A nonverbális kommunikációt sem a hazai, sem a nemzetközi joggyakorlat nem ismeri el kifejezetten bizonyítási eszközként. Ennek oka a nonverbális kommunikáció rendkívüli összetettsége. Még a szakemberek számára is nehéz minden nonverbális kommunikációs csatornát megvizsgálni és megfelelő következtetéseket levonni. A szükséges szakmai háttér hiánya mellett a technikai feltételek sem teszik lehetővé, hogy a nonverbális kommunikáció bizonyító erejű legyen, mivel a szakemberek gyakran felvételekből dolgoznak, amelyeket többszöri megnézés és lelassítás után tudnak csak elemezni.
Ez a technika rendkívül időigényes és költséges, valamint személyiségvédelmi jogszabályaink sem teszik lehetővé a bizonyítási rendszerünkbe történő beillesztését. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a hatályos eljárásjog ad annyi mozgásteret a bírónak, hogy a tanúvallomások értékelése során figyelembe vegye a nonverbális kommunikációt is.
A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 167. § (1) bekezdése rendelkezik a bizonyítékok értékeléséről.[1] Eszerint: "A büntetőeljárásban szabadon felhasználható a törvényben meghatározott minden bizonyítási eszköz, és szabadon alkalmazható minden bizonyítási eljárás. A törvény azonban elrendelheti egyes bizonyítási eszközök igénybevételét." A törvény egyértelműen megfogalmazza, hogy a büntetőeljárásban "szabadon felhasználható a törvényben meghatározott minden bizonyítási eszköz". A bizonyítási eszközöket a 167. § (2) bekezdése taxatíve sorolja fel, beleértve a tanúvallomást és a terhelt vallomását is.[2] A törvény meghatározza, hogy szabadon alkalmazható minden bizonyítási eljárás és deklarálja, hogy minden bizonyítási eljárás szabadon felhasználható. Ez azt jelenti, hogy a bizonyítási eszközök törvényben vannak meghatározva, mérlegelésük teljesen szabad és kizárólag a hatóságtól függ, hogy mit fogad el bizonyítékként és mikor, hogyan értékeli, mikor tekinti a bizonyítandó tényt bizonyítottnak.
Amennyiben az eljáró bíró úgy ítéli meg, hogy a tanúvallomás aggályos volt, és akár tartalmában, akár a viselkedés-tartalom kapcsolatában ellentmondások voltak fellelhetők, megteheti, hogy a tanúvallomást nem veszi figyelembe.
A Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 283. § (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékok egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. Az idézett jogszabályi rendelkezésekből kiderül, hogy az ítéleti tényállás megalkotásához szükséges, hogy a bíróság megállapítsa a bizonyítékok hiteltérdemlőségét és erejét, majd azok jelentőségét a tényállás szempontjából. A bizonyítás körében a bíróság mérlegeli az egyes bizonyítékokat, megállapítva azok bizonyító erejét, vagy más szóval bizonyító értékét. A bizonyítékokat azonban nemcsak egyenként, hanem összességükben is mérlegeli, vizsgálva, hogy a bizonyítandó tények bizonyítottak-e vagy sem. A bíró szabadsága tehát mind a büntető, mind a polgári eljárásjogban megjelenik, így fontos, hogy a tanú milyen összképet nyújt a vallomása során. A nonverbális kommunikáció szerepe a jogi eljárásokban egyre inkább előtérbe kerül. Az ügyvédek, bírák és nyomozók gyakran használnak nonverbális jeleket, hogy megértsék a tanúk, gyanúsítottak és más érintettek érzelmeit és szándékait.
