Napjainkban számos olyan könyv jelenik meg Magyarországon, amely az Európai Unióval kapcsolatos kérdéskörrel, illetve az Unió jogával foglalkozik.[1] Ez a tendencia előremutató, mivel nagy szükség van arra, hogy lehetőség legyen megismerkedni az Unióval, hiszen ez a jövőnk: ez lesz a jogrendszerünk, ezek az intézményi keretek lesznek a meghatározók számunkra is. Magyarországra nézve kötelezővé válnak a közösségi intézmények döntéshozatali mechanizmusai révén létrejött szabályok: az ország egy nagyobb egység integráns részévé válik. Épp ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a felkészülés fontosságát.
Az egyes könyvek között különbségek mutatkoznak stílusuk, terjedelmük és a megcélzott olvasóközönség szerint. A most ismertetendő
- 143/144 -
két kötet különböző szerzők által írott fejezetekből áll össze. A két könyv egy helyen történő ismertetése azért tűnik célszerűnek, mert habár különböző irányból közelítik meg az Európai Unióval kapcsolatos kérdéskört, mégis egységet alkotnak. Az Európai közjog és politika című könyv nagy múltra tekint vissza: az Európai Unióról megjelent első könyvek egyike volt Magyarországon.[2] Ennek a könyvnek a továbbfejlesztését jelenti a 2002-ben azonos cím alatt megjelent kötet, melyet kiegészít a 2001-ben kiadott Az Európai Unió politikái című munka. A két könyv alkalmas kiindulópontot jelent az Unió tüzetes vizsgálatához, mintegy tudományos áttekintésként.
Míg az Európai közjog és politika című könyv az Unió létének keretét mutatja be, létrejöttét és működését írja le, az Európai Unió politikái című kötet ezt a közjogi keretet tölti ki tartalommal. Az elsőként említett munka először leírja az Unió mint integráció történeti kialakulását, majd ennek az integrációs szervezetnek a felépítését, illetve jogrendjét, végezetül pedig tágabb kontextusban is megvizsgálja tárgyát. A másik kötet az Unió kialakulását motiváló célok köré sűrűsödő közösségi politikák közül veszi sorra a fontosabbakat. Ez az alkotás visz életet az előző kötetbe. A két könyv együtt teljeskörű ismertetést ad mind az Európai Unió intézményi és strukturális vonatkozásairól, mind annak alapvető politikáiról.
Mindkét mű leíró jellegű: tárgyuk bemutatására törekszenek, nemigen találunk helyzetértékelést. A leírásokat alátámasztó elsődleges források (jogszabályok) ismertetése szintén ritka. Habár a műveket jobbára magyar szerzők írták, nem találunk utalást - legfeljebb csak elvétve - a magyar csatlakozás helyzetére, következményeire.
Az Európai Unióról szóló könyvek jellegüknél fogva nem ölthetnek végleges formát, hiszen a tárgyuk folyamatos változáson megy keresztül, és az integráció figyelemmel kísérése megkívánja helyzetének mindenkor aktuális leírását. Ezért vált szükségessé, hogy a Kende Tamás által szerkesztett Európai közjog és politika című munkát átdolgozzák, és a változásokat beépítsék egy új könyvbe.
Az új könyv csaknem 900 oldal, a régi kiadás 500 oldal terjedelmével szemben. Megszületett Az Európai Unió politikái című kötet, amely kiegészítést jelent 670 oldal terjedelemben. Könyvismertetést írni két ilyen nagy terjedelmű, tudományos igényű könyvről óriási vállalkozás
- 144/145 -
lenne már önmagában is, de a nehézségeket tovább növeli, hogy a művek egymás után következő részei között nincs szoros logikai, tartalmi összefüggés. Épp ezért a recenzens nem ismerteti a két könyv minden egyes fejezetét, hanem először bemutatja azokat a tartalmi és formai változásokat, amelyeket az Európai közjog és politika című kötet új kiadása hozott magával, majd Az Európai Unió politikái című könyvből kiemel egy-két számára érdekesnek tűnő fejezetet.
Az új könyv továbbviszi az 1995-ös kiadás értékeit, amennyiben továbbra is elméleti igényű művel állunk szemben. Az előszóból megtudhatjuk, hogy milyen változások történtek 1995 óta, amelyek strukturális és jogszabályi módosulásokat indukáltak, és szükségessé tették a mű tartalmi, szerkezeti és formai átdolgozását.
