A mai magyar civilisztikai gondolkodás egyik legszilárdabbnak tűnő axiómájának nevezhetjük a tulajdonjogi részjogosítványok klasszikusnak mondott triászát, amelyet az 1959-es Ptk. 98-114. §-aira hivatkozva a tankönyvek, a kommentárok és a mértékadó szakmunkák is rögzítenek.[1] Eszerint a tulajdonjog (pozitív oldali) tartalmát alapvetően a birtoklás, a használat (és a hasznok szedésének) joga, valamint a rendelkezési jog képezik. Ami a triász klasszicitását, eredetét illeti, sokan úgy vélik, hogy ez a felsorolás az ókori római jogra vezethető vissza.[2]
- 23/24 -
A szocialista jogirodalomban mutatkoztak törekvések a klasszikus triász háttérbe szorítására vagy legalábbis pontosítására és kiegészítésére,[3] a rendszerváltozás óta azonban e törekvések lendülete valamelyest visszaesett. A rendszerváltozás nyomán ugyanis felértékelődtek a magánjog klasszikus alapjai, és igényként jelent meg az azokhoz való visszatérés. Ennek szellemében szögezte le Petrik Ferenc 1989-ben, hogy "meddő próbálkozás ... a triász nélküli tulajdonjog fogalom megalkotása".[4] Petrik még azt a kijelentést is megkockáztatja, hogy "a hagyományos triász a dolog fölötti hatalom gyakorlásának valamennyi lehetséges megnyilvánulását kifejezi".[5] Minthogy azonban a szocialista korszakban a triásszal kapcsolatban fölvetett problémák részben ma is reálisak, a triász nem vált egyfajta szent tehénné: sokan bírálják napjainkban is. Így Pl. Lenkovics Barnabás már csak tradicionális leegyszerűsítésként tartja elfogadhatónak a tulajdonjogi triászt, bár maga is annak megfelelően fejti ki a tulajdonjog tartalmát.[6]
Az alább, a tárgyhoz képest inkább csak vázlat jellegű írással egyfelől az a célom hogy rámutassak a triászban rejlő néhány dogmatikai ellentmondásra, másfelől pedig az, hogy megvilágítsam a triász történeti kialakulását, ami nem is annyira e dogma klasszicitásának verifikálása, hanem sokkal inkább a benne rejlő ellentmondások okainak megismerése szempontjából releváns.
A Ptk., helyesebben az 1959-es törvényjavaslat miniszteri indokolása is rámutatott arra, hogy amikor a kódex szövege a tulajdonjog (pozitív oldali) tartalma a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének joga valamint a rendelkezési jog szabályainak megállapítása útján fejti ki,[7] akkor ez távoltól sem teljes
- 24/25 -
felsorolása a tulajdonjogból fakadó (pozitív oldali) részjogosultságoknak, mert azok teljes felsorolása nem is lehetséges.[8] Nos ez a megállapítás eleve egy jókora "understatement"-nek nevezhető, jelzi továbbá, hogy a tulajdonjog tartalmának a részjogosítványok felsorolásával való szemléltetése mint megközelítési módszer milyen mélyen gyökerezik a jogászi gondolkodásban.
A bevezetőben jelzett dogmatikai problémák közül a legsúlyosabb éppen a triász első tagjával,[9] a birtoklás jogával és a birtokvédelemmel kapcsolatban jelentkezik. Mit jelent a birtoklás joga, és vajon valóban alanyi jognak nevezhető-e? Ugyanez a kérdés még nyomatékosabban vethető fel a birtokvédelemmel kapcsolatban.
A birtoklást maga a Ptk. (187. § (1) bek.) is definiálja, mint a dolog fölött. - elsősorban, de nem feltétlenül fizikai értelemben értendő - hatalmat.[10] Azon aligha lehet vitatkozni, hogy a birtoklás mint egy testi dolog fölötti (alapvetően fizikai) uralom önmagában véve nem alanyi jog, hanem (jogi) tény. Vita tárgyát sokkal inkább az képezheti, hogy alanyi joga van-e a birtokosnak arra, hogy birtokosi pozícióját megvédje, vagy a birtokvédelem csak a jogi tényhez kapcsolódó joghatás.[11] Ehhezképest egészen más kérdés az, hogy a tulajdonos-
- 25/26 -
nak (és persze mutatis mutandis más jogosultaknak is) alanyi joga van arra, hogy a tulajdonának (ill. jogosultságának) tárgyát képező dolog felett a tényleges birtokosi hatalmat is gyakorolhassa, sőt a dolog birtoklása a többi tulajdonjogi részjogosítvány gyakorlásának mintegy de facto előfeltétele. Az is nyilvánvalónak látszik, hogy a birtokláshoz való alanyi jogról a jogellenes birtokosoknál még jóhiszeműségük esetén sem beszélhetünk, hiszen az ő birtoklásuk eleve sérti a tulajdonos tulajdonjogát.
