https://doi.org/10.59851/mj.72.02.8
Az EUMSZ 63. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezésekkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az érintett ügyvédi társulás ügyvédi kamarai nyilvántartásból való törlésének terhe mellett megtiltja, hogy e társaság üzletrészeit olyan, tisztán pénzügyi befektetőre ruházzák át, aki nem szándékozik az említett társaságban az e szabályozás hatálya alá tartozó szakmai tevékenységet folytatni.
Jogeset száma: C-295/23. sz. ügy
Kulcsszavak: letelepedés szabadsága; tőke szabad mozgása; ügyvédi tevékenység jellege
A HR egy höhenmoosi (Németország) székhelyű ügyvédi társulás, amelyet a korlátolt felelősségű társaságokról szóló törvény hatálya alá tartozó tőkeegyesítő társaság formájában hoztak létre. Ügyvezetője és egyetlen tagja eredetileg Daniel Halmer volt, aki ügyvédi tevékenységet folytatott. A 2020. január 30-i társasági szerződéssel létrehozott HR-t 2020. július 16-án bejegyezték az Amtsgericht Traunstein (Németország) cégjegyzékébe, és - a müncheni ügyvédi kamara 2020. július 28-i határozatával - 2020. augusztus 6-án felvették az ügyvédi kamarai nyilvántartásba.
D. Halmer egy átruházásra irányuló, 2021. március 31-ei szerződéssel a HR 100 üzletrészéből 51-et átruházott a SIVE Beratung und Beteiligung GmbH-ra (a továbbiakban: SIVE), amely az osztrák jog szerinti korlátolt felelősségű társaság. Ekkor a HR létesítő okiratát módosították, hogy lehetővé váljon az üzletrészek olyan tőkeegyesítő társaságra történő átruházása, amely az ügyvédi kamarai nyilvántartásba nincs bejegyezve, azzal, hogy a HR ügyvezetését - a függetlenség biztosítása érdekében - az ügyvédi kamarai nyilvántartásba bejegyzett ügyvédek számára tartották fenn. Ezt követően a HR tájékoztatta a müncheni ügyvédi kamarát létesítő okiratának módosításáról, valamint arról, hogy 100 üzletrészéből 51-et átruházott a SIVE-re.
2021. május 19-i levelében a müncheni ügyvédi kamara arról tájékoztatta a HR-t, hogy az ügyvédi jogállásra vonatkozó korábbi szabályozás tiltja az üzletrészek SIVE-re történő átruházását, és hogy következésképpen a HR-t ezen átruházás fenntartása esetén az ügyvédi kamarai nyilvántartásból törölni fogják. 2021. május 26-i levelében a HR tájékoztatta a müncheni ügyvédi kamarát az említett átruházás fenntartásáról. 2021. november 9-i, a HR-rel 2021. november 11-én közölt határozatával a müncheni ügyvédi kamara az ügyvédi jogállásra vonatkozó korábbi szabályozás alapján törölte ezt a társaságot a kamarai nyilvántartásból, lényegében azzal az indokkal, hogy ügyvédi társulásban csak ügyvédek, illetve az e jogállási szabályozás szerinti szakmák képviselői, valamint orvosok és gyógyszerészek lehetnek tagok. A müncheni ügyvédi kamara szerint az ügyvédi jogállásra vonatkozó korábbi szabályozás rendelkezései, amelyeket mérlegelési mozgástér nélkül alkalmazni kellett, nem sértik sem az EUMSZ 49. és EUMSZ 63. cikkét, sem pedig a 2006/123/EK irányelv 15. cikkét.
2021. november 26-án a HR keresetet nyújtott be a müncheni ügyvédi kamara törlést elrendelő határozatával szemben a Bayerischer Anwaltsgerichtshofhoz (Bajor Tartományi Ügyvédi Bíróság), amely a kérdést előterjesztő bíróság. Keresetének alátámasztása érdekében a HR azt állítja, hogy az ügyvédi jogállásra vonatkozó korábbi szabályozás sérti többek között a tőke szabad mozgásához való, az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdésében biztosított jogot, valamint a 2006/123/EK irányelv 15. cikkéből eredő jogokat. E határozat sérti a SIVE letelepedés szabadságához való jogát is, amelyet az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikke biztosít.
