A Kúria minapi döntésével lezárult az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb hazai bűnügye. A végkifejlettel akár elégedettek is lehetnénk: a tetteseket a bíróság szigorúan megbüntette. Persze, sokan kifogásolják a feltételezett további bűnrészesek esetleges szerepének "tisztázatlanságát", vannak, akik nem tartják elég súlyosnak a kiszabott büntetéseket, aki pedig szakmai nézőpontból tanulmányozza az ügyet, inkább az anyagi büntetőjog szabályainak alig érthető alkalmazásán álmélkodik, meg némi aggodalommal vegyesen csodálkozik, hogy az eljáró hatóságok miként akadályozzák az igazság kiderítését - növelve egyúttal saját munkaterhüket és rontva önnön hitelüket - a büntetőeljárási jog nagy múltú előírásainak elképesztő kezelésével.
A következőkben a bírósági döntés talányos anyagi büntetőjogi aspektusaival foglalkozom.
A bűncselekmény-sorozat ugyan közismert, mégis helyénvalónak tartom, hogy a történet általános vázát röviden összefoglaljam.
2007-ben a tömeghírközlésben és a napi közbeszédben egyaránt szüntelenül napirenden volt az ún. "cigánybűnözés", amelynek segítségével sokakat állandó lázban lehetett tartani. Hangot kapott - nem egyszer alpári megfogalmazásban is - az a radikális vélemény, hogy a hatóságok "csak tehetetlenkednek", az igazságszolgáltatás pedig "túlságosan kesztyűs kézzel bánik a romákkal". A Magyar Gárda ennek a felfogásnak gyakorlati nyomatékot adott, a szervezet körüli jogi huzavona pedig - és paradox módon az is, hogy a bírósági feloszlatás utáni akciói érzékelhető jogi következmény nélkül maradtak - szemléltette, hogy a pártok kereszttüzében működő hatóságok hogyan intézik a politikailag érzékeny ügyeket. Ebben a légkörben jutott 2006-2007-ben a Kiss-testvérpár és Pető Zsolt arra a megállapodásra, hogy "kezükbe veszik" a romák "megrendszabályozását", lőfegyvereket szereznek, és azokkal támadásokat intéznek ellenük, hogy félelmet keltsenek bennük. Így történt azután, hogy 2008. március 7-én éjszaka rátörtek a besenyszögi vadászra és elrabolták a puskáit, majd ezekkel és gyújtópalackokkal 2008. június 2. és 2009. augusztus 3. között romák lakta (vagy ilyennek vélt) helyiségek ablakaira lövöldöztek, illetőleg ilyeneket gyújtogattak, és kilenc roma emberre adtak le célzott lövést azért, hogy megöljék őket, ami hat esetben sikerült is. A hosszadalmas nyomozás eredményeként a Pest megyei Főügyészség 2010. szeptember 10-én nyújtotta be a vádiratot, és a Pest megyei Bíróság, illetőleg újabb nevén Budapest Környéki Törvényszék 186 tárgyalási nap után[2] hirdetett ítéletet.[3] A gigantikus - 894 oldalas, két vaskos kötetre rúgó - ítélet ténymegállapításai a jogorvoslati eljárásban a többirányú támadásokkal szemben is megalapozottaknak bizonyultak, tehát irányadónak tekinthetjük őket.
A Törvényszék a terjedelmes és szövevényes ügyben alapvető feladatát - a ténymegállapítást - elismerésre méltóan teljesítette, és a tanács elnöke előtt fejet kell hajtani: embert próbáló munkát végzett. Ezen nem változtat az sem, hogy az írásbeli ítéletnek más szerkezeti felépítése is elképzelhető lenne, sőt, úgy talán könnyebben áttekinthető volna, és az sem, hogy jogi megoldásaival szemben számos ponton nyomatékos kifogások emelhetőek. Az elsőfokú bíróság legfontosabb feladata ugyanis a tényeknek a szóbeliség, közvetlenség és nyilvánosság, valamint a kétoldalú meghallgatás és a "fegyver-egyenlőség" garanciáit érvényesítve történő megállapítása - ennek pedig vitathatatlanul eleget tett.
