foglalkozott, hogy milyen jogai vannak a határon túli magyaroknak, hanem csak azzal, hogy miként lehet a területeket visszaszerezni. Ismerjük ennek a politikának az eredményét. Magyarország belesodródott a második világháborúba. A világháborút követően megtagadtuk a határokon kívül élő magyarokat, a hivatalos politika azt mondta, hogy a proletár internacionalizmus mindent megold, nem kell foglalkozni az ilyen ügyekkel. Sőt, igazából elhatárolódtunk tőlük.
A 2011-es Alaptörvény helyes utat választott. Egyrészről elismeri az európai egység fontosságát, Magyarország közreműködését a sokszínű Európa egyesülésében, másrészt kifejezésre juttatja, hogy a magyar kormány felelősséget visel a határain kívül élő magyarokért. Olykor azon országokkal folytatott párbeszéden keresztül, ahol magyar kisebbségek élnek. Magyarország nemzetpolitikájában a gondoskodó anyaországi modellt követi, szemben a laissez-faire szemléletű országokkal. A gondoskodó anyaország fontosnak tartja, hogy az Alaptörvény rögzítse az anyaország és az anyaországon kívül élő nemzettestek közötti viszonyt, sőt egyfajta diaszpóra jog kialakítását is célul tűzi ki. Meg kívánom jegyezni, hogy nemcsak Magyarország tartozik e csoportba, ahol gondoskodó anyaországi modell van, de ide sorolhatnám Spanyolországot, Portugáliát és részben Franciaországot is, ahol a parlamenti képviseletét biztosítják a határon kívül élő franciáknak.
Kedves Kollegák!
Nem vitathatom, hogy az alkotmányos identitás érvényre juttatásához az is szükséges, hogy az adott ország polgárai maguk is azt a jelentőséget és értéket tulajdonítsák e fogalomnak, mint amit az alkotmányozó szánt neki. Az ezzel kapcsolatos vitát Európában Habermas óta alkotmányos patriotizmusnak nevezzük, amelyhez pedig közmegegyezésre van szükség, állandó dialógusra. A pártok közötti politikai küzdelem a közmegegyezés létrejöttét nyilván nem könnyíti meg, de úgy vélem, hogy az alkotmányos identitáshoz tartozó értékek rögzüléséhez időre van szükség, és csak hosszabb távon tudjuk megmondani, hogy végül is egy nemzeti alkotmány mely rendelkezése tartozik az alkotmányos identitás körébe.
[franciául]
Kedves Kollegák!
Hadd mondjam azt, hogy alkotmányos identitásunk teljes szimbiózisban él az Európai Unióval, ahogy az Európai Unió is kötelezettséget vállalt arra, hogy a nemzeti identitásokat tiszteletben tartsa. Az alkotmányos identitásunk is így tesz az európai joggal. Továbbra is nyitott az európai integráció iránt, az erős identitás nem jelent merev identitást, nem jelenti a változás elutasítását. A párbeszéd és az identitás egymástól elválaszthatatlanok, a párbeszéd továbbra is nagyon fontos az identitás finomításában. Az identitást a párbeszéd úgy módosítja, mint
- 51/52 -
a szobrász a kőszobrot. A kettő egymás nélkül nem létezhet. Azzal fejezném be, hogy Szentpéteri Istvánt idézem, aki szegedi professzor volt. A jog és a társadalom kapcsolatáról ő azt mondta, hogy jogi szempontból a legitimitás a pozitív jogtól függ, az alkotmány elfogadása a társadalom által végeredményben azon múlik, hogy mennyire tudja átvenni és alkalmazni az alkotmányt a társadalom. Az alkotmányos elvek és intézmények nagyon eltávolodhatnak a hatalomgyakorlástól. Gyakran mondják magyarul, hogy Makó messze van Jeruzsálemtől. A jog alkalmazását úgy kell módosítani, hogy harmóniában álljon az az emberek elképzelésével, a társadalom várakozásaival, ugyanakkor megfeleljen a nemzetközi elvárásoknak. A veszélyek között Odüsszeuszhoz hasonlóan elővigyázatosan kell eljárni, Szkülla és Kharübdisz között biztonságosan elhajózni. Köszönöm figyelmüket.
