Az írás Szabó Klára 2024. február 1. napján "Micsoda évek voltak! Az új Ptk. kártérítési joga, a bírói gyakorlat változásai, szemelvények a joggyakorlatból II." címmel megrendezett konferencián elhangzott előadásának írásos változata.
[1] A Kúrián kevés, a 2013. évi V. törvényen (a továbbiakban: Ptk.) alapuló biztosítási per van. Ennek oka egyrészt az, hogy a befogadható, nagy perértékű biztosítási ügyekben hosszas bizonyításra van szükség, ezért azok sokáig az első- és másodfokú bíróságok előtt folynak, és csak sok idő elteltével kerülnek fel a Kúriára; másrészt az eljárási szabályok szigorúak a felülvizsgálati kérelmek befogadhatóságát illetően. Sokszor előfordul az is, hogy a biztosítási perekben a felek felülvizsgálati kérelmükben nem az anyagi jogi kérdéseket vitatják, hanem megsértett jogszabályi rendelkezésként kizárólag eljárási jogszabályhelyeket jelölnek meg, a Kúria pedig csak ezek keretei között dönthet a jogerős ítélet jogszabálysértő voltáról (1952. évi III. törvény /a továbbiakban: régi Pp./ 272.§ (2) bekezdés, 275.§ (2) bekezdés, ill. 2016. évi CXXX. törvény /a továbbiakban: Pp./ 423.§ (1) bekezdés).
[2] A Ptk-n alapuló biztosítási perek nagy többsége vagyonbiztosítással kapcsolatos, a legtöbb jogi probléma pedig a biztosítási esemény és kizárás viszonyával, valamint az ezekre vonatkozó bizonyítással, továbbá a mentesülés eseteivel összefüggésben merült fel. Előadásomban ezért én is a vagyonbiztosítás körében ezekkel a kérdésekkel foglalkozok kitérve olyan gyakorlati szempontokra, amelyek az anyagi jog eljárásjoggal való összefüggéseit érintik.
[3] Az 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: régi Ptk.) 536. § (1) bekezdése a biztosítási eseményt a szerződésben meghatározott jövőbeli eseményként határozta meg, míg ugyanezen § (2) bekezdése a szerződésben megállapított károsító eseményként nevesítette. Ezzel szemben a Ptk. 6:439. § (1) bekezdéséből arra lehet következtetni, hogy biztosítási esemény alatt valamilyen kárral (hátránnyal) járó biztosított kockázat bekövetkezését kell érteni. Ha ez ténylegesen beáll, a biztosítónak szolgáltatási kötelezettsége keletkezik. A régi és új Ptk. szerinti fogalom lényegében azonos tartalmat takar, még ha más nézőpontból is közelíti meg a kérdést. A biztosítók gyakran hivatkoznak perbeli védekezésükben arra, hogy a biztosítási szerződések általános szerződési feltételei rögzíthetnek és rögzítenek is olyan körülményeket, amelyekre tekintettel a károsító esemény annak bekövetkezése esetén sem tartozik az általuk biztosított kockázatba, így azokra nem nyújtanak fedezetet. E körülményeket a biztosítási esemény bekövetkezte körében értékelik és - mivel a biztosítási esemény bekövetkezését a biztosítottnak kell bizonyítania - úgy érvelnek, hogy a biztosított kockázatból való kizárás a szolgáltatást igénylő biztosított bizonyítási körébe tartozik.
[4] Más vélemények megismerése céljából fellapoztam az ELTE Jogi Kari Tankönyvek sorozatából a "Szerződési jog - különös rész" című tankönyvet (). Ennek Kilencedik része 1. fejezetében, a biztosítás alapfogalmainál szintén az előbb említett állásponttal találkoztam: vagyis "kizárás esetén az ügyfél bizonyíthatja, hogy az adott esemény nem esik a kizárt események közé és a biztosító köteles a szolgáltatást teljesíteni".[1] Ugyanígy szól a Ptk. Nagykommentárja is.[2]
[5] A Kúria már régóta - a régi Ptk. és a hatályos Ptk. talaján is - ezzel ellentétes gyakorlatot folytat. Emiatt szükségesnek látom, hogy az anyagi jog és eljárásjog összefüggéseivel rávilágítsak az eltérő megközelítés okaira.
