Az Európai Unió jogának egyik legmeghatározóbb sajátossága jogrendjének autonóm, a belső jogtól és a nemzetközi jogtól egyaránt elkülönülő jellege. Az autonóm uniós jogrend koncepcióját az Európai Unió Bírósága alakította ki, és gyakorlatában azt jellemzően markánsan védelmezi. Különösen fontos szempont az autonómia olyan esetekben, amikor egy külső bírói vagy választottbírói fórum hatáskörének uniós joggal való kompatibilitása merül fel. Az autonómia így kiemelt kérdésként merült fel a közelmúltban a Bíróság Achmea-ügyben hozott ítéletében és a CETA-ról adott véleményében egyaránt. E két döntés ugyanakkor - bár kontextusuk kétségtelenül nem azonos - bizonyos tekintetben eltérő jogértelmezési tendenciákat sugall.
Sajátosságaitól függetlenül az Európai Uniót (illetve eredendően az Európai Közösségeket) nemzetközi jogi jogforrásokkal hozták létre az államok mint a nemzetközi jog alanyai: az integráció érdekében az alapító és a később csatlakozó államok nemzetközi szerződéseket kötöttek egymással,[1] tehát eredendően az integráció a nemzetközi jog "teremtménye",[2] az EU alapszerződései "a nemzetközi szerződések jogának uralma alatt állnak".[3] Az uniós jog ugyanakkor egy elkülönült, önálló jogrendet képez, amelyet a szupranacionalitás jellemez. Az Európai Bíróság Costa-ügyben adott értelmezése szerint az uniós jogrend alapjait képező szerződések a hagyományos nemzetközi szerződésektől eltérően saját jogrendszert hoztak létre, amely a tagállamok jogrendszerébe illeszkedik.[4] Az EU joga ezért "a nemzetközi jog új jogrendjét képezi", melynek javára az államok, bár szűk területeken, de korlátozták szuverén jogaikat, és amelynek alanyai nemcsak a tagállamok, hanem azok állampolgárai is.[5] Az uniós jog autonóm, önálló jellege alapvető sajátosság, e jogrend minőségi jellemzője, amely helyzettől függően tehát belső (EU-n belüli) és külső (nemzetközi) relációban is releváns lehet.[6]
Az Európai Bíróság (EUB) értelmezésében az Unió alapszerződései az EU "alkotmányos", közjogi alapjait jelentik: gyakorlatában rendszeresen hangsúlyozza, hogy az uniós szerződések egy jogközösség alkotmányos alapdokumentumait jelentik, az így létrehozott jogrend alapvető jellemzője pedig különösen az, hogy a tagállamok jogával szemben alkalmazási elsőbbség illeti meg, és hogy az állampolgárokra és magukra az államokra alkalmazandó rendelkezéseinek egy része közvetlen hatállyal
- 149/150 -
bír.[7] A Bíróság vonatkozó gyakorlata kiemelkedő jelentőségű e körben: függetlenül attól, hogy az eredeti írott primer jog is hordozott a hagyományos nemzetközi jog szabályaihoz képest nóvumokat (annak jogfejlesztő munkája nélkül), a Bíróság jogfejlesztő tevékenysége nélkül az Unió nem válhatott volna egy vertikálisan integrált, a magánszemélyek számára jogi úton kikényszeríthető jogokat meghatározó alkotmányos rendszerré.[8] A rule of law és az uniós jog autonómiája szempontjából egyaránt kiemelkedő fontosságú az EUSZ azon rendelkezése, mely szerint az Európai Unió Bírósága biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során,[9] ami egy jogra épülő közösséget eredményez, ahol a jogorvoslati lehetőségek az uniós Szerződések szándéka szerint teljes, hézagmentes rendszert alkotnak. Az uniós tagállamok a Szerződések kötelező hatályának elismerése által vállalták, hogy a Szerződések értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó vitáikat kizárólag a Szerződésekben előírt eljárások útján rendezik - ezt követeli meg az EUMSZ 344. cikke.
