A csődtörvényben található problémák megoldása és a törvénynek a változó gazdasági helyzethez való hozzáigazítása érdekében számtalan módosítás történt (számuk immár meghaladja az ötvenet), amelyekből a mintegy öt novelláris átdolgozás, módosítás nagyobb mértékben változtatott a törvény szövegén, s így az eredeti szándékokon.
Az 1993. évi változtatás elsősorban a csődeljárási részt érintette, megszüntetve a kötelező öncsődöt és megváltoztatva a csődeljárás indításának a módját. A módosítás következtében azonban napjainkra a csődeljárások szinte megszűntek, évente országosan nem éri el a tízet a csődeljárások száma.
Az 1997. évi módosítás főként a felszámolási eljárásban hozott változást, a célja egyebek mellett a felszámolók tevékenységének átláthatóbbá, a hitelezők és a bíróságok által ellenőrizhetőbbé tétele volt azzal egyidejűleg, hogy a díjazásuk forrását (a hitelezők által befizetett nyilvántartásba-vételi, regisztrációs díjjal) is biztosítani akarták, ugyanis ebben az időszakban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a nagy állami vállalatok felszámolásai befejeződtek, s a felszámolás alá kerülő gazdálkodó szervezetek vagyona any-nyira lecsökkent, hogy sem az eljárás költségeit, de a felszámoló díját sem fedezte.
Ez a tendencia azután oda vezetett, hogy 2001-ben újra módosítani kellett - ismét a felszámolók díjazása tekintetében - a csődtörvényt, valamint sor került a zálogjoggal biztosított követelések korlátozott külön kielégítésére vonatkozó új szabály beiktatására is.
Magyarországnak az Európai Unióhoz való 2004. évi csatlakozása miatt, a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK rendelet alkalmazhatósága érdekében, valamint a pénzügyi hitelbiztosítéki megállapodásokról szóló 2002/47/EK irányelv átültetése érdekében került sor a csődtörvény módosítására, így különösen az óvadékos hitelezők helyzete, illetve az adós szerződéseinek a felszámoló általi megtámadási joga tekintetében.
A 2002. évi jogalkotási program komplex egységében felfogva célul tűzte ki a Gt., a Cégtörvény és a Csődtörvény átfogó egyidejű reformját. Az érdekeltek széles körű bevonása az alapos, igen aktív szakmai, szakértői közreműködés ellenére az új Gt. és Cégtörvény megalkotása mellett a 2006. évi VI. sz. törvénnyel az 1991. évi Cstv.-nek csupán egy újabb módosítására került sor, a készülő új Csődtörvény tervezetének néhány meghatározó elemét beemelve a hatályos joganyagba, amely annak addigi belső rendszerét azonban több vonatkozásban felborította, a jogalkalmazók részére pedig tovább növelte az áttekinthetetlenséget. A jelenlegi Cstv. a jogalkalmazók részére is nehezen követhető, az érdekeltek és érintettek számára pedig szinte követhetetlen.
A hatályos törvényben foglaltaknak megfelelően indult eljárások gyakorlati tapasztalatainak áttekintése alapján megállapítható, hogy a csődtörvény pre-ambulumában meghirdetett célok elérését a jelenlegi gazdasági környezetben nem biztosítja a törvény. Jelenleg a felszámolások 85-90%-a olyan társaság ellen indul meg, amely már vagyonnal nem rendelkezik, ügyvezetése és iratanyaga nincs, avagy alkalmatlan az eljárások lefolytatására. Így az eljárásokban a kielégítés aránya olyan alacsony, hogy az hitelezői szempontból megkérdőjelezi az eljárás megindításának az értelmét.
Ennek oka egyrészről az, hogy az adós cégek vezetői, tulajdonosai gyakorlatilag jogkövetkezmények nélkül juttathatják fizetésképtelenségi helyzetbe a vállalkozást, halmozhatnak fel jelentős tartozásállományt. A fizetésképtelenné vált cégek egy része még a felszámolás előtt "fantomizálódik", valódi tulajdonosai, vezetői a társaságot külföldi vagy hajléktalan személyek nevére átíratják annak érdekében, hogy a felhalmozott (köz)tartozásokért való felelősségtől megszabaduljanak.
