Megrendelés
Munkajog

Fizessen elő a Munkajogra!

Előfizetés

A Hugo Sinzheimer Moot Court Competition 2019-es versenye Hasselt, Belgium, 2019. június 13-15. (MJO, 2019/3., 70-71. o.)

Idén immár negyedik alkalommal került megrendezésre (2016: Amszterdam, Hollandia; 2017: Aarhus, Dánia; 2018: Cassino, Olaszország) a nemzetközi munkajogi jogesetmegoldó verseny, a Hugo Sinzheimer Moot Court Competition (HS MCC), melynek ez évben a belgiumi Hasselt University adott otthont.

A versenyen idén is négyfős magyar csapat vett részt. Magyarországról a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Állam- és Jogtudományi Kar Munkajogi és Szociális Jogi Tanszéke a verseny intézményes partnere és magyar koordinátora. A felkészítő program megvalósulására az Igazságügyi Minisztérium (IM) által támogatott, "A Jogászképzés színvonalának emelését célzó Programok" pályázaton belül került sor. Szakmai támogatók, partnerek voltak még: OPL (Orbán és Perlaki) Ügyvédi Iroda, Magyar Munkajogi Társaság (MMT), HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Munkajog című folyóirata, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Kar, a Debreceni Egyetem (DE) Állam- és Jogtudományi Kar.

A korábbi években is a nemzetközi munkajogi közösség, a tudományos élet, valamint a gyakorlat számára egyaránt jelentős, aktuális kérdések kerültek feldolgozásra a verseny alapjául szolgáló jogesetben (például a munkavállalók külföldi munkavégzése, kiküldetés; a határokon átnyúló jogutódlás, a gig-economy munkajogi kihívásai stb.). Ehhez az érdekfeszítő vonalhoz igazodva, az idei verseny központi témája a csoportos létszámcsökkentés, ehhez kapcsolódóan a konzultációs kötelezettség, illetve a munkaidő-szervezés uniós szabályozásának összefüggései voltak.

A magyar csapat kiválasztási szabályzata alapján, a beérkezett pályázatok elbírálása során a hallgatók számot adtak - az előzetesen megküldött anyagok alapján - munkajogi tudásukról a csoportos létszámcsökkentés és a munkaidő-szervezés témakörében, mind nemzeti, mind nemzetközi jogforrások alapján. A kiválasztás során a szakmai tudás mellett minden évben nagyon nagy hangsúly helyeződik a tárgyalóképes angolnyelv-tudás feltérképezésére is.

A kiválasztásról idén is a hazai szervezőbizottság döntött. A magyar csapat coachai: Dr. Kun Attila (KRE ÁJK): a szervezőbizottság elnöke, Dr. Hungler Sára (ELTE ÁJK), Dr. Sipka Péter (DE ÁJK), illetve a HS MCC korábbi magyar csapatainak tagjai (Dr. Kiss Bettina, Dr. Rácz Ildikó PhD-hallgatók, KRE ÁJK).

Hazánk négyfős csapatának tagjai idén az ország három különböző egyeteméről kerültek ki: Hetyésy Anna (ELTE), Nagy Nelli (DE), Rátkai Márk (KRE), Székely Botond (KRE).

A Case Committee minden évben olyan jogi kérdéskört választ a jogeset alapjául, melyre vonatkozóan uniós szabályozás is rendelkezésre áll, valamint az Európai Unió Bíróságának esetjoga is szerteágazó. Továbbá az idei tényállás (jogeset) egyik melléklete egy közel 200 oldalas finn kollektív szerződés volt, melynek pontos, alapos ismerete elengedhetetlen feltétele volt mind a felperesi oldal, mind az alperesi oldal érvelésének felépítéséhez. A versenyzők a felkészülés során többek között olyan jogkérdésekkel foglalkoztak, hogy vajon a tényállás alapján mi az alkalmazandó joganyag (az európai uniós szabályok, a finn jogszabály vagy a kollektív szerződés); megsértette-e a munkáltató a konzultációs kötelezettséget akár az irányelv alapján, akár a finn jog, akár a kollektív szerződés alapján; vagy hogy munkaidőnek minősülhet-e a konzultáción való részvétel (a tényállás tekintetében); illetve mik lehetnek e potenciális jogsértések jogkövetkezményei a finn szabályozás tükrében.

A felkészülés során a készségfejlesztésre is kiemelt figyelmet fordítottak a szervezők. "Improving legal writing skills" előadások keretében a joghallgatók érveléstechnikával foglalkoztak, illetve a prezentációs és angol nyelvi készségeik is fejlesztésre kerültek.

Elsőként írásban kellett a csapatoknak megmérettetniük magukat, ugyanis az előre megadott jogesethez felperesi és alperesi beadványokat írtak, körülbelül húsz-húsz oldalas terjedelemben. A jogeset megoldásához - a tavalyi évhez hasonlóan idén is - egy előre kiválasztott részt vevő ország joga volt az irányadó, így a felkészülés során nemcsak az európai uniós szabályokat kellett alkalmazni, de alaposan meg kellett ismerkedni a finn irányadó munkajoggal is. Majd második körként, már Hasseltben került sor a szóbeli előadások, tárgyalások megtartására, ahol - sporteseményekhez hasonlóan - előzetesen kisorsolták az egymás ellen érvelő csapatokat.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére