Egyszülős családokról akkor beszélünk, ha a gyermek(ek) nem élnek együtt mindkét szülőjükkel. Ennek az állapotnak többféle előidézője lehet; az egyik szülő halála, a szülők különélése, válása, az egyik szülő részéről a család elhagyása, vagy az, ami mostanában egyre gyakoribb: az anya - valamilyen ok miatt - kényszerből vagy szabad döntés alapján egyedül vállalkozik egy vagy több gyermek világrahozatalára és felnevelésére.
Az egyszülős családok száma és aránya a 20. század folyamán a világon szinte mindenütt egyre nagyobbá vált, annak ellenére, hogy szereplőit a különböző társadalmakban a jogi szabályozás és a közvélemény igencsak eltérően ítéli meg.[1] Az azonban mindenhol megfigyelhető, hogy az egyszülős családok nagy többségében az anya az, aki neveli a gyermekeket; ezt pedig nemcsak a gyermekeiket apa nélkül is vállaló nők számának folyamatos emelkedése magyarázza, hanem elsősorban az, hogy a válóperes eljárások során meghozott bírói döntések többnyire az anyákat tartják alkalmasabbaknak a gyermekek gondozására-nevelésére.
Álljon itt néhány számadat is a fentiek illusztrálására![2]
• Az Egyesült Királyságban 2004-es adatok szerint 3,1 millió gyermek élt egyszülős családban, ezek mindössze 9 százaléka élt a szülők válása után az apjával;
• Az Amerikai Egyesült Államokban 2003-ban 15 millió gyermek élt egyszülős családban; közülük csupán 1 milliót neveltek az apák egyedül;
• Franciaországban 2000-ben 1,423 millió gyermek élt egyszülős családban, az összes gyermek- és fiatalkorú 16 százaléka; az egyszülős családokban élő gyermekek 14 százalékát egyedülálló apjuk nevelte;
• Németország 2000-ben felvett adatai szerint ott különbségek vannak az ország keleti - a valamikori NDK - és nyugati része között: az előbbiben ugyanis a családok 20, az utóbbiban pedig csak 10 százaléka egyszülős.
• Ausztráliában 2003-ban a családok 14 százalékából hiányzott valamelyik szülő; 2001 óta pedig a gyermekek 31 százaléka házasságon kívül született.
Minden hozzáférhető statisztikai adat egyértelműen azt is jelzi, hogy az egyszülős családok aránya magasabb a nagyvárosokban, mint a vidéki kistelepüléseken[3]. (Az Egyesült Királyság népszámlálási beszámolói is minden vonatkozásban kihangsúlyozzák azt, hogy az országon belül Londonban található a legtöbb egyszülős család.) Nincs olyan, e témával foglalkozó közlemény sem, ami ne tenne említést arról is, hogy általában az egyszülős családok gyermekei rosszabb anyagi körülmények között élnek, mint a teljes családokban nevelkedő társaik[4]. A munkanélküli statisztikák jelzései szerint pedig az tűnik fel leginkább, hogy gyermekeiket egyedül nevelő szülők mintha nagyobb arányban veszítenék el munkájukat, mint a stabil párkapcsolatban élők, s nehezebb lenne visszatalálniuk is az állandó foglalkoztatás biztonságába.[5] Súlyosbítja ezeket az amúgy is meglévő anyagi problémákat az, hogy az esetek igen nagy százalékában a gyermeket egyedül nevelő szülő még a gyermeket megillető tartásdíjat sem kapja meg a másik szülőtől. Így - természetesen - azon sem lehet csodálkozni, hogy a csonka családok fogyasztási szokásai is észrevehetően különböznek a teljes családokéitól; sok olyanhoz nem tudnak ugyanis hozzájutni, ami pedig szükséges lenne a gyermekek optimális fizikai és intellektuális fejlődéséhez.