Nem egyszerűen az események változásának nyomon követéséről, az új fejlemények leírásáról van szó, hanem sok esetben új megközelítésű, új szempontokon alapuló, sokkal alaposabb, részletesebb munkákról. Ennek következtében a mű terjedelmileg csaknem duplájára nőtt. A témakörök száma növekedett, és mélyebbé vált az egyes témákon belül megszerezhető ismeretanyag. Mindemellett a fejezetek lényegretörőbbek, mint korábban, és tartalmuk jobban illeszkedik az egyes fejezetcímekhez.
Az új könyv három részre tagolódik: az első rész a történeti kialakulással, a második az intézményrendszerrel és jogrenddel, míg a harmadik az Európai Unió kormányközi és külső dimenzióival foglalkozik.
Az első fejezetben (Az európai integráció története a kezdetektől napjainkig), míg Gazdag Ferenc a régi kiadásban kulcsszavak köré csoportosítva mutatta be a fejlődést, az új kiadás szerzője, Vida Krisztina történeti szempontból közelít. Túl nagy különbség ennek ellenére sincs a két munka között: mindkettő alkalmas az integrációs szervezet bemutatására.
Az intézményrendszer (II. rész: V-IX. fejezet) bemutatása időben aktualizált, több kérdést érint, mint az eredeti változat, és vannak
- 145/146 -
olyan részek is, amelyeket bővebben fejt ki. A táblázatok, ábrák segítik a könnyebb megértést, jól illusztrálják a szervezeti felépítést. Az új könyv szól a konventről is, bár csak érintőlegesen[4] - inkább csak az integráció fejlődésének egy lépcsőfokaként - és nem mutat rá az aktualitásából, illetve magyar szempontból fontos voltára.
A jogrendről szóló X. fejezet igencsak átfogó: foglalkozik az Európai Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztással, a döntéshozatali mechanizmussal, a jogforrásokkal, a közösségi jog elveivel stb. A régi könyvben mindez szétszórt fejezetekben volt található. A Kecskés László által írt Jogharmonizáció című alfejezet sajnos kimaradt az új kötetből, és a téma csak kevésbé részletesen került kifejtésre.[5]
Az új kiadásban megjelent Az európai monetáris unió intézményrendszere című XI. fejezet. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a fejlődés előrehaladtával az EMU (Gazdasági és Pénzügyi Unió) teljességében megvalósult: eljutott az utolsó szakaszig, bevezették az eurót. A közös pénz megteremtése sokkal szorosabbra fűzte a szálakat az integrációban résztvevő államok között. Mivel a monetáris és gazdasági politika az államok legféltettebb szuverenitási körébe tartozott, ez a terület igencsak jelentős lesz a továbbiakban. A könyv épp ezért részletesebben foglalkozik ezzel a területtel, mint elődje.[6] Az új fejezet leírja az EMU megvalósulásához vezető történeti utat, majd eljut a jelenhez, és a stabilitási és növekedési paktummal, illetve az europolitikával foglalkozik.
A második pillérről szóló XIII. fejezet a rendszerezés folytán a harmadik részbe került. Tartalmilag teljesen átalakult az említett részegység: a régi kiadás más szempontokat vett figyelembe, konkrét történelmi események kapcsán vizsgálta a Közösség reakcióit, míg magáról a közös kül- és biztonságpolitikáról vajmi keveset mondott.[7] Ezzel szemben az új kiadásból kimaradnak az említett példák, és ehelyett a szerzők - Szűcs Tamás, Kende Tamás és Dunay Pál - részletesen tárgyalják a közös kül- és biztonságpolitika kialakulásának történetét, az
- 146/147 -
intézményi struktúrát, a döntéshozatali rendszert, az amszterdami és nizzai változtatásokat, illetve a jövő perspektíváit. A végeredmény egy sokkal bővebb és áttekinthetőbb írás.
A bel- és igazságügyi együttműködés (XIV. fejezet) szintén a harmadik részbe került. A fejezet újszerű megközelítést alkalmaz: nem fogalmak, kategóriák mentén mozog, mint a régi változat, hanem először vázolja a problémát és a megoldási lehetőségeket, majd ezeket részletesen kifejti időrendi sorrendben. A Maastrichti Szerződés, a nemzetközi egyezmények, az Unióhoz formálisan nem kapcsolható szabályok (Dublini Egyezmény, Schengeni Megállapodás és Egyezmény, a menekültügyben hozott londoni határozatok), illetve az Amszterdami és Nizzai Szerződés vezérfonalat jelentenek a fejezetben. A szerző - Nagy Boldizsár - végezetül kitér Magyarország helyzetére is. A jó tagolás mellett naprakész információkkal találkozhat az olvasó.