A kérdést előterjesztő bíróságnak elsőként azzal kapcsolatban voltak kétségei, hogy az ügyvédi jogállásra vonatkozó korábbi szabályozás összeegyeztethető-e az EUMSZ 63. cikkével. Az említett bíróság szerint kétséges, hogy e rendelkezések, amelyek álláspontja szerint sértik a tőke szabad mozgását, igazolhatók az EUMSZ 65. cikk (2) bekezdése alapján, amely engedélyezi a közrend és a közbiztonság fenntartására irányuló tagállami szabályozásokat.
A felvett kérdésekkel kapcsolatban az EUB elsőként azt rögzítette, hogy az előterjesztő bíróság egy olyan nemzeti szabályozásra hivatkozik, amely az ügyvédi társulás ügyvédi kamarai nyilvántartásból való törlését rendeli el abban az esetben, ha e társaságban olyan személy szerez részesedést, aki e szabályozás alapján ilyen típusú társaságban nem lehet tag, valamint ha a tag nem folytat szakmai tevékenységet az ügyvédi társulásban, vagy ha a társaság ügyvéd tagjai már nem rendelkeznek többségi részesedéssel vagy a szavazati jogok többségével. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az említett szabályozás célja lényegében az, hogy megakadályozza az ügyvédi társulás operatív tevékenységének olyan tisztán pénzügyi befektetők általi befolyásolását, akik nem kívánnak szakmai tevékenységet folytatni e társaságban.
Mivel a kérdést előterjesztő bíróság egyaránt hivatkozott a letelepedés szabadságára és a tőke szabad mozgására, ezért az EUB-nak előzetesen meg kellett határoznia, hogy melyik alapvető szabadság alkalmazandó az alapel-
- 111/112 -
járásra. Ezzel kapcsolatban az EUB kiemelte: a letelepedés szabadságának hatálya alá tartozik az a nemzeti szabályozás, amely kizárólag olyan részesedésekre alkalmazandó, amelyek lehetővé teszik, hogy irányítást biztosító befolyást gyakoroljanak a társaság döntéseire, és meghatározzák annak tevékenységét. Ezzel szemben azon nemzeti rendelkezéseket, amelyek a vállalkozás általános ügyvitele és irányítása befolyásolásának szándéka nélkül, csupán pénzügyi befektetési célzattal történő részesedésekre alkalmazandók, kizárólag a tőke szabad mozgására tekintettel kell vizsgálni.
Az a nemzeti szabályozás, amely nem kizárólag az irányítást biztosító részesedésekre vonatkozik, hanem minden részvényesre, függetlenül a részesedésük mértékétől, egyaránt érintheti a letelepedés szabadságát és a tőke szabad mozgását. A Bíróság azonban a vitatott rendelkezést főszabály szerint e két alapvető szabadságnak csupán az egyikére tekintettel vizsgálja meg, ha bebizonyosodik, hogy az alapügy körülményei között az egyik szabadság a másikhoz képest teljesen másodlagos, és ahhoz kapcsolható.
Az EUB álláspontja szerint az alapügy egyaránt tartozik a letelepedés szabadságának és a tőke szabad mozgásának hatálya alá, és e szabadságok egyike sem tekinthető a másikhoz képest másodlagosnak.
Ami az alapügyben szóban forgó követelmények hátrányos megkülönböztetéstől mentes jellegére vonatkozó feltételt illeti, az EUB szerint a jelen ügyben e követelmények egyike sem hátrányosan megkülönböztető jellegű, így azok megfelelnek e feltételnek.
E követelmények szükségességére vonatkozó feltétellel kapcsolatban az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a követelmények célja az ügyvédi hivatás függetlenségének és integritásának, valamint az átláthatóság elve és az ügyvédi szakmai titoktartási kötelezettség tiszteletben tartásának biztosítása. E célkitűzések vitathatatlanul a szolgáltatások - jelen esetben a jogi szolgáltatások - címzettjeinek védelméhez és a megfelelő igazságszolgáltatáshoz kapcsolódnak, amelyek közérdeken alapuló kényszerítő indokoknak minősülnek.
