A Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló 2000. évi LXXXVIII. törvény a törvényes ügyleti kamatra [Ptk. 232. § (2) bekezdés] és késedelmi kamatra [Ptk. 301. § (1) bekezdés] vonatkozó rendelkezéseket úgy módosította, hogy a felek eltérő rendelkezése hiányában a kamat mértéke - a korábbi évi 20% helyett - a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott kamatmérték. Ugyancsak módosult a Ptk. 301. § (2) bekezdése, miszerint ha a jogosultnak szerződés vagy jogszabály alapján kamat jár, késedelem esetén a kötelezett - szemben a korábbi 8% helyett - 4%-kal növelt mértékű kamatot köteles megfizetni. [A jelen cikkben foglaltak elsősorban a 301. § (1) bekezdésére vonatkoznak, de értelemszerűen alkalmazandóak a (2) bekezdésre is.] Az ily módon megállapított kamatszabályokat csak a törvény hatálybalépését, azaz 2000. szeptember 1-jét követően keletkezett jogviszonyból eredő kamatkövetelésre kellett alkalmazni.
A fenti módosítást tartalmazó törvény hatálybalépését szabályozó rendelkezést kiegészítette a 2001. évi LXXXVII. törvény, miszerint a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló 2000. évi LXXXVIII. törvény rendelkezéseit a hatálybalépését megelőzően keletkezett jogviszonyból eredő kamatkövetelésre is alkalmazni kell, ha az a törvény hatálybalépése (azaz 2000. szeptember 1.) után vált esedékessé. A módosítás bevezette a sávos kamatszámítást, ugyanis a kamatkövetelés esedékessé válásától a kamatkövetelés alapjául szolgáló kötelezettség teljesítéséig terjedő időtartam minden időszakára a kamatmértéket megállapító törvényben az adott időszakra vonatkozóan meghatározott kamatmértéket kell alkalmazni.
Ez utóbbi módosító törvény rendelkezéseit csak a hatálybalépése (2002. január 1.) után esedékessé vált kamatkövetelésre kell alkalmazni. A miniszteri indokolás szerint ez a rendelkezés a visszamenőleges hatály elkerülését célozza. Figyelemmel arra, hogy a hatálybalépésre vonatkozó különböző szabályok együttes alkalmazása nem egyértelmű, szükségessé vált, hogy a joggyakorlat számára bírósági ajánlások foglalják össze az egyes jogviszonyokra alkalmazandó szabályokat (amelyeket a cikk 2. pontja mutat be).
A szerződések megkötésekor a felek gyakran nem térnek ki számos részletkérdésre, így a késedelmi kamat meghatározására, hanem megállapodnak, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadóak és ezzel a felek a Ptk.-nak a szerződéskötés időpontjában hatályos diszpozitív szabályait a megállapodásuk részévé teszik.
A jelenleg hatályos kamatszabályoknak a fenti zökkenőkkel történő hatálybaléptetése azzal az eredménnyel járhat egyes szerződések esetében, hogy a törvény megváltoztatja a hatálybalépése előtt létrejött szerződések alapján a feleket megillető jogokat, illetve terhelő kötelezettségeket (lásd a 3. pontban bemutatott példát).
A Ptk. 226. § (2) bekezdése alapján "jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak kivételesen változtathatja meg." Az alábbi rövid elemzés azt vizsgálja (elsősorban a késedelmi kamat szabályozásának példája alapján), hogy a kamat mértékének ezen visszamenőleges alkalmazását előíró szabályozása megfelel-e a Ptk. 226. § (2) bekezdésének, továbbá nem sért-e alkotmányos jogokat.
A késedelmi kamatra vonatkozó szabályok alkalmazásával kapcsolatban egyes megyei bíróságok polgári és gazdasági kollégiumi ajánlásokat fogadtak el. (Közzétéve: Csongrád Megyei Bíróság és Baranya Megyei Bíróság ajánlásai, Bírósági Döntvények Tára, 2002/3., 7. old.). Az ajánlások az alábbiakat tartalmazzák:
a) Bármikor keletkezett a kamatfizetési kötelezettség alapjául szolgáló jogviszony a 2002. január 1. napja után esedékes késedelmi kamat mértéke - az éves költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamat (ez 2002. évre 11%, illetve kikötött kamat + 4%).
