Az egyenlő bánásmód előképei többféleképpen értelmezhetőek, attól függően, hogy annak milyen területéről beszélünk.[1] Az előképek által megtanulhatunk felismerni és osztályozni különböző mintákat vagy adathalmazokat, melyek az egyenlő bánásmód alapelemei. Az előképek szimbolikus vagy koncepcionális struktúrák, melyek egyfajta sablonként szolgálnak, melyekhez információkat és megfigyeléseket rendelhetünk. Az előképek által megtanulhatjuk feldolgozni az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos adatokat, ezáltal is elősegítve az egyenlő bánásmód elveinek megismerését. Az előképek használata strukturálttá, adaptívvá, hatékonyabbá teszi a tanulás folyamatát. Képek által például megtanulhatjuk felidézni az egyenlő bánásmód joganyagát, mely segít majd a döntéshozatalban.
Az egyenlő bánásmód előképeitől megkülönböztetjük az egyenlő bánásmód előzményeit, melyek bonyolult és többszörös jelentéssel bírnak, s melyek gyakran kontextustól függően változnak, azonban azokból levezethető az egyenlő bánásmód gyakorlata, annál is inkább, mert az egyenlő bánásmód törvényszöveg általi előzményeinek indokolása ismert.
Általánosságban az előzmények olyan korábbi eseményeket, intézményeket, döntéseket, társadalmi normákat vagy körülményeket jelölnek, amelyek befolyásolták vagy meghatározták az egyenlő bánásmód jelenlegi állapotát, politikákat, társadalmi dinamikákat, emberi viselkedéseket. Az egyenlő bánásmód előzményei fontos elemek az egyenlő bánásmód területén, mert segítenek megérteni, hogy az egyes társadalmi jelenségek, viselkedések vagy intézmények miért alakultak ki a jelenlegi formájukban, és milyen tényezők befolyásolták és alakítják annak jelenlegi és jövőbeli változásait.
Összefoglalva, az egyenlő bánásmód előzményeinek tanulmányozása segíthet:
1. Megértenünk, hogy bizonyos társadalmi, gazdasági vagy politikai struktúrák, intézmények és gyakorlatok hogyan fejlődtek ki történelmi folyamatok által.
2. Segíthet feltárni az ok-okozati kapcsolatokat a társadalmi jelenségek között, lehetővé téve a tudósok számára, hogy megértsék, miként hatnak bizonyos események, uralkodói döntések vagy politikák a társadalom különböző aspektusaira.
3. Ismerve az előzményeket, képesek lehetünk előre látni vagy modellezni a jövőbeli társadalmi változásokat, politikai tendenciákat vagy gazdasági fejleményeket.
4. Levont tanulságok alkalmazásával a döntéshozók és politikakészítők hatékonyabb stratégiákat és politikákat dolgozhatnak ki a társadalmi problémák kezelésére.
5. Szembesülhetünk kihívásokkal, mint például adatok hozzáférhetősége, a kontextus megértése és az ok-okozati kapcsolatok bonyolultsága.