E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ügyvéd általi képviselet célja a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítása, amely elsősorban a megbízó érdekeinek független, a törvény, valamint a szakmai és etikai szabályok betartásával történő védelmét szolgálja. Egy demokratikus társadalomban az ügyvédekre hárul a jogalanyok védelmének alapvető feladata, amely azt jelenti, hogy egyrészt minden jogalanynak lehetősége kell legyen arra, hogy ügyvédjével teljesen szabadon konzultáljon, akinek a hivatása lényegénél fogva magában foglalja azt a feladatot, hogy mindenkinek, akinek szüksége van rá, független jogi tanácsot adjon, másrészt pedig ebből fakadóan magában foglalja az ügyvéd ügyfelével szembeni lojalitásának követelményét.
A jelen ügyben az említett követelmények célja az ügyvédi függetlenség és az összeférhetetlenség tilalmának biztosítása, különösen azáltal, hogy kizárják a tisztán pénzügyi befektetők befolyását az ügyvédi társulások döntéseire és tevékenységére. Ezek a követelmények alkalmasnak tűnnek a megfelelő igazságszolgáltatás és az ügyvédi hivatás integritásának védelmére.
A tisztán pénzügyi befektetőnek a befektetése megtérülésére irányuló szándéka ugyanis hatással lehet az ügyvédi társulás szervezetére és tevékenységére. Ha például az ilyen befektető úgy véli, hogy befektetésének hozama elégtelen, akkor ez arra késztetheti, hogy a költségek csökkentését vagy bizonyos típusú ügyfelek szerzését indítványozza, adott esetben befektetése visszavonásának terhe mellett, és ez a fenyegetés elegendő ahhoz, hogy az alapján meg lehessen állapítani a befolyásolási képességét, még ha az közvetett is.
Amíg a tisztán pénzügyi befektető célja a nyereségszerzésre korlátozódik, addig az ügyvédek nem kizárólag gazdasági célból végzik tevékenységüket, hanem kötelesek tiszteletben tartani a szakmai és etikai szabályokat is. E tekintetben fontos rámutatni, hogy az összeférhetetlenség hiánya elengedhetetlen feltétele az ügyvédi hivatás gyakorlásának, és többek között azzal jár, hogy az ügyvédnek a hatóságoktól és más piaci szereplőktől pénzügyileg is független helyzetben kell lennie, és azok őt soha nem befolyásolhatják. Egyrészt ugyanis ilyen pénzügyi függetlenség hiányában a tisztán pénzügyi befektető rövid távú nyereségre irányuló gazdasági jellegű megfontolásai elsőbbséget élvezhetnének a kizárólag az ügyvédi társulás ügyfeleinek érdekvédelme által vezérelt megfontolásokkal szemben. A tisztán pénzügyi befektető és az ügyfél közötti kapcsolat hatással lehet az ügyvéd és az ügyfél viszonyára is, ugyanakkor akár ellentétes is lehet a szakmai vagy etikai szabályokkal. Az ügyvédi hivatásra alkalmazandó szakmai és etikai szabályok uniós szintű harmonizációjának hiányában főszabály szerint az egyes tagállamok továbbra is szabadon szabályozhatják e hivatásnak a területükön történő gyakorlását. Ezek a szabályok tehát tagállamonként jelentősen eltérhetnek. E körülmények között a tagállam - a számára ily módon biztosított mérlegelési mozgástérre is figyelemmel - joggal tekintheti úgy, hogy az ügyvéd nem tudná hivatását függetlenül, illetve szakmai és etikai kötelezettségeinek tiszteletben tartásával gyakorolni egy olyan társaságban, amelynek tagjai olyan személyek, akik egyrészt nem folytatnak sem ügyvédi tevékenységet, és nem gyakorolnak bármely más, olyan hivatást sem, amelyre szakmai és etikai szabályokból eredő mérséklő tényezők lennének érvényesek, másrészt pedig kizárólag pénzügyi befektetőkként járnak el, anélkül hogy szándékukban állna, hogy e társaságban egy ilyen hivatáshoz kapcsolódó szakmai tevékenységet végezzenek. Ez még inkább így van abban az esetben, ha - mint az alapügyben is - az ilyen befektető a szóban forgó ügyvédi társulásban többségi részesedést kíván szerezni. E befektető az alapvetően, vagy akár kizárólag haszonszerzési célú befektetési vagy tőkekivonási döntéseivel - ha közvetetten is - befolyást gyakorolhat ugyanezen társaság általános ügyvitelére és tevékenységére.