b) Ha a kamatfizetés alapjául szolgáló jogviszony 2000. szeptember 1. napja után keletkezett, akkor a kamat 2000. szeptember 1-jétől december 31-ig terjedő időszakra 12% (illetve kikötött kamat + 4%), a 2001. január 1-jétől a kifizetésig terjedő időszakra pedig a mindenkori éves költségvetési törvényben meghatározott mértékű késedelmi kamat illeti meg a jogosultat (ez 2001. és 2002. évre 11%).
c) A 2000. szeptember 1. napja előtt keletkezett jogviszonyokkal kapcsolatos késedelmi kamat mértéke az esedékesség időpontjától 2001. december 31-ig terjedő időszakra a jogviszony keletkezésének időpontjában hatályos jogszabályok szerinti mértékű kamat (évi 20%, illetve gazdálkodó szervezetek egymásközti viszonyában, ha a jogviszony 1996. január 1. napja előtt keletkezett, a jegybanki alapkamat kétszerese). A 2002. január 1-jétől kezdődő és a kifizetés napjáig terjedő időszakra ilyenkor is az a) pont szerinti mértékű kamat jár.
d) Mivel a kamatmértékek változhatnak a költségvetési törvény szerint, ezért a kamatot az adott időszak szerint sávosan kell számítani.
Az új szabályok alkalmazása jelentősen megváltoztathatja egyes szerződések tartalmát. Ezt az alábbi példa mutatja:
A felek 2000. június 1-jén (azaz a 2000. évi LXXXVIII. törvény elfogadását, kihirdetését és hatálybalépését megelőzően) három évre szóló szállítási szerződést kötöttek, melynek alapján a vevőnek havonta keletkezik vételár fizetési kötelezettsége. A szerződés nem tartalmazott külön rendelkezést a késedelmi kamat mértékéről, hanem a felek megállapodtak, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadóak. A vevő a 2002 februártól esedékes részletek megfizetésével késedelembe esett, és a hatályos szabályozás alapján évi 11%-os késedelmi kamatot köteles fizetni. Mivel az évi 11% lényegesen nem magasabb, mint a banki kamatok, megfizetése nem jelent komoly szankciót a késedelmesen fizető vevő számára, továbbá hitel felvétele esetén magasabb kamatot kellene fizetnie, így "megéri" az eladó pénzét használnia. A szerződés megkötésekor azonban a késedelmi kamat mértéke évi 20% volt, amely mértékére figyelemmel már megfelelő szankciós elemet tartalmazott. Feltehetően az eladó azért nem kívánt külön rendelkezni a késedelmi kamat mértékéről, mert a Ptk. diszpozitív szabályában foglalt kamatmértéket megfelelőnek találta. Figyelemmel arra, hogy jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak kivételesen változtathatja meg, az eladónak nem is kellett azzal számolnia, hogy jogszabályváltozás következtében a vevő fizetési késedelme esetén nem illeti meg az évi 20% késedelmi kamat.
A szerződés tartalmának a jogosult szempontjából ilyen hátrányos megváltozása nem következik be, ha a felek a Ptk.-ban meghatározott évi 20%-os törvényi kamat mértéket a szerződésükben kifejezetten rögzítették volna.
A Ptk. 226. § (2) bekezdése lehetőséget teremt a szerződéses viszonyokba történő állami beavatkozásra, azonban erre csak kivételes esetben nyílik lehetőség.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint (például: 13/1990. AB határozat, 32/1991. AB határozat, 66/1995. AB határozat, 22/1997. AB határozat) az állam a már fennálló szerzôdések tartalmát általában csak ugyanolyan feltételek teljesülése esetén változtathatja meg, mint amilyen feltételeket a Ptk. a bírósági szerződésmódosításhoz megkövetel. Erre pedig a clausula rebus sic stantibus elvét alkalmazva (Ptk. 241. §) kerülhet sor.
A már fennálló szerződések tartalmának jogszabály útján való megváltoztatása tehát általában csak olyan kivételes esetekben lehetséges, ha a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a körülményváltozás nem volt ésszerűen előrelátható, ugyanakkor túlmegy a normális változás kockázatán és a beavatkozás társadalmi méretű igényt elégít ki. Azt, hogy a Ptk. 226. § (2) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján a beavatkozás feltételei alkotmányosan fennállnak e, az Alkotmánybíróság jogosult eldönteni, ugyanúgy, ahogy a konkrét szerződésekben a Ptk. 241. §-a alapján esetenként azt a bíróság is teszi.
