1. Azt a tényt, hogy a közjegyző jogalkotó, valószínűleg senki sem vonja kétségbe. Európa minden országában a jó közjegyzői gyakorlat, vagy a közjegyzői okiratok segítségével végzett eljárások új jogalkotáshoz vezettek1.
Az a tény, hogy a Latin Közjegyzőség Uniója nemzetközi hatású új jog forrása, szintén közismert. Már 1950-ben, Madridban, az Unió második kongresszusán felmerült az a gondolat, hogy minden országban állítsák fel a végintézkedések országos nyilvántartását, továbbá vezessék be a külföldi végrendeletekre vonatkozó információszolgáltatási kötelezettséget2.
2. Ez oda vezetett, hogy az Európai Tanács 1967-ben ilyen értelmű ajánlást tett a Miniszterek Tanácsának. Végül megszületett a Bázeli Egyezmény a végrendeletek központi nyilvántartásának felállításáról, melyet 1972. május 16-án írtak alá.
Nyolc ország írta alá ezt az egyezményt (Belgium3, Dánia, Németország, Franciaország4, Nagy-Britannia, Olaszország5, Luxemburg, Hollandia6). Más országok: Ciprus, Portugália7, Spanyolország8 és Törökország a későbbiekben csatlakoztak az egyezményhez. Három olyan ország - Dánia, Németország és Nagy-Britannia - amely eredetileg részt vett az egyezmény előkészítésében,érdekes módon mégsem vezette be azt nemzeti törvényhozásába. Az egyezmény ratifikálása ezekben az országokban sajnálatos módon elmaradt.
Ezek közül az országok közül kettő (Németország9 és Nagy-Britannia10) mindazonáltal rendelkezik nyilvántartással, bár ezek jobbára decentralizált nyilvántartások, így nehezen hozzáférhetők. Vannak olyan országok is (Svájc11, Ausztria12), amelyek ugyan nem írták alá az egyezményt, mégis működtetnek központi nyilvántartást. További országoknak pedig szándékukban áll központi nyilvántartást13 létesítése.
3. Európában egyre nagyobb igény mutatkozik a nemcsak országos, hanem nemzetközi központi nyilvántartások létrehozása iránt. Ennek szükségessége főleg olyan területeken érezteti hatását, ahol sok a határokon túlnyúló jogügylet. Egy belföldi helyi hatóságnak (pl. közjegyzőnek) néha gyorsan kell jogbiztos módon információt beszereznie adott külföldi (jogi) személyről, adott külföldi ingatlanról, vagy olyan jogügyletről, amelynek külföldi érintettsége van.
Így felmerült egy európai központi cégnyilvántartás felállításának gondolata, ahonnan információt lehetne szerezni külföldi jogi személyekről (többnyire gazdasági társaságokról)14. Továbbá szó van egy olyan európai jelzálogkölcsön-nyilvántartás létrehozásáról is, amely az összes nemzetközi jellegű hitelügyletet tartalmazná15.
4. Az egyetlen máris működő európai rendszer a végintézkedések központi nyilvántartása.
Nem arról van szó, hogy létezne egy európai nyilvántartás, hanem arról a kötelezettségről, hogy mindegyik országban legyen egy (vagy több) nyilvántartás (az Egyezmény 2. cikkelye) és egy olyan szervezet, amely hajlandó a nemzetközi együttműködésre, valamint az adatok továbbítására külföldi személyek vagy intézmények részére (az Egyezmény 3. cikkelye).
Számos országban csak egyetlen országos nyilvántartás létezik, amely egyszerre látja el a belföldi és a nemzetközi feladatokat16.
Ez a nemzeti szervezet a legtöbb országban a közjegyzők országos szövetsége (kamarája), amely az intézményen belül külön szervezetet működtet erre a célra17. De lehet ez a szemezet az igazságügyi minisztérium is18.