Az Európai Unió nemzetközi kapcsolatai című fejezet igen érdekes témát boncolgat. Az Európai Unió nemzetközi elismerése, képviselete, külkapcsolatai és természete jelentik a fejezet főbb pontjait. Az első alfejezet az Európai Közösségről mint a nemzetközi jog alanyáról szól. A szerző - Balázs Péter - leírja a külkapcsolatok fejlődésének újabb fejleményeit, illetve tárgyalja az Európai Unió globális szerepét és az euroatlanti viszonyt. Feldolgozza a 2001. szeptember 11-i eseményeket is az Európai Unió viszonylatában.
Az Európai Közösség - ahogy olvashatjuk az említett fejezetben - evolutív természetű szerveződés, amely végcélként az unió megvalósulását tűzte ki.[8] Elgondolkoztató azonban, hogy minek tekinthető az Európai Unió jelenleg? Nem állam, nem államszövetség, nem szövetségi állam, a nemzetközi szervezetnél pedig immár sokkal több. Miképp értékelhető az EU jogi státusza? A kérdés időszerű, hiszen megjelent a közös pénz, léteznek kizárólagos és párhuzamos hatáskörök, a közösségi és a nemzeti jog egymás mellett élnek a közösségi jog elsőbbsége elvének tiszteletben tartásával. Mindezek felvetik azt a kérdést, hogy végül is mivel állunk szemben? A helyzetet tovább bonyolítja a kormányközi együttműködésekkel való összefonódás.
Bragyova András, aki az európai alkotmány problematikájáról tartott előadást egy közelmúltban megrendezésre került konferencián[9]
- 147/148 -
"fordított szövetségi államnak" nevezte az Uniót. Ezt a megállapítását azzal indokolta, hogy az európai jog - véleménye szerint - csak annyiban érvényesül, amennyiben a tagállamok alkotmányával összeegyeztethető, hiszen az alkotmány ruházza át a szuverenitás egy részét, és a tagállami alkotmányozó ezt bármikor megváltoztathatja, viszont a közösségi joggal ellentétes nemzeti jogot a luxemburgi Bíróság nem érvénytelenítheti, mivel erre nincs jogalapja.
Az EU természetéről manapság viták folynak. Fejlődésének szakaszai azonban ettől függetlenül vizsgálhatók, és leírható az integráció haladási iránya. Kezdetben a tagállamok csupán gazdasági unióra törekedtek, és az összefogást annak érdekében terjesztették ki más területekre, hogy céljuk megvalósulhasson. Az egységes piac, azaz az áruk, munkaerő (később már az összes személy), tőke, szolgáltatások szabad áramlása volt a fő cél, amely egyben az egész közösségi jogrend mozgatórugójává vált. Így például a szolgáltatásnyújtás szabadsága, amely magában foglalja a letelepedés szabadságát, a jogi személyek esetében elvezet a közösségi társasági jog kialakulásához. Az áruk szabad mozgása feltételezte a vámok és mennyiségi korlátozások megszüntetését, amelynek pozitív hatása viszont csak a közösségi versenyjog kialakulása mellett jelentkezhetett. Mindezek alapján elmondható, hogy a fő cél egyenes következményként vonta maga után a közösségi jog mai szintjének kialakulását.
Ide kapcsolódik a könyv címválasztása kapcsán felmerülő probléma, amely az európai jog tagozódásával kapcsolatban vet fel bizonyos kérdéseket.[10] Az európai közjog terminus meghatározása nem tisztázott, és az sem, hogy létezik-e ilyen területe az európai jognak. A hagyományos ius publicum - ius privatum kategóriapár e sorok írója szerint nem értelmezhető ezen a területen, mivel nem választható szét élesen a két terület, épp azért, mert a végső mozgatórugó gazdasági jellegű, és ez áthatja a közjoginak tekintett joganyagot is.
- 148/149 -
Fontos formai változásként értékelhető, hogy míg a régi kiadásban a tartalom csak fejezetekre válik szét, az új kiadásban a fejezetek részekre tagozódnak. Ez nagyon előremutató, mert szakít azzal a hagyománnyal, amely az Európai Unióval foglalkozó könyveket általában jellemez, nevezetesen, hogy a Római Szerződés fejezetei alapján haladva mutatják be tárgyukat. Az új kiadás törekszik a rendszerezésre, ami pedig segíti az átláthatóság révén a könnyebb megértést.
