1. Hazánkban félévszázad elteltével jelent meg a jogi könyvkiadásban külön színt képviselő perbeszédgyűjtemények új kötete Tóth Mihály professzor szerkesztésében "Híres magyar perbeszédek - A közelmúlt nevezetes vád- és védőbeszédei" címmel. A kötet nem előzmény nélküli, hiszen könyvkiadásunk múltjában ilyenre többször sor került, bár ilyen nagy időközzel nem, így talán nem érdektelen e kiadvány előzményeinek megismertetése.
A bizonyítás befejeztével a büntetőper vád-, illetve a védőbeszédei érveken nyugvó vélemények kifejtése a vádló és a védő részéről a vádlott magatartásáról és annak következményeiről a döntést hozó bíróság meggyőzése érdekében, kötött tartalmú szónoklat formájában. Ezek a beszédek a büntetőeljárás részét képezik, azonban olykor nem maradnak a tárgyalótermek falai között és a bírósági jegyzőkönyvek rövid soraiban, hanem jellemzően a sajtó közvetítésével megjelennek a külvilágban. E beszédek a modern magyar büntetőeljárás másfélszázados történetében többször nemcsak az újságtudósításokban láttak napvilágot, hanem önálló kiadványokként is. A kiadásukhoz, e perbeszédkönyvek/füzetek létéhez több feltételre volt szükség: a büntetőeljárásban a nyilvános szóbeli per bevezetésére, a beszédet megörökíteni képes gyorsírás kialakulására, továbbá a perbeszédeket nyilvánosságra hozó, így azt a közönséghez eljuttató kommunikáció, a sajtó tömegessé válására.
Magyarországon a büntetőbírósági tárgyalások nyilvánosságáról, szóbeliségéről, közvetlenségéről rendelkező jogszabályi közeg az 1850-es évektől alakult ki, és a perbeszédeket előíró szabályozás az azóta megalkotott kódexekben vagy más jogforrásokban lényegileg változatlan.
Hazánkban - az ország közjogilag jogfosztott állapotában - az eljárás rendjét első alkalommal a korabeli modernitásnak megfelelően meghatározó, az ausztriai birodalom számára kiadott, az 1853. július 29-i császári nyíltparanccsal kihirdetett "Büntető perrendtartás" szólt a perbeszédekről. A 253-254. §-ok szerint az államügyész "végelőadásában" köteles volt a "bizonyítás eredményeit röviden összefoglalni és végindítványait" előadni a bűnösség és a büntetés kérdéseiben. Utána a magánvádló, a sértett fél vagy képviselője szólalhatott fel, majd őket követően a vádlott és védője tartotta meg beszédét. Bármelyik félnek lehetősége volt a viszontválaszra, de a "zárbeszéd minden esetre a vádlottat és védőjét" illette. Ezen "végelőadásoknak" ki kellett terjedniük a bizonyítékokra, a bűnösség, a törvény alkalmazásának és a büntetés kiszabásának kérdéseire, míg az "ügyre nem tartozó fejtegetések bekeverése, és minden haszontalan terjedelmesség és ismétlés kerülendő" volt.[1]
Az 1847-ig fennállott hagyományos magyar alkotmányosság részleges helyreállítását követően 1861-ben az Országbírói Értekezlet által megalkotott "Ideiglenes törvénykezési szabályok" bűnvádi eljárásról szóló II. részének 4. §-a viszont ehhez képest csak csökevényesen, a csekélyebb jelentőségű ügyekben tette lehetővé a szóbeli perek folytatását.[2]
A kiegyezést követően az egyik legfőbb polgári szabadságjognak tekintett sajtószabadsággal kapcsolatos büntetőjogi felelősség kérdésének eldöntése esküdtbírósági hatáskörbe került: "A sajtóvétségek felett ítélendő esküdtszékek felállítása iránt" 1867. május 17-én kibocsátott 307. IME rendelet 54. §-a kimondta, hogy a "tárgyalásnak szóbelinek kell lenni". Ennek menetében az 57. § szerint a bizonyítás befejeztével a "közvádló a vád pontjait, a vádlott s ennek védője pedig a védelem pontjait összefogják; a közvádló a védelemre válaszolhat, de a végszó mindig a vádlottat és védőjét illeti".[3]
