Első szempillantásra úgy tűnhet, hogy a munkajogi kártérítési felelősség osztályozása, a kárfelelősségi rendszeren belüli helye, azaz jogi természetének vizsgálata csupán doktrinális jelentőséggel bír. Pedig, anélkül, hogy prejudikálnánk a válaszadást, eleve úgy tűnik, hogy a munkajogi kártérítési felelősség hovatartozása (magánjog, közjog), korántsem csupán teoretikus kérdés, ugyancsak applikatív, azaz kodifikációs, jogértelmezési és jogalkalmazási jelentőséggel (is) bír.[1]
Annál inkább, mert a munkajogi kártérítési felelősség gyűjtőfogalom, melynek több alkotó eleme, vagy vizsgálható szempontja van, de olyan kérdés is, amely közös nevezőinél fogva, akár általánosan is meghatározható és mintegy egységében minősíthető esernyő-jogintézményként is szerepeltethető.
Ha kolloquiálisan keresnénk a definíciót (habár: omnis definitiones periculosus est), akkor a kártérítési felelősség általános ismérveiből kiindulva, de a speciális felé haladva, azt mondhatnánk, hogy a munkajogi kártérítési felelősség a munkavégzéssel, vagy a munkajogviszonnyal kapcsolatos (akár szerződési, akár szerződésen kívüli) kényszerítő jogszabályok, kötelezettségek megszegéséből keletkezik, - aminek következtében a munkavállaló, a munkáltató, vagy harmadik személy (vagyoni, vagy nem vagyoni) kárt szenved. Ennélfogva, a károsult irányában, a kárért felelősségre vonható alany meghatározása, főszabályként okozói alapon történik (munkáltató és munkavállaló kölcsönös kárfelelőssége), kivételként azonban, a törvényi kárfelelősségtelepítés útján (munkáltató felelőssége munkavállaló harmadik személynek okozott káráért), a hagyományos, vagy általánosan elfogadott megoldás szerint, a munkáltató harmadik személy iránti kárfelelősségét szabja meg. [2]
Amennyiben a munkajogi kártérítési felelősséget alkotó elemeire bontjuk, annak alapján, hogy ez a munkaviszonnyal és a munkavégzéssel kapcsolatos és annak alapján, hogy ki a kárfelelős és ki a károsult, - tényállástól függően, több lehetőség forog fenn.
Közelebbről: (a) a munkáltató munkavállaló iránti kárfelelősségéről akkor lehet szó, ha a munkaadó okozta, jogellenes magatartásával, a munkavállalónak a kárt. (b) Megfordítva, a munkavállaló munkáltató irányában való kárfelelősségéről akkor beszélünk, amikor a munkavállaló jogellenes magatartásával munkáltatójának kárt okozott. Mindkét esetben a saját magatartásért való kárfelelősség szabályairól van szó.
Ha a munkajogviszonynál maradunk, és a munkavégzéssel kapcsoltban, a munkaidő alatt, a munkavégző (munkavállaló, alkalmazott) harmadik személynek okozott kárt, akkor a mások magatartásáért való felelősség[3] talaján állunk, hiszen ilyenkor a károsult harmadik személynek jogában áll a munkáltatótól megtérítenie kárát.[4] Ez esetben, a harmadik személynek a káráért elsődlegesen, azaz az elsődleges perben, a munkáltató felelős, de a másodlagos perben, a munkáltató visszkereseti joggal (regresszjog) élhet a munkavégzővel szemben, különösképpen, ha ő a harmadik személy kárát szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal okozta.
Ha a felelősség jogcíme szerint vesszük szemügyre a munkajogi kártérítési felelősséget, akkor két alapvető felelősségi jogalap említhető: (c) a szerződési és a (d) szerződésen kívüli (deliktuális) felelősség.[5] Attól függően, hogy
- 58/59 -
a kár a szerződés (esetünkben a munkaszerződés)[6], vagy egy kényszerítő jogszabály, azaz törvényi tilalom (általános károkozási tilalom)[7] megszegéséből következett-e be, a kárfelelősség lehet szerződési és deliktuális.