A Ptk. 98. §-a a birtoklás joga mellett a birtokvédelmet is említi, mégpedig a kódex szerkezetéből következtethetően a tulajdonjog tartalmi elemeként.[12] Ebből kiindulva sok civilista kimondottan leszögezi, hogy "a tulajdonost a birtokvédelem tulajdonjoga alapján illeti meg".[13] A tulajdonjog bizonyítása kétségtelenül előtérbe kerülhet az ún. petitórius birtokvédelem (Ptk. 192. §) körében.[14] De még ha el is tekintünk petitórius birtokvédelem fogalmában rejlő
- 26/27 -
contradictio in adiectótól,[15] azt már semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy létezik ún. posszesszórius birtokvédelem is (Ptk. 191. §),[16] amelyre nézve már kevésbé állítható, hogy annak igénybevételére szintén tulajdonjoga alapján lenne módja a tulajdonosnak. Sokkal inkább azt kell mondanunk, hogy ebben a körben maga a tulajdonos is jellemzően a birtoklás ténye alapján juthat védelemhez, a jegyző ugyanis a jogkérdést csak kivételesen vizsgálja.[16a]
Ugyanez áll a dolog fölötti tényleges hatalmat biztosító (azt megvédő, kivételesen visszaállító) jogos önhatalomra is, amennyiben a tulajdonos csak birtokosi minőségében jogosult a dolog fölötti pozíciójának védelme érdekében önhatalmat alkalmazni (vö. Ptk. 190. §).[17]
Visszatérve a birtoklás jogához, annak tartalmát nézetem szerint mindenekelőtt az a jogosultság képezi, hogy a tulajdonos a dolgát magánál tarthatja. Ha a "magánál tartás" tartalmát kívánjuk megfejteni, akkor egyrészt azt konstatálhatjuk, hogy a tulajdonos a dolgát elvileg és általában[18] nem köteles senkinek, még ideiglenes jelleggel sem átadni,[19] jóllehet az illemszabályok, ill. az erkölcsi szabályok ilyen kötelezettséget adott helyzetekben előírnak.
A "magánál tartás"-hoz való jog mélyebb tartalma másfelől abból a szempontból vizsgálható, hogy annak megsértése esetén a tulajdonos számára milyen védelmi eszközök igénybevételére nyílik lehetőség. A "magánál tartás"-hoz való jog megsértése egyfelől azáltal következhetik be, hogy a tulajdonos a dolog birtokából kiesik (amikor is a dolog más, a birtoklásra nem jogosult személy hatalmába kerül), másfelől azáltal, hogy a birtokost a birtoktól való megfosztás nélkül zavarják a békés birtoklásban. Az ilyen birtokháborító cselekmények természetesen nemcsak a háborítatlan birtokláshoz való jogot sértik, ha-
- 27/28 -
nem - mint erre fentebb már utaltam - sok esetben akadályozzák vagy ténylegesen kizárják a különféle részjogosítványok, mindenekelőtt a használati jog, a ius utendi gyakorlását is.
Ilyen esetekben a tulajdonos a magyar polgári jog szerint az önhatalom (Ptk. 190. §)[20], a posszesszórius birtokvédelem (Ptk. 191. §),[21] a petitórius birtokvédelem (Ptk. 192. §)[22] és a Ptk. 115. § (3) bek.-ében körülírt tulajdonvédelem (rei vindicatio)[23] eszközeit veheti igénybe. Az önhatalom és a posszesszórius birtokvédelem igénybevételének lehetősége a fentiek szerint nem tartozik a tulajdonjog tartalmát reprezentáló részjogosultságok közé (mert ez a védelem a birtoklás tényén alapul), a petitórius birtokvédelem a Ptk. dogmatikájában szintén a birtokvédelemhez tartozik, de ha a vindikációs védelemmel együtt a tulajdonjog ún. negatív oldalához, tehát a negatív részjogosultságok közé sorolnánk,[24] akkor sem tartoznék a tulajdonjog Ptk. szerinti tartalmához, mert a Ptk. a tulajdonjog védelmét külön alcímként nevesíti, és azt a tulajdonjog tartalmával mintegy szembeállítja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