Az állami igazságszolgáltatási szervezetet létrehozó 1871. évi törvények után a kormány kísérletet tett a büntetőeljárás feltétlenül szükséges kodifikálására: 1872. február 29-ére elkészült "A törvényszékek illetőségéhez tartozó bűnvádi eljárás ideiglenes szabályozásáról szóló törvény" javaslata, azonban annak parlamenti megtárgyalására és elfogadására nem került sor. Mivel alapvető fontosságú volt az eljárás szabályozása, ezért az igazságügy-miniszter 1872. május 1-jén az ügyészségek számára kötelezővé tette a javaslat alkalmazását, míg a bíróságoknak ajánlotta azt. (Az ország keleti részén, Erdélyben viszont 1899. december 31-ig az 1853-as Büntető perrendtartás maradt hatályban.) Az "Ideiglenes bűnvádi eljárási szabályok" címet viselő, a megjelenési külleméről népszerűen "Sárga Könyv"-nek nevezett kódexpótló alapelve volt a 94. § szerint a nyilvánosság. Ennek érvényesülése során a 108. § kimondta, hogy a bizonyítás befejeztével a királyi ügyész beszédében annak "eredményét összefoglalva, a mennyiben az eljárás eredménye által a büntetendő cselekményt bebizonyítva tartja, vádlott elítéltetését kéri a bíróság által kimondatni, s egyszersmind a súlyosító és enyhítő körülmények kiemelésével az alkalmazandó büntetést indítványba hozza". Utána, ha magánvádló kezdeményezte az eljárást, neki, továbbá a bűncselekmény által károsultnak volt "szóbeli előterjesztési joga". Mindezeket követően a vádlott védőjének, ennek hiányában pedig saját magának a "védbeszéde hallgatandó meg". Erre a vádló válaszolhatott, de ekkor is az "utolsó perbeszéd a vádlottat, illetőleg a védőt" illette.[4]
- 754/755 -
Az állami igazságszolgáltatás működésének 1872. január 1-jei megkezdésére figyelemmel bocsájtotta ki 145. rendeletét Kozma Sándor pesti királyi főügyész, aki előírta az ügyészség tagjai számára, hogy "szorítkozzanak .. vádbeszédeikben a vád megállapítására, kiegészítésére, s a törvények alkalmazására. De mellőzzék a szónoklat azon pompáját, mely a tárgyilagosság szűkebb határai közt soha nem fér meg .. A királyi ügyész az állam képviseletében nem peres fél, aki ellenesén minden áron diadalmaskodni akar, hanem közege azon erkölcsi hatalomnak, amely igazságot kutat és követel", így a "vád csak egyszerű, szabatos és komoly lehet".[5]
A kodifikált joganyagot évtizedekre megalkotó, az 1896:XXXIII. tc.-kel kihirdetett "Bűnvádi perrendtartás" 293. §-a szerinti nyilvános tárgyaláson a bizonyítási eljárás befejeztével a 314. § alapján tartotta meg a vádló beszédét, utána pedig a vádlott és a védője élt a védelem "szóbeli előterjesztésével". A beszédek közül csupán a vád tartalmát határozta meg a kódex, mivel a 315. § szerint a "vádló, amennyiben a vádlottat elítélhetőnek tartja, indokolt indítványt terjeszt elő a vádlottnak bűnösül kimondása és az ellene alkalmazandó büntetési tétel tárgyában". A kiszabandó büntetés "mennyisége iránt" azonban nem nyilatkozhatott. Ha a vádlottat elítélhetőnek nem tartotta, akkor a vádat elejtette, amit a királyi ügyészség (az eljáró ügyész, alügyész, járásbíróságnál az ügyészségi megbízott) köteles volt indokolni, míg a magánvádlónak ilyen kötelezettsége nem volt. A felszólalás joga a magánfelet, illetve képviselőjét is megillette. A vádló a védőbeszédre válaszolhatott, de az utolsó szó mindig a vádlottat és védőjét illette.
A Bp. külön rendelkezett az esküdtbírósági tárgyalás menetéről. E hatáskörbe a legsúlyosabb bűncselekményeket sorolta a törvény: idetartoztak a kódex életbeléptetéséről szóló 1897: XXXIV. tc. 15. §-a szerint pl. - mai kifejezéssel - az állam elleniek, a gyilkosság, a szándékos emberölés, a halált okozó súlyos testi sértés, a rablás, a megvesztegetés, továbbá a nyomtatvány útján elkövetett bűntettek, vétségek. Az itteni tárgyaláson a 353. § alapján a bizonyítás befejezte után a királyi ügyésznek (a magánvádlónak vagy képviselőjének) a tényállást, a bizonyítékokat, az ezekkel kapcsolatos jogi álláspontját kifejtő beszédében javaslatba kellett hoznia az esküdtekhez intézendő kérdéseket, amelyek közül a 355. § szerint a főkérdés arra irányult, hogy bűnös-e a vádlott a vád tárgyává tett bűncselekményben? Így a "főkérdésben a vád alapjául szolgáló tett nemcsak a megkülönböztetésére alkalmas ténybeli körülményeknek, hanem a vád szerint alkalmazandó törvényben meghatározott alkotó elemeknek elősorolásával is körülírandó". Ha az esküdtek kimondták a bűnösséget, akkor újabb beszédekre került sor a hivatásos bírákhoz a joghátrány kiszabása érdekében.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
