A különböző tartozások rendezése, a velük kapcsolatos terhek megállapítása évszázadok óta problémákat okoz az adósoknak és a jogosultaknak. Természetesen a társadalom szintjén mindez szabályozási kérdés is. Ha le is szűkítjük a tartozások, adósságok kialakulási okainak körét a kölcsön- és hitelügyletekre, akkor is rengeteg kérdéssel találkozunk az elszámolásoknál. A fejlett piacgazdaságokban a helyzet nemhogy egyszerűsödne, ellenkezőleg, az új pénzügyi termékekkel egyre bonyolultabb konstrukciók alakulnak ki. A második világháborúig oly konzervatív pénzügyi közvetítők is feladták az újításokkal szemben addig meglevő tradicionális merevségüket. A sok országban a 70-es, 80-as években bevezetett jogi liberalizáció lehetővé tette, hogy ezek az intézmények is szinte kifogyhatatlan ötletgazdagsággal ontsák az új termékeket, szolgáltatásokat. Ezáltal olyan konstrukciók jöttek és jönnek létre, amelyek megértése komoly pénzügyi felkészültséget igényel.
A változások szele nemcsak a pénzügyi közvetítők és az egyéb gazdasági szereplők - vállalkozások, háztartások - viszonyrendszerét érintette, hanem a pénzügyi közvetítőkön kívüli gazdasági alanyok egymás közti viszonyaiban is egyre komplikáltabb ügyletek alakultak ki. A vállalkozások részesednek egymás tulajdonából, kölcsönt illetve hitelt nyújtanak egymásnak, lízingelnek, bérbe adnak, részletfizetést engednek stb.
A létrejött, a gazdasági szereplők követeléseit és kötelezettségeit leíró szerződések sokszor igen bonyolultak, néha nem világosak, esetleg jogellenesek. Sokszor alakul ki jogvita, amikor a bíróságok feladatává válik, hogy döntsenek a vitatott kérdésekről. Ez nem egyszerű dolog, hiszen a jogszabályi keretek közt kell megragadni azt a közgazdasági tartalmat, ami az adott jogviszony alapja volt. A gazdasági tartalom helytelen megítélése jelentős károkat okozhat a kötelezettnek, de akár a jogosultnak is.
Elsődleges célunk jelen esetben az, hogy néhány alapvető elszámolási technikán keresztül ráirányítsuk a figyelmet a szerződésekben levő gazdasági tartalomra, az ezekből fakadó pénzáramlásbeli következményekre.
A továbbiakban tárgyalásunkat szűkítsük le az egyszerű kölcsönre. Tehetjük ezt azért, mert az adóst terhelő kifizetések, pénzáramlások analóg módon kezelhetők más kötelezettségek esetén is.
A fennálló tartozás kiszámításának nehézségeivel leggyakrabban talán éppen a kölcsönszerződések kapcsán találkozunk. E szerződések alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. [Ptk. 523. § (1)-(2) bekezdés]. Pénzintézetek a kamatot kölcsönszerződéseikben szinte kivétel nélkül meg is határozzák, nem kívánják, hogy a Ptk. általános szabálya szerinti 20% érvényesüljön (Ptk. 232. §). Ez a szakasz a piacgazdaságokban elfogadható módon szabályozza a kiköthető kamat mértékét. A megállapodások szabadságát támasztotta alá az Alkotmánybíróság 61/1993. határozata is. A kamat megfizetésének esedékességéről sok esetben hallgatnak a szerződések, ekkor a Ptk. 527. § (2) bekezdés az irányadó.
Gondot jelenthet, hogy a pénzintézeteknél az egyedi szerződési részletek feltételrendszere mellett a szerződések a pénzintézeti üzletszabályzatokra utalnak az esedékességi időpontok megállapításában. Ezt a kölcsönvevők nem olvassák el, vagy az üzletszabályzat maga sem kellő kidolgozottságú. (Az üzletszabályzatról az 1996. évi CXII. törvény 207. § rendelkezik, miszerint "A pénzügyi intézmény köteles a részére engedélyezett és általa rendszeresen végzett tevékenységre vonatkozó általános szerződési feltételeit üzletszabályzatba foglalni.")