A Közösségi anyagi jog című fejezet - amely a régi kiadásban tartalmazta a négy alapszabadságot, illetőleg a versenyjogot - kimaradt a könyvből.[11] Ez a terület valóban nem illeszkedik a közjog és politika témakörébe, mivel azonban az egész integrációs folyamat indukálója gazdasági jellegű, és mivel az egységes belső piac és a négy alapszabadság témaköre elsődleges jelentőségű az Európai Unióban, érintőlegesen szerepelhetne a kötetben.
Az Unió változó voltára mutat rá a Gazdasági és Pénzügyi Unióról szóló fejezet, amely az 1995-ös kiadásban még csak az integrációtörténet egy alpontjaként merült föl, mára azonban az intézményrendszer egy fejezetévé nőtte ki magát.
Mind a régi, mind az új kiadású műnek van tárgymutatója. Az új kiadásnak nincs részletes tartalomjegyzéke, ami pedig a régi kiadásban növelte az átláthatóságot. Az új kiadásban ezt a fejezetek elején szereplő témavázlat helyettesíti, bár a recenzens szerint a régi változat előnyösebb volt, mert egy helyen tartalmazta az összes részegység megtalálási helyét.
A szintén nemrég megjelent Az Európai Unió joga című könyvhöz[12] viszonyítva mind előnyök, mind hátrányok felfedezhetők a vizsgált munkával kapcsolatban. A Várnay és Papp által írt könyv részben átfogja a Kende és Szűcs által szerkesztett mindkét könyvet, sőt még többet is, hiszen a belső piac jogát is kimerítően tárgyalja. Az előbbi könyv további előnye az utóbbival szemben, hogy sok idézetet, jogforrást tartalmaz, ami
- 149/150 -
gazdagabbá, szemléletesebbé, tagoltabbá és könnyebben olvashatóvá teszi a művet.
Kende Tamás és Szűcs Tamás mindkét könyvükben átlátható rendszerre törekednek, és a fejezeteket nagyobb szerkezeti egységekbe tagolják, ellentétben a Várnay-Papp-féle könyvvel. Kende Tamás és Szűcs Tamás megtalálta az egyensúlyt az egyes részek terjedelme között, míg ez a másik könyvről nemigen mondható el, ahol a versenyjogi fejezet mintegy 160 oldala után a többi közös politika bemutatására csak nagyon röviden, szűk keretek között, a téma súlyának nem megfelelően került sor. Az Európai Unió politikái című kötet szélesebb témakörrel foglalkozik, mint ami a "Néhány közös politika" című XI. fejezet alatt található a Várnay Ernő és Papp Mónika által írt könyvben.
Az Európai közjog és politika című könyv egyfajta alapját képezi ennek a kötetnek: az abban szereplő intézményrendszer és döntéshozatali mechanizmus leírása elengedhetetlen a közösségi politikák működésének helyes értelmezéséhez. "E politikák ugyanis nem kis részben az uniós intézmények sajátos mozaikjának, együttes hatásának köszönhetik kifejlődésüket, és az intézményi egyensúly változásai jelentősen befolyásolhatják alakulásukat." - olvashatjuk az előszóban.[13] A politika szó ebben a kontextusban olyan területeket jelent, ahol a döntések a Közösség szintjén születnek, vagy ahol a Közösség és a tagállamok párhuzamosan járnak el.[14]
A politikák bemutatása a szerkesztők szerint azért lényeges, mert ezek időtállóbbak, mint a végrehajtásukra irányuló jogszabályok. Mivel az egyes politikák területe, fejlettsége, felépítése eltérő, és a szerzőket sem kötötték szigorú sémákhoz, az egyes fejezetek különböznek felépítésükben, megközelítésükben, és terjedelmükben. A kötetben meg-
- 150/151 -
találhatók a friss információk egészen 2001 májusáig, ám vannak fejezetek, ahol a frissítés elmaradt. Mint ahogy a szerkesztői előszóban olvashatjuk, a könyv terjedelmi korlátok miatt csak a fontosabb politikákról ad képet, és ezeknek sem minden részletéről. Valójában erre nincs is szükség, hiszen az egyes témák iránt komolyan érdeklődő számára számos szakkönyv áll rendelkezésre, és a könyvhöz tartozó terjedelmes bibliográfia segíti az elmélyülést. Zömében angol nyelvű szakirodalomról van szó, de megtalálhatók a magyar szakirodalom e tárgyú írásai is, és emellett találunk néhány francia, illetve - elvétve - német nyelvű anyagot. Megjelennek a bibliográfiában az internetes hivatkozások is. A könyv kiadása szempontjából friss - 2000-ben kiadott - forrásokat is tartalmaz.
