https://doi.org/10.59851/mj.72.05.10
Az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke 2024. november 26. napján rendezte meg a Harmathy Attila professzor úr munkásságának emléket állító Attila Harmathy Memorial Lecture rendezvénysorozat második előadását. Az előadó a hamburgi Max Planck Összehasonlító és Nemzetközi Magánjogi Intézet nyugalmazott vezetője, Prof. Reinhard Zimmermann volt, aki az öröklési jogi és a családjogi tartás témakörében tartotta meg beszédét, különös tekintettel a kötelesrész intézményére és az Intézet által kidolgozott reformjavaslatra. Az eseményen a közönség is hozzászólt számos kérdéshez.
Kulcsszavak: Harmathy Attila; Reinhard Zimmermann; öröklési jog; kötelesrész, családjogi tartás; családtagok közötti szolidaritás
The Civil Law Department of the Law School of Eötvös Loránd University held the second event of the 'Attila Harmathy Memorial Lecture Series' on the 26th of November 2024. This series memorializes Professor Attila Harmathy's oeuvre. The lecturer of this second occasion was the retired Head of Max Planck Institute for Comparative and International Private Law in Hamburg, Prof. Reinhard Zimmermann. He gave his speech on the topic of inheritance law and family law maintenance, with particular regard to the institution of the compulsory share and the reform proposal developed by the Institute. At the event, the audience also commented on many controversial issues.
Keywords: Attila Harmathy; Reinhard Zimmermann; inheritance law; compulsory share; family law maintenance; solidarity between family members
Az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke 2024. november 26. napján rendezte meg a Harmathy Attila professzor úr munkásságának emléket állító Attila Harmathy Memorial Lecture rendezvénysorozat második előadását. A ren- dezvénysorozat nyitó előadását 2023-ban Hugh Beale professzor úr tartotta meg, második alkalommal pedig Reinhard Zimmermann professzor úr, a hamburgi Max Planck Összehasonlító és Nemzetközi Magánjogi Intézet nyugalmazott igazgatója tartott előadást. A rendezvény egyúttal az MTA Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat része is volt. A megjelent közönséget elsőként a Kar dékánja, Sonnevend Pál professzor úr köszöntötte, majd Szeibert Orsolya professzor asszony, a Polgári Jogi Tanszék vezetője osztotta meg bevezető gondolatait. Ezt követően a Polgári Jogi Tanszék doktori hallgatója, Alberti Giulia ismertette az előadó életútját és érdemeit.
Az előadás, mely a "Maintenance in Place of Compulsory Portion: Towards a Reform of Mandatory Family Protection in German Law" címet viselte, a német és osztrák jogi alapokból kiindulva egy olyan témával foglalkozott, amely minden nyugati jogrendszer és a magyar jog tekintetében is relevánsnak tekinthető. A hallgatóság azzal kapcsolatban szerezhetett új ismereteket, hogy az utóbbi évtizedek társadalmi változásaira és kihívásaira tekintettel miként lehet a végintézkedési szabadság és a családi szolidaritás követelménye között egyensúlyozni. A Max Planck Intézet által kidolgozott és az előadás keretében ismertetett reformjavaslat[1] a kötelesrész és a tartási követelések öröklési helyzetének lehetséges felülvizsgálatát tartalmazza.
Annak ellenére, hogy a kötelesrészt a Bürgerliches Gesetzbuch (a továbbiakban: BGB) csupán egy törvényi szakaszban tartalmazza, az előadás arra mutatott rá, hogy az mégis az öröklési jog legvitatottabb jogintézményének tekinthető, ezért megváltoztatásának gondolata a kodifikációs folyamatok során időről időre felmerül.
A német polgári jog a magyarhoz hasonlóan feljogosítja az örökhagyó öröklésből kizárt szüleit, leszármazóját, illetve túlélő házastársát, hogy a hagyatéki vagyonnal szemben egy meghatározott hányad erejéig követeléssel éljenek. A kötelesrész mögött meghúzódó elvek egyszerűek, azonban a kötelesrészi igény gyakorlati érvényesítése több szempontból is kihívás elé állítja a jogászokat. A kötelesrész érvényesítéséhez először is meg kell határozni a kötelesrész alapjául szolgáló vagyon értékét, amely a jogosult számára meglehetősen nehéz feladat is lehet, hiszen nem rendelkezik az ehhez szükséges információkkal. Amennyiben a hagyatékban valamilyen családi vállalkozás tagsági jogai is megtalálhatóak, akkor a kötelesrész érvényesítése akár a vállalkozás működését és fennmaradását is veszélyeztetheti. Ezenfelül elvi értelemben is aggályos a kötelesrész, hiszen az jelentősen korlátozza az örökhagyó végintézkedési szabadságát. Emiatt az utóbbi években a jogtudományban is egyre több olyan kutatás jelent meg, amely arra keresi a választ, hogy miként előzhető meg és védhető ki a kötelesrész iránti igény. Joggal vethető fel tehát a kérdés az előadó szerint, hogy egy ennyire terhes jogintézményt valójában miért is lehet célszerű fenntartani. Álláspontja szerint a kötelesrész mellett szóló érvek leginkább a jogi hagyományokon, valamint a családon belüli szolidaritáson alapulnak. Az előadó az utóbbi fogalom elemzésével vezette át mondandóját a re-
- 331/332 -
formjavaslat másik témájára, a tartási kötelezettségnek az öröklés során betöltött szerepére.
