Az uniós jog tagállami érvényesíthetőségének kereteit az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) által kialakított elv-pár, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének segítségével lehet vizsgálni. Ezek az elvek az eljárási szabályokkal szembeni követelmények minimumát és egyben zsinórmértékét jelenítik meg, az általuk behatárolt nemzeti jogalkotási hatáskört pedig gyakran a tagállamok eljárási autonómiájának nevezik.[1] Ugyanakkor a külföldi[2] és a hazai[3] jogirodalomban is sokan kétkedően viszonyulnak ehhez a fogalomhoz, megkérdőjelezve annak létét és dogmatikai alapját. Az EUB hosszú évtizedekig nem is használta ezt a fogalmat, csak a felek hivatkozásaiban, a tagállami, bizottsági észrevételekben, illetve a főtanácsnoki indítványokban jelent meg ez a kifejezés. Később ez a szóhasználat megjelent az ítéletek indokolásában, emellett a magyar bírósági határozatokban és a jogirodalomban is gyakran előfordul, azonban annak tartalma és jelentése álláspontom szerint nem tisztázott. Ebből kifolyólag indokoltnak tartom röviden áttekinteni, miként vált az eljárási autonómia az EUB által bevett fogalommá, továbbá, hogy milyen kritikai álláspontok fogalmazódtak meg vele szemben. A tanulmány első részében az eljárási autonómia dogmatikai hátterét fogom megvizsgálni: milyen keretei vannak az elsődleges uniós jogforrások szintjén, továbbá milyen eljárásjogi rendelkezések találhatóak a rendeleti és az irányelvi szinten. A tanulmány második felében az EUB joggyakorlatát elemzem az eljárási autonómia megítélése kapcsán, külön fejezetben bemutatom mennyire szerteágazó a jogirodalmi megítélése ennek a fogalomnak, végül kritikai megközelítésben rámutatok a szóhasználat következetlenségére és félreértelmezésére.
Az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban EUSz.) 5. cikk (1) bekezdésének első mondata értelmében "[a]z Unió hatásköreinek elhatárolására a hatáskörátruházás elve az irányadó". Az 5. cikk (2) bekezdése kimondja egyrészt, hogy "[az említett elvnek] megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében", másrészt, hogy "minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad".
Az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz.) 81. cikk (2) bekezdés f) pontja jogalkotási hatáskört állapít meg az Európai Parlament és a Tanács részére - különösen, ha ez a belső piac megfelelő működéséhez szükséges - a polgári eljárások zökkenőmentes lefolytatását gátló akadályok megszüntetése céljából, szükség esetén a tagállamokban alkalmazandó polgári eljárásjogi szabályok összeegyeztethetőségének előmozdításával. A 81. cikk (2) bekezdés ugyanakkor csak az (1) bekezdésben meghatározott célból teszi lehetővé a jogalkotást, mégpedig a határon átnyúló vonatkozású polgári ügyek tekintetében kialakítandó igazságügyi együttműködés körében. Ennek az együttműködésnek a keretében olyan intézkedések is elfogadhatók, amelyek célja a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítése.
Az általános jogharmonizációs alapot biztosító EUMSz. 114. és 115. cikkei a tagállamok olyan törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére adnak felhatalmazást az uniós jogalkotónak, amelyek tárgya a belső piac megteremtése vagy működése, illetve amelyek azokat közvetlenül érintik.[4]
A fentiek értelmében tehát az Európai Uniónak nincs jogalkotási hatásköre a nemzeti eljárásjog területén. Ezzel a megállapítással a jogirodalmi álláspontok többsége is
- 714/715 -
egyetért,[5] abban van nagyobb vita, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy a tagállamoknak "eljárási autonómiájuk" van. Osztovits szerint az, hogy az Európai Uniónak jelenleg csak a tagállami határokon átnyúló tényállású ügyek tekintetében van jogalkotási hatásköre, amely "(...) annyit jelent, hogy az EK még sokáig nem lesz abban a helyzetben, hogy a nemzeti eljárásjogi törvények egészét érintő szabályozást dolgozzon ki, azaz a tagállamok nagyfokú autonómiával rendelkeznek saját jogérvényesítési modelljeik kialakításában" (kiemelés a szerzőtől). A Szerződések elemzése folytán Galetta is arra a megállapításra jut, hogy sem az általános, sem a különleges jogharmonizációra alapot biztosító rendelkezések nem adnak lehetőséget a tagállami eljárási jogszabályok közelítéséhez. E szerződéses rendelkezések alapján kezdtek el a jogirodalomban úgy vélekedni, hogy mivel nincs jogalkotási hatásköre az EU-nak, ezért a tagállamoknak eljárási autonómiájuk van az eljárási szabályok kialakítása körében. Álláspontom szerint ez a fogalom nem túl szerencsés, ugyanis félreértésekre ad lehetőséget. Az EUB joggyakorlatának korai szakaszában valamennyi esetben, amikor az EU-jog tagállami érvényesíthetősége merült fel, akkor érvelésének kiinduló pontja mindig a lojális együttműködés elve volt. Ez az EUSz 4. cikk (3) bekezdésében meghatározott alapelv értelmében a tagállamoknak segítési, intézkedési és tűrési kötelezettségük áll fenn. A lojális együttműködés elvéből eredő kötelezettségek teljesítése kiterjed a tagállam minden szervére, így a bíróságokra is ítélkezési tevékenységük ellátása során.
Az EUB ismert formulája szerint: "Vonatkozó uniós szabályozás hiányában a hatáskörrel rendelkező bíróságok meghatározása, az uniós jogból származó jogok védelmét a jogalanyok számára biztosító bírósági jogorvoslatokra vonatkozó eljárási szabályok kialakítása az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata."[6] Azzal, hogy az EUB rendszerint a "vonatkozó uniós szabályozás hiányában" utalással kezdi az indokolását rámutat arra is, hogy lehetnek a másodlagos uniós jogforrások szintjén eljárásjogi rendelkezések és a tagállami szabályokat kifejezetten ennek hiányában kell alkalmazni.[7] Az eljárási autonómia kereteit tehát a fenti hatásköri szabályok mellett érdemes megvizsgálni abból a szempontból is, hogy a rendeleti vagy az irányelvi szinten milyen terjedelmű eljárásjogi rendelkezéseket találhatunk az uniós jogban.
A szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség által lefedett szakpolitikai területek például rendeleti szinten jelentős mértékben tartalmaznak eljárásjogi rendelkezéseket. Ezeken belül a polgári eljárásokat érintően a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés elősegítése érdekében megalkotott rendeletek számottevőek. Az uniós jogalkotás ebben a körben a szerződéses célt[8] tekintve kifejezetten arra irányul, hogy az Európai Unió polgárai a határon átnyúló vitáik esetén egyszerűbben férjenek hozzá az igazságszolgáltatáshoz más tagállamokban.[9]
Általánosságban e rendeletekről elmondható, hogy a legtöbb esetben csak a hatékony bírói jogorvoslathoz való jogot írják elő, vagy csak alapelvi szinten fogalmaznak követelményeket a rendeletben foglalt jog érvényesítése kapcsán, így annak részletszabályait a tagállamok határozzák meg. Példaként említhető az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete,[10] amely általánosságban előírja a hatékony bírói jogorvoslathoz való jogot [(141) preambulumbekezdés, 78-79. cikk], ami Magyarországon jelentheti közigazgatási per lefolytatását (NAIH határozatának bírósági megtámadását) vagy önálló, a panaszos kereseti kérelmére induló személyiségi jogi pert.[11] Érdekességként említhető, hogy külön jogorvoslati lehetőség-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
