A vagyonelkobzás szabályozása az elmúlt években igen jelentős változásokon ment keresztül. Vélhetően az eddigi legjelentősebb változást az 1998. évi LXXXVII. törvény 11. és 12. §-ai által beiktatott módosítások eredményezték, amely módosítások közül kiemelendő, hogy az új szabályozás nem tartotta fenn a vagyonelkobzás mérlegelhető alkalmazására vonatkozó rendelkezést, hanem azt kötelezővé tette, amennyiben annak egyéb feltételei fennállnak. Igen jelentős változásnak tekinthető az is, miszerint a vagyonelkobzást nem csupán végrehajtandó szabadságvesztés mellett, hanem felfüggesztett szabadságvesztés mellett is kötelezővé teszi, hiszen a vagyonelkobzás esetében alapvetően nem a főbüntetés végrehajtandósága a kérdés, hanem a vagyon elvonásának az indokoltsága.1 Indokolt ennek a jogszabályi megoldásnak a támogatása már csak azért is, mert a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon semmilyen vagyonszerzéshez nem képezhet alapot, tehát a vagyonelkobzást nem a büntetőjogi felelősség megállapításával kell összekötni, hanem csakis azzal a kérdéssel, hogy bűncselekményből származik-e, avagy sem. Ugyanakkor a vagyonelkobzás quasi "büntetőjogi jogalap nélküli gazdagodás" megakadályozására szolgáló eszközként való elfogadása további, annak büntetések és intézkedések rendszerében való elhelyezkedésére vonatkozó kérdést vet fel, amely kérdés megtárgyalására jelen sorok között azonban nincsen lehetőség.
A további - ugyanezen törvény által eszközölt - módosítások közül ki kell emelni, hogy a jogalkotó a bűncselekményekből származó vagyonok eltüntetését szolgáló, az egyre bonyolultabbá váló, és egyre találékonyabb módszerek láttán elérkezettnek látta az időt arra, hogy a büntetőjogi fenyegetettséget kiterjessze a szándékos bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon helyébe lépő vagyonra is, ami indokolt is volt, hiszen az elkövető által megszerzett vagyonnak a további sorsa, átruházása, átalakulása a vagyon bűnös eredetén nem változtat.
A vagyonelkobzás szabályait módosító 1999. évi CXX. törvény 4. §-ával beiktatott módosítások újabb jelét adták annak, hogy szükséges az egyre fejlődő, és egyre szervezettebb, a bűncselekményekből megszerzett vagyonok elrejtésére minden eszközt felhasználó bűnözőkkel, bűnözői csoportokkal lépést tartani, ezért a jogalkotó a jogszabály szövegében kifejezésre juttatta, hogy az adott vagyon megszerzője nem pusztán természetes személy lehet. Tehát 2000. március 1-jétől, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (továbbiakban: Btk.) 63. § (3) bekezdése alapján, a bűncselekményből származó olyan vagyon elkobzása is lehetséges, amelyet gazdálkodó szervezetre ruháztak át. Ebben az esetben a vagyonelkobzás elrendelésének akkor van helye, ha a gazdálkodó szervezet ügyvezetésre, vagy képviseletre feljogosított tagjának vagy tisztségviselőjének tudomása volt az átruházott vagyon eredetéről.
A fenti, a vagyonelkobzás jogszabályi változásainak - korántsem teljes körű - megemlítését azért tartottam szükségesnek, mert úgy gondolom, hogy a szükséges, a kor bűnözői magatartása által megkövetelt jogszabályi változások a vagyonelkobzás területén megkezdődtek. Azonban a jelenleg hatályos Btk. 62. és 63. §-ait alaposan szemügyre véve, szükséges azt látni, hogy további elengedhetetlen, esetlegesen a büntetőjog klasz-szikus elveivel nem mindenben egyező további módosítások szükségesek.
