Szeibert Orsolya európai jogharmonizációval foglalkozó műve 2014-ben jelent meg a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. gondozásában. A mű célja, hogy a családi jog egyes részterületeinek összehasonlító jogi vizsgálatával választ adjon arra a kérdésre, hogy mennyiben képzelhető el a jogharmonizáció az eltérő társadalmi, kulturális, jogi berendezkedésű európai államok közt. A határokon átnyúló jogviták gyorsabb és egyszerűbb lezárását segítheti elő ugyanis az egységesedő jogrend, amennyiben a jogharmonizáció a családi jog területén megvalósítható. A szerző a családi jog olyan részterületeit vonja be kutatásába, melyek az emberek mindennapjait érintő kérdéseket szabályoznak; így a partnerkapcsolatokra, szülői felelősségre vonatkozó joganyagra fókuszál. Mielőtt azonban a családi jog egyes részterületeit venné górcső alá, megismerteti az olvasót azokkal a nemzetközi egyezményekkel és szervezetekkel, melyek a családjogi harmonizáció során kiemelkedő szerephez jutnak.
Ezek közül én elsőként az Emberi Jogok Európai Egyezményét és az Emberi Jogok Európai Bírósága által az elmúlt évtizedek során kimunkált gyakorlatot emelném ki, hiszen ezek jelentős hatással voltak (és vannak jelenleg is) az egyes tagállamok jogszabályalkotására. Az Egyezmény 8. cikkében megjelenő magán- és családi élet fogalmának értelmezése körében nem csak a Bíróság gyakorolt hatást a tagállamok jogalkotására (pl. Marckx v. Belgium ügy), hanem maga a Bíróság is figyelemmel volt az évtizedek alatt bekövetkezett, bár tagállamonként eltérően végbemenő társadalmi változásokra (pl. Schalk and Kopf v. Austria ügyben).
Az Európai Unió jogalkotása a családi jog szempontjából két területen jelentős: egyrészt eljárásjogi kérdéseket szabályoz, így a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról születtek különböző rendeletek[1], melyeket a szerző részletesen ismertet, másrészt az Unió területén való szabad mozgás és tartózkodás jogához kapcsolódóan foglalkoznak irányelvek a "családtag" fogalmával. A joghatósággal rendelkező bíróságok (hatóságok) által alkalmazandó anyagi jog tekintetében a rendeletek nem fogalmaznak meg egységes szabályokat, a tagállamok közötti sokszínűség megmarad, hiszen az eljárásjogi rendelkezések csak azt határozzák meg, hogy az adott ügyben mely tagállam belső jogi normáit kell alkalmazni.
Az anyagi jogi jogegységesítés szempontjából az Európai Családjogi Bizottságnak[2], mint tudományos testületnek van kiemelkedő szerepe, melynek Dr. Szeibert Orsolya maga is tagja. A különböző európai országokból származó egyetemi professzorokból álló bizottság Családjogi Elvek kidolgozásával kívánja segíteni a nemzeti jogalkotó szervek munkáját. A Bizottság által vizsgált kérdésekre (pl. házasság felbontása, szülői felelősség) vonatkozó nemzeti jelentések összehasonlító elemzését követően kerül sor az adott témára vonatkozó Családjogi Elvek kimunkálására. A szerző részletesen bemutatja az Európai Családjogi Bizottság munkáját, de egyben fel is hívja a figyelmet arra, hogy a Családjogi Elvek kizárólag ajánlások, kötelező erővel nem rendelkeznek.[3]
A házasság intézményét elemző fejezet elsőként a házasság fogalmának meghatározása körüli nehézségekkel foglalkozik, s rövid áttekintést ad a házasság intézményének történeti változásairól (szekularizáció, házastársak egyenjogúságának kialakulása). A házasság fogalmára napjainkban a legnagyobb kihívást az azonos nemű személyek házassága jelenti, hiszen az elmúlt néhány évtizedben Európa számos állama lehetővé tette az azonos nemű személyek házasságkötését, míg más országok mereven elzárkóznak ennek lehetőségétől. Így amikor a szerző a házasság intézményét vizsgálja, akkor figyelemmel kell lennie arra is, hogy a házasság nem feltétlenül jelenti minden európai országban ugyanazt. A kérdést a mű két irányból közelíti meg: egyrészt van-
- 55/56 -
nak-e a házasság intézményének olyan elemei, melyek minden európai országban azonosak, másrészt mennyiben meghatározó eleme a házasságnak a házastársak különneműsége?
