A végintézkedés hátrahagyása nélkül meghalt örökhagyó után a törvényes öröklés rendje szerint három gyermeke volt jogosult örökölni, míg túlélő házastársát özvegyi jog illette meg.
Az illetékes budapesti közjegyző előtt indult hagyatéki eljárásban a túlélő házastárs az idéző végzés kézhezvétele után levelet írt a közjegyzőnek, amelyben bejelentette, hogy a kitűzött hagyatéki tárgyaláson nem tud megjelenni és korábbi jogi képviselője megbízását is visszavonta. Részletesen nyilatkozott a hagyatékként leltározott vagyontárgyakkal kapcsolatban, így - egyebek mellett előadta, hogy a személygépkocsit a házasság fennállása alatt vásárolták, annak 1 részére igényt tart. Az örökhagyó nevén álló szövetkezeti lakás ½ részének tulajdonjogát pedig a házas együttélés ideje alatt váltották meg az örökhagyó előző házastársától és közösen fizették a még hátralévő OTP tartozást is, ezért annak ½ részére ugyancsak igényt tart; egyben a további ½ illetőség tekintetében özvegyi joga megváltását kérte. Ugyanakkor bejelentette, hogy az örökhagyó által a szülei után megörökölt ¼ házas ingatlanilletőségre "nem tart igényt".
A túlélő házastárs e bejelentés ellenére a kitűzött tárgyaláson személyesen részt vett. A tárgyalási jegyzőkönyv szerint a közjegyző tájékoztatta a feleket a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésében és a Ptk. 615. és 616. §-aiban foglaltakról, amelyre a felek előadták, hogy a tájékoztatást megértették. A túlélő házastárs úgy nyilatkozott, hogy az írásbeli beadványával egyezően a szövetkezeti lakás ½ és a gépkocsi ½ részére igényt tart, a házas ingatlanilletőségre özvegyi jogát nem érvényesíti; a gépkocsi és a szövetkezeti lakás tekintetében özvegyi joga megváltását is kérte. Ezt követően a túlélő házastárs megbízást adott a jelenlegi jogi képviselőjének, akit a közjegyző az újabb tárgyalásra meg is idézett. A tárgyaláson azonban a túlélő házastárs ismét személyesen vett részt, jogi képviselője nem jelent meg. Ezen a tárgyaláson a közjegyzőnek a Csjt. 27. §-a (1) bekezdésében foglaltakra való figyelmeztetése után a túlélő házastárs korábbi nyilatkozatát módosítva bejelentette, hogy a szövetkezeti lakás ½ részének felére és a gépkocsi felére házassági vagyonközösség jogcímén igényt tart, egyben a szövetkezeti lakás és a gépkocsi tekintetében özvegyi joga megváltását kéri; a házas ingatlanilletőség tekintetében özvegyi jogát továbbra sem érvényesítette. Ezt követően az örökösök osztályos egyezséget kötöttek, amelynek értelmében a szövetkezeti lakásnak a hagyatékhoz tartozó ¾ része és a gépkocsi ½ része a három gyermeket és a túlélő házastársat egymás között egyenlő arányban illeti meg. A leszármazók megállapodtak a devizaszámlán kezelt összegekben való részesedésben is; a túlélő házastárs ez utóbbi összegek és a házas ingatlanilletőség tekintetében özvegyi jogát nem érvényesítette. A közjegyző a tárgyalást a devizaszámla-kivonat becsatolása céljából elhalasztotta. Ezt követően a túlélő házastárs írásbeli beadványban korábbi nyilatkozatát visszavonta, a szövetkezeti lakás ½ részére tulajdoni igényt érvényesített, özvegyi jogával élni kívánt és annak megváltását nem kérte. A házas ingatlanilletőség tekintetében özvegyi jogát ugyancsak érvényesíteni kívánta, azonban kérte annak megváltását.
Az állagörökösök a nyilatkozat visszavonásához, az osztályos egyezség módosításához nem járultak hozzá, ezért a közjegyző a hagyatékátadó végzéssel a hagyatékot az osztályos egyezség és a törvényes öröklés rendje szerint adta át.