Az előszóban egy elméleti jellegű probléma jelentkezik: közösségi és uniós politikákról beszélnek a szerkesztők. Felmerül a kérdés, hogy mit kell uniós politikákon értenünk? A közösségi és uniós jog közötti különbségtétel mára elterjedt. Az uniós jogon a második és harmadik pillér jogát értik, közösségi jogon a Közösség által alkotott jogot, és kezdik használni az Európai Unió joga kifejezést, amely az előző kettő összefoglalását jelenti. Mindezek ellenére a közös és közösségi politikák közti megkülönböztetés gyakrabban használatos, mint a közösségi és uniós politikáké.
A könyv a külföldi tudósok, és a gyakorlatban dolgozók tapasztalatait is felhasználja, ami még inkább élővé teszi a művet. A közösségi jogrendben fontos szerepet játszó bírósági esetjognak azonban nem szentelnek kellő figyelmet. A történetiség eleme tetten érhető a műben: minden fejezet a történeti háttér bemutatásával, a szabályozás szükségességének indokaival, az adott politika kialakulásával, fejlődésével kezdődik. A fejlődés abból a szempontból fontos, hogy lássuk, minden korban mások voltak a prioritások, mindig újabb és újabb közösségi politikák formálódtak. Több fejezet is taglalja az adott politika továbbfejlesztési lehetőségeit, a várható fejlődési irányt és a megfogalmazódó terveket.
A kötetben található témák egyáltalán nem, vagy csak érintőlegesen találhatók meg az előzőben, így nincsenek átfedések.[15]
A könyv a politikákat három részben tárgyalja:
1. horizontális politikák
- 151/152 -
2. ágazati politikák
3. az EU versenypolitikájához kapcsolódó kérdések.
A politikák bemutatását megelőzi a Bevezető, amely az EU-politikák természetrajza, fejlődése és perspektívái címet viseli, és röviden vizsgálja az Európai Uniót mint képződményt, majd a politikák felosztási lehetőségeit taglalja. Szól a fejezet a közösségi politikák alakítóiról, a célokról, funkciókról és a végrehajtást ellenőrző mechanizmusról is.
A közösségi politikák köre 1957-től az integráció mélyülésével folyamatosan bővült. Ez érthető, hiszen egyrészt az integráció egyre több területre terjedt ki, másrészt a Közösség alkalmassá vált arra, hogy az egyes hatáskörébe utalt politikákat ellássa.
A Horizontális politikák című első rész nyolc fejezetből áll, ezek a következők: közös kereskedelempolitika, regionális politika, szociálpolitika, monetáris politika, pénzügyi politika, adópolitika, fogyasztóvédelmi politika, környezetvédelmi politika.
Az Ágazati politikák című rész a közös agrárpolitikát, közlekedési politikát, távközlési politikát, kutatási politikát, audiovizuális politikát és a szakképzési politikát tárgyalja.
A harmadik - versenyjogi - rész a versenypolitika mellett külön fejezetben szól az állami támogatásokról, a közüzemekkel kapcsolatos politikáról és a közbeszerzési politikáról.
Mint láthatjuk a mű egésze jól tagolt, a szöveg azonban egybefolyik: sehol nem találunk kiemeléseket, ami jelentősen növelné az átláthatóságot. Hiányzik a könyvből a részletes tartalomjegyzék, ezt ebben a kötetben is a tanulmányok elején elhelyezett oldalszámokra is utaló témavázlat helyettesíti. A könyv nem tartalmaz tárgymutatót.
Formai szempontból problematikusnak tűnik az alapszerződés cikkeire való hivatkozást. Habár a szerkesztők jelzik az előszóban, hogy az első szám az Amszterdami Szerződésre utal, a zárójelben lévő pedig a Római Szerződésre, aki nem olvassa el az előszót, elbizonytalanodhat, ha épp nem valamely ismertebb cikkről van szó. Másrészről, a Környezetvédelmi politika, illetve a Szociálpolitika című fejezetek az említett szerkesztői útmutatással épp ellentétesen hivatkozzák a cikkeket.