A már létező európai rendszer jól működik, és valóban kívánatos, hogy minden európai ország csatlakozzon hozzá. Egyre több nemzetközi házasságot kötnek, és egyre nagyobb a nemzetközi együttélések száma. Továbbá, egyre többen laknak munkájuk miatt külföldön, és egyre több ember költözik idősebb korban egészségügyi okok miatt külföldre.
A végrendeletek ebből következően vagy a származási országban találhatók, vagy abban az országban, ahol a végrendelkező halála pillanatában lakik. Az adott végrendelet gyors és egyszerű megkeresésének megvalósíthatónak kell lennie.
A nemzetközi együttműködés ilyen esetben az Egyezmény szerint (9. cikkely) ingyenes szolgáltatás.
5. Meglehetősen világosak az okok, hogy miért hasznosak az ilyen országos nyilvántartások, beleértve a kötelező nemzetközi adatszolgáltatást is.
Ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy ha egy végrendelet ismeretlen marad, vagy túl későn válik ismertté, akkor a hagyatékot valótlan örökségi helyzet alapján adják át19. Ez pedig a végrendelet felfedezése után, utólagos pereskedésekre vezet mind az örökösödési illeték miatt, amelyről új bevallást kell benyújtani, mind pedig polgári jogi területen a törvényes örökösök és a végrendelet hagyományosai között20.
A nemzetközi együttműködés eredményeképpen külföldön, ill. külföldről is be lehet szerezni információt olyan valakinek az esetlegesen létező végrendeletéről, aki egy adott külföldi országgal munkavégzés vagy ideiglenes lakhely folytán kapcsolatot tartott fenn.
Minden közjegyzői végrendeletet, és azokat is, amelyeket állami hatóságok, vagy arra feljogosított személyek (pl. külföldön konzulok) készítettek el, valamint azokat is, amelyeket hivatalosan helyeznek letétbe az említett személyeknél vagy hatóságoknál, kötelezően be kell jegyezni (a Bázeli Egyezmény alapján) a központi nyilvántartásba (Egyezmény 4. cikkely 1.a pont). A latin közjegyzőség országaiban ez vonatkozik mind a közjegyzői és nemzetközi végrendeletekre, mind azokra a magánvégrendeletekre, amelyek megőrzésbe vételéről hivatalos (közjegyzői) okirat készült21 az elhalálozás előtt vagy után22.
Azokat a magánvégrendeleteket, amelyekről nem készül ilyen okirat, de azért átadták őket a közjegyzőnek (állami hatóságnak vagy arra feljogosított személynek) azzal a céllal, hogy megőrizze őket (páncélszekrényben), szintén be kell jegyezni a központi nyilvántartásba (Egyezmény 4. cikkely, 1.a pont)23.
E második esetben minden ország megengedheti a végrendelkezőnek, hogy megtagadja a bejegyzést, mivel végrendeletének teljes titokban tartását kívánja (Egyezmény 4. cikkely 1. b pont)24. Ez kivételes esetekben hasznos lehet. Néha a végrendelkező diszkréció okán még a végrendelet létezését sem akarja ismertté tenni. Egy ilyen végrendeletben állhatnak olyan dolgok, amelyek az örökösök számára a későbbiek során kellemetlen adózási következményekkel járnak. A (kiegészítő) magánvégrendeletekben néha állhatnak a végrendelkező olyan elképzelései a hagyatékról, amelyeket jobb, ha nem ismer meg minden örökös a végrendelkező halála után, hanem csak a végrendelet végrehajtója ismeri őket.
Ilyen kivételek a bejegyzési kötelezettség alól mindenesetre csak korlátozottan fordulhatnak elő. Az a közjegyző, aki szisztematikusan, egy kicsit a könnyebbség okán, mindegyik magánvégrendelet esetén felmentést kér a bejegyzési kötelezettség alól, aláássa a rendszert, és ezért fegyelmi felelősségre vonható25.
Némely ország a fenti okok miatt tartott ettől a kivételtől, és nem is engedélyezte törvénykezésében (pl. Spanyolország).