A cselekmény-sorozat gondolati hátterét Kiss István vádlottnak a 2009. augusztus 26-i rendőrségi vallomása világítja meg. E szerint "[s]aját kezükbe veszik a rendcsinálást oly módon, hogy fegyveres támadást hajtanak végre roma nemzetiségű személyek lakta házak ellen. Kezdeti elgondolásuk szerint a tervbe vett cselekményük a félelem felkeltését célozta a roma emberek körében."[4]Ugyanezt a vallomást részletesebben is rögzíti az ítélet: "[e]lhatározták, hogy megrendszabályozzák a cigányokat. Azt akarták elérni, hogy a cigányok lássák, ebben az országban nekik is lehet félni, nem csak másnak. Olyan félelmet szerettek volna kelteni, hogy megtudják, milyen az, ha fél az ember egy másik néptől, de nyomban hozzátette, nem volt céljuk, hogy megöljék őket[,]", és szó szerint idézi Kiss István szavait a kihallgatási jegyzőkönyvből: "nem azért (lőttünk), hogy megöljük őket, hanem hogy megijedjenek."[5]
Ennek az elgondolásnak a jegyében raboltak fegyvereket a vádlottak - ezért mondta ki őket a törvényszék bűnösnek rablás, továbbá lőfegyverrel és haditechnikai termékkel való visszaélés bűntettében -, majd tíz támadást hajtottak végre.[6] Ezek során több esetben gyújtogattak; egy ház leégett, egy másik súlyosan megrongálódott - bár jogi értelemben vett közveszély nem keletkezett,
- 148/149 -
ám hat ember (köztük egy 14 éven aluli gyermek) meghalt, és három ember (köztük két 14 éven aluli gyermek) súlyos sérülést szenvedett. A sérülések egyike maradandó fogyatékossággal, egy másik pedig - amely az egyik gyermeket érte - súlyos egészségromlással járt, egy további személy pedig 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
E tetteket a Törvényszék[7] több emberen elkövetett és többszörösen is súlyosabban minősülő emberölés bűntettének minősítette.
Kiss Árpád valamennyi támadást gondosan előkészítette. Előzetes felderítés és terepszemle során választotta ki a célpontul kiszemelt objektumokat, a megközelítési és távozási útvonalat, elosztotta a feladatokat, összeválogatták az eszközöket, ruházatot stb. E tekintetben nem különböznek ugyan egymástól, de a végrehajtás módját tekintve mégis három csoportba sorolhatók.
1. Négy támadást - a debreceni menekültszálló ellenit,[8] a Nyíradony, Tamási pusztait,[9] az alsózsolcait[10] és a tiszalökit[11]- Kiss Árpád egyedül hajtott végre.
Az első két alkalommal a vádlott a céltávcsővel szerelt, golyós Mauser ismétlőpuskából, a talajszinten állva, egy 259 méternyire lévő épülethomlokzat II. emeleti (kivilágított) ablakára, illetőleg egy 60-65 méternyire lévő épület (sötét) ablakára adott le 2-2 lövést. Arról, hogy az ablak mögötti teret miféle objektumok töltik be, s ezek hogyan helyezkednek el, nem voltak konkrét ismeretei. A másik két esetben talajon térdelve 135, illetőleg földön hasalva 28-29 méternyire lévő, jól megvilágított eleven emberre célozva lőtt.
2. A galgagyörki,[12] piricsei,[13] és a tarnabodi[14] támadást hárman hajtották végre. Ezek egyike sem irányult közvetlenül személy ellen. Jellemzőjük, hogy az előzetesen kidolgozott tervnek megfelelő felszereléssel és öltözékben, éjfél körüli időpontban érkeztek a kiválasztott településhez, ahol Kiss Árpád a távozásra kész gépkocsi közelében figyelőállást foglalt a Mauser puskával, s onnan követte szemmel az eseményeket. Kiss István a sörétes, öntöltő (ún. "félautomata") Franchi puskával és Pető Zsolt az ugyancsak sörétes, kétcsövű, kézi töltésű Fabarm puskával, illetőleg (Piricsén) az ugyancsak sörétes, két (lefűrészelt)csövű, kézi töltésű IZS-58 MHE ún. "luparával" felfegyverkezve behatolt a településre, a tervezett útvonalon haladva a kiszemelt épületekre rádobálta a gyújtópalackokat és az ablakaikra leadta a tervezett lövéseket. Mindez a megtámadott épületek lakóit általában az után érte, hogy már éjszakai nyugovóra tértek. A vádlottak sötét - és gyakran el is függönyözött - ablakokra tüzeltek. Bár tudták, hogy az ablakok mögött lakótérnek szánt helyiségek vannak, sem arról nem voltak konkrét ismereteik, hogy ténylegesen laknak-e bennük, sem arról, hogy az esetleges lakóhelyiség bútorzata milyen elrendezésű, hol vannak pl. a lakók fekhelyei elhelyezve. "Dolguk" végeztével telefonon közölték Kiss Árpáddal, hogy megkezdik a visszavonulást, ő pedig ennek biztosítása végett - a fenyegetés fenntartása érdekében - további lövéseket adott le az épületekre, így fedezve társai menekülését.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
