Egy éven belül három választásra is sor került Izraelben és mindeddig nem sikerült stabil kormányt kiállítani. A három választás mindeddig nem vezetett az egymással szemben álló politikai blokkok közül egyik abszolút többségéhez sem, így Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ügyvivő kormánya, immáron közel egy éve irányítja az országot. A következő izraeli kormány összetétele kiemelten fontos bel- és külpolitikai okokból kifolyólag is, melyek közül jelen tanulmány az izraeli választások és politikai rendszer belső összefüggéseire fókuszál, bemutatva a 2019-2020 közötti három választás folyamatait és történelmi összefüggéseit. Milyen tényezők vezettek oda, hogy az izraeli parlamentáris demokrácia nem volt képes három választás alatt sem kitermelni egy új, többségi felhatalmazással bíró kormánykoalíciót? A tanulmány bemutatja az új törésvonalakat és politikai blokkokat, ezek gondolkodását, politikai rendszerben elfoglalt helyét. Kitér a választási kampány témáira, tanulságaira és az eredmények alapján várható forgatókönyvekre is.
Az elmúlt három választás legfontosabb tanulsága az izraeli politikai rendszer átstruktúrálódása. Az egykori kategóriák sokszor már nem tűnnek érvényesnek. A baloldal mindössze egy teljes összefogással képes néhány mandátumot szerezni a Knesszetben, míg a sokszor "messianisztikusnak" nevezett, vallásos, ultraortodox pártok egyértelműen megerősödtek. Mellettük viszont megjelent egy szekuláris, több kérdésben liberális csoport, amely fő mondanivalóját Netanjahu leváltásában fogalmazta meg.
A három választás alapján négy lehetséges kimenetele lehet a kormányalakítási megbízásnak és az azt követő tárgyalásoknak. Ezek, sorrendben 1. egy Netanjahu által vezetett szűk jobboldali-vallásos kormány, 2. egy Benny Gantz által vezetett liberális-baloldali kisebbségi kormány 3. egy egységkormány megalakítása 4. újabb választások kiírása. Mind a négy opcióra igaz, hogy bonyolult, heteken át tartó politikai taktikázás fogja megelőzni az esetleges döntést, és a politikai erőkre gyakorolt társadalmi nyomás nagy lesz annak érdekében, hogy bő egy éven belül ne kerüljön sor egy negyedik parlamenti választásra. Ez a közhangulat önmagában azonban jó eséllyel kevés lesz a további belpolitikai válsághelyzet feloldására.
2020. március 2-án Izrael polgárai egy éven belül a harmadik alkalommal járultak az urnákhoz, hogy újabb kísérletet tegyenek egy olyan parlament megválasztására, amely stabil kormányt képes kiállítani. A 2019-ben április 9-én és szeptember 17-én lezajlott szavazások nem vezettek egyik politikai blokk abszolút többségéhez sem, így Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ügyvivő kormánya, im-
- 113/114 -
máron közel egy éve irányítja az országot. A következő izraeli kormány összetétele kiemelten fontos bel- és külpolitikai okokból kifolyólag is. A külső okok között tartjuk számon az izraeli-palesztin békefolyamatot, amelyben Donald Trump amerikai elnök 2020. január végén nyilvánosságra hozott béketerve nyitott új szakaszt, és amelyről a következő izraeli kormánynak döntenie kell.[1] A külső tényezők között kiemelendő továbbá Izraelnek az Iránhoz fűződő feszült viszonya, amely Libanonban, Szíriában és Irakban is egyre fokozódó számú katonai cselekményekhez vezettek az elmúlt hónapokban. Tanulmányunk azonban e kettő, a Közel-Kelet és így a világ biztonsága és stabilitása szempontjából kiemelten fontos kérdéssel szemben az izraeli választások és politikai rendszer belső összefüggéseire fókuszál, bemutatva a 2019-2020 közötti három választás folyamatait és történelmi összefüggéseit. Milyen tényezők vezettek oda, hogy az izraeli parlamentáris demokrácia nem volt képes két választás alatt sem kitermelni egy új, többségi felhatalmazással bíró kormánykoalíciót, illetve ez a fejlemény milyen alapvető törésvonalakra mutat rá Izrael társadalmán belül?