A végrendelet visszavonását vagy módosítását szintén be kell jegyezni a központi nyilvántartásba (Egyezmény 4. cikkely 2. bek.).
Minden országnak lehetősége van arra, hogy ne alkalmazza az Egyezményt azokra a végrendeletekre, amelyeket katonai hatóságoknál helyeztek letétbe (Egyezmény 4. cikkely 3. bek.). Például Belgiumban az Egyezmény ebben az esetben nem alkalmazható26.
Minden ország számára fennáll annak a lehetősége is, hogy a bejegyzési kötelezettséget kiterjessze másfajta olyan végrendeletekre vagy határozatokra (szerződésekre) is, amelyek hatással vannak a hagyaték alakulására (Egyezmény 11. cikkely).
Ezt használta ki többek között Franciaország és Belgium, amikor előírta, hogy az is kötelezően bejegyzendő, ha házastársak szerződéses írton egymást teszik meg örökösnek (ajándékozás)27.
Belgiumban a házassági vagyonjogi szerződéseket (illetve azok módosításait) szintén be kell jegyezni a központi nyilvántartásba28. Ezeket a szerződéseket néha válóperes egyezséggel (közös megállapodással) visszavonják, és ez a visszavonás is bejegyzésre kerül a nyilvántartásba29. A házassági vagyonjogi szerződések nincsenek ugyan közvetlen hatással a hagyatékra, viszont hatásuk van a házastársi vagyonközösség felosztására. Ezeket a szerződéseket könnyebben meg lehet találni, mint a végrendeleteket. A házassági szerződések (illetve annak módosításai) kevésbé titkosak, és ebből következően könnyebben hozzáférhetők. Mégis hasznos a nyilvántartásba vételük.
Az élettársi szerződéseket, valamint a vagyongyarapodás vagy -csökkenés feltételeit, pl. olyan közös szerzésekre vonatkozóan, amelyek elhalálozás esetén hatással vannak a hagyatékra, szintén nyilvántartásba kellene venni.
7. Kinek a kötelezettsége a bejegyzés?
A közjegyzőé, vagy az állami hatóságé, vagy a végrendelet elkészítésére, illetve megőrzésére feljogosított személyé (Egyezmény 5. cikkely 1. bek.).
Emellett minden ország rendelkezhet úgy is, hogy a hagyatékozó maga kérheti a bejegyzést (Egyezmény 5. cikkely 2. bek.).
Azokban az országokban, amelyek aláírták az Egyezményt, a közjegyző feladata a bejegyeztetés30. Más országokban a bíróság31, sőt egy ügyvéd32 is kérheti a bejegyzést.
Amennyiben a közjegyző elmulasztja a bejegyeztetést, úgy a legtöbb országban fegyelmi eljárás alá vonható, valamint a következményekért magánjogilag is felelősségre vonható33. Hibájából adódóan a hagyaték nem megfelelő módon kerülhet átadásra és felosztásra.
Belgiumban annak a közjegyzőnek, aki egy háromhónapos időszakban egyetlen végrendeletet sem jegyeztetett be, ennek okáról fegyelmi büntetés terhe mellett nyilatkozatot kell tennie a Belgiumi Királyi Közjegyzőségi Szövetségnél (4. cikkely). Ezzel kívánják arra sarkallni a közjegyzőt, hogy ne feledkezzék meg erről a rendszabályról.
A közjegyző ellenőrizheti saját magát a Központi Nyilvántartótól háromhavi, vagy éves rendszerességgel kapott lista alapján.
A bejegyzést egy másik külföldi központi nyilvántartás is megkérheti annak a végrendelkezőnek a kérésére, aki valamilyen ok miatt végrendeletét külföldön is nyilvántartásba kívánja vétetni (Egyezmény 6. cikkely, 2. bek.). A bejegyzést nem lehet a végrendelkező lakhelye vagy állampolgársága alapján elutasítani (Egyezmény 6. cikkely 1. bek.).
