A büntetőeljárás új törvényi szabályozása mind a jogtudomány, mind az igazságszolgáltatási gyakorlat szempontjából kiemelkedő fontosságú esemény, érthető tehát, hogy széles körben éles vitákat vált ki.
Az 1998. évi XIX. tv. a Be. hatálybalépése óta eltelt mintegy féléves időszak kevés az alkalmazási tapasztalatok átfogó értékelésére. Erre most nem is vállalkozhatunk, de nem mulaszthatjuk el egy összefüggő problémakörnek, a nyomozást és bizonyítást érintő törvényi rendelkezések végrehajthatóságának vizsgálatát.
A rendszerváltás megindulása után, több törvényhozási és kormányzati cikluson átívelő kodifikációs munka eredményeként az országgyűlés 1998-ban fogadta el az új Büntetőeljárási Törvénykönyvet (1998. évi XIX. tv.). Ezt követően évekig bizonytalanság uralkodott a hatálybalépés időpontját illetően, amelyre végül 2003. július 1-jével került sor. Ez idő alatt újabb és újabb törvények módosították a hatályba lépésre váró törvény rendelkezéseit,1 anélkül azonban, hogy végrehajtásának részletkérdéseit alacsonyabb szinten, oktatására lehetőséget nyújtó időpontban szabályozták volna.2
A törvény fogadtatása a szakmai közvélemény, illetve a jogalkalmazók részéről kedvezőtlen volt, ami számos körülményre vezethető vissza. Szakmai fórumokon és szakirodalmi folyóiratokban elhangzottak bíráló megjegyzések, amelyek az előkészítés szakaszában az elképzelések és a tervezetek szélesebb körű érdemi megvitatást hiányolták.3
Vizsgálódásunkat a következőkben a büntető eljárásbeli ténymegállapításban fontos szerepet betöltő intézményekre, a nyomozásra és a bizonyításra kívánjuk fordítani. Megkíséreljük annak tisztázását is, hogy a Be. ezekre vonatkozó rendelkezései - szembeállítva a korábbi szabályozással - hatékonyabban mozdíthatják-e elő büntetőeljárás célkitűzéseinek a megvalósítását.
A világszerte végbemenő tudományos technikai fejlődés, amely a korábbi időszakokban is motorja volt a bűnüldözés fejlesztésének, a 20. század második felében egyre gyorsuló ütemet vett fel. E folyamatból különösen fontosnak tartjuk kiemelni
- a számítástechnika,
- az elektronika, majd
- a molekuláris biológia
új eredményeit, amelyeknek következményeként az 1980-as évekre a világ fejlett országaiban új típusú és jellegű nyomozó struktúrák alakultak ki.
Az ezredforduló idejére hazánkban is előrelépés történt a korszerű tudományos, számítástechnikai és információátviteli módszerek (DNA, adatbázis, automatikus ujjnyomat-nyilvántartás) alkalmazásában. A rendkívül magas pénzügyi ráfordítást igénylő technikai fejlődés fedezetét a tartósan rossz helyzetben lévő nemzetgazdaság és állami költségvetés nem volt képes biztosítani.
A világ számos fejlett országában már több évtizede működő új bűnügyi tudományos intézetek, (így pl. a német Bundes Kriminalamt, az angol Forensic Science Service, az USA FBI Laboratory stb.) rendszeres kapcsolatokat tartanak a kutató és fejlesztő intézményekkel, szakszerűen közlik az alapkutatásokkal szemben támasztott sajátos igényeket, elvégzik a különböző természettudományos, műszaki területek új eredményeinek nyomozásbeli felhasználásához szükséges adaptációs kutatásokat, illetve a nyomozó szervek által igényelt szakértői vizsgálatokat.
A világban végbement műszaki, tudományos fejlődés hatására a fejlett országokban a nyomozó szervek olyan bonyolult intézményrendszere alakult ki, amely minden vonatkozásban különbözik a korábbi kezdetleges nyomozó részlegektől.
A nyomozás során rendszeresen igénybevett tudományos módszerek fejlődése szükségszerűen kihat a büntetőeljárás jogi szabályozására is. Ezt figyelembe véve fontos annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy
- a megváltozott követelményeknek a makro- és mikrokörnyezetnek a vonatkozó eljárásjogi szabályozás megfelel-e?