A 32/1991. (VI. 6.) AB határozatban az Alkotmánybíróság részletesen vizsgálta a Ptk. 226. § (2) bekezdésének alkotmányosságát és elemezte a szerződések tartalmának jogszabállyal történő módosításának feltételeit. (A döntés előzménye a lakáscélú kölcsönök kedvezményes kamatait piaci szintű kamatra emelő jogszabályi változások voltak.)
Az Alkotmánybíróság a határozatában rámutatott arra, hogy különösen a hosszú évekig fennálló szerződési jogviszonyokra a jelentős gazdasági - esetleg politikai -, pénzügyi és egyéb társadalmi változások (háború, válság, infláció, politikai kockázatok, gazdasági lehetetlenülés stb.) nyilvánvalóan számottevő hatást, lényeges befolyást gyakorolnak. A szerződéskötéskor előre nem látott körülmények ugyanis lényegesen megváltoztathatják a szerződő felek helyzetét, a jogok és kötelezettségek arányát, és valamelyikük számára rendkívül terhessé vagy egyenesen lehetetlenné tehetik a szerződés változatlan tartalommal történő fenntartását, illetőleg a szerződés teljesítését. Ezekben a rendkívüli változást előidéző esetekben a törvények lehetővé teszik, hogy egyes egyedi jogviszonyokba a bíróság beavatkozzék és módosítsa, a megváltozott körülményekhez igazítsa a tartós, hosszú lejáratú szerződések eredeti tartalmát.
Kimondta az Alkotmánybíróság továbbá azt is, hogy ha a társadalmi méretű változások a szerződések nagy tömegét érintik, indokolt - és alkotmányosan nem kifogásolható -, hogy a jogviszonyok megváltoztatására, módosítására a törvényhozás dolgozzon ki általános megoldást, és a fennálló szerződések szolgáltatási egyensúlyának felborulása esetén az állami beavatkozás társadalmi méretekben történjék. Az állam azonban jogszabállyal a fennálló szerződések tartalmát általában csak ugyanolyan feltételek fennállása esetén módosíthatja, változtathatja meg alkotmányosan, mint amilyen feltételek fennállását a bírósági úton való szerződésmódosítás megkövetel. Vagyis a tartós jogviszonyok jogszabállyal történő alakítására a clausula rebus sic stantibus elvének alkalmazásával és feltételeinek betartása mellett kerülhet sor.
A jogszabályi beavatkozásnak további feltétele, hogy a lényeges körülményváltozás társadalmi méretű legyen, vagyis a szerződések nagy tömegét érintse. A törvényhozó feladata meghatározni és egyúttal felelőssége eldönteni, hogy melyek azok a területek, amelyeken a beavatkozás már jogalkotási követelmény. Azt pedig, hogy a beavatkozás feltételei alkotmányosan fennállnak e, köteles indokolni. Esetleges normakontroll esetén viszont az Alkotmánybíróság jogosult a beavatkozás alkotmányosságát eldönteni, ugyanúgy, ahogy a konkrét, egyes szerződésekben a Ptk. 241. §-a alapján esetenként a bíróság jár el és a feltételek fennállása esetén módosítja a szerződések tartalmát.
A Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló 2000. évi LXXXVIII. törvény módosításáról szóló 2001. évi LXXXVII. törvény miniszteri indokolása a jogszabály változást az alábbi módon indokolta:
A törvényes kamatmértékre vonatkozó szabályok a szűkebb értelemben vett polgári jogviszonyok körén kívül számos más jogviszonyban is alkalmazásra kerülnek, így például a munkajogi, illetve a családjogi ügyekben is, ahol a jogviszonyok tartós, a felek kapcsolatát hosszú évekre, évtizedekre meghatározó jellege a tipikus. Ezekben az ügyekben még inkább nyilvánvaló, hogy a kamatmértékre vonatkozó szabályok alkalmazása nem függhet attól, hogy az adott jogviszonyok mikor keletkeztek. Sokkal jelentősebb, a jogkövetkezmények alkalmazása szempontjából meghatározóbb ugyanis az a körülmény, hogy e jogviszonyokban mikor állnak be azok a jogi tények, amelyek a kamatkövetelés keletkezésének és esedékessé válásának, illetve a kamatigény érvényesítésének alapjául szolgálnak.