8. A bejegyzést bizonyos határidőig el kell végezni (Belgiumban 15 nappal, Hollandiában 5 nappal a végrendelet elkészítése, illetve letétbe helyezése után stb.) (Egyezmény 7. cikkely 3. bek.).
A bejegyzés megadott nyomtatványok elküldésével történik, amelyeken néhány adatot kell feltüntetni, nevezetesen az Egyezmény meghatározása szerint (7. cikkely 1. bek.) a következőket:
1. a végrendelkező vagy rendelkező családneve és utóneve (szükség esetén leánykori neve)34;
2. születés ideje és helye;
3. lakhelye;
4. a bejegyzendő okirat (végrendelet) megnevezése és kelte;
5. az okiratot elkészítő vagy megőrző közjegyző (állami hatóság vagy a végrendelet elkészítésére, illetve annak megőrzésére feljogosított személy) neve és címe.
Némely ország nemzeti törvénykezésében ezeket az adatokat a következőkkel egészítette ki: nem35, állampolgárság36, családi állapot (házas, élettársi viszonyban álló)37, valamint foglalkozás vagy akadémiai cím38, szülők39 adatai.
A végrendelet tartalmát nem tárolják, és ezért nem is küldik el a központi nyilvántartásba.
Azokban az országokban, amelyek aláírták az Egyezményt, az adatokat meghatározott ideig kell megőrizni (Belgiumban ez az időtartam a vélelmezett 110 éves életkor és 5 év az elhalálozás után).
9. A bejegyzés régebben manuálisan történt, de ma már a legtöbb országban számítógépes úton tárolják az adatokat.
A számítógép különböző módon osztályozza az adatokat azért, hogy egy későbbi visszakeresés könnyen és egyszerűen megvalósítható legyen40. Hibák elkerülése végett különböző kontrollokat építenek a rendszerbe. A bejegyzésről több példány kerül megőrzésre.
A bejegyzés egy meghatározott összeg befizetése ellenében történik. Az országok közötti adatcsere ingyenes szolgáltatás (Egyezmény, 9. cikkely).
A kérelmező (közjegyző) a bejegyzés után megkapja a bejegyzést igazoló elismervényt.
10. A központi nyilvántartásba történő bejegyzés titkos, és titkos is marad (az Egyezmény 8.1. cikkelye). A bejegyzést kérelmezőnek (közjegyző) a végrendelkező egész élete folyamán lehetősége van a központi nyilvántartás elérésére.
Minden (érdekelt) személy csak a végrendelkező elhalálozása után, és a halotti anyakönyvi kivonat, vagy az elhalálozást igazoló más-más dokumentum bemutatása ellenében kaphat információt a nyilvántartásból.
A legtöbb országban a közjegyző az, aki egy másik nyomtatvány segítségével információt kér be arról, hogy egy (új) végrendelet, illetve annak visszavonása nyilvántartásba került-e.
Amennyiben ugyanabban az okiratban egynél több személy rendelkezett, az okirat létezéséről az első rendelkező elhalálozása esetén a többi is értesítést kap (az Egyezmény 8.3. cikkelye).
11. A nyilvántartásba történő bejegyzés nem ütközik azokba a szabályokba, amelyek az egyes országokban a végrendelet érvényességét meghatározzák.
Hollandiában például egy külföldi saját kezű végrendeletét nyilvántartásba veszik, míg a holland állampolgárok saját kezű végrendeletét már nem tekintik érvényesnek.
Tehát a végrendelet bejegyzésének nem feltétele érvényességének ellenőrzése.
A végintézkedéseknek a Bázeli Egyezmény modellje alapján működő nyilvántartása bebizonyította hasznosságát azokban az országokban, amelyek meghonosították.
Jelenleg utópia lenne arra gondolni, hogy egy egész Európára kiterjedő, netán világméretű rendszert lehetne létrehozni. Ahhoz a résztvevő országok nagyon nagyvonalú együttműködésére lenne szükség. Hol lenne ennek a nyilvántartásnak a székhelye? Kinek lenne döntéshozatali joga? Ez mamutszervezetet igényelne, és kezelhetetlen, bürokratikus intézménnyé válna41. Talán a jelenlegi rendszer a legjobb: minden országnak megvan a maga országos nyilvántartása, és minden ország hajlandó a külfölddel folytatott információcserére.
