Édes jó feleségemnek, Radácsy Erzsikének.
Aranylakodalmi ajándékul Örök szeretettel
Angyal Pál mellett a két világháború közötti korszak legnagyobb magyar büntetőjogásza kétségtelenül Finkey Ferenc (1870-1949) volt.
Földvári József professzor szerint Finkey nagyságát hatalmas tárgyi tudása, nemzetközi tapasztalatai mellett elsősorban kiváló arányérzéke alapozta meg. Míg Angyal rendkívüli elméleti felkészültsége olykor nehezen kínált pragmatikus kiutat egyes kérdések jórészt saját maga által épített dogmatikai útvesztőjéből, Finkey mindig nagyon jól megtalálta az elmélet és a gyakorlat helyes arányát.
A nagy pataki jogtudós szülővárosa jogakadémiáján kívül tanított Kolozsvárott, Pozsonyban, majd Szegeden, később kúriai tanácselnök, s közel 5 éven keresztül, 1935 és 1940 között koronaügyész volt. Anyagi, eljárásjogi kérdésekkel, a börtönviszonyokkal vagy a fiatalkorúak kriminalitásával egyaránt foglalkozott, tankönyvei, tanulmányai ma is nagyrészt aktuális, sokat idézett művek. Emlékét Társaság őrzi, az ügyészség által alapított Finkey-díj rangos elismerés.
Emberismeretét és -szeretetét, egyetemes műveltségét, humanista szemléletét tükröző emlékiratai - amelyek 1944-ben jelentek meg - ezúttal is tanulságos kortörténeti dokumentumok.
Ha a ma annyira divatos hangzatos címeket akartam volna utánozni, ennek a kis könyvnek azt adhattam volna tartalmának megfelelő címül: Amíg egy szegény vidéki árva gyerek feljut az ország legmagasabb kir. ügyészi székébe, a koronaügyészi állásba és a titkos tanácsosi méltóságba. De ez a nyilvánvaló kérkedés igazán nem illett volna hozzám. Ez a kis könyvecske egyszerűen önéletrajzom akar lenni, mégpedig kizárólag családi használatra, legelső sorban feleségem számára.
Ez bátorított fel arra, hogy nem a nagyközönség számára, melyet csakugyan nem érdekelhet az én egyszerű életem lefolyása, de rokonságunk és jóbarátaink részére s elsősorban ötven év óta változatlan hűséggel imádott feleségem - a hű és jó feleségről alkotott és megvalósult eszményképem - drága jó szívének a visszaemlékezésekkel való szórakoztatására, leírjam életemnek nevezetesebb eseményeit, melyekből rokonságunk fiatalabb tagjai is annyit elvonhatnak tanulságul, hogy Istenbe vetett hittel s szorgalmas és becsületes munkával az egyszerű sorsban született s korán árván maradi ember is sokra viheti és hasznos szolgálatokat tehet a hazának és a társadalomnak.
Már könyvecském címébe felvettem, hogy életemnek csak derűs emlékképeit és élményeit óhajtom feljegyezni. Ennek magyarázata pedig az a meggyőződésem, hogy a jó Isten bölcsen alkotta meg úgy az emberi lelket, hogy igyekszünk elfelejteni, tudatunk alá eltemetni a rossz élményeinket és csak a kellemes, felvidító emlékeinket szeretjük felidézgetni, másokkal közölni. Én legalább saját önmegfigyelésem s az ismeretségem körében észlelt tapasztalataim alapján aztállapíthatom meg, hogy egészséges lelkű ember inkább szeret a derűs, kellemes élményeivel eldicsekedni, esetleg háryjánoskodni, mint a fájdalmas vagy keserű életeseményeivel.
Édes jó Feleségem! Ezt a kiskönyvet aranylakodalmi ajándékul szántam Neked.