A túlélő házastárs fellebbezésére a másodfokú bíróság a közjegyző végzésnek fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. A végzés indokolásában kiemelte, hogy a hagyatéki iratokból kitűnően a közjegyző a feleknek a jogszabályok tartalmáról helyes tájékoztatást adott; de a túlélő házastársnak lehetősége volt arra is, hogy jogi képviselőt bízzon meg, miután az első tárgyalásra szóló idézéstől az egyezség megkötéséig 11 hónap telt el. Az egyezségi nyilatkozat visszavonására pedig a PK 261. számú állásfoglalás értelmében csak a másik fél hozzájárulásával lett volna lehetőség. Ennek hiányában a túlélő házastárs nyilatkozatát a Ptk.-ban szabályozott általános ügyleti megtámadási alapokon csak a bíróság előtt támadhatja meg.
A jogerős végzés ellen a túlélő házastárs felülvizsgálati kérelmet nyújtott be és annak megváltoztatásával módosított kérelme szerint kérte a hagyaték átadását. Arra hivatkozott, hogy bár személyesen járt el az ügyben, a közjegyző a jogszabályban előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. Érvelt azzal is, hogy a közjegyző rábeszélésére a Ptk. 616. §-ának (3) bekezdésében írt tilalom ellenére kérte a szövetkezeti lakás hagyatékhoz tartozó tulajdoni illetőségén fennálló özvegyi joga megváltását. Az osztályos egyezség ez okból is jogszabálysértő. A hagyatékátadó végzés kézhezvétele után volt módja a közjegyzői döntés áttanulmányozására, amikor is azonnal a jogi képviselőhöz fordult és fellebbezésében a jogi hibákra rámutatott, amit azonban a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyott.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, a következő indokok szerint.
A hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet (He.) 52. §-ának (3) bekezdése értelmében a közjegyző köteles a feleknek a felmerülő jogi kérdésekben útbaigazítást adni és gondoskodni arról, hogy a felek a tárgyaláson nyilatkozataikat azok jogkövetkezményeinek teljes ismeretében tegyék meg.
Az adott esetben a hagyatéki iratokból kitűnően a közjegyző ennek a kötelezettségének az idéző végzés nyomtatott szövegében írt figyelmeztetéssel, illetőleg a hagyatéki tárgyaláson szóban adott - és a jegyzőkönyvben rögzített - tájékoztatással eleget tett.
De a hagyatéki eljárás időtartama alatt módja volt a túlélő házastársnak agyra is, hogy jogi képviselőt bízzon meg és ezzel a lehetőséggel élt is: a hagyatéki iratokhoz ugyanis csatolásra került a túlélő házastárs jelenlegi jogi képviselőjének adott meghatalmazás, akit a közjegyző a következő tárgyalásra meg is idézett. A túlélő házastársnak tehát módja volt arra, hogy érvényesíteni kívánt igényeit jogi képviselőjével megtárgyalja, mielőtt ezen a tárgyaláson egyezségi nyilatkozatát megtette. Helytállóan állapította meg tehát a másodfokú bíróság, hogy a közjegyző a tájékoztatási kötelezettségét nem sértette meg.
De nem követett el anyagi jogi jogszabálysértést sem, amikor a házastársak közös lakásának: a szövetkezeti lakásnak ¾ részén fennálló özvegyi jog megváltása tárgyában megkötött osztályos egyezség alapján a hagyaték átadására jogi lehetőséget látott.
A PK 84. számú állásfoglalás II. pontja értelmében ugyanis a felek megállapodhatnak a házastárs által lakott lakásra, az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakra fennálló haszonélvezet megváltásában is. A Ptk. 616. §-ának (3) bekezdése csak azt tiltja, hogy ezeken a hagyatéki vagyontárgyakon fennálló haszonélvezet megváltását valamelyik érdekelt - a másik (többi) érdekelt ellenzése ellenére - egyoldalúan kérje. Nincs azonban jogi akadálya annak, hogy az érdekeltek megállapodásban: szerződésben rendezzék a haszonélvezet megváltását. Az ilyen szerződés nem esik tilalom alá.
Ha a túlélő házastárs utóbb szerződési nyilatkozatát meg kívánja változtatni, attól el kíván térni, ezt csak a többi érdekelt hozzájárulásával teheti meg. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy enélkül csak arra van módja, hogy szerződési nyilatkozatát az általános ügyleti megtámadási alapokon bíróság előtt megtámadja.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. V/21.008/1996. szám)
Az elsőfokú bíróság részítéletében megállapította, hogy az alperes az örökhagyó után özvegyi haszonélvezeti jogot nem örökölt, és megkereste a földhivatalt a r.-i ingatlan felperesi tulajdoni hányadaira az alperes javára bejegyzett özvegyi haszonélvezeti jog törlése iránt.
A megállapított tényállás szerint az örökhagyó és az alperes házastársak voltak, a felperesek a házasságukból született gyermekeik.