- az új törvényi szabályozás mennyire alkalmas a több mint százéves múltra visszatekintő magyar büntetőeljárási törvények elveinek a jelen feltételei közötti érvényre juttattatására?
A Be. a demokratikus jogállamiság követelményeit messzemenően figyelembe véve törekedett a büntetőeljárás első szakaszának tekintett nyomozás elrendelésének szabályozására.
Nem kívánunk részletesebben foglalkozni a nyomozás elrendelésének törvényi feltételeként meghatározott gyanú fogalmával kapcsolatos kérdésekkel. Ki kell térni azonban arra, hogy a büntetőeljárás új törvényi szabályozása a feljelentés-kiegészítés intézményének megszüntetésével kifogásolható helyzetet hozott létre.
A Be. (174. § 1a, b pontok), amikor a "bűncselekmény", illetve a "bűncselekmény gyanújának" hiánya esetén írja elő a feljelentés elutasítását, tulajdonképpen negatív kritérium alapján, közvetve utal a nyomozás elrendelésére. Ebből következik, hogy abban az esetben is a nyomozás elrendelése szükséges, ha a "bűncselekmény hiánya", vagy a "bűncselekmény gyanúja hiánya" a feljelentésből nem állapítható meg. A korábbi feljelentés-kiegészítés helyett így most a nyomozás indul:
- a bűncselekmény gyanújának, vagy éppen
- a bűncselekményre utaló gyanú hiányának megállapítására.
Ezt az ellentmondást a Nyer. 97. §-a sem oldja fel, amikor megállapítja, hogy "a nyomozás csak bűncselekmény gyanúja, a törvényben meghatározott ténybeli és jogi előfeltételek együttes fennállása esetén rendelhető el".
Nem tartom szükségesnek annak fejtegetését, hogy a "bűncselekmény gyanújának hiánya" (Be.) jogi értelemben nem azonos "a bűncselekmény gyanújával" (Nyer.).
Miután köztudottan a nyomozás a büntetőeljárás része [164. § (1)], így ez a rendelkezés ellentétes azon alkotmányos törvényi alapelvvel, hogy " büntetőeljárás csak bűncselekmény gyanúja alapján és csak az ellen indítható, akit bűncselekmény megalapozott gyanúja terhel" [6. § (2)].
A bűncselekmény alapos gyanújának hiányában megindított nyomozás egyrészt személyiségi jogok törvényellenes megsértését jelenti, másrészt az érintettekre nézve súlyos anyagi érdeksérelem, vagyoni kár bekövetkezéséhez is vezethet. Ez a helyzet - gyakorlati tapasztalatok szerint - olyan vagyon elleni, vagy gazdasági bűncselekmények esetében következhet be, amikor a büntetőeljárás megindítása közvetlenül, vagy közvetve valamilyen gazdálkodó szervezet tevékenységét, üzleti hírnevét érinti és felvetheti az indokolatlan nyomozást elrendelő szerv, vagy hatóság felelősségének kérdését is.
A feljelentés-kiegészítés intézményének a megszüntetése további problémákat vet fel.
Évszázadok óta ismert, hogy az emberi élet védelméhez fűződő alapvető érdekek megkövetelik, hogy a hatóságok képesek legyenek a természetes (biológiai) okokra visszavezethető halálesetek és emberi tevékenység által előidézett halálesetek megkülönböztetésére és ez utóbbira utaló gyanú esetén a büntető igazságszolgáltatás szerveinek bekapcsolására. Hirtelen halál, öngyilkosság, orvosi előzmények nélkül bekövetkezett halálesetekben az első hatósági intézkedések időszakában rendszerint nem zárható ki az élet elleni bűncselekmény gyanúja, de már a modern polgári jogrendszer XIX. századbeli kodifikációja óta ezt nem a büntetőeljárás eszközeivel, hanem államigazgatási úton igyekeznek tisztázni. Már a Bp. (88. §) indokolása említi ezzel kapcsolatban a "büntető" (később általánosan elterjedt "bűnügyi") rendészetet, amely büntetőeljáráson kívüli szűrőként szolgál ma is, a bűncselekmény gyanújának megállapításában.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
