Kevés csődjoggal foglalkozó szakember gondolta, hogy az 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 2006. évi radikális módosítását követően [2006. évi VI. tv. (IV. Cstv. Novella)] hamarosan újabb törvényi változtatások teszik a jogalkalmazók életét nehezebbé. Úgy látszik hozzá kell szoknunk ahhoz a jelenséghez, hogy a "jogalkotó" kénye-kedve szerint nyúl az egyes törvényekhez, sem azt nem várja el senki tőle, hogy a módosításokat lehetőleg egy törvénybe foglalva tegye meg, sem azt, hogy a változtatások átgondoltak legyenek. A jogbiztonság alkotmányos követelménye és a következetesség már régóta kikerült a jogalkotó szótárából. Ezt az állításomat nagyon jól példázza a Cstv. számtalan, utóbbi időben bekövetkezett módosítása. A vitatható módon végzett módosítások sorába nem sorolom be azokat a jogszabályokat, amelyek kényszerűen érintik a Cstv. előírásait. Az európai szövetkezet (2006. évi LXIX. tv.), az európai területi együttműködési csoportosulás (2007. évi XCIX. tv.) kodifikálása például azzal járt, hogy a csődtörvény gazdálkodó szerv fogalmát megadó 3. § (1) bekezdés a) pontját módosítani kellett, ez teljesen természetes. Azt sem kifogásolhatja senki, hogy a kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról szóló 2006. évi CIX. tv. által érintett közigazgatási szervezetek elnevezésének változását a csődtörvényen is át kellett vezetni, az azonban egy meghatározott koncepcióval rendelkező jogalkotó szervezettől elvárható, hogy a törvény egyéb okból történő módosítását összefogja. Gondolok itt a 2007. évi LXI. tv. és a 2007. évi LXXVIII. tv. által megvalósított változtatásokra, amelyekről a későbbiekben még szó lesz.
Ha végigolvassuk a IV. Cstv. Novella indokolását, látható, hogy egy következetes koncepció kialakítását tűzte ki célul (függetlenül attól, hogy egyetértünk a módosítás irányával vagy sem, s hogy mennyire sikerült ezt a koncepciót végigvinni), a hatályos szabályokat a 2006. évi IV. tv. (a Gt.) és a 2006. évi V. tv. (a Ctv.) előírásaival összhangba kellett hozni. A zálogjogot érintő változások a jogszabálymódosítás "állatorvosi lovának" is tekinthetők, mert a jogalkotó technikai és érdemi hibát is vétett, a kettő azonban nagyon is összefügg és jelzi a jogalkotási átgondolatlanságot.
Inkább tipikus újkori jogalkotási technikai hibának tekinthető, hogy a jogalkotó a maga által bonyolított hatálybaléptetési rendelkezéseket a zálogjogi szabályozást illetően elrontotta. 2006. július 1-jén lépett hatályba az a rendelkezés, mely szerint csak a felszámolás kezdő időpontja előtt vagyont terhelő zálogjoggal biztosított követelések sorolhatók a Cstv. 57. § (1) bek. b) pontjába, és 2007. január 1-jén lépett hatályba az az előírás, amely az egyéb zálogjoggal biztosított követelés esetén külön kedvező kielégítést írt elő. (IV. Cstv. Novella 15. és 16. §) Ennek az lett a következménye, hogy az egyéb zálogjogos követelések besorolására csak részben volt rendelkezés. A Cstv. 49/D. § (1) bekezdése ugyanis 2007. január 1-jéig csak a felszámolási eljárás megindításának időpontja előtt legalább egy évvel keletkezett követelések besorolásáról rendelkezett, az egy éven belül keletkezett zálogjoggal biztosított követeléseket ezért elvileg csak nem biztosított követelésként lehetett besorolni. A nyilvánvaló hibát a 2006. évi LXIX. tv. megalkotásakor korrigálták, s a törvény 58. § (2) bekezdése 2007. január 1-jéig visszaállította a 2006. július 1-je előtti rendelkezéseket a Cstv. 57. § (1) bek. b) pontjába. Ez a rendelkezés 2006. augusztus 1-jén lépett hatályba [53. § (2) bek.], így egy hónapra szűkült azon időszak, amikor a besorolás elvileg problémát okozott. Ez a hiba azonban nem véletlenül következett be, melyet röviden bemutatok.