Az örökhagyó és az alperes között a házassági életközösség 1996. október 16-án az alperes italozó és agresszív magatartása miatt megszűnt. Egy ízben az életközösséget megkísérelték helyreállítani, ez azonban eredménnyel nem járt, az örökhagyó a közös lakásból testvéréhez költözött.
1999. májusában az örökhagyó a házasság felbontása és a közös vagyon megosztása iránt keresetet terjesztett elő. A házassági perben kitűzött első tárgyaláson az örökhagyó idézés hiányában nem jelent meg, a bíróság a folyamatban volt pert megszüntette. Az örökhagyó 1999. december 22-én elhunyt, haláláig a házassági életközösség közte és az alperes között nem állt helyre.
A hagyatéki eljárásban a felperesek vitatták az alperes özvegyi jogra jogosultságát. A közjegyző a hagyatékot ideiglenes hatállyal az alperes özvegyi jogával terhelten adta át a felpereseknek. A felperesek az alperes öröklésből való kiesésének megállapítása iránt pert indítottak, azonban azt a megadott határidőben a közjegyzővel nem közölték. A közjegyző végzéssel megállapította a hagyaték átadásának teljes hatályúvá válását, a másodfokú bíróság pedig a felperesek fellebbezése alapján a közjegyző végzését helybenhagyta.
A felperesek keresetét az elsőfokú bíróság az örökhagyó által indított házassági vagyonjogi perhez egyesítette, és részítélettel döntött az alperes örökhagyó utáni öröklésből való kiesése tárgyában. A bizonyítékok mérlegelésével azt állapította meg, hogy az örökhagyó és az alperes között az örökhagyó halálakor az életközösség nem állt fenn és a körülményekből nyilvánvaló, hogy annak visszaállítására sem volt kilátás, ezért a Ptk. 601. § (1) bekezdése alapján az alperes haszonélvezeti jogot nem örököl.
Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással és jogi döntéssel egyetértve rámutatott, hogy a hagyatékátadó végzéshez anyagi jogerő nem fűződik, a hagyatéki eljárásban a perindításra előírt határidő nem jogvesztő, ezért a per megszüntetésének a Pp. 229. §-a a Pp. 130. § (1) bekezdés d) és h) pontjára figyelemmel a Pp. 157. § a) pontja alapján nincs helye.
A jogerős részítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályon kívül helyezése - tartalmát tekintve - a kereset elutasítása iránt.
Felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet a He. 60. § (3) bekezdésében foglalt "anyagi jogszabályt" sértette azzal, hogy a keresetindításra előírt határidőt nem jogvesztő határidőnek minősítette, és tévedett abban, hogy a Pp. 229. §-ának az anyagi jogerőre vonatkozó szabályait annak ellenére nem alkalmazta, hogy a felperesek mulasztásának megállapítása ellenére figyelmen kívül hagyta azt, hogy a keresetindítás bejelentésének elmulasztásához a He. 60. § (3) bekezdése a kereset elutasításával azonos jogkövetkezményt fűz.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján találta alaptalannak.
A Legfelsőbb Bíróság PK 262. sz. állásfoglalása értelmében a hagyatéki eljárás, illetőleg a peres eljárás - mindegyik a maga jogorvoslati lehetőségével - külön szabályok alá tartozik. A hagyatéki eljárás során hozott valamely határozatot (végzést) csakis abban az eljárásban előterjesztett törvényszerű jogorvoslat eredményeként lehet akár megváltoztatni, akár hatályon kívül helyezni. Nincs tehát helye annak, hogy a bíróság peres eljárás során hozott határozattal a hagyatékátadó végzést hatályon kívül helyezze. Ebből az következik, hogy a teljes hatályú hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése után a hagyatéki eljárás keretében jogorvoslati úton megtámadhatatlanná válik. A teljes hatályú jogerős hagyatékátadó végzés az abban megjelölt örökösnek e minőségét és örökségének a tárgyát igazolja mindaddig, amíg a bíróság jogerős határozattal - anélkül, hogy új hagyatéki eljárás lefolytatására kerülne sor - másként nem dönt. A hagyatékátadó végzésnek anyagi jogereje nincs, ezért bármely érdekelt esetleges öröklési igényét perben utóbb is érvényesítheti.