[6] A Kúria általam vezetett tanácsa több ítéletében foglalkozott a vagyonbiztosítás jogszabályban nem rögzített alapfogalmaival, mert ezekre tekintettel lehet megítélni - többek között - az előbb felvetett vitás jogkérdést is. Ezek az alapfogalmak általában a régi Ptk. és a hatályos Ptk. kisebb tartalmi változásaitól függetlenül irányadók, ezért a régi Ptk-t és a Ptk-t alkalmazó ítéleteink egyaránt tartalmaznak ilyen - egymásra is vonatkoztatható - elvi meghatározásokat.
[7] A régi Ptk. és a Ptk. abban egyezik, hogy a vagyonbiztosítás - a Ptk. által már kimondottan is - tartalma szerint kárbiztosítás. A biztosítási esemény bekövetkezésével a biztosított vagyonában kár keletkezik, és a biztosító emiatt köteles a biztosítottnak szolgáltatást teljesíteni. A vagyonbiztosítás tehát a károkkal szemben védi a biztosítottat. Ezzel a biztosítással a vagyontárgyhoz fűződő vagyoni érdek részesül védelemben az esetlegesen bekövetkező károsító, gazdaságilag hátrányos események hatása ellen: ez a biztosítási érdek. A vagyonbiztosítási szerződés tárgya tehát nem maga a vagyontárgy, hanem az a vagyoni érdek, ami a biztosított részéről a vagyontárgy irányában fennáll (Kúria Pfv. I. 20.442/2021/7., Pfv. I. 20.097/2021/6.).
[8] A biztosító a biztosítási szerződésben meghatározott - főszabályként - jövőbeli esemény bekövetkezése esetén köteles szolgáltatásra. A régi Ptk. 536.§ (2)bekezdése példálózómódon még megjelölte a lehetséges biztosítási eseményeket - ezek között a károsító eseményt is -, a Ptk. azonban nem. Ennek oka az lehet, hogy mindig a biztosítási szerződésben kell meghatározni a biztosító fizetési kötelezettségét kiváltó biztosítási eseményt. Vagyonbiztosításnál ezért a szerződésben meghatározott károsító esemény (a Ptk. fogalmi rendszerében: kárral járó biztosított kockázat) minősül - tág értelemben - biztosítási eseménynek. A felek azonban a szerződésben úgy is rendelkezhetnek, hogy a károsító esemény meghatározott feltételekkel történő megvalósulása esetén a biztosító nem nyújt fedezetet, így nincs szolgáltatási kötelezettsége: ez a kizárás. A fedezet terjedelmét ilyen módon szűkítő kikötés a biztosítási esemény meghatározását egészíti ki (BH 2022.151.).
[9] A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (Bit.) 96. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 121.§ (1) bekezdés a.) pontja is a biztosítási szerződés tartalmi elemei között megkülönbözteti a biztosítási esemény meghatározását és ettől elkülönítve a kizárásokat. A differenciálás jelentőséggel bír: a tág értelemben vett biztosítási eseményben való megállapodás a biztosítási szerződés lényeges tartalmi eleme, enélkül a szerződés nem jön létre (Ptk. 6:63.§ (2) bekezdés). Ezzel szemben a kizárás mint szűkítő kikötés alkalmazása csak lehetőség a felek számára a szerződési szabadság alapján (Ptk. 6:59.§ (2) bekezdés). A Ptk. a biztosítási esemény tág - kizárások nélküli - fogalmát alkalmazza: vagyonbiztosítási szerződést az köthet, aki érdekelt a biztosítási (károsító) esemény elkerülésében (6:440.§), továbbá ezt a szerződésben meghatározott károsító eseményt kell bejelenteni a biztosítónál (Ptk. 6:453.§). E szabályozás jellegéből következően (Ptk. 6:439.§) a biztosítási szerződésben meghatározott károsító esemény bekövetkezésével kapcsolatos tények állítása a teljesítést igénylő fél, míg a szolgáltatási kötelezettséget kizáró tények állítása a biztosító érdeke (Kúria Pfv. I. 21.222/2020/9.).