Az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése szerint tiltott, tőkemozgást korlátozó intézkedések azon intézkedéseket fog-
- 112/113 -
lalják magukban, amelyek alkalmasak arra, hogy eltántorítsák a külföldi illetőségű társaságokat attól, hogy valamely tagállamban beruházásokat hajtsanak végre. Így az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése szerinti "korlátozásnak" kell minősíteni azon nemzeti intézkedéseket, amelyek megakadályozhatják vagy korlátozhatják a belföldi illetőségű társaságok részvényeinek megszerzését, vagy más tagállamok befektetőit visszatarthatják attól, hogy azok tőkéjébe befektessenek.
A jelen ügyben az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás azzal a hatással jár, hogy megakadályozza az ügyvédeken és az ügyvédi jogállásra vonatkozó korábbi szabályozás szerinti szakmák képviselőin kívüli személyeket abban, hogy ügyvédi társulásban részesedést szerezhessenek, így az olyan más tagállambeli azon befektetőket, akik nem ügyvédek és nem is ilyen szakma képviselői, megfosztja attól, hogy ilyen típusú társaságokban részesedést szerezzenek. Ennek egyenes következményeként e nemzeti szabályozás megfosztja az ügyvédi társulásokat az olyan tőkéhez való hozzáféréstől, amely elősegíthetné a létrehozásukat vagy a fejlődésüket. Következésképpen e szabályozás a tőke szabad mozgása korlátozásának minősül.
Ugyanakkor a tőke szabad mozgásának olyan korlátozása, amely állampolgársági alapon történő hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó, közérdeken alapuló kényszerítő indokokkal igazolható, azzal a feltétellel, hogy alkalmas az általa elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem haladja meg az e cél megvalósításához szükséges mértéket.
Mindezek alapján az EUB a feltett kérdésekre azt a választ adta, hogy a 2006/123. irányelv 15. cikke (2) bekezdésének c) pontját és (3) bekezdését, valamint az EUMSZ 63. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezésekkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az érintett ügyvédi társulás ügyvédi kamarai nyilvántartásból való törlésének terhe mellett megtiltja, hogy e társaság üzletrészeit olyan, tisztán pénzügyi befektetőre ruházzák át, aki nem szándékozik az említett társaságban az e szabályozás hatálya alá tartozó szakmai tevékenységet folytatni.
Az alapügyben a HR ügyvédi társulás - többek között - arra hivatkozott, hogy a bajor tartományi ügyvédi bíróság által hozott határozat sérti a tőke szabad mozgásához való, az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdésében biztosított jogot.[1] Erre tekintettel a kérdést felvető bíróság egyik kérdése is arra irányult, hogy az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése szerinti szabad tőkemozgáshoz való jog nem megengedett korlátozásának minősül-e az, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlására nem jogosult tagot nem illeti meg szavazati jog, noha a társaság létesítő okirata külön rendelkezésekkel védi az ügyvédi tevékenység végzésére jogosultaknak és magának az ügyvédi tevékenységnek a függetlenségét: ilyenek például, hogy a társaságot kizárólag ügyvédek képviselik ügyvezetőként vagy képviseletre jogosult személyként, a tagok és a közgyűlés számára tilos az ügyvezetés utasításokkal vagy közvetve hátrányokkal való fenyegetéssel történő befolyásolása, az ezt sértő tagi határozatok érvényüket vesztik, és az ügyvédi titoktartási kötelezettség a tagokra és az általuk megbízott személyekre is kiterjed.
Ezzel kapcsolatban az EUB arra hívta fel a figyelmet, hogy az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése szerint tiltott, azon tőkemozgást korlátozó intézkedéseket foglalják magukban, amelyek alkalmasak arra, hogy eltántorítsák a külföldi illetőségű társaságokat attól, hogy valamely tagállamban beruházásokat hajtsanak végre.
Az EUMSZ 63. cikkének (1) bekezdése szorosan kapcsolódik az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkéhez,[2] amely a tulajdonhoz való jogról rendelkezik.[3] AZ EUB gyakorlatában a kérdést felvető bíróságok a két jogszabály sérelmére gyakran egyidejűleg hivatkoznak (lásd például az EUB C-419/23. sz. ügyben hozott ítéletét).