Hangsúlyozandó, hogy ezek csak formai jellegű megjegyzések voltak. A könyvről általános jellemzés nemigen adható, mert minden fejezetet más szerző írt, így ezek jelentősen különböznek egymástól jellegükben. Az egyes fejezetek megítélése természetesen az olvasó érdeklődési körétől is függ. E sorok írója számára a leginkább érdekesnek a regionális politikáról, illetve az adópolitikáról szóló rész
- 152/153 -
tűnt, és az állami támogatásokról szóló fejezet újszerű megközelítése is felkeltette érdeklődését. Az alábbiakban ezekről lesz szó.
A regionális politikáról szóló III. fejezet értéke részben felépítésében rejlik: ahogy halad előre, a használt legfontosabb fogalmak (gazdasági és társadalmi kohézió, strukturális politika, regionális politika) magyarázatától a regionális politika történeti fejlődésén át, logikailag jól egymáshoz kapcsolt részek révén egyre többet tud meg az olvasó. Az ok-okozati összefüggések kiemelése, az átláthatóságot növelő tagolás, amely az összefüggő szövegben mintegy kijelöli a fő vázlatpontokat - szintén a fejezet pozitívumai közé tartozik. Részletesen kifejti a fejezet a NUTS-rendszer (Nomenclature des unités territoriales statistiques) lényegét, így kiderül a regionális politikában kevésbé járatos olvasó számára is, hogy mit is jelentenek pontosan a gyakran használt NUTS I, NUTS II. stb. kifejezések.[16]
A szerzők - Iván Gábor és Katona János - időrendben haladnak, a regionális politika szempontjából releváns időpontoknál megállva, és kifejtik az adott intézkedés vagy létrejövő intézmény lényegét, illetve az események hatását a regionális politikára. Miután a történelem tükrében bemutatták a regionális politika lényegét, intézményeit, működését, elméleti síkra térnek át, és vázolják a regionális politika jogforrásait, majd alapelveit. Ezek után bemutatják a strukturális alapokat, amelyek a regionális politika pénzügyi forrását jelentik. Ez is nagyon hasznos, mert gyakran hallani a strukturális és kohéziós alapokról, minden meghatározás, különbségtétel nélkül. Mivel Magyarország egésze "elmaradott térségnek" számít az Európai Unió szempontjából, elengedhetetlen az ilyen fogalmak ismerete.
A szerzők az alapelveket is részletesen megmagyarázzák, így megtudhatjuk például a koncentráció értelmét: a fogalom ebben a kontextusban azt jelenti, hogy az eszközök hatékony felhasználása érdekében pontosan meghatározott célkitűzések megvalósítására kell összpontosítani a rendelkezésre álló forrásokat. Megtudhatjuk, hogy mit is jelent az 1., 2. és 3. célkitűzés: az első célkitűzés az elmaradott területek támogatására irányul, a második a strukturális nehézségekkel
- 153/154 -
küzdő területek átalakítására, a harmadik pedig az emberi erőforrás-fejlesztést szolgálja.[17]
A regionális politika ismertetése után a szerzők bemutatják az eljárásrendet is: az eljárás menetét a tagállami, közösségi kezdeményezésű és innovatív intézkedések szerint tárva elénk.
Végezetül a fejezet a Kohéziós Alappal foglalkozik, amely ugyan a regionális politika része, ám kedvezményezettjei mégsem a régiók, hanem a tagállamok. A Kohéziós Alappal összefüggésben tárgyalják még a szerzők az Agenda 2000 cím keretében a tagjelölt államoknak nyújtott előcsatlakozási támogatásokat, részletesen foglalkozva a PHARE- és ISPA-programmal - mely utóbbit a Kohéziós Alap mintájára hozták létre.
A leírásból kitűnnek a hazánk szempontjából fontos kérdésekre a válaszok, emellett a szerzők külön is kitérnek a tagjelölt államokra, illetve Magyarországra.
Az adópolitikáról szóló VII. fejezet szintén figyelemre méltó. Összehasonlítva a fejezetet a szintén 2001-ben megjelent Az Európai Közösség adójoga[18] című szakkönyvvel, az adójognak szinte minden területére kitér. A közvetlen és közvetett adókra való felosztás segíti az eligazodást, és jó rendszertani keretet ad az adópolitika rövid összefoglalásához.