Ezen kihívások ellenére az egyenlő bánásmód előzményeinek tanulmányozása alapvető fontosságú a társadalom és a benne zajló folyamatok mélyebb megértéséhez. Történelmi folyamatokban az egyenlő bánásmód alakítása összefonódott a munkajog alakításával, mely arra ma is nagy hatást gyakorol. Az egyenlő bánásmód sajátos jelleget ölt az állami működésben, mert a közjog a gyengék akarata, mely politikaalakító tényező. A közjog beavatkozott és ma is beavatkozik a gazdaságba, ahhoz - bizonyos korlátokkal[2] - joga van.[3] Figyelmet kell szentelnünk azonban annak a ténynek is, hogy az állam munkásvédelmi és szociálpolitikai intézkedései beavatkozások lehetnek a magánjogba, melyek egyúttal lehetnek az egyenlő bánásmód bennfoglalt elemei és melyek legfőbb funkciója, hogy a társadalmat az állampolgárok számára elviselhetővé tegyék. Azt is meg kell jegyeznem, hogy bár az állam és a vallás intézménye társadalmi szinten elválasztott, az az egyes állampolgárok személyében nincs elválasztva. S mivel az egyenlő bánásmód alakításának aktorai természetes személyek, azt nem is lehet attól elválasztani. Humanista és vallási parancsok együttesen jelentkeznek az ember mindennapi életében, és eredményezhetnek józan elvű és melegszívű állami szociálpolitikai intézkedéseket. A szociálpolitika célcsoportjai és az egyenlő bánásmód védett tulajdonságokkal rendelkező csoportjai nagy átfedést mutatnak, bár a védelem elemei különbözőek lehetnek. Egyetértek tehát Concha-val, miszerint "az állam cselekvése által meg nem valósított államcélok csak »ábrándok« maradnak".[4]
Az 1849. évi VIII. törvénycikk kimondja a nemzetiségekről, hogy "a községi tanácskozásokban törvényhatósági mindenféle ülésekben, tanácskozásokban minden-
- 31/32 -
ki anyanyelvén szólhat, a jegyzőkönyv pedig a községben divatozó nyelvek közül azon nyelven fog vezettetni, mely szabad választás szerint megállapíttatik, de a levelezések a nemzetgyűléssel, kormánnyal és minden más törvényhatóságokkal mindig magyarul vezetendők. E tc. hivatallal való visszaélést, erőszakot, zsarolást, és hamisítást is büntetni rendel." Cáfolható a trianoni békediktátum azon kijelentése, mely szerint "hosszú éveken keresztül a magyar politika minden erejével azon volt, hogy a nemzeti kisebbségek hangját elfojtsa".[5] Amint már említettem,[6] I. Ferenc József 1849. évi VIII. törvénycikke a nemzetiségekről ugyanis kinyilvánítja a Magyarországon élők jogait számos területen, és nyelvük használatát is hivatali ügyekben. Az 1868. évi XLIV. törvénycikk kimondja a nemzet egységét, a nemzetiségek egyenjogúságát, annak 27. §-a szerint: "A hivatalok betöltésénél jövőre is egyedül a személyes képesség szolgálván irányadóul; valakinek nemzetisége ezután sem tekinthető az országban létező bármely hivatalra vagy méltóságra való emelkedés akadályául". Az egyenlő bánásmód terén a kiegyezés utáni egyik legjelentősebb törvény Magyarországon kétség kívül az Eötvös-féle nemzetiségi törvény, mely I. Ferenc József szentesítésével lehetővé tette a kisebbségi nyelvhasználatot a közjog számos területén.[7] Deák a többféle kisebbségi nyelv hivatalos használatát a relatív igazságossággal kötötte össze,[8] hiszen az "csak annyiban eshetik külön szabályok alá, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetősége, s az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszik".[9] Deák - a "politikai nemzet" képviselője - "fenntartotta annak a lehetőségét, hogy a nemzetiségek külön kulturális identitással rendelkezzenek".[10] Az 1881. évi V. törvénycikk kölcsönösen biztosítja a bírói jogsegély-szolgáltatást - a Bécsi Egyezmény alapján - Belgium és az Osztrák Magyar Monarchia szegényigazolvánnyal rendelkező állampolgárai számára. Az 1868. évi XLIV. tc. alapján "az államkormány biztosítja, hogy az országos bírói és közigazgatási hivatalokra a lehetőség szerint a szükséges nemzetiségi nyelvekben jártas egyének alkalmaztassanak, továbbá a 4044/1919. M. E. számú rendelet is, amely, ezen felül a köztisztviselőknek kötelességükké tette, hogy a hatóságok területén élő kisebbségek nyelvét két éven belül sajátítsák el."[11] Az egyenlő bánásmód megjelenik a nemzetiségek nyelvhasználatának lehetőségében is, hiszen a magyar államnak sohasem volt célja, hogy a nemzetiségeket megfossza saját nyelvük használatától, ezért igyekezett "a méltányosság és a lehetőségek figyelembevételével más nemzetiségek érzelmeinek megfelelően cselekedni".[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