Másrészről az eljárások rendkívül lassan indíthatóak és hosszasan bonyolódnak, ez alatt a hosszú idő alatt az adós a kérelem benyújtásakor még meglévő vagyonát is felélheti, eltüntetheti. A felszámolási eljárások elhúzódásának mind az eljárás első szakaszában (a fizetésképtelenség vizsgálatakor), mind a második részében (a felszámolás megindulása után) más-más okai vannak. A fizetésképtelenség megállapítása, a felszámolás megindulása elsősorban az eljárási szabályok kidolgozatlansága miatt nehézkes, a felszámolás megindítása után azért húzódnak az eljárások, mert egyrészt a felszámolók nem jutnak hozzá az iratokhoz, s nincs igazán olyan eszközük, amivel ezt kikényszeríthetnék, másrészt a hitelezői igények elfogadása, besorolása, azok kérdésében a jogerős döntés meghozatala lassú a bírósági eljárás során. De a felszámolási eljárások során folyamatban lévő peres eljárások lezárásának elhúzódása sem segíti elő az időben történő jogerős befejezést.
A hatályos csődtörvény szerint a csődeljárás sem képes betölteni funkcióját. Egyrészt nem hatékony a csődvédelem, mert a fizetési haladék (moratórium) nem a kérelem benyújtásától kezdődően illeti meg az adóst, hanem csak a hitelezői többségi hozzájárulást követően, a bíróság fizetési haladékot tartalmazó végzésének - a kérelem beadását követő kb. két hónap múlva történő - a Cégközlönyben való megjelenésétől. E hosszú idő alatt az adós a kérelem benyújtásakor még meglévő vagyonát is felélheti, eltüntetheti, de a hitelezői különalku lehetőségét is biztosítja. Másrészt a jelenlegi csődeljárás nem segíti a reorganizációt. A törvény ugyanis kizárólag az adós és a hitelezők közötti alkufolyamatnak tekinti a csődeljárást, amelynek végcélja az egyezség, holott az csak a kezdő időpont, a reorganizáció (a működőképesség helyreállítása) azonban egy hosszú gazdasági folyamat eredménye lehet. A tapasztalatok szerint a hatályos csődtörvény szerinti csődeljárás általában csak elhúzza a fizetésképtelenségi helyzet megoldását, amely mind az adós, mind a hitelezők számára hátrányos.
A jelenlegi állapothoz nagymértékben hozzájárul, hogy a hatályos csődtörvény hiányosságain, belső ellentmondásain túl hiányzik az egyéb jogszabályok (a polgári perrendtartásról szóló törvény, az adózás rendjéről szóló törvény, a Büntető Törvénykönyv, a társasági törvény, a cégtörvény, a számviteli törvény, a környezetvédelmi jogszabályok, társadalombiztosítási jogszabályok stb.) csődtörvénnyel történő összhangba hozása, a Cstv.-nek a jogrendszer egészében való koherenciáját körültekintően ki kell alakítani, szükséges biztosítani, megteremteni.
Az Európai Unióba történő belépésünkig egyetlen nemzetközi megállapodás sem rendezte a határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárások helyzetét. A csatlakozással nálunk is hatályba lépett 1346/2000/EK rendelet a határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárások tekintetében rögzíti az Unióban kötelezően alkalmazandó szabályokat. A Rendelet alkalmazhatósága érdekében megtörtént a hatályos csődtörvény elsődleges, több vonatkozású módosítása, azonban a Rendelet nyújtotta lehetőségeket jobban kihasználva - a gyakorlati tapasztalatokat hasznosítva - úgy kell szabályozni a csődeljárást, hogy az a magyar szereplők számára legalább ugyanolyan feltételeket teremtsen, mint a más tagállamban működőknek, így például célszerű felülvizsgálni és kiterjeszteni az ideiglenes vagyonfelügyelőre vonatkozó hatályos szabályozást.
Az EK Rendelet azonban csak az Európai Unió tagállamai vonatkozásában rendezi a határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárások problémáit. Ezért (több más EU-tagállamhoz hasonlóan) szükséges szabályozást alkotni az Unión kívüli országokat és Magyarországot érintő, határokon átnyúló eljárásokra is.
A szakterület által igényelt, a több kormányzati ciklus során (be)ígért új EU-konform Csődtörvény megalkotásának szükségességét indokolva és igazolva alapvető vonásaiban, adatszerű összefüggéseiben tekintsük át a hazai fizetésképtelenségi joggyakorlat Cstv. hatályossága alatti főbb adatait, az összefüggésekkel alátámasztva vázoljuk fel a helyzetét. ■
Visszaugrás
