Tanulmányunk második része a jelzőrendszeri tagok szerepére koncentrál a fenyegető külső behatásokkal szembeni védelem oldaláról, vizsgálja azt, hogy hogyan biztosítható a hatékony feladatellátás a jelzéssel érintett személy feljelentéssel való fenyegetése esetében. Ezt követően a fókuszban továbbra is a jelzőrendszeri tagok állnak, de ezúttal a jelzésért, annak elmulasztásáért való felelősség és a jogi számonkérhetőség oldaláról. Elemzésünk arra irányul, hogy hogyan értékelhető az az új törvénymódosítás, amely a gyermekvédelmi jelzés elmaradása esetén akár a jelzőrendszeri tagok büntetőjogi, illetve szabálysértési felelősségre vonásának lehetőségét alapozhatja meg.
Alkotmányosan és ezzel összefüggésben gyermekjogi szempontból is igazolható, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer megfelelő, hatékony működésének meghatározó eleme az, hogy az egyes nevesített jelzőrendszeri tagok (vagy akár nem nevesített szereplők) legjobb szakmai belátásuk szerint, külső nyomásgyakorlás nélkül eleget tehessenek feladataiknak. A szükséges szakmai kompetencia és elkötelezettség kialakítása (szakmai szabályozók, képzések) mellett azonban a jelzőrendszeri tagok számára megfelelő védelemre, támogatásra és jogilag átlátható, korrekt számonkérhetőségre van szükség. Könnyen belátható, hogy nem lehet beszélni megfelelő, hatékony működésről, hogy ha a jelzőrendszeri tagoknak attól kell tartaniuk, hogy retorzió éri őket azért, mert jelezték egy gyerek veszélyeztetésének gyanúját.
A jelzőrendszeri tagok védelmének négy fő dimenzióját lehet elkülöníteni.[1] Az első az adatvédelmi, amely elsődlegesen azt szolgálja, hogy a jelzéstevő személye és a hozzá kapcsolódó személyes adatok ne legyenek megismerhetőek, amely különösen fontos lehet kis közösségekben, zárt társadalmi csoportok esetén, ahol a jelzéstevő szakmai munkáját teljesen ellehetetlenítené, ha kiderül, hogy ő tett jelzést. A második a szakmai standardok érvényesülésének biztosítása és a titoktartás kérdésének rendezése, azaz annak szavatolása, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszeri kötelezettségek teljesítése nem jelenti a szakmai szabályok áthágását, tehát a klienssel kötött szerződés nem sérül, például a pszichológus nem kötelezhető arra, hogy a terápiás beszélgetések részleteiről jelzést tegyen. A harmadik annak biztosítása, hogy jelzés esetén nem érik retorziók a jelzéstevőt, tehát nem kell attól tartania, hogy valamilyen atrocitás éri, vagy vele szemben bármilyen eljárás indul azért, mert gyakorolta a gyermekvédelmi jelzés megtételéhez kapcsolódó jogát és kötelezettségét. Végül a negyedik a jelzéstétel kultúrájának megteremtése és szakmai elvárásrendszerének átláthatóvá, széles körben ismertté és elfogadottá tétele, idetartozik a társadalmi és szakmai tudásátadás és érzékenyítés azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit jelent a gyermekvédelmi jelzőrendszer és hogyan működik. Utóbbinak tehát annak a biztosítása a fő célja, hogy reális társadalmi elvárások fogalmazódjanak meg a jelzőrendszeri tagokkal kapcsolatban.
Már e rövid bevezetésből is érezhető, hogy a jelzőrendszeri tagok védelme a kettős szerepükkel kapcsolatos. Jelen vannak egyrészt a közösségben, így jutnak információhoz a gyermekek helyzetével, veszélyeztetettségével kapcsolatban, ezzel párhuzamosan pedig kapcsolódnak a gyermekvédelem rendszeréhez is, tehát védeni kell a közösségben, szakmai munkájuk által betöltött bizalmi szerepüket. Másrészt meg kell őket védeni attól, hogy a jelzés miatt személyükben és szakmai munkájukban kár, atrocitás érje őket.