[10] Az tehát, hogy kinek mit kell bizonyítania a biztosítási szolgáltatás teljesítése iránt indult perben, részben az anyagi jogbólkövetkezik, mert ez határolja be, hogy melyek a perben bizonyítandó releváns tények; továbbá az anyagi jogi jogintézmények rendeltetéséből lehet arra következtetni, hogy az adott körülmény vonatkozásában melyik fél érdekében áll a bizonyítás. A bizonyítás szabályait azonban alapvetően nem az anyagi jog, hanem a polgári eljárásjog rögzíti. A polgári perrendtartás mondja meg, hogy az anyagi jogból fakadó bizonyításikötelezettség az adott perbeli szerződésen alapuló konkrét jogviszonyban hogyan érvényesül, és miként befolyásolja azt a felek eljárási nyilatkozata.
[11] A bizonyítási érdek és a bizonyítási teher szabályozása (régi Pp. 164.§ (1) bekezdése, 3.§ (3) bekezdése, ill. Pp. 265.§ (1) bekezdése) abból ered, hogy a felperesnek a keresetlevélben, az alperesnek pedig az ellenkérelemben kell előadnia az érvényesíteni kívánt jogot, illetve az érdemi védekezést megalapozó tényeket. Bizonyítani a per eldöntéséhez szükséges, releváns tényeket kell. A bizonyítás tárgya ezért a fél által állított és az ellenfél által vitatott olyan konkrét történeti tény, amelynek valósága esetén a kereset vagy a védekezés alapos. Ebből következően a biztosítási szolgáltatás teljesítése iránti perben nem magát a biztosítási esemény bekövetkezését vagy a kizárási okot - mint végső soron anyagi jogkérdéseket- kell bizonyítani, hanem az ezek alapjául állított konkrét történeti tényeket (Kúria Pfv. I. 21.222/2020/9.).
[12] Mindezekre tekintettel a perekben az adott biztosítási szerződés által meghatározott biztosítási jogviszony és a feleknek a konkrét jogvitában tett tényállításai alapján kell állást foglalni a bizonyítási érdekről és a bizonyítási teherről. A bíróságnak mindig arról kell döntenie, hogy a bizonyítási érdek és bizonyítási teher általános szabálya a konkrét perbeli biztosítási jogviszonyban miként érvényesül.
[13] Általában ugyanakkor abból kell kiindulni: az, hogy a biztosító szolgáltatási kötelezettségét teljesítse, a biztosított érdeke, ezért a károsító - tág értelemben vett biztosítási - esemény alapjául szolgáló tényeket neki kell bizonyítania. Az viszont a biztosító érdeke, hogy a fedezet kizártsága folytán egyáltalán ne legyen szolgáltatási kötelezettsége, ezért az e körben releváns tények tekintetében a biztosítónak van bizonyítási kötelezettsége attól függetlenül, hogy mind a károsító esemény, mind a kizárás a biztosítási esemény meghatározásának különböző aspektusaitjelenti. A bizonyítási érdek tehát nem egy anyagi jogi jogintézményhez kötődik, hanem ahhoz a polgári eljárásjogon alapuló kérdéshez kapcsolódik: kinek áll érdekében, hogy a bíróság valamely tényt valónak fogadjon el.
[14] A kérdés összetettsége folytán tehát egy perben kizárólag az anyagi jogi szabályok alapján nem lehet állást foglalni arról, hogy egyes tények vonatkozásában kinek van bizonyításikötelezettsége. Ráadásul az életben a konkrét biztosítási szerződéstől függ, hogy a biztosítási eseményt az milyen módon írja körül: annak szövegezése szerint a pozitív és negatív kikötések hogyan viszonyulnak egymáshoz. A biztosítási esemény szerződéses megfogalmazása a bizonyítandó tények vonatkozásában mindenképpen releváns, de a bizonyításra köteles fél meghatározása a különböző kikötések esetében is az eljárásjogi szempontú bizonyítási érdek figyelembevételével történik.
