Az I. r. felperesnek házastársa, a IV. r. felperesnek pedig édesapja volt B. Z. , aki V. T.-vel - a II. r. felperes fiával és a III. r. felperes testvérével - együtt 1995. szeptember 21-én az alperes b.-i részlegén megbízási jogviszony keretében végzett munkát. V. T.-nek és társának - Sz. G.-nek - az volt a feladata, hogy a silóba előző napon betárolt szőlőcefrét préselésre szedjék ki. Ehhez a siló alján lévő ajtót B. Gy. engedélyével kinyitották és a munkavégzéshez rendszeresített vasvillával megkísérelték a szőlőcefre kikaparását. Ez nem sikerült, a cefre megakadt, ezért azt felülről akarták elmozdítani, de ez sem vezetett eredményre. Sz. G. ezért létráért ment, miközben V. T. ezt meg nem várva a tartályba beugrott. Sz. G. segélykiáltására B. Z. szaladt a silóhoz, és társa kimentése érdekében maga is a silóba ugrott. Az ott termelődött szén-dioxidtól mindketten megfulladtak.
A felperesek keresetükben hozzátartozójuk halála folytán bekövetkezett káruk megtérítésére kérték az alperes kötelezését.
A bíróság jogerős közbenső ítéletével megállapította, hogy az 1995. szeptember 21-én V. Z. és V. T. halálát eredményező káresemény bekövetkezésében az alperest 50%-os mértékű felelősség terheli. A bíróság álláspontja szerint az alperes tevékenységének jellege, az alkalmazott technológia veszélyesnek minősül, mert a silóval végzett tevékenység során szükségszerűen mérgező, az egészségre ártalmas anyag keletkezik. Az alperes felelőssége ezért a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése szerint vizsgálandó, és nincs jelentősége annak, hogy az adott esetben a felperesek hozzátartozói a munkát megbízásos jogviszony alapján végezték. Az alperes a felelősség alól nem mentesülhet, mert a kár oka objektíve nem volt elháríthatatlan és a fokozott veszéllyel járó tevékenység körében jelentkezett. A károsultak azonban a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy jártak el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható. V. T. ugyanis az alperes tájékoztatása ellenére felülről beugrott a silóba, majd mentésére V. Z. is ezt tette. Közrehatásuk arányában az alperest kártérítési felelősség nem terheli.
A jogerős közbenső ítélet felülvizsgálatát és a kereset elutasítását az alperes kérte. A jogszabálysértést a Ptk. 345. §-ának téves alkalmazásában jelölte meg. Változatlanul azt állította, hogy tevékenysége és az alkalmazott technológia nem veszélyes üzem, az általa megbízási szerződés alapján foglalkoztatottak irányában a felelősség kérdését a Ptk. 474. §-ának (2) bekezdése és a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján kell elbírálni. A megbízási jogviszony keretében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható és kizárólag a megbízottak magatartására vezethető vissza a káros eredmény. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az ügyben eljárt munkaügyi és a büntetőeljárásban eljárt munkavédelmi szakértők véleményét, holott munkajogi és büntetőjogi szempontból egyértelműen megállapították a károsultak kizárólagos magatartására visszavezethető kárt. Másodlagosan a kármegosztás arányában mérséklését kérte.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság - az alábbi indokok alapján - nem találta megalapozottnak.
A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése a fokozott veszéllyel járó tevékenységért fennálló felelősséget szabályozza, de nem határozza meg a fokozott veszéllyel járó tevékenység fogalmát. Az ebbe a körbe tartozó magatartások kimerítő felsorolása nem lehetséges, mert e tevékenység tartalma és köre a technika fejlődésével változik, bővül, ezért a bíróságnak egyedileg kell eldöntenie, hogy az adott ügyben felmerülő tevékenység fokozott veszéllyel jár-e.
Az adott esetben egyértelműen megállapítható, hogy az alperes tevékenysége során olyan technológiát alkalmaz, amelynek során veszélyes és ártalmas mérgező anyagok - gázok - keletkeznek, ezért nem tévedtek a bíróságok, amikor az alperes tevékenységét veszélyes üzemi jellegűnek minősítették, és felelősségét a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése szerint vizsgálták.