Mivel a Ptk.-nak az ügyleti és a késedelmi kamat törvényes mértékére vonatkozó új rendelkezéseit megállapító 2000. évi LXXXVIII. törvényt csak a hatálybalépését követően keletkezett jogviszonyból eredő kamatkövetelésre kellett alkalmazni, a 2001. évi LXXXVII. törvény miniszteri indokolása szerint "az a paradox helyzet állt elő, hogy a felek kapcsolatrendszerét adott esetben hosszabb távra meghatározó jogviszonyokban továbbra is a korábbi mértékű kamatkövetelések váltak érvényesíthetővé, noha maga a kamatkövetelés csak később, már az új szabályok hatályba lépése után keletkezett. Ezekben az ügyekben a módosítás céljának megvalósulása vált kétségessé, hiszen ilyen esetben a törvényes kamatmértéknek az infláció csökkenő mértékével összhangban álló szabályozása valójában nem érvényesülhetett."
A fenti indokolás azonban nem elégíti azt a követelményt, hogy jogszabály csak kivételes esetben változtathatja meg a szerződés tartalmát. Kétséges, hogy a jelen helyzet tekinthető-e olyan kivételesnek, amikor a szerződéskötéskor előre nem látott körülmények lényegesen megváltoztathatják a szerződő felek helyzetét, a jogok és kötelezettségek arányát, és valamelyikük számára rendkívül terhessé vagy egyenesen lehetetlenné tehetik a szerződés változatlan tartalommal történő fenntartását, illetőleg a szerződés teljesítését.
A kamatok állandó változása előrelátható volt, a felek ésszerűen számolhattak ezzel a körülménnyel. A kamatcsökkenés mértéke és az infláció mérséklődése pedig szintén nem indokolja a kivételes helyzetet, amely a szerződés tartalmának jogszabályi úton történő módosítását szükségessé tenné.
Amellett, hogy jogpolitikai és gazdasági okok nem indokolták az új szabályoknak a már létrejött jogviszonyokra történő alkalmazását, ennek előírása az alábbi súlyos következményekkel jár:
- eltérő megítélés alá esnek azok a szerződések, amelyekben a felek a törvény diszpozitív rendelkezését a szerződésükbe belefoglalták és azok, amelyekben a diszpozitív szabályra figyelemmel a felek szükségtelennek tartották azt külön rögzíteni; és
- a szerződést teljesítő féllel szemben előnyösebb helyzetbe hozza a késedelembe esett szerződésszegő felet a késedelem objektív következményeként fizetendő alacsonyabb mértékű késedelmi kamat miatt.
A korábbi bírói gyakorlat szerint is a kamat szabályok változása esetén - a polgári jog általános szabálya szerint - az anyagi jogviszonyokat (szemben az eljárásjogi jogszabályokkal) általában a keletkezésükkor és nem az elbírálásuk idején hatályos jogszabály szerint kell megítélni. A BH1996/330. sz. alatt közzétett eseti döntés szerint az ezzel ellentétes megoldás sértené azt az általános elvet is, hogy az anyagi jogszabály módosítása - ha ezt jogszabály kifejezetten nem mondja ki - nem lehet visszaható hatályú. Az indokolás kifejezetten hangsúlyozta, hogy a felek annak tudatában nem kötöttek ki késedelmi kamatot, hogy arról külön jogszabály rendelkezik, és meghatározott, általuk elfogadott mértékben. Noha a hivatkozott ítélet is megemlíti, hogy jogszabály a kamatszabályok visszamenőleges alkalmazást is kimondhatja, azonban erre csak az alkotmányos keretek között kerülhet sor.
[A teljesség érdekében megjegyzendő, hogy a perbeli esetben az a kérdés volt eldöntendő, hogy az 1995. évi CXXI. törvény hatályon kívül helyezte a gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonyában a késedelmi kamat mértékéről szóló 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendeletet (amely alapján a gazdálkodó szervezetek között létrejött ügyletek esetén a késedelmi kamat mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese volt), azonban ezzel kapcsolatosan átmeneti rendelkezést nem tartalmazott; kifejezetten nem mondta ki, hogy a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet rendelkezései a jogszabály hatályon kívül helyezéséig kötött szerződésekre továbbra is alkalmazandók-e.]
A jogirodalomban korábban is felmerült, hogy tartós jogviszonyok (például közüzemi szerződések, biztosítási szerződések) esetén, a fenti álláspont merev alkalmazása azzal a következménnyel járhatna, hogy akkor is a hatályon kívül helyezett jogszabályt kellene alkalmazni, amikor az gazdaságilag már rég meghaladott (Benedek Ká-roly, in: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata, KJK, 1998., 301. §-hoz fűzött magyarázat).