[15] A Pp. bizonyításra vonatkozó szabályait tehát a konkrét jogviszonyra és a perbeli nyilatkozatokra kell alkalmazni. Ez utóbbi jelentősége abban áll, hogy a felek nyilatkozataitól függ, szükség van-e egyáltalán bizonyításra (lásd: bizonyítás nélkül megállapítható tények - Pp. 266.§ (1)-(3) bekezdés). Az, hogy a bizonyítással kapcsolatos általános szabályok egy konkrét perbeli biztosítási jogviszonyban hogyan érvényesülnek, egy példán keresztül érzékeltethető. Egy tűzkárral összefüggő perben a kizárást megalapozó tény - az ingatlanon nagy mennyiségű tűzveszélyes anyag tárolása - megállapítható volt a felperes által nem vitatott alperesi előadás alapján. Az alperesnek ezért ezt (a bizonyítási érdek és bizonyítási kötelezettség általános szabálya ellenére) bizonyítania nem kellett. A felperes ugyanakkor nem volt elzárva annak bizonyításától, hogy az adott nagy mennyiségű tűzveszélyes anyagot nem ő tárolta az ingatlanon, azt oda más (a károkozó) vitte be. A felperesnek tehát nem azért fűződött érdeke a tűzveszélyes anyagok más személy általi bevitelének a bizonyításához, mert a kizárás megvalósulásának a hiányát az anyagi jog szerint neki kellett bizonyítania, hanem azért, mert a biztosító bizonyítási érdekébe tartozó tényt annak nemvitás volta miatt - a Pp. szabályozása folytán - bizonyítani nem kellett. Mivel a kizárás alapjául szolgáló tények bizonyítás nélkül megállapíthatók voltak, ezért a biztosítottnak ellenbizonyításra volt lehetősége.
[16] A kizárás alkalmazhatósága a perekben az adott biztosítási szerződés értelmezésén, majd a konkrét jogviszony szempontjából releváns tényekre - a bizonyítási érdek szem előtt tartásával - lefolytatott bizonyítási eljárás egészén, végül a bíróság mérlegelési tevékenységén múlik. A bizonyítás eredményének mérlegelésével megállapított tényállás alapján a bíróság jog-következtetést von le arra, hogy a biztosítási esemény bekövetkezett-e, a kizárási ok fennáll-e. Ez utóbbi már a konkrét történeti tényekből levont anyagi jogi következtetés, ami nem tény-, hanem jogkérdés: a bíróság a megállapított tényekre alkalmazza az anyagi jogot, és ez alapján dönt a per érdemében. A bíróságok mérlegelésejellegét tekintve tehát kétféle: az egyik eset a bizonyítás eredményének eljárásiszabályon alapuló mérlegelése a tényállás megállapítása érdekében (régi Pp. 206.§ (1) bekezdés, Pp. 279.§ (1) bekezdés), a másik az anyagi jogimérlegelés, amikor a konkrét anyagi jogi rendelkezéstől függ, hogy az a jogkövetkeztetés levonásához milyen teret enged a jogalkalmazó számára. A biztosítási jogban számos olyan kérdés van, amelynek megválaszolásához széles körű anyagi jogi mérlegelésre van lehetőség: ilyen pl. mentesülésnél a súlyos gondatlanság megítélése, továbbá a biztosítási érdekről való döntés. A kifejtettek miatt a jogkérdésben való döntéshez vezető anyagi jogi mérlegelés alappal nem támadható a bizonyítás eredményének mérlegelését szabályozó eljárási rendelkezés felhívásával. Megint más kérdés a szerződés anyagi jogon alapuló értelmezése (Ptk. 6:8.§, 6:86.§), ez viszont nem mérlegelési tevékenység.
[17] Mindezekből az következik, hogy a polgári jog biztosítási szerződésekre vonatkozó szabályai alapján nem lehet odáig eljutni, hogy a kizárásokkal szűkített biztosítási esemény bekövetkezését a biztosítottnak kell bizonyítani. A Kúria joggyakorlata ezt a megközelítést - a bizonyítási érdek eljárásjogi szabályozására figyelemmel - nem támogatja.