A Somogy Megyei Kormányhivatal és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság konzorciumi partnerségében, együttműködve a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karával, a Szent Imre Plébániával, a Somogyi Református Egyházmegyével és a Somogy Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzattal, az Európai Unió pénzügyi támogatásával, 2013. június 3. és 2015. május 29. között 130 773 513 Ft-ból valósult meg "Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés - különös tekintettel az iskolai erőszakra - Somogy megyében" című projekt.
A pályázat az iskolai erőszak áldozataira és a velük foglalkozó szakemberekre (hozzátartozók, nyomozó hatóság, áldozatsegítők, jelzőrendszeri tagok, civil szervezetek, szociális és egészségügyi intézmények munkatársai, pártfogó felügyelők és ifjúságvédelmi felelősök) fókuszált. A cél az volt, hogy az érintett szereplők közti együttműködés kialakításával a veszélyeztetett fiatalok és környezetük könnyen elérhető információkat, módszereket, képességeket szerezzenek meg, amelyek segítségével a konfliktushelyzetek erőszak és agresszió nélkül feloldhatóak.
A pályázat kétéves megvalósítása során konferenciákat tartottak a témában, segítő-felvilágosító kampány zajlott a szülők és pedagógusok számára és az iskolák számára is, rendszeres drámapedagógiai foglalkozásokat tartottak Somogy megye 11 középiskolai kollégiumában az áldozattá válás, iskolai erőszak témakörében, az áldozatokkal foglalkozó szakemberek akkreditált konfliktuskezelési és kommunikációs tréningen valamint mediátor képzésen vettek részt. Ezeken túl is számos szakmai találkozóra és tapasztalatcserére nyílt mód, a rendőrségeken pedig ún. "áldozatvédelmi sarkokat" alakítottak ki.
A pályázat záró konferenciáján dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter hangsúlyozta a szakemberképzés fontosságát, és bejelentette az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiájának megalakítását. Az Igazságügyi Hivatal keretein belül létrejövő akadémia központosított és professzionális, összehangolt szakmai képzést fog nyújtani az igazságügyi szakterületeken dolgozó áldozatsegítők, családi csődgondnokok, jogi segítségnyújtók és pártfogó felügyelők számára. Az igazságügyi miniszter kiemelte, hogy a bűnmegelőzés, az áldozatvédelem és áldozatsegítés eredményessége érdekében a különböző szakterületek együttes fejlesztésére és együttműködésére van szükség. A miniszter hozzátette, hogy az igazságügyi tárca leginkább jogalkotással tud hozzájárulni mindehhez. Ennek megfelelően az új büntetőeljárási kódex kidolgozása során az Igazságügyi Minisztérium figyelemmel lesz a sértett jogállására a büntetőeljárásban. Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy az új büntetőeljárási törvény megalkotása során fel kell mérni mind az eljárás jellegéből eredő, mind az érintettek személyében megtestesülő, a fokozott sérülékenységre okot adó körülményeket. Ezeken túlmenően meg kell határozni, hogy mindezek milyen módon akadályozzák, nehezítik a jogok gyakorlását, az érdekek érvényesítését, és milyen kiegészítő rendelkezések szükségesek az esélyegyenlőség biztosításához. A konferencia zárásaként az igazságügyi miniszter megköszönte a projektet megalkotó és megvalósító szakemberek munkáját, gratulált teljesítményükhöz. ■
JEGYZETEK
[1] Az esemény jóval részletesebb leírása megtalálható az alábbi linkeken:
http://www.ugyvedvilag.hu/rovatok/szakma/parbeszed_es_identitas_i_resz
http://www.ugyvedvilag.hu/rovatok/szakma/parbeszed_es_identitas_ii_resz
Visszaugrás