Az öröklési igénynek per útján történő érvényesítése szempontjából azonban az ideiglenes hagyatékátadó végzésben megszabott határidő elmulasztása és a hagyatékátadás teljes hatályúvá válása jogvesztéssel nem jár. Ebben az esetben a polgári jogi igények érvényesítésére vonatkozó korlátok (elévülés, elbirtoklás) érvényesülnek. Az öröklési igénynek peres úton való érvényesítésének nem feltétele az örökösi minőségnek a hagyatéki eljárásban történt megállapítása vagy jogerős hagyatékátadó végzés meghozatala. Téves ezért a felülvizsgálati kérelemben elfoglalt álláspont. A 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet (He.) 60. § (3) bekezdése a perindítási késedelemhez jogvesztő hatályt nem fűz. A késedelem csak azt eredményezi, hogy az ideiglenes hatályú átadás teljes hatályúvá válik és megszűnnek azok a korlátozások, amelyek a 60. § (2) bekezdés rendelkezései szerint az örökössel szemben fennállnak (CDT Hagyatéki eljárás 1963. sz. jogeset). Ezért a felperesek által a Ptk. 601. §-ra alapított öröklési igény előterjesztésére és érdemi elbírálására jogi lehetőség volt, a jogerős ítélet a fent kifejtettek alapján az alperes által megjelölt okból nem jogszabálysértő, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Pfv. II. 22.420/2001. szám)
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes közjegyző keresetét - melyben az alperest a korábban folyamatban volt póthagyatéki eljárás 3440 forint összegű közjegyzői munkadíja és kamatai megtérítésére kérte kötelezni - elutasította.
A megállapított tényállás szerint néhai L. I. örökhagyó szükségképpeni örököse az alperes, aki a Magyar Állam alaphagyatéki eljárásban az örökhagyó 556 forint készpénzét és 13.164 forint takarékbetét követelését örökölte. A közjegyző a póthagyatéki eljárásban az alperes részére további 14.912 forint készpénzhagyatékot adott át. Az örökhagyót a kerületi önkormányzat temettette el és azzal kapcsolatban 62 960 forint temetési számlát nyújtott be az alperesnek. Az alperes a számla alapján 19.336 forintot az önkormányzat részére átutalt. A póthagyatéki eljárás költségeiről kiállított közjegyzői számla kiegyenlítését az alperes megtagadta, a Ptk. 677-678. és 679. §-aiban foglaltakra hivatkozással.
Az elsőfokú bíróság a kereset elutasítását azzal indokolta, hogy a felperes által igényelt munkadíj és költség a Ptk. 677. § (1) bekezdés b) pontja szerinti hagyatéki tartozásnak minősül. Az alperes által örökölt hagyaték a temetési költség részbeni kifizetését követően nem fedezi a sorrendben a temetési költséget követő hagyatéki tehernek minősülő hagyatéki eljárás költségét, az örökös pedig csak az örökség erejéig tartozik helytállni.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 3440 forintot és annak 2001. augusztus 15-től 2002. szeptember 31-ig járó évi 11%-os, 2003. január 1-jétől a kifizetésig a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatot, valamint 12 000 forint együttes első- és másodfokú perköltséget.
Az ítélet indokolása szerint a közjegyzőt az 1991. évi XLI. törvény alapján végzett közjegyzői tevékenységéért illeti meg az ellenszolgáltatás, amit a hivatalból indult eljárás esetében az abban érdekelt fél köteles megfizetni. A felperes a He. 31. §-ában meghatározott esetekben köteles a hagyatéki eljárást lefolytatni, azt nem tagadhatja meg arra hivatkozással, hogy a hagyaték nem fogja fedezni munkadíját és költségeit, ezért nem kíván hagyatéki hitelezővé válni. A közjegyző a hagyatéki eljárásban nem hagyatéki hitelezői minőségben vesz részt, hanem mint annak lefolytatására a jogszabály által feljogosított és kötelezett személy. Munkadíját és költségeit nem a Ptk. 677-680. §-ok szerint minősítetten és a hagyaték erejéig korlátozottan érvényesítheti, hanem a 14/1991. (XI. 26.) IM rendeletben rögzítettek szerint. Az alperes ezért a hivatalból indult eljárás anyagi velejáróit nem háríthatja át a közjegyzőre.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása és a felperes perköltségben való marasztalása iránt az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság ítélete az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő. A felülvizsgálati kérelem részletesen kifejtett indokai szerint a közjegyzői munkadíj és költség a Ptk. 677. § (1) bekezdés b) pontja szerinti hagyatéki tartozásnak minősül, melynek kielégítési sorrendjét a Ptk. 578. § (1) bekezdése az örökös korlátozott felelősségét pedig a 679. § (1) bekezdése szabályozza. A jogszabály helyes értelmezéséből következően az örökhagyó vagyonával szemben fellépők hagyatéki hitelezők, és a törvény ebben a körből nem emeli ki a közjegyzőt. A 14/1991. (IX. 26.) IM rendelet szerint ugyan a közjegyzőt eljárásáért munkadíj illeti, a rendelet azonban nem tartalmazza azt, hogy az örökös hagyatéki vagyon hiányában is köteles azt megfizetni. A másodfokú bíróság jogszabály értelmezése ezért téves és sérti a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 1. § (2) bekezdését is, mert az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, amit az alábbiakkal indokolt.
