Magyarországon az ügyészi szervezet kialakulása a királyi ügyészségről szóló 1871. évi XXXIII. törvénycikk megszületésére vezethető vissza. Az ügyészségre vonatkozó rendelkezések törvénybe iktatásának éve mérföldkő hazánk történelmében. Ahogy Finkey Ferenc is írja, "csak a legnagyobb elismeréssel és hálával gondolhatunk vissza az ügyészi alaptörvény megalkotására".[1] A törvénycikk általános indokolása az ügyészség igazságszolgáltatásban betöltött szerepét meghatározó, időtálló alapvetéseket fektetett le, amelyek közül a legfontosabb a következő idézetből kiderül:
"Az ügyészség a törvénykezési szervezet egyik lényeges alkatrészét képezi, és így az igazságszolgáltatás tökéletesbítéséhez lényegesen járul. A kir. ügyészség, habár a törvénynek egyik őre, de annak végrehajtását csak a bíróság által eszközöltetheti; s ezen hivatásának teljesítésében a bírák ítéleteire nyomást nem gyakorol, hanem mint fél a törvényben meghatározott módon igyekszik a törvénynek érvényt szerezni. [...] Az ügyészség teendői a bíróságok hatáskörétől különböző lévén, önként következik: hogy az ügyészség a bíróságoktól nem függhet s hogy önálló egyenjogosított hatóságot képez".
Az 1871-es törvény megalkotása egy olyan reform volt, amely újat teremtett: a centralizált, professzionális királyi ügyészséget, amelynek legfőbb feladata az igazságszolgáltatás körül az állam közérdekeinek képviselete volt.[2] Az 1871-es évet tekinthetjük tehát a modern ügyészségi szabályozás kezdőpontjának, amikor létrejött az az igazságügyi szervezet, amely méltán tartozott Európa és a világ hasonló szervezeteinek élvonalába, továbbá vált a törvényesség és igazságosság letéteményesévé Magyarországon.
"A társadalmi intézmények élettana szerves összefüggésben van a társadalmak élettanával" - írja Vargha Ferenc koronaügyész 1907-ben.[3] Írása fontos összefüggésre utal: különösen az olyan állami intézmények, amelyek a társadalommal szoros kapcsolatban gyakorolják hatásköreiket, mindig a társadalom adott időben való igényeire kell reflektáljanak, azaz időszerűnek, modernnek kell lenniük. Ez különösen igaz az igazságszolgáltatásra, amely funkció évezredek óta a társadalom és az állam kapcsolatának egyik legjelentősebb kifejeződése.
A modernitás tehát mindig egy adott időállapotra utal. Adott történelmi környezetben értelmezhető, de egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy egy későbbi korból visszatekintve, hiteles kontextusából kiragadva egy intézmény nem ítélhető meg, hiszen a modernitásnak éppen az a kontextus adja az értelmezési tartományát.
Vargha gondolatmenetéből az is kitűnik, hogy a modernitás mindig a jövőre tekint. Olyan útkeresésnek is tekinthető, amely a "társadalmak élettanának" jelen igényei mellett a jövőbeli változásokra is figyelemmel van. Mindez azért is fontos, mert a társadalmi folyamatok állandó vizsgálata olykor nagyobb változásra is készteti a társadalmi intézményeket.
Az első ügyészségi törvénnyel egy hierarchikus szervezetű ügyészség jött létre, amely igazodott a bírósági igazgatás rendjéhez: a koronaügyészt a Kúria mellé, a főügyészt a táblák mellé és az ügyészeket a törvényszékek mellé rendelte. Azáltal, hogy az 1871-es törvény deklarálja, miszerint az ügyészség az "igazságszolgáltatás körül" látja el feladatait, el is helyezte az ügyészséget a hatalomgyakorlás koordináta-rendszerében. Ez azt jelenti, hogy a magyar ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködője lett, akárcsak a többi közép-európai államban a francia mintának megfelelően kialakított ügyészi szervezet. Az új királyi ügyészségi struktúra és szisztéma kialakítása azonban nem egyszeri jogalkotói aktus volt, hanem egy folyamat, amely az első törvény elfogadásától kezdve gyakorlatilag máig tart.