De fogadjátok tőlem szívesen, drága jó sógornőim, sógoraim és a Ti Összes szeretteitek, szívesen ezt a kis könyvecskémet. Erzsikém után Ti tettétek gyönyörűségessé családi életemet. Ha minket a jó Isten nem áldott is meg gyermekekkel és unokákkal, de a Tieitekben, azok szeretetében bőséges kárpótlást nyertünk. Legyen ez a kis munkám emlékeztető Nektek - ha már nem leszek közöttetek - egykori "Feri bácsi"-tokra?[1]
Sárospatak... Költők, tudósok, nagy írók hány és mily gyönyörű dicshimnuszokat írlak szülőföldjükről. Petőfi sas-lelke csak "lent az Alföld tengersík vidékén", a rónák végtelenjén van otthon, Burns csak a "Felföld" bérces hegyeit imádja (The hills of the Highland for ever I love), Béranger-nak az egész világon legszebb hely az ő Normandiája (Aucum séjour o' est plus beau que ma Nornmandie), meghalni is oda készül... Nekem sincs tehát
- 566/567 -
okom restelkőzni amiatt, ha az én szívem is kicsordul "...szülőföldem szép határának", Sárospatak nevének hallatára.
Az Úristen is bizonyára kedvében teremtette ezt a gyönyörű pontot ott , az északi Kárpátok legalsó nyúlványán s a magyar Rónaság legtetején, ahol összeölelkezik a Felföld, a Tokajhegyaljának "nektárt csepegtető" remek hegykoszorúja, az Alföld "száz kövér gulyát" legeltető síkságával, a Tiszáig lenyúló pataki "alsó határral".
Ha valaki - habár nem Patak szülötte, vagy neveltje felmegy a Nápolyi Vesuv-hoz meglepően hasonló alakú pataki Királyhegy, vagy a mellette levő Megyer-hegy tetejére, vagy a legendás hírű Árpádkori, közönségesen úgynevezett Rákóczi-vár donjonának ormára, lehetetlen, hogy fel ne kiáltson: micsoda istenáldotta, elragadó látvány! Északról a remek Sátorhegy zárja be a láthatárt, keletről messzi távlatból a gyönyörű tokaji hegy kéklik előttünk, lábaink alatt, mint óriási ezüst esik kanyarog a Bodrog, nyílegyenesen délnek pedig előttünk a nagy magyar Alföld, le a Tiszáig...
Ha Szemere Bertalan, a pataki főiskola egyik legnagyobb és leghálásabb tanítványa, aki igazi költői nyelven írta le emlékirataiban Patak természeti szépségeit, azt tűzi elmélkedéseihez: "Valahányszor elhagytam e bájos vidékei szünnapokra menve, mindig búsultam s lelkem örömében repdesett, valahányszor viaszatérleni belé és keservesen sírtam, midőn végkép el kellett hagynom, mivel soha később oly megelégedett, oly boldog nem voltam"... mennyivel inkább hálásnak kell lenni nekem, aki 42 évig élvezhettem ezt a szívemhez nőtt szülővárosomat. Kimondhatom én is Szigethy Ferenccel, egyik fiatalabb jeles pataki költőnkkel:
"Deresedő öreg fejjel, Könnyben úszó két szememmel, Ma se bírok a szívemmel, Ha gondolok rája..."
Patakhoz azonban nemcsak természeti szépsége, de még inkább az a két nagyszerű intézmény bilincseli oda immár valóban öreg fejemmel is - lelkemet és képzeletemet: az Árpád-kori ősi, kilencszáz éves vár és a négyszáz éves főiskola, melyek egyaránt büszkeségei és dicsekvései a magyar művelődéstörténelemnek. Ennek a két ősi intézménynek árnyékában nőtem fel és éltem 42 éves koromig. Kibeszélhetetlen sok kedves emlékképem van mindkettőről s elszámlálhatatlan drága élmény él róluk lelkemben. Nem is kísérlem meg ezeket papírra vetni, csak egy röpke pillantástvetek vissza ezekre a szép emlékeimre.
A várat kívülről már kicsi gyermekkoromban jól elmémbe véshettem. Testvérbátyám, Pali, a Bodrognak a várral szemben levő kispataki oldalára járt fürödni s engemet is levitt rendesen a folyó sekély részére, a mai remekül kialakult strand fürdő akkori primitív helyére. Itt gyönyörködhettem már gyerekésszel a csodaszép Donjon-ban, a hatalmas sziklavárban, melynek történetét bátyám, nagyanyám és a népiskolai tanítóm megéléséből mohón szívtam magamba. Már ekkor képzetem lettek az Árpád királyainkról, a Rákóczinkról, Lorántffy Zsuzsannáról és Zrínyi Ilonáról. Majd gimnazista koromban alaposan megismertem a magyar történelemnek a pataki várhoz fűződő dicsőséges korszakait, a kuruc világot, a fejedelmek szabadságharcait.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