A problémák többsége azonban az esetleges nemfizetés esetén következik. Itt hívnánk fel a figyelmet arra, hogy különösen takarékszövetkezeteknél a hitelszerződést nem mondják fel a nemfizető adóssal szemben, mielőtt bírósághoz fordulnának. Ha ilyenkor még nem járt le a futamidő, érvényes felmondás hiányában nem követelhetik a teljes összeget, kamatait és ennek késedelmi kamatait, csak a tartozás az ítélethozatal napjáig járó összegét, kamatait, késedelmi kamatát. Figyeljünk arra is, hogy a szerződésben kikötött ügyleti kamat csak a felmondás napjáig számolható. A szerződés megszűnte után ugyanis a szerződésben kikötött kamat már nem él, helyette a szerződés megszűntének napján fennálló tartozás (tőke és tőkésített kamat) utáni késedelmi kamat számítható. Ez pedig g álláspontunk szerint - és itt szívesen fogadunk ellenvéleményeket is - szintén nem a szerződésben kikötött késedelmi kamat, hanem a Ptk. 301. § alapján megállapított késedelmi kamat, illetve a pénzintézeteknél a 39/1984. MT rendeletbe foglalt késedelmi kamat. (Kivéve azt a sohasem látott esetet, ha a szerződés a felmondás utáni időre is kiköti a késedelmi kamatot.)
A vizsgált esetekben a pénzáramlásoknál az egyes kifizetésekben tőketörlesztés és kamatfizetés szerepel, eltekintve az egyéb terhektől. A lehetséges egyéb terhelések - például kezelési költség, folyósítási jutalék - kezelése hasonló a kamatok elszámolásához.
A kölcsön felvételekor megjelenő kezdeti pénzáramlás azonos az adóst terhelő teljes tőketartozással. A kölcsön futamideje alatt a teljes tőketartozást, valamint ennek kamatait kell megfizetni. Jellemző, hogy a teljes tartozás és kamatainak megfizetése nem egy időpontban történik, hanem több időpontban a kölcsön futamideje alatt elosztva. Éppen ez okozhat gondot a tőketartozás, a tőketörlesztés, a kamatok megállapításánál. Az egyes időpontokban fizetett adósságszolgálat (törlesztés) tartalmazta a tőketörlesztést és a kamatot. (Egyes konstrukciók esetén bizonyos időpontokban csak kamatfizetés esedékes.) A fennálló tartozást a tőketörlesztés csökkenti. A futamidő alatt fizetett tőketörlesztések összessége azonos a felvett kölcsönök nagyságával. A kamat a tőketörlesztésen felül fizetett pénzösszeg. Számítása a fennálló tartozás és a konstrukcióban rögzített kamatláb segítségével történik. (Közgazdasági tartalmát tekintve a kamat a különböző időponti pénzáramlások kapcsolatát teremti meg. A továbbiakban nem bocsátkozunk bővebb kamatelméleti fejtegetésbe.) A fentiek alapján látható, hogy az adósságszolgálat a fennálló tőketartozás, a kamatlábak és az esedékességi időpontok alapján számítható. Az adott időszakban fennálló tartozás számítása pedig a kiinduló tartozás és a már megfizetett tőketörlesztés különbözeteként lehetséges. A pénzáramlások megállapítása az összes tényező együttes figyelembevételével lehetséges. A tőketartozás számítása, esetleges nemfizetés esetén történő döntések meghozatala csak így lehet megalapozott. Az adósságszolgálat megbontása az egyes időpontokra ezen túl is elkerülhetetlen a gazdálkodók számára, mivel az egyes tételek számviteli elszámolása különböző. Az adós részére a kamat eredményt - így társasági adóalapot - csökkentő tétel, míg a tőketörlesztés nem. A kölcsönt adó részére a kamatbevétel eredményt - így adóalapot növelő bevétel, míg a kapott törlesztőrészletek nem képeznek adóköteles pénzbevételt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