A következőben néhány nemzetközi esetet mutatok be, amelyekben a nonverbális kommunikációnak kiemelt szerepe volt az eljárások kimenetelében. Olaszországban 2007-ben lefolytatott Amanda Knox-ügy is egy ilyen eset. Amanda Knox amerikai diákot és barátját, Raffaele Sollecitót, az olasz hatóságok vádolták meg Meredith Kercher meggyilkolásával Perugiában. Az ügy számos fordulatot vett, és jelentős médiavisszhangot kapott. Az olasz rendőrség és ügyészség a nonverbális jeleket is figyelembe vette a nyomozás során. Amanda Knox kihallgatásai alatt a rendőrség figyelte a testbeszédét és arckifejezéseit. Knox viselkedése, amelyet a hatóságok furcsának és szokatlannak találtak, hozzájárult a gyanúhoz. A kihallgatások során a nyomozók megfigyelték, hogy Knox gyakran kerülte a szemkontaktust, és ideges gesztusokat tett. Ezek a nonverbális jelek hozzájárultak ahhoz, hogy a nyomozók úgy vélték, hogy Knox hazudik vagy rejteget valamit. Bár a nonverbális jelek önmagukban nem szolgáltak egyértelmű bizonyítékként, hozzájárultak a Knox és Sollecito elleni vádak kialakulásához. Az ügy végül számos fellebbezés után zárult le, és Knoxot 2015-ben végleg felmentették.[3]
Az Amerikai Egyesült Államokban 1998-ban lefolytatott Monica Lewinsky-ügyben Bill Clinton amerikai
- 36/37 -
elnököt azzal vádolták, hogy hazudott Monica Lewinskyvel való viszonyáról. Az ügy vizsgálata során Clinton eskü alatt tett vallomást. Clinton vallomása során a testbeszéde is nagy figyelmet kapott. Az egyik legismertebb pillanat, amikor Clinton tagadta a viszonyt, és kijelentette "I did not have sexual relations with that woman, Miss Lewinsky". A nyomozók és a közvélemény figyelte Clinton arckifejezéseit, testtartását és vokális jeleit. Sokan úgy vélték, hogy a nyilatkozat közben a szemkontaktus kerülése és a feszült testtartás hazugságra utalt. Az ügy végül Clinton politikai ellenfelei számára is eszközként szolgált, és az impeachment eljárás megindításához vezetett. Bár Clinton végül megtartotta hivatalát, a nonverbális jelek szerepe az ügy megítélésében és a közvélemény alakításában nagy jelentőséggel bírt.[4]
Szintén az Amerikai Egyesült Államokban történt a Jodi Arias-ügy 2008-ban. Jodi Ariast vádolták meg barátja, Travis Alexander meggyilkolásával Arizonában. Az ügy médiavisszhangja óriási volt, és Arias viselkedése a tárgyalás során nagy figyelmet kapott. Arias kihallgatásai és a tárgyalás során tett vallomásai alatt a nyomozók és a bírók figyelték a testbeszédét és arckifejezéseit. Arias gyakran változtatta a történetét, és viselkedése gyakran ellentmondásos volt. A kihallgatásokon a nyomozók észrevették, hogy Arias gyakran ideges gesztusokat tett, mint például a hajával való játszadozás és a szemkontaktus kerülése. Ezek a nonverbális jelek hozzájárultak ahhoz a benyomáshoz, hogy Arias hazudik. Az ügy végén Ariast bűnösnek találták első fokon emberölésben, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A nonverbális jelek elemzése segített a nyomozóknak és a bíróságnak megérteni Arias érzelmi állapotát és vallomásainak hitelességét.[5]
A Harold Shipman-ügy 2000-ben keltette fel a közérdeklődést az Egyesült Királyságban. Dr. Harold Shipman, egy brit háziorvos azzal vált híressé, amikor kiderült, hogy több mint 200 betegét gyilkolta meg. Shipman esete az egyik legsúlyosabb sorozatgyilkossági ügy az Egyesült Királyságban. Shipman kihallgatásai során a rendőrség figyelte a testbeszédét és arckifejezéseit. A nyomozók észrevették, hogy Shipman kihallgatása alatt nyugodt és közönyös maradt, ami nem volt összhangban az általa elkövetett bűncselekmények súlyával. A nonverbális jelek, mint például a minimális arckifejezések és a nyugodt testtartás, hozzájárultak ahhoz, hogy a nyomozók megállapítsák, hogy Shipman érzelmileg eltávolodott a bűncselekményeitől.[6] Az ügy végén Shipmant bűnösnek találták több mint 200 gyilkosság elkövetésében, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A nonverbális jelek elemzése segített a nyomozóknak és a bíróságnak megérteni Shipman érzelmi állapotát és hitelességét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