[18] A fogalom meghatározásokat illetően felmerült a biztosítási perekben a biztosított személyének megállapítása is. A szolgáltatás követelésére ugyanis az jogosult, akinek a biztosított vagyonában keletkezne kár a szerződésben meghatározott kockázat bekövetkezése esetén. Ez a személy az, aki valamely jogviszony alapján érdekelt a károsító esemény elkerülésében (Ptk. 6:440.§). A régi Ptk. és a Ptk. alkalmazása ebben lényegi eltérést nem mutat, hiszen a jogi érdekeltségre a korábbi joggyakorlat is figyelemmel volt.
[19] Így az egyik esetben a biztosítási szerződést kötő, egyben biztosított fél szülei arra hivatkoztak, hogy életvitelszerűen a lakóépületben laknak, ezért érdekeltek annak megóvásában, emiatt nem csak az ingóságaik, hanem az épület vonatkozásában is szerződés szerinti biztosítottak. A Kúria - még a régi Ptk. alapján folyt perben - azt vizsgálta, ki az a személy, akinek az adottvagyontárgyhoz fűződő vagyoni érdekét biztosították. Ha a felek a vagyonbiztosítási szerződésben több személyt jelöltek meg biztosítottként, annak van jelentősége, hogy a biztosítási esemény bekövetkeztekor ki szenvedett el kárként minősülővagyoni érdeksérelmet az adott vagyontárgy vonatkozásában. A Kúria kimondta: nem csak a vagyontárgy tulajdonosa lehet érdekelt annak megóvásában, hanem az is, akinek a vagyontárgyra valamely vagyoni jogviszony alapján olyan joga áll fenn, amely miatt annak elpusztulása vagy értékcsökkenése esetén kárként minősülő vagyoni érdeksérelmet szenvedne el (pl. haszonélvező, bérlő). Az adott ügyben a szerződést kötő biztosítottat tulajdonjogánál fogva kár érte a lakóépületben keletkezett tűz miatt. A további biztosítottakat azonban a lakóépülettel kapcsolatban nem érte kárként jelentkező vagyoni érdeksérelem. A lakóépület nem tartozott a további biztosítottak vagyonába, tényszerűen maguk sem állították, hogy azon olyan joguk állna fenn, ami e vagyontárggyal összefüggésben megalapozná biztosítotti érdekeltségüket. A további biztosítottak ottlakása miatt a lakóépület épségben maradásához fűződő érdek nem minősül biztosítási érdeknek (Kúria Pfv. I. 20.097/2021/6).
[20] Egy másik perben (Kúria Pfv. V. 20.966/2020/6.) a jogerős ítélet szerint biztosítottnak minősült az a személy, aki a biztosítottakkal egy életközösségben lakott, és vagyontárgyai a biztosítási fedezetbe vont kockázatokra - legalábbis vendégként - biztosítva voltak. A felülvizsgálati kérelem folytán eljárt Kúria nem értett egyet ezzel a minősítéssel. Abból ugyanis, hogy e személy távoli rokonként az ingatlanban lakhatott, nem következik - bizonyíték hiányában - a közte és a biztosítottak közötti életközösség. Nem minősülhetett biztosítottnak azért sem, mert a vagyontárgyainem saját, hanem idegen vagyontárgyként voltak biztosítva. Ezzel szemben megállapítható volt, hogy e személy részére a biztosított szállást és élelmet nyújtott annak fejében, hogy gondnoki és őrzési feladatokat lásson el az ingatlanon. Ennek a Kúria a kármegelőzés körében tulajdonított jelentőséget. A kármegelőzésre köteles biztosított ui. - ha pl. az ingatlantól távol tartózkodik - más személy útján is eleget tehet a helyszínen kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettségének. Ha pedig e kötelezettsége teljesítéséhez mást - így az őrzéssel megbízott rokont - vesz igénybe, annak magatartásáért felelős (közreműködő).