Véleménye szerint megállapítható ugyanis, hogy a kötelesrészhez hasonlóan a tartási szabályoknak is a családi szolidaritás az alapja. A családjogi tartási igény viszonylag könnyen értelmezhető, ismert és bevett része a családtagok egymással szemben fennálló kötelezettségeinek. Annak ellenére tehát, hogy jogi értelemben a tartáson alapuló követelések egyéb vagyonjogi követelésekhez hasonlóan jelennek meg a tartásra kötelezett személlyel szemben, a BGB rendelkezései alapján ezek a kötelezettségek hagyatéki teherként nem öröklődnek. A jogtudomány ennek alapvetően három okát jelöli meg. Egyrészt gyakran kiemelik a tartási jogviszony személyes jellegét, másrészt hivatkoznak a jogi hagyományokra, harmadrészt pedig szükségtelennek tartják, hiszen a tartásra jogosult személy általában örökösként - de legalább kötelesrészre jogosultként - valamilyen mértékben részesedik a hagyatékból.
Az előadó azonban kritizálta az általa bemutatott érveléseket. Kifejtette, hogy nem indokolt a tartásra jogosult ilyen jellegű hátrányos megkülönböztetése a többi hagyatéki hitelezővel szemben: a tartásra jogosult a hagyaték rendes hitelezőjének tekinthető, akit ugyanazon jogok kell, hogy megillessenek.
A kötelesrész nem minden esetben alkalmas arra, hogy a tartásra jogosult igényeit megfelelően kielégítse. Adott esetben az értéke alacsony lehet, például ha arra többen is igényt tartanak, a tartásra jogosultnak pedig teljes, szükségleteihez igazodó összegre van szüksége. A kötelesrész jelenlegi szabályozása az előadó szerint nem veszi figyelembe a modern családi és üzleti élet sajátosságait. A hatályos jogban rögzített arányok rendkívül mechanikus rendszert hoznak létre, amely végeredményét tekintve igazságtalan lehet. Minden jel arra mutat, hogy a szabályozás újragondolására van szükség, és a tartási igények passzív átruházhatóságát lehetővé kell tenni. A kötelesrész fogalmilag nem képes kielégíteni a tartásra jogosult személy szükségleteit. A jogalkotónak - ahogyan arra Zimmermann professzor rámutatott -, pontosan annyi juttatást kellene a hagyatéki vagyonból biztosítania a hozzátartozók ezen körének, amely tartásra való jogosultságuk esetén az örökhagyó életében is járt volna nekik, ennél se többet, se kevesebbet.
Mindennek a logikus következménye tehát az, hogy a kötelesrész ismert rendszerét egy tartáson alapuló családvédelmi szabályozással kell felváltani, amely igazodik az arra érdemes személyek szükségleteihez, azonban tiszteletben tartja és nem korlátozza az örökhagyó végintézkedési szabadságát. A modern család ugyanis már nem a patria potestas személye köré épülő házközösség. A jogalkotó nincs kötve a hagyomány elvéhez, hiszen a hagyomány nem igazolhatja önmagát. A modern jogalkotónak ilyen módon nem kell megőrizni az öröklési jogot annak hagyományos formájában, hanem szabadon hozhat létre egy olyan rendszert, amely racionális megfontolásokon alapul, és megfelelően egyensúlyoz a családi szolidaritás és a végintézkedési szabadság alkotmányos követelményei között.
A Max Planck Intézet által kidolgozott reformjavaslat két fő állítása tehát az, hogy a kötelesrészt a ma ismert formájában el kell törölni, és felül kell vizsgálni azt, hogy a tartási igények a tartásra kötelezett személy halálával megszűnnek. Az ilyen követelések tehát az örökhagyóval szembeni üzleti követelésekhez hasonlóan örökölhetőek lennének.