Azokban az országokban, ahol a központi nyilvántartás még nem létezik, a nyilvántartás a helyi bíróságokon42, vagy az anyakönyvi hivatalokban43 működik. Az egyébként munkával agyonterhelt bíróságok elérése nem mindig egyszerű feladat. Ugyanez elmondható az anyakönyvi hivatalokról is, ahol gyakran nehézkes adminisztrációba ütközünk. Mindez igen nehézzé teszi egy adott végrendelet megtalálását abban az esetben, amikor a végrendelkező nem hagyott hátra örökösei számára utasításokat ezzel kapcsolatban, illetve más vidékre költözött, mint ahol az eredeti végrendeletet készítették, és letétbe helyezték.
A végrendeletek központi nyilvántartását még tovább is lehetne bővíteni, és minden olyan szerződés nyilvántartását kötelezővé lehetne tenni, amely az elhalálozás utánra tartalmaz rendelkezéseket. Gondolok itt pl. a részvényekre vonatkozó szerződésekre, amelyek meghatározzák a részvények (értékpapírok) további sorsát a tulajdonos halála esetén. Továbbá gondolok itt a vagyongyarapodás, vagy -csökkenés feltételeire, pl. elhalálozás esetén alkalmazandó vásárlási, illetve ajándékozási szerződések útján. Vagy ezzel már túl messzire mennénk? Természetesen a házastársi vagyon felosztási feltételeinek és a házastársak majdani hagyatékát érintő egymás közötti ajándékozásainak mindenképpen bele kellene kerülniük a központi nyilvántartásba.
Ez a nyilvántartás példával szolgálhat további nyilvántartások létrehozására. Főleg egy olyan nyilvántartás lenne sürgősen szükséges, amelyből külföldi társaságokról és azok képviseleteiről lehetne információt beszerezni. ■
JEGYZETEK
1 STORME, M.: A közjegyzők a harmadik millennium előestéjén. Renaissance en Revolte, Notarius (B), 1997, 13 e. v.
2 DE VOS, J.: Az öröklési jog közjegyzői magyarázata, Arnhem (NL), Gouda Quint, 1975, 372.
3 1977. január 13. Törv. és 1977. október 28. Királyi Rendelet (KR.), 1977. január 1-jétől hatályos.
4 1976. március 20-án hatálybalépés; BEZ, V. J.-M. Le fichier central des dispositions de derni res volontés, J. C. P. (Fr.) (Végintézkedések központi nyilvántartása), 1976, éd. N. Prat. 409; TERRE, F. en LEQUETTE, Y., Droit Civil, Les successions - les libéralités, Parijs, Dalloz, 1997, 295.
5 1981. szeptember 25-től hatályos.
6 1978. március 13-tól hatályos; KASDORP, J. E., KLEYN, W. M., WEDEKIND, W., en ZWEMMER, J. W., Compendium erfrecht, Deventer, Kluwer, 1998, 6; H. R., 10 januari 1997, W.P.N.R., 1998, 6297 met noot GRÄLER, J.; JESSURUM D'OLIVEIRA, H., Art. 992 B.W. exit?, W.P.N.R., 1967, 245.
7 1982. január 19-től hatályos.
8 Spanyolországban az 1985. november 14-től hatályos rendelettel jött létre a madridi székhelyű országos nyilvántartás. A Baseli Egyezmény 1981 június 28-án lépett hatályba.
9 Németországban a végrendeletet a születési anyakönyvben kell keresni. Azok számára, akik nem Németországban születtek, létezik egy központi nyilvántartás Berlin-Schönebergben.
10 BORKOWSKI, A.: Textbook on suceession, London, Blackstone Press, 1997, 125.
11 Létezik egy Végrendeletek Központi Nyilvántartása, amelyet a Közjegyzők Országos Szövetsége vezet Bernben 1990 óta; DRUEY, J.: Grundriss des Erbrechts, Bern, Stämptlis Verlag. 1997, 111.
