A 2013. évi V. törvény III. könyve inkorporálta a társasági jog anyagi szabályait, így egységes, monista elven felépülő kódex jött létre.[1] A monista elv érvényesítése mellett a szabályozás több helyen módosult, a kodifikáció számos olyan újítást hozott, amelynek elméleti feldolgozása és dogmatikai vizsgálata a jogtudomány sürgető feladata.[2] Ezek közül ez a tanulmány a társasági jog és a Ptk. III. könyvében megfogalmazott diszpozitivitás kapcsolatához kíván adalékot nyújtani.
Úgy gondoljuk, hogy a Ptk. szabályai közül ez volt az egyik olyan új norma, amely néha indokolt és olykor indokolatlan polémiát váltott ki. A vélt vagy valós vitapontok mellett ez a téma ma is aktuális. A Ptk. átfogó módosítása is külön kérdésként kezelte, hogy kell-e változtatni a Ptk. III. könyvének 3:4. §-án, és amennyiben a szabályozáson módosítani kíván a jogalkotó, az hogyan történjen.[3]
A tanulmányban a jogi személyek közül csak a gazdasági társaságokat vizsgáltuk, így következtetéseink és érveink is elsősorban azokra irányadóak. A tanulmány első fejezeteiben kijelöljük azt a társasági jogi és elméleti keretet, amelyben a diszpozitivitást vizsgáljuk. Mindezek után bemutatjuk, hogy milyen nehézségekkel szembesülhetünk a jogalkalmazás során az egyes kollíziók minősítésekor.
A tanulmány konklúziója, hogy a gazdasági társaságok tekintetében a diszpozitív főszabályra szükség van a Ptk. III. könyvében, és a hatályos rendszert fenn kell tartani.
A szakirodalomban konszenzus mutatkozik abban, hogy mit tekinthetünk diszpozitivitásnak.[4] A diszpozitív szabályoktól a felek eltérhetnek és az ilyen jellegű rendelkezések csak akkor irányadóak a köztük lévő jogviszonyra, ha a felek másban (jogszabálytól eltérő tartalomban) nem állapodnak meg.[5] A diszpozitivitás, mint jogszabályi típus azonban nem társasági jogi, hanem kötelmi, szerződési jogi kategória. A korábban hatályos - többször módosított - 1959. évi IV. törvény 200. §-a akként rendelkezett, hogy "a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja."[6] A társasági szerződés olyan szerződés, amely jogalanyt keletkeztető (organizációs) és a társult tagok belső viszonyait is rendező, gazdaságszervező funkcióval rendelkezik.[7] E helyen nem kíván külön bizonyítást, hogy ez a szerződés eltér az árucsere szerződésektől, így sajátos problémák merülhetnek fel, valamint el kell tűrnie más jogági, elsősorban közjogi behatásokat, amelyeknek leegyszerűsítve forgalombiztonsági, hitelezővédelmi indokai vannak.[8] Ebből kiindulva a társasági szerződés - mint szerződés - esetében is felmerül a diszpozitivitás alkalmazása, de az általános eltérési lehetőség éppen a más jogági behatásokkal és a komplex érdekrendszert védelmező szabályok miatt nem alkalmazható feltétlenül és általánosan.[9]
A diszpozitivitás kérdését a jogirodalom behatóan vizsgálta, így ezekre az eredményekre megnyugtatóan támaszkodhatunk jelen tanulmányban is.[10] A diszpozitivitást a továbbiakban abban az értelemben használjuk, hogy diszpozitív az a szabály, mely alapján a felek egyező
- 395/396 -
akarattal eltérhetnek a jogszabály rendelkezéseitől. Kógens szabálynak tekintjük az olyan szabályt, amelytől egyező akarattal eltérni nem lehet, és ettől megkülönböztetve imperatívnak azokat a normákat, amelyektől jogszabályban sem lehet eltérni, így feltétlen érvényesülést kívánnak.[11] A diszpozitivitás jellemzői közül kettőt emelünk ki: a diszpozitív szabálynak hézagpótló szerepe van abban az esetben, ha a felek nem rendelkeznek egy adott jogintézményről, így éppen az eltérés hiányában érvényesül a szabály. Másrészt ezek a szabályok modellértékűek, mely esetben ha alkalmazni akarják a felek, akkor a részletes szabályok rendelkezésre állnak a törvényben.[12]