[21] A Kúria előtti vagyonbiztosítási perek másik része a biztosító mentesülésévelkapcsolatos. A mentesülés lényege, hogy a biztosítási esemény bekövetkezését megalapozó tények teljes körű megvalósulása ellenére jogszabály rendelkezése alapján a biztosítónak nincs teljesítési kötelezettsége. A Ptk. 6:464.§ (1) bekezdése a bizonyítási kötelezettséget is rendezi (ugyanúgy, mint a régi Ptk.), de a biztosító bizonyítási érdeke egyébként a Pp. szabályaiból is következne, hiszen ilyenkor védekezésében a biztosító alapít igényt a teljesítési kötelezettsége hiányára. Valójában az alperesi oldalon szereplő biztosító ilyenkor maga is jogot állít, amit a Pp. 7.§-ának (1) bekezdés 1. pontja már anyagi jogi kifogásként nevesít is. Ennek lényege, hogy a keresettel érvényesített jog érvényesíthetőségét kizáró, megszüntető vagy gátló anyagi jogi rendelkezésre történik hivatkozás. Emiatt a jogot állító alperesnek is elő kell adnia az e jog alapjául szolgáló tényeket, és ezeket bizonyítania is kell.
[22] A mentesülés körében különösen érdekes kérdést vet fel az, hogy a Ptk. 6:463.§ (1), (2) bekezdése a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség körében a szerződő fél és biztosított vonatkozásában az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítását írja elő. A régi Ptk. ezzel szemben az 555.§ (1)bekezdésében kizárólag a biztosítottra rótta azt a kötelezettséget, hogy a kárt tőle telhetően enyhítse. Ez utóbbi, a konkrét személyhez fűződő elvárás összhangban volt a mentesülés régi Ptk. 556.§-ában foglalt vétkességi mércéjével, hiszen e körben szintén egy konkrét személy magatartásának szándékosságát vagy súlyos gondatlanságát kellett vizsgálni. A Ptk. 6:464. § (2) bekezdése - visszautalva a 6:464.§ (1)bekezdésére - a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség megszegéséhez ugyancsak a biztosító mentesülése jogkövetkezményét fűzi. A jogértelmezés körében azonban úgy tűnik, eltérő álláspontok alakultak ki a tekintetben, hogy a felelősségi mérce és a jogkövetkezmények hogyan alakulnak e két jogszabályhely (Ptk. 6:463.§ és 6:464.§) együttes figyelembevétele esetén. A gondot az okozza, hogy a Ptk. 6:463.§ (1), (2) bekezdése egy tipizált személyhez fűződő elvárást tükröz, míg a mentesülés főszabálya (a Ptk. 6:464.§ (1) bekezdése) továbbra is vétkességi alapon áll, s így a követelményrendszer konkrét személyhez kötődik.
[23] A gyakorlatban látható, hogy az új Ptk-s perekben a biztosító jogi képviselői többször hivatkoznak arra, hogy a biztosítónak a Ptk. 6:464.§ (2) bekezdésen alapuló, a kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség megszegése miatti mentesüléséhez azt kell bizonyítania, hogy a szerződő fél vagy a biztosított nem az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsította. Vagyis a mérce szerintük nem vétkességi alapú: nem jogellenes és szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartás teszi lehetővé a fizetési kötelezettség alóli teljes mentesülést, hanem a 6:463.§ szerinti szigorúbb felelősségi (felróhatósági) mérce megsértése. Ez olvasható egyébként az ELTE már említett tankönyvében és a Ptk. Nagykommentárban is: ezek szerint a biztosító akkor mentesül, ha a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség körében az ügyfél nem az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsította.[3] Ezzel a magam részéről nem értek egyet.
[24] Egyik ítéletünkben már - mivel a felülvizsgálati eljárás tárgya más volt - utalásszerűen rögzítettük, hogy a Ptk. 6:463.§ (1) bekezdéséből az következik, hogy a biztosítottnak minden általában elvárható intézkedést meg kell tennie a kár megelőzése érdekében. A biztosító mentesülése szempontjából azonban - a régi Ptk. szabályozásával egyezően - a Ptk. 6:464. § (2) bekezdésének (alkalmazva a 6:464.§ (1) bekezdését), azaz a szándékos vagy súlyosan gondatlan kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségszegésnek van jelentősége.