Nem utolsósorban, a kárfelelősségi feltételek szempontjából vizsgálva, túlmenően az általános felelősségi feltételeken, mint a kár létrejötte[8], a jogellenesség[9], okozatosság[10] stb., a munkajogi felelősség lehet: (e) alanyi felelősség, amennyiben a felróhatóságot megszabó kártelepítés a szubjektív (v. vékességi) körülményektől függ[11]; vagy (f) tárgyi, azaz objektív (v. okozatossági), ha a cselekményből, vagy mulasztásból bekövetkező kár iránti felelősség puszta okozatossági körülményen, tényeken, különösképpen veszélyes üzem, dolog használatán alapul, vétkességtől függetlenül.[12] Vagyis, a munkajogi felelősségre vonás okáról van szó, arról, minek alapján történik a kárfelelősség telepítése. A vétkességi felelősség azon múlik, hogy valakinek a károkozás szándékában volt, tehát az a felelős személy, aki a kárt tudatosan okozta, vagyis a jogellenes cselekményt is akarta és annak következményeit is. Ezzel szemben, az okozatossági felelősség esetében, a károkozó az, akinek a jogellenes magatartásból következett be a kár. (Adott esetben e két feltétel más-más személy felelősségét vonhatja magával. Ugyanis egyes felelősségi feltételek, mint a vétkesség és az okozatosság, rendeltetésük szerint, nemcsak felelősségi feltételek, hanem egyúttal rámutatnak a felelős személyre, sőt, a felelősség mértékére is. Ilyen, felelősség-mértékmeghatározó körülmény pl. a társvétkesség és a többes okozás, amikor vagy a felelősségmegosztásra, vagy az új Ptk. szerint egyetemleges felelősségre kerülhet sor). De ilyen tényező a károsult és a harmadik személy károkozási hozzájárulása is.
A munkajogi felelősség akkor lehet objektív, veszélyes üzemi felelősség, ha a munkavégzés fokozott kárveszéllyel járó dolog használatával, vagy tevékenység végzésével kapcsolatos. Pontosabban, ha a kár a veszélyes üzemből, ugyan emberi (munkavállalói) közreműködéssel kezelt dologhatásból eredt. Olyan dologból, vagy tevékenységből, amely helyzeténél, működésénél vagy egyéb sajátosságánál fogva, fokozott kárveszélyt hordoz. Helyzeténél fogva egy általában nem kárveszélyes dolog magával vonhat veszélyes üzemi felelősséget. Pl. szabályszerűen parkolt gépjármű nem tekinthető veszélyes üzemnek, dolognak, de helytelenül parkolt, vagy mozgó gépjármű, igen. Veszélyesnek, pontosabban fokozott kárveszéllyel járónak minősíthető dolog lehet a munkaeszköz és ennek használata esetében, mint az általános veszélyes üzemi polgári jogi felelősség, a munkajogi felelősség is eltekint a vétkességi felelősségi feltételtől. Ilyenkor szerintem (a svájci Kt. megoldását figyelembe véve), a felelősségre vonható alany nem a munkavállaló, hanem a veszélyes üzem tulajdonosa, vagy bérlője, s ez rendszerint a vállalkozó.
A magyar jogban, és ritkábban előfordulóan, kivételesen, más jogrendszerekben is, a vétkesség "objektivizálódott." Ugyanis a klasszikus vétkességfogalom helyett a "szubjektív" felróhatóság az adott helyzetben általában elvárható magatartás tiszteletben tartásától függ. (Nyilván Marton Géza és Eörsi Gyula doktrínáinak hatására. Megjegyezhető, hogy Marton tanait a vétkesség objektivizálásáról Max Rümelin, a kortárs német felelősségjogász nem fogadta el és ennek a francia jog sem örvendett). Ami tulajdonképpen nem csupán az okozatosságon nyugvó objektív felelősséget kellene jelentse, hanem ettől eltérően, szubjektív felelősséget, akármennyire is "objektivizálódott" a vétkesség.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