A fejezet bevezetésképp kifejti az adóztatás célját, az adópolitika lényegét, illetve a közösségi adópolitika értelmét, és az ennek eléréséhez szükséges eszközöket. Ezt követően bemutatja az adójog szempontjából fontos irányelveket, így például a fúziós irányelvet, az anya-leányvállalati irányelvet, a hatodik forgalmi adó irányelvet, és kitér az adóügyi jogsegélyre, illetve az adóügyi döntőbíráskodásra is, végül a fejlődési tendenciák vázolásával zárul.
A versenypolitikáról szóló XVI. fejezettel kapcsolatban problémát jelent, hogy nincsenek benne megjelölve a 2000-ben hatályba lépett csoportmentesítési rendeletek.[19] E tekintetben időszerű lenne már a frissítés. A fejezetből kiderül, hogy az állami támogatások területe kifejezetten a közösségi versenyjog körébe tartozik. Mégis - valószínűleg jelentősége folytán, illetve a vállalati versenyjogtól való elkülönítése végett - külön fejezetben tárgyalják. Ennek fényében viszont
- 154/155 -
helyesebbnek tűnik a vállalati versenyjog cím az előző fejezet számára az átfogó versenypolitika cím helyett.
Az állami támogatásokról szóló XVII. fejezet[20] számos pozitívummal rendelkezik, így mindenekelőtt friss: tartalmazza a 2001-ben született csoportmentesítési rendeleteket.[21] Jó a felépítése, sok illusztrációt tartalmaz, mondanivalóját jogszabályokkal, átlátható táblázatokkal, lábjegyzet hivatkozásokkal támasztja alá. Az állami támogatás szabályozását nemzetközi viszonylatban is vizsgálja. Újszerű csoportosítási szempontokat alkalmaz, nem követi a hagyományos regionális, horizontális, ágazati támogatások megkülönböztetést.[22]
Az Európai Unió politikái című tanulmánygyűjtemény számos többletet hordoz magában a hagyományos európai joggal foglalkozó könyvekhez viszonyítva. A politikák ilyen részletes, a gyakorlatot is bemutató tudományos szintű kifejtése magyar nyelven újdonságnak számít. A könyv értéke abban rejlik, hogy számos területről igyekszik ízelítőt adni, kiemelve, és részletesen kifejtve ezek legfontosabb pontjait. Épp ennélfogva mindenki megtalálja benne az érdeklődési körének megfelelő témát. Nagyon hasznos kiindulópontot jelenthet a további kutatásokhoz, mert az átfogó ismeretanyagon túl, részletes bibliográfiával segíti az Európai Unió ismeretanyagában való elmélyedést.
Összességében elmondható, hogy a két kötet együtt az Európai Unióról szóló legrészletesebb, legnagyobb témakört átfogó magyar kezdeményezés. Az újszerűséggel eegyütt járó esetleges hiányosságok ellenére nagyon alapos munkákról van szó, amelyek részleteiben tárják elénk az Unió életét és globális megközelítésük folytán nemcsak jogászoknak ajánlhatók.■
- 155 -
JEGYZETEK
* Európai közjog és politika (szerk.: Kende T.-Szűcs T.). Budapest, Osiris Kiadó, 2002. 888 old.; Az Európai Unió politikái (szerk.: Kende T.-Szűcs T.). Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 670 old.
[1] Példaként említhető VÁRNAY E.-PAPP M.: Az Európai Unió joga. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft, Budapest, 2001.; HORVÁTH Zoltán 2002-es átdolgozott műve: Kézikönyv az Európai Unióról. Budapest, 2002. Magyar Országgyűlés, Budapest; Európa A-tól Z-ig: az Európai Integráció kézikönyve (szerk.: W. Weidenfeld, W. Wessels; a magyar változat szerk.: Czuczai J.-Ficzere L.). Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapest, 1999.
[2] Ld. Recenzió az első kiadásról: Állam- és Jogtudomány, XXXVIII. évf. (1996-1997) 3-4. sz. 353-363. (Elek Judit)
[3] Európai közjog és politika (szerk: Kende T.). Osiris-Századvég Könyvkiadó, Budapest, 1995.
[4] Ld. Európai közjog és politika (szerk.: KendeT.-Szűcs T.). Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 44. o. 92. lábjegyzet, illetve 523. o.
[5] Ld. Uo., Jogharmonizáció mint szabályozási technika. 554.
[6] Az 1993-94-es általános európai recesszió folytán az EMU megvalósításáról az előző könyv megírásakor még vita folyt.
[7] Meg kell azonban jegyezni, hogy az első kiadás nem is lehetett volna részletesebb, hiszen a közös kül- és biztonságpolitika a könyv írásakor még alakulóban volt, csak a konkrét esetekből lehetett következtetéseket levonni.