[25] A témával a Kúria Pfv. III. 20.494/2020/5. számú ítélete is foglalkozott, amelynek [27] bekezdése tér ki a kármegelőzési kötelezettség körében értékelhető magatartásokra a jogszabályi rendelkezés nyelvtani értelmezése körében mozogva. Eszerint az elvárhatósági követelményeknek meg nem felelő magatartás nem vezethet a biztosító mentesüléséhez, mivel a Ptk. 6:464.§ (2) bekezdésében foglalt utaló szabály alapján alkalmazandó 6:464.§ (1) bekezdése határozza meg továbbra is a mentesülési feltételeket. Ezzel a megállapítással egyetértek, a jogszabály ui. nem csak annyit mond, hogy a kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség megszegése esetén a biztosító mentesül, hanem azt, hogy a 6:464.§ (1) bekezdését (annak feltételrendszerével együtt) kell alkalmazni a (2) bekezdés szerinti esetre is.
[26] Véleményem szerint a biztosítók által - érthető módon - támogatott álláspont a következők miatt sem helyes. A Ptk. 6:463.§-a a biztosított tevékenységének, intézkedési kötelezettségének a mércéjét határozza meg a kármegelőzés, kárenyhítés körében. E magatartás megszegése azonban önmagában - ha az nem minősíthető legalább súlyosan gondatlan magatartásnak - azért nem vezethet a biztosító mentesülésére, sőt a biztosítási összeg mérséklésére sem, mert ez a mentesülés mint biztosítási jogi jogintézmény rendeltetésével ellentéteslenne. A régi Ptk. kommentárjának jelenleg is fenntartható álláspontja szerint a biztosító mentesülésének indoka az, hogy a szabályozás nem engedhet szabad utat a nyilvánvalóan felelőtlen magatartásoknak, márpedig ez volna a helyzet, ha a biztosított még szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása esetén is számíthatna a biztosító szolgáltatására.[4]
[27] A mentesülés mint biztosítási jogi jogintézmény másik oldalról - a biztosított oldaláról - való megközelítése azonban más szempontra irányítja a figyelmet. Ha ugyanis már a kármegelőzési kötelezettség felróható, de csak az enyhe gondatlanság kategóriájába tartozó megszegése,vagyis a nem nyilvánvalóan felelőtlennek minősülő magatartásis akadálya lenne annak, hogy a biztosított hozzájusson a biztosítási szolgáltatáshoz, ez ellentétes lenne a jogintézmény lényegével, és már a biztosítási szerződés megkötésének az indokát kérdőjelezné meg. Miért kötne biztosítási szerződést a fél, miért vállalna díjfizetési kötelezettséget, ha a felróhatóság körébe sorolható, kisebb hiba esetén maga viseli a vagyonában bekövetkezett kárt? A biztosított ez esetben nem jutna kedvezőbb helyzetbe, mintha nem kötött volna biztosítási szerződést (vö. Ptk. 5:22.§).
[28] Álláspontom szerint tehát a Ptk. 6:463.§ (1), (2) bekezdése nem kimentési mérce, hanem a kármegelőzéshez, kárenyhítéshez szükséges intézkedés mércéje, amelynek terjedelme túllép a biztosító mentesülési feltételein. A biztosító mentesülése szerintem továbbra is olyan mértékű, amilyen mértékben a jogellenes és szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartás a kár bekövetkeztében közrehatott. Részbeni mentesülésnek tehát csak akkor lehet helye, ha a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása okozati összefüggésben van a biztosítási esemény bekövetkezésével, de ennek nem kizárólagos oka. Vagyis ha a biztosítási esemény több okravezethető vissza, és ezeknek csak egyike a kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség jogellenes és szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegése, szóba jöheta kármegosztás szabályainak megfelelően a biztosító arányos szolgáltatásra való kötelezése. A gondatlanság fokától függő kármegosztás alkalmazására viszont nincs lehetőség.
[29] A Ptk-nak a biztosítási esemény bekövetkezésére vonatkozó bejelentési kötelezettséget szabályozó 6:453.§-ával kapcsolatban szintén kérdéses a joggyakorlatban a bizonyítási kötelezettség alakulása. A Ptk. Nagykommentár e körben rögzíti: a Ptk. nem foglal állást, ebben a körben kit terhel a bizonyítási kötelezettség. A bizonyítási teher azonban az ügyfélen van, mert a szankció nem a biztosító mentesülése, hanem a kötelezettség be nem állása. Az általam a korábbiakban a bizonyítási érdekkel összefüggésben kifejtettekből ez egyáltalán nem következik.
