Miközben az EU-tagországok gazdaságának integrálása folyamatosan zajlott - a tagországok és még inkább a tőke érdekeinek megfelelően -, a szociális integráció kérdése nem volt ennyire egyértelmű. Az Európai Közösség alapító atyáinak fejében fel sem merült egy egységes európai szociális dimenzió (szociális politika) létrehozása. Ezt kiválóan bizonyítja az ún. Ohlin-jelentés is.
A Római Szerződés megalkotása idején még hatott a háború utáni konjunktúra és előtérbe került a keynesi elképzelés a jóléti államról. A fejlett európai piacgazdaságok ezidőtájt számos szociálpolitikai intézkedést hajtottak végre. A hetvenes évek olajár-robbanásai, a hosszantartó gazdasági recesszió hatására a gazdaságok lehetőségei csökkentek, megjelent és tartóssá vált a munkanélküliség, a jóléti állam vívmányai megkérdőjeleződtek. A Közösség szociálpolitikájában ez az állapot abban jutott kifejezésre, hogy a különböző hangzatos kifejezések mellett és ellenére a gyakorlatban visszaszorult a szociális ellátási rendszerek fejlesztése, sőt a monetarista-újkonzervatív politikát folytató államokban, pl. Nagy-Britanniában, a dereguláció köntösébe öltözve a már megszerzett szociális jogokból is visszavettek.
Az Európai Gazdasági Közösség országait a létfeltételek, az életszínvonal, a munkabérek és a szociális ellátás eltérő színvonala és eltérő rendszere jellemezte. Az eltérés a meglehetősen különböző szociális szinten lévő tagállamok csatlakozásával - Írország, Görögország, Spanyolország és Portugália, majd később a skandináv államok közül Svédország és Finnország - tovább nőtt. Az Európai Unió döntéshozói az 1992 utáni közös belső piacra készülve nem kerülhették meg a szociális kérdéseket. A szociális problémák rendezése, már a nyolcvanas évek közepétől egyre jelentősebb szerepet kapott. Miután az Európai Unió szándéka politikai döntéshozói szinten az, hogy egy integrált Közösség jöjjön létre - a szociális dimenziót is beleértve - ma már céljának tekinti az eltérések közelítését és az intézményesedés fokában megmutatkozó túlzott különbözőségeknek legalábbis az enyhítését. Az Európai Unió döntéshozói számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a túlságosan nagy regionális egyenlőtlenségek, az életszínvonal, a szociális ellátások és a jövedelem területén jelentkező nagyságrendbeli különbségek hátráltatják magát a széleskörű integrációt.
Az egységes belső piac valamennyi termelési tényező, így a munkaerő szabad mozgását is jelenti. Az egységesítés elengedhetetlen feltétele, hogy a munkaügyi és az oktatási, a társadalombiztosítási és az egészségügyi rendszerek közeledjenek egymáshoz, és átválthatóvá váljanak a szerzett képesítések és a szociális jogosultságok.
Az Európai Unió döntéshozói - nem utolsósorban a munkavállalók és érdekképviseleti szervezeteik nyomására - kénytelenek voltak elismerni, hogy a gazdaság és a szociálpolitika kérdéseit együttesen kell kezelni, és a két területen egymást is erősítő intézkedéseket kell hozni. Ez különös hangsúlyt kapott a tartós és magas munkanélküliség körülményei között.1
Az Unió szociálpolitikáját némileg még ma is meghatározza az a tény, hogy az Európai Közösségek megalapításakor az alapvető cél a gazdasági integráció volt. A szociális terület erősítése két cél szolgált: a gazdasági integráció előmozdítását, valamint a munkaerő szabad mozgásához szükséges feltételek megteremtését. Bár a későbbiekben megszületett szociális jogszabályok jó része már nem kizárólag a versenysemlegesség eléréséhez, hanem az erőteljesebb szociális védelemhez is kapcsolódott, azonban a tagállamok sem akkor, sem ma nem törekednek - a realitásokat ismerve nem is gondolhatnak - egységes (harmonizált) szociálpolitika megteremtésére, a tagállamok szociális rendszereinek jogi egységesítésére. A szociálpolitika napjainkban is alapvetően a tagállamok kompetenciájába tartozik. Az EU viszont közösségi szinten is erőfeszítéseket tesz a kitűzött szociális célok összehangolására.