Az izraeli belpolitikai válság, meglátásunk szerint mély társadalmi törésvonalakra mutat rá, amelyek egy hetvenéves, struktúrájában, szabályaiban kevés módosítással fennálló politikai rendszerben kerülnek kifejeződésre. Miközben az izraeli parlamentáris demokrácia keretrendszere alapvetően nem változott, társadalmában mind lélekszámban, mind jellemzőiben alapvető átalakulások mentek végbe. A politikai erők választási kampánystratégiái és a választást követő kormányzati pozíciókért folyó taktikái megszokottak minden parlamentáris demokráciában, azonban Izraelben ezzel párhuzamosan 2019-2020 során a mély társadalmi törésvonalak is dinamikusan felszínre kerültek. Tanulmányunk az izraeli politikai rendszer történelmi hátterének és a három választás folyamatának bemutatásával célul tűzi ki, hogy szétválassza az aktuálpolitikai, közéleti személyiség cselekedetein álló tényezőket a mély strukturális kérdésektől. Utóbbi kérdéseket azonban nem lehet anélkül vizsgálni, hogy előbb lefejtenénk a felszíni szintet. Tanulmányunkkal a célunk, hogy azonosítsuk a 2020-ban lejátszódó, az izraeli politikai szereplők előtt álló, a tanulmány írásának idején tárgyalás alatt lévő politikai döntések potenciális jelentését az izraeli társadalomban lezajló folyamatok tekintetében. Legfontosabb kérdésünk, hogy a három választást követő koalícióalkotási tárgyalások és politikai manőverek milyen mértékű átrendeződésre utalnak az izraeli politikai spektrum szereplői között és, hogy létrejöhet-e egy, a megváltozott körülményekre a kormányalakítás szempontjából konstruktívan és felelősségteljesen reagáló új pragmatikus dinamizmus az izraeli politikai életben, azaz a nagyobb koalícióalkotási mozgástér, amelynek, legalábbis ideiglenes elvesztését és lehetséges visszatérését tanulmányunk bemutatja.
- 114/115 -
Izrael 1948. május 14-én kiáltotta ki függetlenségét, párhuzamosan a Brit Birodalom kivonulásával a palesztinai mandátumterületről. A modern zsidó állam háborúban született, megalapításától kezdve 1949. július 20-ig, a Szíriával kötött tűzszüneti megállapodásig, az első arab-izraeli háborút, vagy izraeli terminológiával élve az ország függetlenségi háborúját vívta. Izrael megalakulásának összetett körülményei és a bonyolult nemzetközi jogi helyzet nem akadályozta meg a fiatal államot, hogy az Ideiglenes Államtanács által, a háború kilenc hónapja alatt előkészítve, parlamentáris demokráciaként alakuljon meg.[2] Az alapjogi keretek folyamatos fejlődése mellett az ország hetvenkét éves fennállása alatt mindvégig megmaradt az eredeti közjogi formánál. Izrael a Samuel Hungtington által leírt második demokratizálódási hullámba illeszkedik és nem történt tekintélyelvű elmozdulás még a leginkább válságos háborús időszakokban sem, ami nem mondható el számos, a hidegháború során függetlenné vált állam esetében.[3] Mindemellett az izraeli pártpolitika és parlamenti működés igen volatilisnak számított, a megválasztott parlament és kormányok gyakran nem töltötték ki a négyéves mandátumukat, ezért is beszélünk jelenleg a huszonharmadik Knesszet (az izraeli törvényhozás héber neve, szó szerinti jelentése "gyülekezet, gyűlés") megválasztásáról és a harmincötödik izraeli kormány megalakításáról a 2020 márciusában lezajlott választások eredményeképpen.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