Az EUB gyakorlata szerint a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében a Chartában elismert jogok és szabadságok - mint például a tulajdonhoz való jog - gyakorlása a törvény által és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható, az arányosság elvére figyelemmel. Ilyen korlátozásra tehát csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen, és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.[4]
Ezzel kapcsolatban azt is fontos kiemelni, hogy a Charta 17. cikkére, illetve annak sérelmére a magyar bíróságok előtt indult perekben is hivatkoznak. A Kúria Pfv.VI.20.837/2022/9. számú ügyben a felperes keresetében kifejezetten kitért arra, hogy az alperes (a Magyar Állam) jogalkotása nemcsak az EUMSZ 56. cikkét (a szolgáltatásnyújtás szabadságát) sértette, hanem a Charta 17. cikkében rögzített tulajdonhoz való jogát is. A felperes a védendő
- 113/114 -
tulajdonhoz való joga körébe sorolta a szerződésállományát, az ügyfélkörét, az ismertségét, a goodwill-jét, a számítástechnikai megoldásait, szakmai ismereteit és know-how-ját is, ami - állítása szerint - az általa kifogásolt jogszabály hatálybalépésével elvesztette az értékét.
A hivatkozott ügyben az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a Charta rendelkezései nem keletkeztetnek új jogokat, kizárólag az uniós jog alkalmazása körében érvényesülnek. Bár a Charta 17. cikkében biztosított tulajdonhoz való jog sérelmét az elsőfokú bíróság vizsgálhatónak minősítette, azonban álláspontja szerint a felperes nem jelölte meg konkrétan, hogy mely tulajdona gyakorlásában volt akadályoztatva, milyen dolgot nem tudott használni, birtokolni, vagy volt kénytelen értékesíteni.
A másodfokú bíróság ezzel szemben úgy foglalt állást, hogy az adott ügyben a Charta alkalmazhatósága nem merülhet fel, mert bár a felperes helyesen hivatkozott arra, hogy tulajdonjogi védelem alá eső javai élvezetébe az alperes - az EUB C-171/17. sz. ítéletből következően - jogellenesen beavatkozott, de az érdemi vizsgálatot kizárta, hogy a felperes nem igazolt a megállapított tagállami jogsértéssel okozati összefüggésben álló kárt.
Mindebből egyrészt azt a következtetést lehet levonni, hogy a Charta rendelkezéseire, illetve ezen rendelkezések sérelmére a jogalanyok a tagállami bíróságok előtt, közvetlenül is hivatkozhatnak.[5] Másrészt az is látható, hogy a Charta 17. cikkében írt tulajdonhoz való jog a javaknak sokkal szélesebb körét öleli át, mint amelyek a magyar Ptk. dologi jogi szabályai szerint tulajdonjog tárgyai lehetnek, illetve a Ptk. 8:1. § (1) bekezdésének 5. pontja alapján vagyontárgynak minősülnek. ■
JEGYZETEK
[1] EUMSZ 63. cikk (1) bekezdés: E fejezet rendelkezéseinek keretei között tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra vonatkozó minden korlátozás.
[2] Lásd a C-52/16. és C-113/16. sz. "SEGRO" Kft. kontra Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Földhivatala egyesített ügyekben hozott ítéletet. Azzal az EUB által alkalmazott megkötéssel, hogy az EUMSZ 63. cikkének sérelme esetén az EUB nem tartja szükségesnek megvizsgálni az Alapjogi Charta 17. cikkét.
[3] Az Európai Unió Alapjogi Chartája ma az uniós szerződések részét képezi és azokkal egyenértékű jogi kötőerővel bír az EUSZ 6. cikkének (1) bekezdése értelmében. Lásd Trócsányi László: Az Európai Unió és a tagállamok viszonyának történelmi alakulása és jövője. In: Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések 2024. Az európai jog hatása a magyar jogra. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2024. 19. DOI: https://doi.org/10.61382/MJE-Ertekezesek.2024.Trocsanyi.9
[4] Lásd a C-419/23. sz. ügyben hozott ítélet 74. pontját.
[5] Azzal a feltétellel, hogy a Chartára való közvetlen hivatkozás akkor lehet alapos, ha az ügyben uniós intézmények, uniós jogszabályok, vagy az utóbbiakból származtatott nemzeti törvények közvetlenül érintettek. Erről lásd: Friedery Réka - Horváthy Balázs: Európai Unió Alapjogi Chartája. In: Lamm Vanda (szerk.): Emberi jogi enciklopédia. Budapest, HVG-ORAC, 2018. 250. és 257., valamint a Charta 52. cikk (5) bekezdésének utolsó fordulata.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőjelölt, PhD-hallgató, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