Mindezek a kiragadott példák egyszersmind azt is bizonyítják, hogy az egyszülős családok jobban ki vannak téve nemcsak az elszegényedés, hanem a társadalmi leszakadás-szegregálódás kockázatainak is; s e kockázatok megélése könnyen nem kívánt irányba tereli a gyermekek életkilátásait. (Bár e vonatkozásban mind többen[6] is különbséget tesznek az egyedülálló apáknál nevelkedő gyermekek javára; jelezvén azt is, hogy ennek részint az az oka, hogy a férfiak fizetése általában magasabb, mint a nőké, másrészt pedig - a tapasztalatok szerint - a férfiak ilyen
- 25/26 -
helyzetben több segítséget kapnak környezetüktől. S bizonyos adatok azt is jelzik[7], hogy az apákkal élő gyermekek általában idősebbek az egyedülálló anyjukkal élőknél; ami - bizonyos értelemben - ugyancsak sok szempontból megkönnyíti az egyedülálló apák helyzetét. Persze, az sem mellékes, hogy ezek az apák a felmérések szerint többnyire az átlagnál magasabb iskolai végzettségűek, és kedvezőbb társadalmi státuszt mondhatnak magukénak.)
Egyes szerzők[8] azonban nemcsak az egyszülős családok struktúráját tekintik különösen sérülékenyeknek, hanem az itt növekedő gyermekeket is, akiket sok szempontból kifejezetten veszélyeztetteknek látnak. (Ne feledjük: sokhelyütt már az egyedülálló anya társadalmi megítélése, szociális státusza is nagyon kedvezőtlen!) Ezeket az aggodalmakat a különböző vizsgálatok is igazolják.[9] Adatok vannak arra vonatkozóan, hogy az egyszülős családok gyermekei között - például - kétszer annyian morzsolódnak le az iskolákból (akár az alapfokú, akár a középfokú intézmények tanulóiról van szó), mint amilyen arányban ez elmondható a teljes családokban élőkről; és hozzájuk viszonyítva jóval kevesebben tanulnak tovább a felsőoktatási intézményekben (legalábbis közvetlenül a középiskolai tanulmányok befejezése után). Nagy arányban tapasztalható közöttük alacsony tanulmányi teljesítmény; s nem lehet tudni, hogy ez elsősorban a kevésbé előnyös szociális környezet hatására alakul-e így, vagy pedig az adott helyzettel együtt járó egyéb - például hátrányos hatású egészségügyi - problémák is szerepet kapnak benne. Mivel pedig egyszülős családoknál gyakran előfordul, hogy a gyermek(ek) teljesen elvesztik kapcsolatukat a másik szülővel, ez a hiány az egészséges személyiségfejlődésük folyamatát is kedvezőtlenül befolyásolja.
Emiatt válhatott gyakori tapasztalattá, hogy az egyszülős családokban élő gyerekek kortársaiknál könnyebben áldozatául esnek a drog- és az alkohol-abúzusnak, és - különösen a lányok - kortársaiknál sokkal gyakrabban válnak teenager-korban maguk is anyává. Hasonlóképpen könnyebben kialakulnak náluk különféle mentális és pszichés betegségek is. (Ez utóbbi kórformák - természetesen - az egyedülálló szülőket sem kímélik; közismert, hogy közöttük - főként az anyák körében - milyen magas a depressziós betegek aránya.)
*
Az utóbbi időben azonban mintha változni kezdene valami a családi funkciók megoszlásában, a szerepek szemléletmódjában, gyakorlásában. Mind több apa ismeri fel saját szerepének fontosságát a gyermeknevelésben, és ez a - kétségtelenül nagyon lassú - folyamat lassan-lassan megjelenik a legújabb statisztikai adatokban is. Az Amerikai Egyesült Államokban például a 2004-es esztendő során már 147 ezer apa vállalta magára a gyermek születése utáni gondozását; ami annyit jelentett, hogy számuk e tekintetben tíz év alatt megkétszereződött. (Ennek - persze - a sokszorosát teszi ki a gyermekükkel otthon maradó anyák aránya, de mégis…) Ennek - és a többi, lassan-lassan kitapintható átalakulásnak az alapján talán számítani lehet arra is, hogy a változások előbb-utóbb a megszokottól eltérő irányban befolyásolják a bontóperekben ítélkezők, a gyermekelhelyezés kérdéseiben döntésre jogosultak gondolkodásmódját is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