Az előadó ezt követően ismertette a hallgatósággal a reformtervezet néhány részletszabályát. A reformjavaslat szerzői szerint alkalmazhatóságához nem szükséges, hogy az elhunytnak a halála időpontjában ténylegesen fennálljon a tartásdíjfizetési kötelezettsége; elegendő, ha a hagyaték megnyílásakor várható, hogy a tartásra jogosult a jövőben nem lesz képes kielégítően eltartani magát. A reformjavaslat ezenfelül főszabállyá tenné az "örökölt tartás" esetén az egyösszegű kifizetést. Igaz ugyan, hogy a tartást alapvetően időszakonként történő folyósításokkal kell teljesíteni, azonban a hagyaték likviditása megköveteli az ettől való eltérést. Ezen túlmenően a tartásra jogosultnak általában nem áll érdekében, hogy esetleg hosszú ideig álljon fenn az örökössel való kapcsolata az időszakonként való folyósítások miatt. A reformtervezet ugyanakkor kivételeket is megfogalmaz, erre említette az előadó példaként azt, ha a felek kifejezetten a tartás időszakos kifizetésről állapodnak meg, vagy ha az örökös egy háztartásban él a tartásra jogosulttal.
A reformtervezet iránymutatást tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy miként kell a fizetendő átalányösszeget pontosan meghatározni. Alapvető elv, hogy az előre kalkulált teljes tartásdíjat meg kell fizetni. A becslésnél azt kell vizsgálni, hogy az örökhagyó életben maradása esetén feltételezhetően hogyan alakul a tartásra jogosult személy helyzete, és várhatóan meddig függött volna az örökhagyó tartásától.
Az előadó elismerte, hogy ezek az előrejelzések és jóslások sokszor nehezen kivitelezhetőek, hiszen számos változó tényezővel kell kalkulálni, ezért részben helytállóak az ezzel szemben támasztott kritikák. Utalt azonban arra is, hogy ezek nem ismeretlen problémák a polgári jogban, hiszen például kártérítési jog ismeri a jövedelempótló, illetve tartást pótló járadék fogalmát, ezen esetekben pedig a bíróságoknak lényegében a reformjavaslatban található feltételezésekkel kell dolgoznia. Az előadó elvi szinten jegyezte meg, hogy kívánatosabb egy olyan rendszer, amely a kivételes helyzetekre bonyolult megoldást ad, mint egy olyan, amit mindig nehéz alkalmazni. A reformjavaslat törvényi szintre emelésének egyik jelentős gyakorlati haszna lenne, hogy az támogatja a családi vállalkozások generációváltását és a tulajdonos halála esetén azok változatlan működését. A tervezet természetesen nem változtatna azon, hogy az örökös felelőssége kizárólag a hagyaték értékéig terjed, a tartási kötelezettség tehát ebből a szempontból is úgy funkcionál, mint minden egyéb követelés.
Az előadás és a reformjavaslat következtetése az a természetjogi érvelésben is megjelenő elképzelés, hogy a szülők kötelesek eltartani gyermekeiket, azonban nem kötelesek arra, hogy őket örökösükké tegyék. A tervezet
- 332/333 -
megerősítené a tartásra szoruló személyek védelmét, hiszen a kötelesrész jelen formájában nem alkalmas kielégíteni szükségleteiket, emellett pedig megerősítené az örökhagyó végintézkedési szabadságát is, hiszen eltörölné a kötelesrész ma ismert formáját.
Az előadást követően kérdések hangzottak el, a felvetett gondolatok és meglátások mutatták a jelenlévők érdeklődést. Ahogyan az emlékelőadás előtt, úgy azt követően is elhangzottak méltató szavak Harmathy Attila professzor munkásságáról - mind a Jogi Kar és a Polgári Jogi Tanszék képviselői, mind pedig az előadást megtartó Reinhard Zimmermann professzor részéről. Valamennyi felszólaló kifejezte örömét afelett, hogy az Attila Harmathy Memorial Lecture rendezvénysorozat folytatódott ezzel a második előadással. ■
JEGYZETEK
[1] Reinhard Zimmermann - Jan Peter Schmidt - Denise Wiedemann - Martin Bialluch - Ben Köhler - Philipp Scholz - Franz Bauer - Andreas Humm - Lisa-Kristin Klapdor: Zwingender Angehörigenschutz im Erbrecht Ein Reformvorschlag. Tübingen, Mohr Siebeck, 2022. DOI: https://doi.org/10.1628/978-3-16-161709-6
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató, ELTE ÁJK. https://orcid.org/0009-0009-2342-8257.
Visszaugrás