[30] A biztosítottnak a biztosítási esemény bekövetkezésével kapcsolatos bejelentési kötelezettsége elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése a Ptk-ból következő, valamint a konkrét szerződésben is előírt kötelezettségnek a megszegését jelenti, azaz szerződésszegés. Ehhez képest amíg a biztosított a perben felperesként a biztosítási szolgáltatásra vonatkozó alanyi jogát érvényesíti, vagyis a szerződés teljesítését kéri, addig az alperesként beperelt biztosító védekezésében tartalmilag azt állítja, hogy a felperes szerződésszegése miatt kötelezettsége nem állt be. Az alperes tehát a Ptk. 6:453.§-ára alapított olyan jogot állít, ami a felperes keresettel érvényesített joga érvényesíthetőségét gátolja (anyagi jogi kifogás, Pp. 7.§ (1) bekezdés 1. pont). A biztosított szerződésszegése, ill. az annak alapjául szolgáló konkrét történeti tények bizonyítása így a biztosító érdekében áll.
[31] Véleményem szerint a Ptk. 6:453.§ alkalmazása körében sem az anyagi jogi jogintézmény, az alkalmazott jogkövetkezménynek a mentesüléstől eltérő jellege határozza meg a bizonyítási kötelezettséget, hanem az, kinek áll az érdekében, hogy a bíróság a törvényi tényállás alapján releváns, a fél által állított konkrét történeti tényeket valónak fogadja el. A Pp. szabályozása alapján pedig - a bizonyítási érdeket vizsgálva - arra a következtetésre lehet jutni, hogy a biztosított (szerződő fél) kötelességszegését és azt, hogy emiatt a biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné vált, a biztosítónak kell bizonyítania, valamint neki kell viselnie a bizonyítás sikertelenségének a következményeit is. ■
JEGYZETEK
* Az írás a Magyar Jogász Egylet Bank- és Értékpapírjogi, valamint Biztosítási Jogi Szakága, a Kártérítési és Biztosítási Jog folyóirat Szerkesztőbizottsága és az AIDA Biztosítási Jogi Egyesület 2024. február 1. napján "Micsoda évek voltak! Az új Ptk. kártérítési joga, a bírói gyakorlat változásai, szemelvények a joggyakorlatból II." címmel megrendezett konferencián elhangzott előadás írásos változata.
Szerkesztői megjegyzés:
A cikkben hivatkozott ítéletek közül a Kúria Pfv.I.20.442/2021/7.sz. döntvényét lapunk 2022/2. száma közölte a Máshol nem publikált határozatok pontban a II. alatt, a Kúria Pfv.I.21.222/2020/9. sz. határozata a BH-ban 2022.151. sz. alatt, míg a Pfv.I.20.097/2021/6. sz. határozata ugyancsak a BH-ban, 2022.3.74 sz. alatt lett közzétéve.
A Pfv.III.20.494/2020/5. sz. határozatot és a Pfv.V.20.966/2020/6 .sz. végzést pedig lapunk mostani száma közli a nem publikált határozatok között, szerkesztett formában.
[1] Tőkey Balázs: A biztosítási szerződések és a biztosítási szerződések általános szabályai. In: Fuglinszky Ádám - Tőkey Balázs: Szerződési jog. Különös rész. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2021. 685. o.
[2] Tőkey Balázs: Magyarázat a Ptk. 6:464. §-ához. In: Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. Wolters Kluwer online Jogtár (Frissítve: 2024. 01. 01.)
[3] Tőkey Balázs: A kárbiztosítási szerződés. In: Fuglinszky Ádám - Tőkey Balázs: Szerződési jog. Különös rész. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2021. 737-738. o., Tőkey Balázs: Magyarázat a Ptk. 6:463. §-ához. In: Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. Wolters Kluwer online Jogtár (Frissítve: 2024. 01. 01.)
[4] Eörsi Gyula - Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv Magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,1981. 2541. o.
Visszaugrás