Mielőtt rátérnénk az Achmea- és a CETA-ügy vizsgálatára, szükségesnek látszik röviden felvázolni azt, hogy a Bíróság hogyan viszonyul gyakorlatában az Unió által megkötni kívánt megállapodások által felállítani kívánt bírói fórumoknak az uniós jogrend autonómiájával való összeegyeztethetőségéhez. E kérdéssel ugyanis a Bíróság már több alkalommal szembekerült.
A Bíróság az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSZ) 218. cikkének (11) bekezdésébe foglalt előzetes véleményező hatáskörét gyakorolva több sajátos bírói fórum létrehozását előíró, az Unió által megkötni szándékozott nemzetközi megállapodást nyilvánított a primer joggal összeegyeztethetetlennek: az Európai Unió Bírósága ezen véleményeiben egyértelműen az uniós jog autonómiájának, és a Bíróság saját hatásköreinek védelme tükröződik.[10] Így például az 1/76. sz. véleményben, ahol egy, a Bíróság hat bírájából és egy svájci bíróból álló törvényszék felállításáról lett volna szó;[11] az 1/91. sz. véleményben, amelyben a nemzetközi megállapodás egy EGT-bíróságot hozott volna létre,[12] és az 1/09. sz. véleményben is (ahol egy "hibrid" jellegű "európai és közösségi" szabadalmi bíróság létrehozásának szándékát tartalmazta a megállapodástervezet).[13] Utóbbiban ugyanakkor a Bíróság azt is kimondta, hogy egy bírói fórumot létrehozó, az Unió által kötendő nemzetközi megállapodás "főszabály szerint", elvi szinten nem összeegyeztethetetlen az uniós joggal, mivel az Unió nemzetközi megállapodások megkötésére vonatkozó hatásköre szükségszerűen arra is kiterjed, "hogy önmagát olyan bíróság határozatainak vesse alá, amelyet ilyen megállapodás(ok) alapján hoznak létre vagy jelölnek ki, utóbbi(ak) rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása érdekében".[14] A gyakorlatot tekintetbe véve ugyanakkor úgy tűnik, elég nehéz ennek az elvi főszabálynak megfelelő fórumot létrehozni. A Bíróság ugyanis igen szigorúan kontrollálja azt, hogy az Unió által kötendő megállapodás nem érintheti a Bíróság saját hatáskörének érdemét, beleértve az uniós aktusok jogszerűségi felülvizsgálatának monopóliumát - csak így lehet a megállapodás kompatibilis az uniós jogrend autonómiájával.[15]
Különösen igazak a fentiek, ha figyelembe vesszük a 2/13. sz. véleményt is. Egyéb szempontok elemzése mellett e véleményben a Bíróság az uniós jog autonómiája tükrében vizsgálta a kölcsönös bizalom kérdését, az előzetes döntéshozatal kiemelt jelentőségét és az EUMSZ 344. cikkét.
- 150/151 -
2.1. A kölcsönös bizalom tekintetében a Bíróság hangsúlyozta, hogy a kölcsönös bizalom elvének különösen nagy jelentősége van a tagállamok között: ez teszi lehetővé egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozását és működését az Unióban. Ez az elv megköveteli a tagállamoktól azt, hogy úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat - kivéve, ha kivételes körülmények állnak fenn.[16] Az Unió tagállamai ezért az uniós jog végrehajtása során és annak rendelkezései alapján kötelesek lehetnek arra, hogy "feltételezzék, a többi tagállam tiszteletben tartja az alapvető jogokat. Így nemcsak az nem lehetséges, hogy valamely másik tagállamtól az alapvető jogok uniós jog által biztosított védelmi szintjénél magasabb nemzeti védelmi szintet követeljenek meg, hanem - a kivételes esetektől eltekintve - azt sem vizsgálhatják meg, hogy ezen másik tagállam a konkrét esetben ténylegesen tiszteletben tartotta-e az Unió által biztosított alapvető jogokat."[17] És mivel az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) megkövetelné az EU tagállamaitól (is), hogy vizsgálják meg az alapvető jogok más EU-tagállam általi tiszteletben tartását az EJEE alapján, miközben az uniós jog előírja a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat, a csatlakozás alááshatná "az Unió alapjául szolgáló egyensúlyt" és veszélyeztetné az uniós jog autonómiáját, a megállapodás pedig nem rendelkezik e helyzet elkerüléséről.[18]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