Már sokan elmondták, hogy a sokszor módosított Cstv. elvesztette belső koherenciáját. A törvényalkotó a 49/D. § beiktatásakor azért helyezte el az értékesítéssel kapcsolatos rendelkezések közé a zálogjoggal rendelkező hitelezők bizonyos körének a kielégítési kedvezményére vonatkozó szabályokat, mert a követelések besorolása nem változott, minden zálogjogos követelés a b) pontba került besorolásra. Amikor a IV. Cstv. Novella kettéválasztotta a zálogjogos követeléseket vagyont terhelő és egyéb zálogjogos követelésre, nem gondolta végig, hogy ennek mi lesz a következménye. A IV. Cstv. Novella indokolása kifejti, hogy a módosítás megteremti a zálogjogosultak külön kielégítési jogát, másfelől megszünteti a felszámolási eljárás megindítása előtti egy évben keletkezett zálogjoggal biztosított követelések hátrányos megkülönböztetését, továbbá olcsóbbá teszi a hitelezést, mivel a zálogjogosult könnyebben jut a követeléséhez. Én ugyan személy szerint az utóbbi megállapítással nem értek egyet, (semmi jele nincs a változásnak a hitelezési gyakorlatban) de a megvalósítás technikája mindenképpen problémás. Közismert, hogy a biztosított követeléssel rendelkező jogosultak kielégítésére a fizetésképtelenségi jogok két rendszert alakítottak ki. Az egyik rendszer szerint a lekötött vagyontárgy nem került be a csődtömegbe, csak a jogosult kielégítése után fennmaradt hányad. A másik módszer szerint ugyan a csődtömeg része lesz a lekötött vagyontárgy, de a zálog- és egyéb jogosult bizonyos előnyökkel rendelkezik a vagyontárgy bevételének a felosztásánál.
A római jogi végrehajtási (csőd) eljárásban - a Jusztinianuszi szabályozás után - a kézi- és jelzálogjoggal rendelkező hitelezőknek nem kellett követelésüket bejelenteni, csak a jogosult kielégítése után megmaradó vagyonhányad állt a hitelezők rendelkezésére.
Az első klasszikus csődtörvényünk, az 1881. évi XVII. tc. szabályozása szerint a zálogjogosultak elkülönített kielégítést követelhettek a zálogjoggal terhelt vagyontárgyakból. Az ilyen jogosultakat nem terhelte bejelentési kötelezettség, s még a tömeghitelezőket (mai felszámolási költség) is megelőzte a kielégítési joguk. Az értékesítésnél a tömeggondnok kötelessége volt annak biztosítása, hogy a zálogjoggal biztosított követelés kiegyenlítése után fennmaradó pénzösszeg a csődtömegbe kerüljön.
Az újkori magyar csődjogi szabályozásban a zálogjoggal terhelt vagyontárgy bekerült a csődtömegbe, a biztosítékkal rendelkező hitelező azonban kedvezőbb besorolást kapott. A gyakorlatban azonban kiderült, hogy ez nem minden esetben elégséges, ezért megfigyelhető, hogy a törvényalkotás egyre kedvezőbb helyzetbe hozta a biztosítékkal rendelkező hitelezőt, s 2007. január 1-jétől tovább javult a zálogjogos hitelező pozíciója. A Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pont szövegének változása ezt jól mutatja.
A 2006. évi módosítás során a jogalkotó láthatóan nem tudta eldönteni mit tegyen. A törvény indokolása szerint külön kielégítési jogot akart a zálogjogos hitelezőnek adni, de arra már nem tellett, hogy eldöntse ennek a nyilvántartási részét. Amennyiben ugyanis a törvényalkotó külön kielégítési jogot kíván biztosítani a zálogjogos hitelezőnek, azt is meg kell mondania, ha erre a felszámolási eljáráson belül kerül sor, milyen módon kell az ilyen hitelezőknek regisztráltatniuk magukat. Elegendő, ha a felszámoló külön kis füzetbe írja a zálogjogos hitelezők névsorát vagy az általános szabályok szerint kell bejelentkezni, nyilvántartásba vételi díjat fizetni és ennek során a bejelentkezési határidőre vonatkozó rendelkezéseket is számításba kell venni. Ebből az elvi következetlenségből nagyon komoly vita támadt a gyakorlatban. Nem célja ennek a cikknek a téma részletes kifejtése, de utalnom kell a Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák polgári kollégiumvezetőinek Győrben 2007. július 6-án tartott kollégiumvezetői értekezletére, amely dr. Zámbó Tamás előterjesztését elfogadó álláspontra helyezkedett, s mely szerint a Cstv. 49/D. § alá sorolandó záloghitelezővel szemben is feltétel a határidőn belüli igénybejelentés, továbbá az ide elkésettség miatt be nem sorolható, de egy éven belül bejelentkező hitelező a Cstv. 57. § (1) bek. b) pontja szerinti rangsorban kaphat kielégítést. [A Győri Ítélőtábla Fpkf.II. 25.504/2006/2. sz. határozatában kimondta, hogy a zálogjogos hitelező a Cstv. 49/D. § előírásaira figyelemmel sem mentesül a bejelentkezési kötelezettség alól, nyilvántartásba vételi díjat kell fizetnie, követelését a felszámolónak felül kell vizsgálnia, s ha vitatható, a bírósághoz be kell terjeszteni elbírálás végett. A határozat szerint a Cstv. 37. § (1) bekezdésében foglalt előírás olyan általános szabály, amely alól a zálogjogos hitelező sem kivétel. A határozatot a Legfelsőbb Bíróság Gfv. XI. 30.079/2007/3. sz. határozatával hatályában fenntartotta.]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