A jelenleg hatályos Btk. a 62. §-a szerint a vagyonelkobzást a bűncselekmény elkövetése során, vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra kell elrendelni. A jogszabályi megoldással kapcsolatban csak egyetérteni lehet azzal a - többek között - Dr. Szeder Gyula2 által megfogalmazott véleménnyel, mely szerint nem a legcélszerűbb megoldás az, hogy a vagyonelkobzás lehetősége kizárólag a bűnös eredetű vagyonra korlátozódik, hiszen a hatályos szabályozás pontosan az olyan új jelenségek ellen kíván hatásos eszközöket teremteni, amelyek jellemzője, hogy szervezett keretek között kizárólag vagyongyűjtés céljából követik el a bűncselekményeket, és az így szerzett vagyont újabb bűncselekmények elkövetésére használják fel, amely bűncselekményeknek - a tartós vagyongyűjtés és felhalmozás következményeként - egyre nagyobb gazdasági kihatásuk van. Ebben a folyamatban, amelyben gyakran legálisnak tűnő - nagyon sokszor legálisan is működő -vállalkozások kerülnek a bűncselekményből származó vagyonok eltüntetése érdekében bevonásra, az anyagi bázist nyilvánvalóan korábban elkövetett bűncselekmények szolgáltatják. Tehát, e tartósan a szervezett jellegű bűnözésből, és abban élő csoportok esetében a legritkábban különíthető el a bűnösen szerzett vagyon, és a törvényes vagyon. Szinte biztosra vehető, hogy a legálisnak tűnő vagyon alapja a korábban elkövetett bűncselekményekkel teremtődött meg. Az itt elmondott bűnös úton szerzett vagyonnak a legális, vagy kétes eredetű vagyonnal való vegyülése miatt indokolt lehet a vagyonelkobzásnak ez utóbbiakra való kiterjesztése is.
A 62. § (1) bekezdése kapcsán felmerülő másik jelentős probléma a bizonyítás kérdése. Ahhoz ugyanis, hogy a hatályos jogszabályok alapján el lehessen rendelni a vagyonelkobzást, szükséges annak bűnös származását is bizonyítani, ami igen nagy nehézséget jelenthet a bíróságok számára. Amennyiben a vagyon bűncselekményből származását semmilyen módon nem lehet bizonyítani, úgy azt (amely nagy valószínűséggel a fent elmondottak szerint valójában nem legális vagyon) elkobozni nem lehet. Ahhoz tehát, hogy a bíróságok elrendelhessék a bűncselekményből származó vagyon elkobzását, a bizonyítás terén megfontolandó lehet olyan - a hazai bizonyítási rendszerektől eddig idegen - intézkedéseket megtenni, amelyek a bíróságok számára könnyítéseket adhatnak a bizonyítás lefolytatásával kapcsolatosan.
Az eddigiekben bemutatott, a jelenlegi jogalkalmazásban talán legnagyobb nehézséget jelentő kérdéseket érintve szeretném a Német Köztársaság vagyonelkobzásra és kiterjesztett vagyonelkobzásra3 vonatkozó anyagi jogi szabályait és az ennek kapcsán az elmúlt közel tíz évben kialakult vagyonelkobzási technikákat bemutatni,4 hiszen a jövőbeli szabályozás tekintetében a Németországban már megteremtett szabályok és elsősorban ezek alapjául szolgáló elvek iránymutatóak lehetnek számunkra is, annak ellenére, hogy világosan kell látni azt is, hogy ezen szabályok alkalmazása sok esetben még Németországban is igen nagy vitát vált ki, illetve, hogy a kiterjesztett vagyonelvonás hatályba lépése óta, annak alkalmazása elmaradt a várakozá-soktól.5
A vagyonelvonásra vonatkozó jelenleg hatályos szabályok 1992. szeptember 22. napjával a "Küzdelem az illegális kábítószer és a szervezett bűnözés egyéb megjelenési formái ellen" című törvénnyel léptek hatályba. Ezen törvény, és az ezzel beiktatott vagyonel-vonásra vonatkozó szabályok alapgondolata, hogy a bűncselekmény elkövetése semmilyen körülmények között nem képezheti vagyonszerzés alapját. Ennek megfelelően az eddig meglévő szabályok jelentős módosuláson mentek keresztül, illetve a 73. d) § által tartalmazott kiterjesztett vagyonelvonás szabályával kiegészültek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