A védelemnek ez a négykörös struktúrája elvileg alkalmas arra, hogy a szakemberek biztonságban és jól végezhessék a munkájukat, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez mégsem valósul meg. Jelzéstevői adatok kiszivárognak, sérül vagy nem valósul meg az adatok zárt kezelése, figyelmetlenségből vagy azért, mert olyan kicsi a közösség, annyira kevés a gyerekekkel dolgozó szakember, hogy annak személye a jelzés tartalmából egyértelműsíthető.
Előfordulnak feljelentések és polgári pereket indítanak jelzőrendszeri tagokkal szemben, miként azzal is gyak-
- 1/2 -
ran találkozunk, hogy a szakemberek egy-egy különösen érzékeny ügy kapcsán nem tudják feloldani a titoktartási és jelzési kötelezettség közötti dilemmát. Az pedig sajnos szintén tény, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer 1997-es bevezetése óta egyetlen egyszer sem zajlott országos, átfogó ismeretterjesztő kampány a gyermekvédelmi jelzőrendszer működéséről, így az emberek számára nem egyértelmű feltétlenül az, hogy pontosan mi egy jelzőrendszeri tag szerepe, feladata, felelőssége. A magyar rendszer alapvető kihívása tehát az, hogy miközben mind a négy dimenzióban komoly, tartósan fennálló, mély és strukturális problémák vannak, aközben a törvényi szabályozás változásai abba az irányba mutatnak, mintha minden peremfeltétel adott lenne, és így ha valaki szakemberként nem tesz jelzést, akkor az az ő személyes hibája, felelőssége. E logikából pedig egyértelműen következik a jelzést bármely okból elmulasztó jelzőrendszeri tag büntetőjogi szankcionálhatósága. Erről cikkünk ötödik alcímében írunk bővebben.
Visszatérve a jelzőrendszeri tagokat körbevevő védelmi körökre, ahogy azt korábban írtuk, a törvényi szabályozás több garanciális elemet is megfogalmaz a jelzőrendszeri tagok külső behatástól szembeni védelmében. Lehetőség van a jelzést tevő személye kapcsán a zárt adatkezelésre, illetve biztosított az anonim bejelentés lehetősége is.[2] Lényeges, hogy a gyermekvédelmi jelzés nem számít feljelentésnek: a jelzés a gyermekvédelmi rendszeren belül marad, és segítő, támogató szolgáltatásokat tesz elérhetővé a gyerek és családja számára, a feljelentés pedig a rendőrség előtt történhet, bűncselekmény gyanúját megfogalmazó tények, események ismertetésével. Elmondható, hogy a gyermekvédelmi jelzés tartalma nem arra irányul, hogy ki mit csinált, hanem hogy a gyereknél milyen tünetek észlelhetőek, amelyek veszélyeztetésre utalnak. Ezzel együtt is, mivel a veszélyeztetés fogalmában sok a szubjektív elem, a bántalmazás, erőszak megítélése pedig szintén széles körű értelmezésre, egyéni attitűdök és meggyőződések megjelenítésére ad lehetőséget, egy jelzés megítélése nagyon ellentmondásos lehet. Az szinte természetes, hogy ha a jelzéssel érintett (a gyermek veszélyeztetéséért felelős) személy beazonosítható, ő vérmérsékletétől függően vitatni fogja a jelzésben foglaltak valóságtartalmát, az azokért való felelősségét.
A jelzőrendszeri tagok és a jelzéssel érintett személyek számára is egyértelműnek kell lennie, hogy a jelzés nem vádirat, nyomozati irat, bizonyíték-gyűjtemény és soha nem ítélet. Még a legkörültekintőbben megfogalmazott és az utolsó részletig megalapozott, szakmai információkat tartalmazó jelzés is óhatatlanul megsérti önérzetében azt a személyt, akire vonatkozik. Természetesen erre a jelzőrendszeri tagoknak nem kell tekintettel lenniük, azt azonban fontos látni, hogy érzelmi szempontból (az érintett reakciói kapcsán) mindig lesz kockázata a jelzésnek és azt, hogy valaki dühös lesz, elégedetlen, sértett vagy megbántott, nem szabad összekeverni azzal, hogy valakivel szemben jogsértő módon jártak el.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