A jogvita elbírálása során mindenekelőtt a közjegyző tevékenységének a minősítése szükséges.
Az Alkotmánybíróság 1994-95-ben több határozatában (108/8/92., 944/B/1994., 30/2004. AB határozat) rámutatott arra, hogy a közjegyzők az igazságszolgáltatási tevékenység részét alkotó jogalkalmazói tevékenységet végeznek. Az 1999. évi XLIV. törvény által módosított Ktv. (1991. évi LX1. törvény) 1. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint: a közjegyzői foglalkozás gyakorlásának szabályai közjogi tartalmúak; a közjegyzői tevékenységi formák normatívan előírtak és formalizáltak. Annak ellenére, hogy a közjegyző tevékenységének a szolgáltatásokért fizetendő díjra tekintettel vannak gazdaságra kiható vonatkozásai, hiszen az jövedelemszerzésre irányuló tevékenység, a jövedelmi-gazdasági vonatkozások a közjegyző érdemi tevékenységével (amely nem gazdasági jellegű tevékenység) összefüggésbe nem hozhatók, az egyértelműen az állam igazságszolgáltatási tevékenységének részeként jogszolgáltató hatósági tevékenység.
A Legfelsőbb Bíróság 3/2004. számú PJE határozata (BH 2005/3. szám) egyértelműen kimondta, hogy a közjegyző tevékenysége közhatalmi tevékenységnek minősül.
A közjegyzői tevékenységért járó ellenérték sem szabadpiaci megállapodás tárgya, hanem őt tevékenységéért jogszabályban [a 14/1991. (XI. 26.) IM rendeletben] meghatározott díj és költségtérítés illeti meg. A közjegyző akár kérelemre, akár hivatalból jár el, közte és az ügyfél között magánjogi jogviszony nem jön létre, közöttük közjogi jellegű jogviszony keletkezik. Azáltal, hogy a tevékenységének jövedelmi-, gazdasági vonatkozásai vannak, vagyis, hogy a szolgáltatásokért díjazásra jogosult, amelynek alapján adójogi jogalany, illetve a társadalombiztosítási szabályok szerint biztosítottnak számít, nem érinti azon érdemi tevékenységét, hogy a közjegyző a Ktv. 1. §-ának (4) bekezdése szerint a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez.
A Ptk.-nak a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott szabályai 1960. május 1. napján léptek hatályba. Abban az időben a közjegyzőség a bíróságok szervezetének részét képezte, így fel sem merülhetett, hogy a közjegyző a munkájának ellenértékéhez a Ptk. 677. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a hagyatéki tartozások sorrendjében juthasson hozzá. A közjegyzőség 1992. január 1-jén kivált a bíróság szervezetéből, de az adójogilag önálló gazdálkodóként nyilvántartott közjegyzők tevékenységükért díj- és költségtérítésre jogosultakká váltak. A Ktv. ugyan a Ptk. rendelkezéseit nem módosította, a hagyatéki eljárás rendelkezései azonban - akár kérelemre, akár hivatalból indult az eljárás - azt szolgálják, hogy tisztázzák az örökséggel kapcsolatos tényeket, elrendezzék az örökléssel szükségszerűen együtt járó jogi átalakulást, ez pedig nem függhet attól, hogy van-e olyan aktív hagyaték, amelyből az önálló vállalkozó közjegyző díja és költsége kielégíthető. Helyes ezért a jogerős ítélet jogi álláspontja abban, hogy a közjegyző az örökössel szemben munkadíj és költség iránti igényét nem hagyatéki hitelezőként és a hagyatéki vagyontárgyakból, illetve azok értéke erejéig, hanem attól függetlenül, jogszabály alapján érvényesítheti.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet a fenti indokbeli kiegészítéssel a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.226/2004.) ■
Visszaugrás