A jogirodalmi álláspontban hivatkozott tartós jogviszonyok egyik példájával kapcsolatban azonban a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a vagyonbiztosítási szerződésekből eredő követelések után a biztosítók akkor is a szerződés megkötésének időpontjában hatályos szabályozásnak megfelelő mértékű késedelmi kamatot kötelesek fizetni, ha a biztosítási esemény már a szerződéskötéskor hatályban lévő szabályok hatályon kívül helyezése után következett be, vagy a biztosítási összeg csak azt követően vált esedékessé (lásd BH 2001. 276).
Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján megállapítható, hogy a 2001. évi LXXXVII. törvény 1. § (2) bekezdése alkotmányossági szempontból aggályos, sértheti az Alkotmány 2. §-ában meghatározott jogállamiság és jogbiztonság elvét (szerződésekbe vetett bizalom) és nem felel meg a Ptk. 226. § (2) bekezdésében foglalt feltételnek, amikor kimondja, hogy a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló 2000. évi LXXXVIII. törvény rendelkezéseit a hatálybalépését megelőzően keletkezett jogviszonyból eredő kamatkövetelésre is alkalmazni kell, ha az a törvény hatálybalépése után vált esedékessé.
Ezért az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (továbbiakban: Abtv.) alapján bárki kezdeményezheti az utólagos normakontrollt és kérheti a rendelkezés megsemmisítését. Ezért nem zárható ki, hogy egy peres eljárás során a késedelmi kamat mértékével "elégedetlen" fél kérni fogja az alkotmányossági kontrollt.
A probléma teljes körű megvizsgálása érdekében megjegyzendő, hogy az a jogalkotás, miszerint az új kamatszabályok csak a hatálybalépésüket követően létrejött jogviszonyokra alkalmazandóak, megfelel az alkotmányossági (jogbiztonsági) követelménynek, még abban az esetben is, ha egy tartós jogviszonyban kell már hatályon kívül helyezett jogszabályt alkalmazni. Amennyiben ez esetleg valamelyik félre méltánytalan lenne, a bíróság jogosult az egyedi eset körülményeire tekintettel a tartós jogviszonyban a szerződést a Ptk. 241. §-a alapján módosítani.
Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója szerint is az inflációt rugalmasan követő kamatmértéket, a jegybanki alapkamatot kellene minden szerződéses jogviszonyra alkalmazni, függetlenül attól, hogy az adott szerződés mikor jött létre. A kamat ugyanis nem büntetés, hanem a pénz ára; szerződésszegés esetében pedig a külön késedelmi kamat fejezi ki a szankciós jelleget. Ezért nem helyes a változó kamatlábak hatályosulását a szerződéses jogviszonyok keletkezésének időpontjától függővé tenni, amint az a 2000. évi LXXXVIII. törvényben történt. (A koncepció írásakor az Országgyűlés még nem fogadta el a visszamenőleges alkalmazásra vonatkozó szabályt.)
A koncepcióban megfogalmazott jogpolitikai cél indokolt és célszerű a gazdaság működésének rugalmas szabályozása érdekében.
A jelen cikk azonban nem ezt a szabályozási koncepciót kifogásolja, hanem kizárólag az új szabályozás bevezetésének módját, a már létrejött ügyletekre történő alkalmazását és felhívja a figyelmet az alkotmányos jogok, a jogállamiság és a jogbiztonság elvének ennek következtében megállapítható sérelmére.
Ez a sérelem pedig abban áll, hogy jogszabállyal nem változtatható meg a szerződés tartalmát képező olyan rendelkezés sem, amely azért nem került be kifejezetten a szerződésbe, mert a szerződés megkötésekor hatályos diszpozitív szabály rendelkezett róla és ezért a felek szükségtelennek tartották, hogy azt külön rögzítsék. Az adott diszpozitív szabály szintén a szerződés részét képezi, és a szerződésbe ily módon beemelt rendelkezést is ugyanolyan védelem illeti meg, mintha a felek magát a diszpozitív szabályt szövegszerűen is beépítették volna a szerződés szövegébe. Ellenkező esetben ugyanis a diszpozitív szabály elveszítené funkcióját.
Míg az új szabályozási koncepció bevezetése nem érintheti a már létrejött szerződések tartalmát, a hatálybalépését követően létrejövő szerződések esetén a feleknek már lehetőségük van arra, hogy szerződésüket (általános szerződési feltételüket) az új kamatszabályok figyelembe vételével alakíthassák ki. ■
Visszaugrás
