Az ezredforduló óta egyre gyorsuló ütemben halad előre az Európai Unióban a nemzetközi magánjogi jogegységesítés. A rendeletek által egységesített, univerzális hatályú uniós nemzetközi kollíziós szabályozás újabb és újabb "szeleteket" hasít ki a tagállamok autonóm nemzetközi magánjogából. Ez a tendencia lényegét tekintve már 15 évvel ezelőtt, az Amszterdami Szerződés hatálybalépésekor is előre látható volt, csak üteme és tartalma volt kérdéses.[1]
Az Amszterdami Szerződés ugyanis új dimenziót nyitott az EU-tagállamok nemzetközi kollíziós magánjogának jogharmonizációja terén az Európai Unióban. Ennek következtében a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén a jogalkotási hatáskör a tagállamoktól az Unióhoz került át, így az Unió intézményei jogosultak uniós kollíziós jogi szabályok megalkotására is.[2] Az Unió a korábban az EU tagállamaira strukturált, alanyilag zárt multilaterális egyezményekben megtestesült joganyagait megkezdte rendeletekbe átírni és ezáltal azokat kissé keményíteni, szálkásítani - legalábbis ami az alkalmazásukat illető elvárásokat illeti.[3] Ma az EUMSZ 81. cikk (2) bekezdésének c) pontja mondja ki, hogy az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket állapít meg - különösen, ha ez a belső piac megfelelő működéséhez szükséges - a tagállamokban alkalmazandó kollíziós, illetve joghatóságra vonatkozó szabályok összeegyeztethetőségét biztosítandó.
Az Európai Tanács 1999. október 15-én és 16-án Tamperében tartott ülésén jóváhagyta az igazságügyi hatóságok ítéletei és egyéb határozatai kölcsönös elismerésének elvét, mint a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés alapját, és felkérte a Tanácsot és a Bizottságot, hogy fogadjanak el egy programot a kölcsönös elismerés elvének végrehajtására irányuló intézkedésekről. 2000. november 30-án a Tanács elfogadta a Bizottságnak és a Tanácsnak a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének megvalósítására irányuló közös programját. A program a kollíziós szabályok harmonizációjához kapcsolódó olyan intézkedéseket határozott meg, amelyek elősegítik az ítéletek kölcsönös elismerését. Az Európai Tanács által 2004. november 5-én elfogadott hágai program a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra vonatkozó kollíziós szabályokkal kapcsolatos munka tevékeny folytatására szólított fel, melynek eredményeként született meg a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2007. július 11-i 864/2007/EK Rendelete ("Róma II.").
Az uniós jog szupremáciájából adódóan az uniós kollíziós szabályok megelőzik a nemzeti szabályokat. Ennélfogva az Európai Unióhoz való csatlakozásunk markáns befolyást gyakorolt a hazai nemzetközi magánjogi szabályozásra. Ezáltal jelentősen szűkült a nemzeti jogalkotó mozgástere és az autonóm belső kollíziós jogi szabályok hatóköre. Az uniós jogalkotáshoz való alkalmazkodás okán, az uniós joggal való összhang megvalósítása érdekében egyre gyakrabban vált szükségessé a Kódex módosítása. E módosítások a hazai szabályokat az uniós joghoz közelítették, és alapvetően "európaivá" tették. Az eseti módosítások azonban nem mindig nyugodtak egységes elvi alapokon, s így nem vezettek egy következetes és szakmailag maradéktalanul helytálló normaanyag kialakulásához. A helyzetet komplikálta az is, hogy az uniós nemzetközi magánjog nem alkotott és jelenleg sem alkot teljes és koherens rendszert; e szabályrendszer szinte egyik vonatkozó részterületet sem fedi le teljesen. Erre tekintettel is fontos volt, hogy a magyar jogalkotó éljen a még fennmaradt jogalkotási hatáskörével, ugyanis egy, a mai jogi-szociológiai környezethez adaptált, progresszív nemzetközi magánjogi törvény az uniós jog viszonylatában szilárd viszonyítási pontként szolgálhat. A nemzetközi, illetve az uniós jog által átszőtt hazai szabályozás olyan komplex jogi problémákat generált, amelyek gyakran a mindennapi jogalkalmazás számára komoly kihívást jelentettek. Az új magyar szabályozás, a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (Nmjtv.) a jogalkalmazás körüli bizonytalanságok feloldására, valamint az egyes kérdésekben esetlegesen divergáló joggyakorlat korrigálására is hivatott.
Jelen tanulmány tárgya a szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyok kollíziós joga uniós és magyar szabályozásának, azaz a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló Róma II. rendelet és az Nmjtv. vonatkozó rendelkezéseinek egymásra tekintettel történő bemutatása. A tanulmány ismerteti az uniós jogszabály általános jellemzőit, bizonyos részletszabályait, összevetve azt a hazai megoldásokkal.
- 15/16 -
A rendelet az eljáró bíróság jellegére tekintet nélkül alkalmazandó, azonban nem vonja szabályozási körébe valamennyi, az európai magánjogokban nevesített szerződésen kívüli kötelmi viszonyt.
A szerződésen kívüli kötelmi viszonyok fogalma tagállamonként eltérő. Ezért a rendelet alkalmazásában a szerződésen kívüli kötelmet önálló fogalomként kell értelmezni. A rendeletben meghatározott kollíziós szabályok alkalmazandók az objektív felelősségen alapuló szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra is.
A rendelet az általános szabály mellett különös szabályokról is rendelkezik, és egyes rendelkezésekben "menekülési záradékot" tartalmaz, amely eltérést enged e szabályoktól, amikor az eset összes körülménye alapján egyértelmű, hogy a jogellenes károkozás nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy másik országhoz. E szabálycsoport a kollíziós szabályok rugalmas keretét alkotja. Egyben az eljáró bíróság számára lehetővé teszi az egyedi ügyek megfelelő elbírálását.
A rendeletben általános szabályként a 4. cikk (1) bekezdésében foglalt lex loci damni elvét kell alkalmazni. Kivételnek kell tekinteni ezen általános elv alól a 4. cikk (2) bekezdését, amely különös kapcsolatot hoz létre abban az esetben, ha a felek szokásos tartózkodási helye ugyanazon országban található. A 4. cikk (3) bekezdése egy "menekülési záradékként" értelmezendő a 4. cikk (1) és (2) bekezdéséhez képest, amennyiben az eset körülményei alapján egyértelmű, hogy a jogellenes károkozás nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy másik országhoz.
Az Nmjtv.-ben az európai jogfejlődéssel összhangban a deliktuális felelősség helyett már szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyokkal találkozhatunk, ahogy ez a Róma II. rendeletben is megfigyelhető. A törvény alapvetően módosította a korábbi szabályozást, és a jogellenes károkozáson túlmenően a Róma II. rendelet hatálya alá nem tartozó valamennyi szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyra meghatározza az alkalmazandó jogot. A törvény célja, hogy a Róma II. rendelet és a magyar autonóm kollíziós szabályozás a lehető legnagyobb mértékben illeszkedjen egymáshoz.
Ennek megfelelően búcsút mondhattunk a lex loci delicti commissi és lex loci damni kapcsolóelveknek is, hiszen az új kapcsolóelv a kötelem-keletkeztető jogi tény hatásának bekövetkezése szerinti hely lett. Szerkezetileg, ha már az élettársak viszonyai külön fejezetet kaptak, a szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyok csoportja is megérdemelte volna, hogy saját, nagyobb szerkezeti egységben nyerjen szabályozást.[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