A XIX. században felállított szervezet a huszadik század közepéig változatlan maradt. Az 1949. évi Alkotmány ugyan már megfogalmazta, de csak az 1953-as jogszabály (13. számú tvr.) valósította meg az igazságügy-minisztertől független ügyészi szervezetet.
1972-ben jelentős változás következett be a jogi szabályozásban, amikor az Országgyűlés elfogadta az ügyészségi törvényt, amely közel negyven évig volt hatályban.[4] A törvény tovább hordozta az 1949-es Alkotmány ügyészségre és ügyészségi tevékenységre vonatkozó rendelkezéseit és szellemiségét, amely a legfőbb ügyészt a "törvényesség védőjeként" határozta meg.
A jogi környezet jelentősen átalakult 1989-ben, amikor is az Alkotmány módosítása maga után vonta az 1972. évi ügyészségi törvény változtatását is. Az ügyészség továbbra is a végrehajtó hatalomtól független maradt, azonban a politikai berendezkedés átalakításának egyik legfontosabb eredménye a legfőbb ügyész tényleges függetlenségének deklarálása volt. E szervezeti változásokat követően az ügyészség alkotmányos helyzetében nem került sor további alapvető változtatásokra, mindazonáltal a demokratikus átmenet megvalósítása érdekében számos kisebb módosítást kellett még végrehajtani. Az Alkotmánybíróság határozatai alapján e módosítás érintette az Ország-
- 323/324 -
gyűlés és az ügyészség kapcsolatát meghatározó rendelkezéseket is.[5]
Az ügyészség alkotmányos státusa sajátos módon tehát nem a rendszerváltozáshoz közvetlenül kapcsolódó 90-es, hanem később, a kétezres években kezdett valóban megszilárdulni, majd a - későbbiekben említett - Alaptörvény révén nyerte el mai formáját.
A 2000-es évek elején, az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőzően hazánkat jelentős külső és belső impulzusok érték, amelyek az ügyészi szervezet modernizációját is megkövetelték - mind működési, mind szervezeti értelemben. Az 1990-es éveket a bűnözés korábban nem tapasztalt mértékű mennyiségi növekedése jellemezte, ami együtt járt a bűnözés struktúrájában bekövetkezett minőségi változásokkal is. A társadalmi tömegjelenség e változásait kisebb-nagyobb késedelemmel követte a büntető anyagi jogi és eljárásjogi szabályok átalakulása. A minőségi változások eredményei leginkább a Büntető Törvénykönyv[6], a mennyiségi növekedés következményei pedig a büntetőeljárásról szóló törvény[7] módosításaiban jelentkeztek.
A bűnözés volumenének növekedése és struktúrájának jelentős megváltozása az ügyészséget is olyan új kihívások elé állította, amelyeknek a korábbi - a hagyományos bűnelkövetési formákhoz igazodó - felépítésében egyre kevésbé tudott megfelelni, ezért szervezeti rendszerének kiterjedt reformja egyre sürgetőbbé vált. Erre az átalakításra Magyarországnak a korrupció és szervezett bűnözés visszaszorítására irányuló nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban került sor, szem előtt tartva az Európai Unióhoz való csatlakozást követően felmerülő, újfajta szemléletet és speciális tudásanyagot igénylő feladatok hatékony megoldásának szükségességét. Erősödött az a tendencia, hogy a szervezeti egységek létrehozása során olyan rendezőelveket kell követni, amelyek a büntetőeljárás egyes szakaszaihoz kapcsolódó hagyományos felépítés mellett egyre inkább előtérbe helyezik az egyes bűncselekmény-típusokhoz igazodó szervezeti egységek létrehozását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