A veszélyes üzemi tevékenység folytatója az alperes volt, az üzem az ő érdekében működött és a felperesek hozzátartozóinak - következményképpen a felpereseknek - a károsodása is a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozati összefüggésben következett be. Az alperes tehát az ebből eredő kárért való felelősség alól csak a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső objektíve elháríthatatlan ok bizonyítása esetén mentesülhet. Felelőssége szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a károsultak a munkát a Ptk. 474. §-ában szabályozott megbízási szerződés keretében végezték - ez a felperesek esetében egyébként is érdektelen -, mert az alperes felelősségének alapja a veszélyes üzemi tevékenység. A megbízottak felróható közrehatása - a munkavégzésre irányadó utasítás megsértése - csupán a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése szerinti kármegosztásra ad alapot, magatartásuk ugyanis elhárítható lett volna.
A másodfokú bíróság az általa kirendelt igazságügyi munkavédelmi szakértő véleményére alapította az elsőfokú bírósággal egyébként azonos döntését, de lényegében mérlegelte a perben rendelkezésre álló bizonyítékokat - közöttük az egyéb szakértői véleményeket -, amikor úgy látta, hogy ezek az egyéb szakértői vélemények nem tekinthető a perben irányadó igazságügyi szakértői véleményeknek. Ezek valójában olyan szakmai vélemények, amelyek a bizonyítékok mérlegelése körében érdekelendők, de a polgári jogvita, az itt eldöntendő kérdések szempontjából a másodfokú bíróság által kirendelt szakértő véleménye tekinthető olyannak, amely az alperes polgári jogi kártérítésért felelőssége szempontjából lényeges kérdések megválaszolásához adott segítséget.
A perben rendelkezésre állóbizonyítékokból pedig egyértelműen megállapítható, hogy a károkozás folyamatában a károsultak csupán közrehatottak, s miután magatartásuk elhárítható volt, önhibájuk esetén sem merülhet fel a kizárólagos károkozásuk. A károsultak kizárólagos önhibája ugyanis csak akkor vezethetne teljes mentesülésre, ha a baleset elháríthatatlan lett volna; erről azonban a perbeli esetben nem lehet szó. Az pedig fel sem merült a perben, hogy a kár a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esne.
A kármegosztás arányát a felróható közhatás mértékében helyesen állapította meg a bíróság, így a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezésére vagy megváltoztatására nincs alap.
A kifejtettekre tekintettel Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. III. 21. 285/1999. szám).
D. P. az általa vezetett VAZ 21-01 típusú személygépkocsival, 1997. április 27-én a késő esti órákban V. belterületén, a közlekedési lámpa zöld jelzésénél jobbra, kis ívben kanyaradott. Eközben a szintén zöld jelzéssel rendelkező gyalogátkelőn egy sötét színű kutya ugrott elé, amelyre ösztönösen balra rántotta a kormányt, és nekiütközött a piros jelzés miatt várakozó Lancia típusú személygépkocsinak, amely a felperes tulajdona. A felperes keresetében az ebből eredő kára megtérítése iránt támasztott igényt az alperessel, mint a károkozó felelősségbiztosítójával szemben.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 355 000 forint kártérítést, valamint ennek 1997. április 27. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát. Határozatát lényegében azzal indokolta, hogy a kanyarodó gépkocsi vezetője megszegte a kijelölt gyalogátkelőhelyen való áthaladásra vonatkozó és a KRESZ 43. §-ában foglalt fokozott óvatosságot, mérsékelt sebességet előíró rendelkezéseit.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatta és a keresetet elutasította. Abból indult ki, hogy a Lada gépkocsi vezetőjének kártérítési felelősségét a Ptk. 346. §-ának (1) bekezdése alapján a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályok szerint, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával kell elbírálni. Rámutatott, hogy a kutya nem tekinthető gyalogosnak, ezért nem élvezheti a KRESZ 43. §-ában a gyalogosok számára meghatározott elsőbbséget sem. A kutya magatartása nem hasonlítható egy gyalogoséhoz, továbbá mérete és színe nem is volt úgy észlelhető, ahogy egy gyalogos lett volna. Ezért a kár bekövetkezése egyik félnek sem felróható, így a Ptk. 346. §-ának (3) bekezdése szerint mindkét károsult a saját kárát köteles viselni.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet tartalmilag annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és az elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt. Ebben kifejtett jogi álláspontja szerint a Lada gépkocsi vezetőjének felróhatósága hiányában arra a szükséghelyzetben okozott kár megtérítésének a Ptk. 107. §-ában meghatározott szabályait kell alkalmazni.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - az alábbi indokok alapján - alaposnak találta.
A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése értelmében: aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.
A veszélyes üzemek találkozásából eredő károk megtérítésével kapcsolatban a Ptk. 346. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a károkozás egyik félnek sem róható fel, de a kár egyikük fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza, a kárt ez utóbbi köteles megtéríteni.
Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a KRESZ által a gyalogosok számára biztosított elsőbbségi szabályok a gyalogátkelőhelyen, váratlanul megjelenő, gazdátlan kutya javára nem alkalmazható. Tévedett azonban amikor úgy foglalt állást, hogy ez mindkét fél működési körén kívül eső rendellenességnek minősül.
Ennek meghatározása során abból kell kiindulni, hogy a jogszabály a rendellenesség fogalmát nem szűkíti le a fokozott veszéllyel járó tevékenység eszközére. Az ugyanis mindig valamilyen konkrét módon körülhatárolható térben jelentkezik és annak egy meghatározott körében fejti ki hatását. A közúton haladó gépjármű esetén ebbe a körbe mind a személygépkocsi, mind az általa igénybe vett közút, mind pedig a számára egy adott időpontban fennálló közlekedési helyzet beletartozik.
A perbeli esetben ez a közlekedési helyzet magában foglalta az útkereszteződést, az ott tilos jelzésnél várakozó felperest és a zöld jelzés mellett jobbra kis ívben kanyarodó alperesi biztosítottat az általa igénybevett gyalogátkelőhellyel, valamint az azon történő mozgásokkal együtt. A perben nem vitás tényállás szerint ebben a körben merült fel az alperesi biztosítottat manőverezésre kényszerítő kutya. Ezért az adott közlekedési helyzetben annak felbukkanása nem volt az alperesi biztosított működési körén kívüli rendellenességnek tekinthető. Ebből pedig az következik, hogy a felperes gépjárművének sérülését az alperesi biztosított működési körében felmerülő rendellenesség idézte elő, mely a Ptk. 346. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel kellő alapul szolgált az ő felelősségének a megállapításához. Ez pedig maga után vonta a felelősségbiztosító helytállási kötelezettségét is.
A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta (Legf. Bír. Pfv. VIII. 22. 875/1999. szám)
A felperesek 1996. október 5. napján a Volánbusz Rt. Budapest-Esztergom közötti járatán súlyos balesetet szenvedtek el azáltal, hogy az autóbuszon egy időzített bomba felrobbant. B. F. gyanúsítottal szemben a büntetőeljárás folyamatban van. A felperesek keresetükben az ebből származó vagyoni és nem vagyoni káruk megtérítése iránt támasztottak igényt az alperessel, mint az autóbusz felelősségbiztosítójával szemben.
A bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a kárt a Volánbusz Rt. működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy annak mint fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójának a helytállási kötelezettsége nem állapítható meg.
A jogerős ítélet Ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset teljesítése iránt. Ebben kifejtett álláspontjuk szerint a baleset nem volt objektíve elháríthatatlan, az megfelelő biztonsági berendezések működtetésével megelőzhető lett volna.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak. Ítéletének indokolásában a következőket fejtette ki.
A felperesek a rendkívüli perorvoslatukat megalapozó jogsértést az alperes helytállási kötelezettsége hiányának téves megállapításában jelölték meg. A gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet mellékletének 1. §-a*[1] úgy rendelkezik, hogy a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítása (a továbbiakban: biztosítás) kiterjed azoknak a megalapozott kártérítési követeléseknek a kielégítésére, illetve azoknak a megalapozatlan kárigényeknek az elhárítására, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetésével okozott kár miatt támasztanak.
A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése értelmében, aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.
A perben nem vitás tényállás szerint a Volánbusz Rt. a távolsági járatok közlekedtetése során fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat. A perbeli esetben azonban a felperesek sérülései azért következtek be, mert az autóbuszon egy időzített bomba, működésbe lépett.
Ebből okszerűen jutott mindkét korábban eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy a káresemény nem a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel oki összefüggésben következett be. A bombát elhelyező harmadik személy magatartását pedig működési körén kívül eső elháríthatatlan oknak kellett minősíteni. A közbiztonság és az anyagi, technikai fejlettség jelenlegi szintjén nem teljesíthető azon igény, hogy a tömegközlekedési járatokat igénybevevő személyeket a légi közlekedéshez hasonló biztonsági vizsgálatnak vessék alá.
Ezért az eljárt bíróságok nem sértettek jogszabályt, amikor arra a következtetésre jutottak, hogy az alperes a felpereseket ért baleset következményeiért fennálló felelősség alól mentesült.
A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. VIII. 21. 902/1998. szám). ■
Lábjegyzetek:
[1] A rendeletet a 171/2000. (X. 13.) Korm. rendelet 2001. január 1. napjával hatályon kívül helyezte, de az újabb jogszabály 1. sz. mellékletének 1. §-a az idézettel szó szerint azonosan rendelkezik.
Visszaugrás