A társasági jogban a diszpozitivitás felmerül mint jogszabálytani kategória, de nem érvényesülhet feltétlenül. A szabályozás tárgyának jellege, összetettsége szükségszerűen egyfajta sajátos szabályozási logikát von maga után, melyben helyet kapnak imperatív, kógens, klaudikálóan kógens, diszpozitív szabályok is. A társasági jog véleményünk szerint nem helyezhető el maradéktalanul a kógens diszpozitív skálán, hiszen amennyiben a főszabály a kógencia, akkor meg kell határozni, hogy mely esetekben lehet mégis eltérni a törvénytől, amennyiben pedig diszpozitív, akkor meg kell határozni, hogy mely szabályoktól nem lehet eltérni. Ez a megkülönböztetés talán első olvasatra túlzóan egyértelműnek és talán bagatellnek is tűnhet. Azonban véleményünk szerint, ha ebből a szemszögből vizsgáljuk meg a törvényi rendelkezéseket, akkor megállapíthatjuk, hogy a szabályozás egyik domináns jellemzőjeként kialakul egy viszonylag terjedelmes része a társasági jog normaanyagának, amely esetében egyik esetben sem lehet majd eltérni a törvényi rendelkezésektől. A másik szintén markánsan jelen lévő szabályozási elem az opcionális[13] modell, mely esetben csak választási lehetősége van a társulóknak, ilyenre példa az alaptőke mértékére vonatkozó előírás vagy a monista és a dualista irányítási szisztéma a nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében.[14]
Mindezekből az a következtetés adódik, hogy ugyan lehet a társasági jogi szabályozás főszabálya diszpozitív vagy kógens, van egy olyan területe a normaanyagnak, amely érintetlen marad, mert érintetlennek kell maradnia: azaz megtartja a tartalmát és nem lehet tőle eltérni, vagy csak meghatározott irányba[15] (klaudikálóan kógens). Ez a szabálymennyiség véleményünk szerint meglehetősen nagy halmazt képez, és valójában körülhatárolja a társasági jog érinthetetlen lényegét. Ide tartozónak véljük a tárasági formák numerus clausus-át, a jegyzett tőke mértékére, a felelősség-áttörési és tagi felelősségi szabályokra, a megszűnési eljárások alkalmazására, a tőke mértékének változtatására etc. vonatkozó rendelkezéseket.
Ezzel korántsem a szabályozástól való eltérés lehetőségének a jelentőségét vitatjuk, de ki kell jelentenünk a törvény diszpozitív főszabálya eleve csak meghatározott területen és mértékben juthat érvényre a társasági jogban.[16]
Amennyiben a fenti hipotézist kiindulópontként elfogadjuk, akkor a kérdés csak az első pillanatban tűnik egyszerűnek, és álláspontunk szerint átvezet egy sokkal fontosabb területre, amely a társasági jog lényegi elemét érinti: a nyilvánosságot, a gazdasági társaságok működésére irányadó szabályok megismerhetőségét. A társasági jog alapvető eleme a cégnyilvánosság és a nyilvánosság.[17] Ennek lényege a cégnyilvántartás közhitelességében ölt testet, és hitelezővédelmi, alapvető jogállami és garanciális érdek és érték húzódik meg a működtetése mögött.
A folyamatban lévő cégtörvény kodifikációjára is figyelemmel a diszpozitivitás problémáját véleményünk szerint össze kell kapcsolni ezzel a kérdéssel. Nem elhanyagolható ugyanis, hogy mely szabályoktól lehet eltérni a társasági szerződésben, ugyanis ennek közvetlen lenyomata a cégnyilvántartásban követhető le. Amennyiben az eltérés kizárt, akkor maradnak lehetőségként az egyéb megállapodások, különösen a szindikátusi jellegűek.[18] A társasági jog kógens vagy diszpozitív főszabálya lényegesen befolyásolja a társasági jogi kultúrát, de nevesítve több problémát, az információs aszimmetriát, az átláthatóságot, a hitelezővédelmet is közvetlenül érintheti. Éppen ebből kifolyólag nem pusztán a Ptk. polgári jogi és társasági jogi szabályozási koncepciójának elméleti kérdése, hanem komoly jogpolitikai döntés, hogy a jogalkotó mennyiben enged teret a társulóknak, és mely eltéréseket kell a társasági szerződésbe foglalni és ezáltal a cégnyilvánossági követelményeknek alávetni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