[8] Ld. Európai közjog és politika 2002. i. m. 782.
[9] 2002. november 5. MTA Jogtudományi Intézete "Az Európai Unió kapujában - Közjogi és jogelméleti problémák": beszámolót a konferenciáról ld. CSER M.-MOLNÁR O.: Tudományos konferenciák a Tudomány Napja alkalmából. Jogtudományi Közlöny, LVIII. évf. (2003) 2. sz. 114-115.
[10] A probléma felvetését ld. VÖRÖS I.: Zavaros tűnődés az európai jog tagozódásáról, avagy: elméleti igényű kézikönyv az Európai Unió jogáról. Jogtudományi Közlöny, LVII. évf. (2002) 10. sz. 448-453.
[11] A fejezet léte a régi kiadásban is ellentmondásosnak tűnt. Az anyagi jog fogalmát a gazdasági joggal szinonimaként használta, meghatározása pedig így hangzott: az anyagi jog "azon szabályok összességére vonatkozik, amelyek meghatározzák a Közösségek tevékenységét, a hatáskörükbe tartozó ügyeket, és a tagállamok által rájuk ruházott jogköröket ezen ügyek intézésére." (Ld.: Európai közjog és politika. i. m. 362.)
[12] VÁRNAY-PAPP: i. m. 679.
[13] Ld. Az Európai Unió politikái. i. m. 9.
[14] Azokat a területeket, ahol kizárólag a Közösség járhat el közös politikáknak (common policies) nevezik, míg ahol a Közösség és a tagállamok párhuzamos hatáskörrel rendelkeznek közösségi politkáknak (Community policies). Közös politikák közé tartozik a kereskedelem, a mezőgazdaság, a halászat, a közlekedés, a monetáris politika és a verseny. A közösségi politikák körébe tartozik többek között a szociálpolitika, az iparpolitika, a környezetvédelmi politika, a foglalkoztatási politika stb. Ld. HORVÁTH Z.: Kézikönyv az Európai Unióról. i. m. 481.
[15] Kivételt jelent ez alól az Európai közjog és politika című kötet "Az európai monetáris unió intézményrendszere" című fejezete, amely szinte szó szerint egyezik Az Európai Unió politikái című kötet "Monetáris politika" című fejezetével.
[16] A NUTS-rendszer a tagállamok eltérő méretű és jellegű régióit egységes statisztikai rendszerben határozza meg. Öt szintje közül a legnagyobb, tartományi szintű szabályozási egység a NUTS I., a következő szint a NUTS II. A regionális politika szempontjából még mérvadó a NUTS III, amely az előbbinél is kisebb közigazgatási egységet jelent. Ld. Az Európai Unió politikái. i. m. 58.
[17] Ld.: Uo. 75-76.
[18] ERDŐS G.-FÖLDES G.-ŐRY T.-VÉGHELYI M.: Az Európai Közösség adójoga. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft, Budapest, 2001. 279 o.
[19] A csoportmentesítési rendeletek automatikus mentességet jelentenek meghatározott megállapodások számára, amelyek egyébként versenyjogi korlátozás alá esnének. A 2000-ben hatályba lépett rendeletek új szabályozást vezettek be.
[20] Írta KENDE Tamás.
[21] Ezek a rendeletek a 994/ 98. számú tanácsi (felhatalmazó) rendelet alapján születtek, amely felhatalmazza a Bizottságot, hogy mentesítse a támogatások bizonyos kategóriáit a bejelentési kötelezettség alól, ezáltal ex post ellenőrzést valósítva meg. Ilyen csoportmentesítési rendelet készült 2001-ben a kis- és középvállalkozásoknak nyújtható, a képzési, illetve a de minimis támogatásokról.
[22] Meg kell jegyezni azonban, hogy a csoportosítás csupán az állami támogatás szabályozását feldolgozó irodalom körében szokatlan, a szerző ezt a csoportosítást már 1994-ben alkalmazta egy korábbi tanulmányában. Ld. KENDE T.: Az állami támogatások problémája a közösségi jogban, a magyar jogban és a kettő harmonizációja az Európai Megállapodás alapján. A magyar-EK Társulási Megállapodás végrehajtása: jogi és szabályozási kérdések című projekt anyagai 6. füzet. OMIKK, Budapest, 1994. 25.
Lábjegyzetek:
[1] Molnár Olga Borbála, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, E-mail: molnaro@jog.mta.hu
Visszaugrás