Az EU szociális dimenziójának tárgyalásakor külön is utalnunk kell a pozitív emberi értékek mögött meghúzódó nagyon kemény gazdasági érdekekre. Ezek figyelmen kívül hagyása illúziókat kelthet. Az EU szociális kérdéseivel foglalkozók - bürokraták vagy közösségi konferenciák - (általában és legtöbbször) döntései mögött nem az altruizmus, vagy a munkavállalók érdekeinek érvényesítése áll, hanem a gazdaság zökkenőmentes fejlődése és a társadalmi konfliktusok enyhítése. A munkavállalók és a különböző társadalmi csoportok érdekérvényesítésével foglalkozó szervezetek azok, amelyek - hatékony működésük és nyomásgyakorlásuk eredményeként - a pusztán gazdasági indítékokat úgy terelik, hogy azok saját érdekeiknek is megfelelően jussanak kifejeződésre. Vitathatatlan tény az, hogy az EU-n belül egyelőre aránytalanság van a gazdaság integráltságának foka és a szociális integráció között. Miközben az EU tagországok gazdasági integrálása folyamatosan zajlott (a tagországok és a tőke érdekeinek megfelelően), a szociális integráció kérdése nem volt ennyire egyértelmű. Egyrészt maga a téma jóval később vált - még a deklarációk szintjén is - hangsúlyossá, másrészt e téren gyengébb az érdek érvényesítés. A szociálpolitika terén az integrálódás menete - így - mind a törvényhozásban, mind a gyakorlatban vontatott. Nehezebb e téren reális eredményeket elérni, mert ez a folyamat érzékenyen érinti nemcsak a multinacionális cégek, hanem sok esetben a kis- és középvállalkozások érdekeit is. Ezért érthető, hogy míg a gazdasági integrációt szigorúan végrehajtandó határozatok révén érvényesítik, addig a szociális integráció (harmonizáció) esetében enyhébb - fakultatív - eljárásmódokat, ajánlásokat, türelmi időt stb. érvényesítenek. Ugyanakkor nyilvánvaló az, hogy a gazdasági integráció mellett elengedhetetlen lett a szociálpolitika területén történő integrálódás is.2
Az EU szervezetek és tisztségviselők szótárában a hagyományos - a tagállamok társadalomtudományi szakirodalmában elfogadott - fogalmak, mint például szociálpolitika, munkajog, szociális védelem az EU fogalomhasználatában némileg átértékelődnek és sok esetben új értelmezést kapnak. Ennek egyik meghatározó oka az EU szupranacionális felépítésében keresendő. Szociális kérdéseket illetően az EU bizonyos vonatkozásban több mint egy tagállam, ugyanakkor más vonatkozásban pedig kevesebb. Több, mert a tagállamokra nézve - szociális jogokra vonatkozóan is - kötelező erejű normákat alkothat. Erre a tagállamok által átengedett szuverenitás hatalmazza fel a Közösséget. Ugyanakkor kevesebb is, mert főszabályszerűen a tagállamok saját hatáskörébe tartozik a szociális rendszerek működtetése, szabályozása. Ez pedig alapvetően a szubszidiaritás elvéből következik.
A szociális dimenzió fogalmának meghatározásakor külön kell választanunk a tagállami szinten és az EU szintjén történő értelmezést. A kettéválasztást az a fentiekben már említett Közösségi sajátosság indokolja, hogy a szociális kérdések rendezése - mind a mai napig - elsősorban a tagállamok hatáskörébe tartozik. Tagállami szinten a szociális dimenzió (szinonimaként használatos a szociálpolitika fogalom is) magában foglal minden olyan kormányzati tevékenységet, amely célja a tagállam polgárainak jólétéről való gondoskodás elősegítése. Az EU hatásköre meglehetősen szűk a szociális kérdések rendezése területén. Ennek az az oka, hogy, a szociális kérdések főszabályszerűen a tagállamok hatáskörébe tartoznak. A viszonylag szűk körű közösségi szabályozás ellenére az EU-ban meglehetősen szélesen értelmezik a szociális dimenzió fogalmát. Összefoglalóan azt állíthatjuk, hogy az EU szociális dimenziójához - tág értelemben - a munkaerőpiachoz kapcsolódó kérdések jogi szabályozása tartozik. Ezek közül a legfontosabb kérdések a következők: a) munkavégzés és munkafeltételek; b) bérezés és szociális ellátások; c) munkaügyi kapcsolatok és d) oktatás és szakképzés. Tovább részletezve, az EU szociális dimenziója felöleli a szociális párbeszéd, a nők és a férfiak esélyegyenlősége, a rasszizmus elleni küzdelem, a foglalkoztatáspolitika, a szociális biztonság, az idős emberek és a kirekesztettség, a fogyatékosok, a népegészségügy, valamint a munkahelyi egészség és biztonság területét.3
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