12 A Végrendeletek Osztrák Központi Nyilvántartása Bécsben található az Osztrák Közjegyzők Országos Tanácsánál.
13 Görögország. A végrendeletek letétbehelyezése a kegyületi bíróságoknál történik.
14 MEIJERS. V.: A European Commercial Register, Notarius International, 1999, nr. 4, 151 e.v.
15 WACHTER, T.: La garantie de crédit transfrontalier sur les immeubles au sein de l'Union européenne (Határokon átnyúló ingatlanhitelek biztosítéka az Európai Unióban) - l'Eurohypoth que, Notarius International. 1999, nr. 4. 174 c.v.
16 Belgium: De Koninklijke Federatie van bet Belgiseh Notariaat, A Belga Közjegyzők Királyi Szövetsége.
17 Belgium, Spanyolország, Ausztria, Franciaország, Svájc (DRUEY, J., o.c., 111).
18 Hollandia, Olaszország.
19 VAN DER BEEK, G.: Du regisire central des testaments. Rev. Not. B. (B), 1930, 118.
20 A Baseli Egyezmény bevezetője.
21 Spanyolországban a magánvégrendelet letétbehelyezéséről megőrzési tanúsítványt kell kiállítani. Olaszországban csak ezeket a magánvégrendeleteket kell bejegyezni a nyilvántartásba. Hollandiában már nem engedélyezik a magánvégrendeleteket.
22 A legtöbb országban elhalálozás előtt. De elhalálozás után is lehetséges Belgiumban és Hollandiában.
23 Egyszerű letétbehelyezés lehetséges tanúsítvány elkészítése nélkül Belgiumban, Franciaországban és Luxemburgban.
24 Belgium és Franciaország élt kivétellel.
25 A Belga Közjegyzők Királyi Szövetségének 1953. VI. 14. Határozata, nr. 1983/10; VAN DER BEEK, G.. o.c., Rev. Not. B., 1950. 120.
26 Belgiumban 1977. I. 13. törvény, 3. cikkely.
27 Belgiumban 1977. I. 13. törvény, 4. cikkely, 2. bek.
28 Belgiumban 1977. I. 13. törvény, 4. cikkely, 1. bek.
29 Még nem kötelező Belgiumban, VAN DER BEEK, G., o.c., Rev. Not. B., 1950, 126.
30 Belgium. Spanyolország, Franciaország (BEZ, V. J.-M, o.c., J. C. P. (Fr.), 1976, ed. N. Prat., 409), Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália.
31 Németország, Ausztria
32 Ausztria.
33 Svájcban csak javasolják a bejegyzést a Központi Nyilvántartásba, de nem kötelező. A közjegyzőt tehát ezért nem vonhatják felelősségre.
34 Amennyiben több rendelkező van ugyanabban az okiratban, akkor külön-külön mindegyik nevére készül egy bejegyzés.
35 Belgium.
36 Belgium, Portugália.
37 Belgium, Spanyolország.
38 Belgium, Ausztria, Luxemburg.
39 Spanyolország.
40 VAN DER BEEK, G.: Du registre central des testaments, Rec. Not. B., 1950, 129 e.c.: Belgiumban osztályozva, szám, közjegyző azonosító számával együtt, név és utónév alapján.
41 DE VOS. J.: Az öröklési jog közjegyzői magyarázata, Arnhem (NL), Gonda Quint, 1975, 369.
42 Görögországban: DRAKIDIS, Ph., Sucessions. Donations, Reg. Notarial, nr. 102), Nagy-Britannia, Ausztria.
43 Mint Németországban, ahol a születési anyakönyveket őrzik.
Lábjegyzetek:
[1] Prof. Dr. Luc WEYTS rendkívüli egyetemi tanár K.U. Leuven - mecheleni közjegyző, Belgium
Visszaugrás