Az első kérdés kapcsán arra a megállapításra jut, hogy a házasságkötés szabadsága és önkéntessége, valamint a házastársak egyenjogúsága nemzetközi emberi jogi egyezmények által deklarált - egységesen követett - alapelveknek tekinthetőek. Az azonos nemű személyek házasságkötésével kapcsolatban viszont - figyelembe véve az európai országok közti eltérő társadalmi, kulturális hagyományokat - mind az Európai Unió jogalkotása, mind az Emberi Jogok Európai Bírósága a nemzeti jogalkotóra bízza annak a kérdésnek az eldöntését, hogy a házasság intézményét elérhetővé teszi-e az azonos nemű partnerek számára. E körben a jogegységesítés tehát kevésbé látszik megvalósíthatónak, bár - ahogy az a könyvből is kitűnik - 2001 és 2013 között tíz európai ország is lehetővé tette az azonos nemű partnerek házasságkötését.
A házasság intézményét követően a szerző a regisztrációhoz kapcsolódó partnerkapcsolatokkal foglalkozik, mint "meglehetősen új" családjogi intézménnyel. Az első jellemző, amivel e témában szembesülhet az olvasó, az a fogalmi sokszínűség és a gyors változások. Az is látható azonban, hogy mára jóval elterjedtebb jogintézményről van szó, mint az azonos neműek házasságkötése esetében, hiszen az elmúlt húsz évben 17 európai országban nyert szabályozást valamiféle módon a regisztrált partnerkapcsolat lehetősége. E partnerkapcsolatok közt különbség tehető egyrészt aszerint, hogy csak azonos nemű partnerek számára nyitva álló jogintézményről van-e szó, vagy különnemű személyek is élhetnek a regisztráció lehetőségével, másrészt joghatásaikat tekintve is államonként eltérő szabályozás érvényesül. A mű számos európai ország szabályozását mutatja be és hasonlítja össze e körben, s kitér az Emberi Jogok Európai Bíróságának és az Európai Unió Bíróságának gyakorlatára is. Megállapítható, hogy jelenleg - viszonylagos elterjedtsége ellenére - kevés európai uniós jogforrás számol a regisztrált partnerkapcsolatokkal, ami talán a fentebb említett fogalmi sokszínűségre, a jogintézmény mögött megjelenő tartalmi különbségekre vezethető vissza.
Az ún. de facto - azaz regisztráció nélküli - élettársi kapcsolatok történeti fejlődését bemutató részből kitűnik, hogy a házasság mellett évszázadok óta létező együttélési formára a XX. század közepéig a jogi szabályozatlanság volt a legfőbb jellemző. Ennek ellenére fogalma mégis egységesebb, mint a mű korábbi fejezetében részletezett bejegyzett partnerkapcsolatok esetében. Az élettársi kapcsolatok körében nem csak aszerint tehető különbség a nemzeti szabályozások között, hogy elismerik-e az azonos nemű személyek együttélését élettársi kapcsolatnak, hanem jelentős eltérés tapasztalható az élettársi kapcsolatokhoz fűződő joghatások tekintetében is. A képzeletbeli egyenes egyik "végén" találhatóak azon államok, melyek alig fűznek "értékelhető jogkövetkezményeket" az élettársi kapcsolathoz, míg a másik "végén" azok az országok helyezkednek el, melyek a házassággal szinte azonos joghatásokkal ruházzák fel e partnerkapcsolatot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
