Az Európai Parlament 2018. szeptember 12-én elindította az Európai Unióról szóló Szerződés 7. cikkében szereplő eljárást Magyarországgal szemben. Jelen tanulmány azt a kérdést vizsgálja, hogy az EUSZ 7. cikk szerinti eljárás alkalmas-e arra, hogy eldöntse, jogállam-e valamelyik tagállam. Arra a megállapításra jut, hogy a Sargentini-jelentés és annak európai parlamenti elfogadása, illetve az eljárás megindítása nem bizonyítja, hogy Magyarország nem jogállam, és ez nem is lehet célja. Ugyanakkor világosan jelzi, hogy az Európai Parlament nem bízik Magyarország jogállamiságában.
Kulcsszavak: jogállam, demokrácia, EUSZ 7. cikk szerinti eljárás, Sargentini-jelentés.
Arról a kérdésről, hogy jogállam-e jelenleg Magyarország, mindenkinek határozott véleménye van. Ez a meggyőződés olyannyira erős, hogy általában szükségtelennek is tartják, hogy különösebben igazolják. Mégis, ezt az eldöntendő kérdést különbözőképp ítélik meg; egyesek egyértelműnek tartják, hogy Magyarország lelépett a demokrácia és a jogállamiság útjáról, mások pedig magától értetődőnek tartják, hogy Magyarország jogállam. Mi lehet a magyarázata annak, hogy nemcsak a politika, de a tudományos közösség sem jutott nyugvópontra ebben a kérdésben?
A jogállamiság vita új fordulata, hogy az Európai Parlament 2018. szeptember 12-én elindította az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) 7. cikkében szereplő eljárást Magyarországgal szemben.[2] Az ennek alapjául szolgáló, Judith Sargentini európai parlamenti képviselő nevéhez kötött jelentés[3] tartalmában és megszavazásában azok, akik szerint Magyarország nem jogállam, nézetük igazolását látják, és üdvözlik az EUSZ 7. cikk szerinti eljárást.[4] Álláspontjuk szerint ez is azt mutatja, hogy Magyarország nem jogállam. A másik oldal szerint pedig a jelentés téves elemeket tartalmaz, elfogult Magyarországgal és annak kormányával szemben, és ezt a jelentés egyes tartalmi elemeinek cáfolatával kívánják alátámasztani.[5]
Vajon tényleg bizonyítja az EUSZ 7. cikk szerinti eljárás megindítása vagy annak esetlegesen Magyarországra nézve elmarasztaló lezárása, hogy Magyarország nem jogállam? Vagy a másik oldalról: a Sargentini-jelentés cáfolata vagy a 7. cikk szerinti eljárás esetleges megfeneklése bizonyítja, hogy Magyarország jogállam? A tanulmány hipotézise, hogy mindkét kérdésre a válasz: nem.
Jelen tanulmány nem hivatott eldönteni azt a kérdést, hogy Magyarország jogállam-e. Ehelyett azt vizsgálja, hogy az EUSZ 7. cikk szerinti eljárás valóban abban foglal-e állást, hogy egy tagállam betartja-e az EUSZ 2. cikkében rögzített alapértékeket, azaz az EUSZ 7. cikk alkalmas-e arra, hogy eldöntse: jogállam-e valamelyik tagállam. Ennek során elsőként kitér arra, hogy milyen értékeket hivatott védeni az EUSZ 2. cikke, másodszor a 7. cikk szerinti eljárás főbb sajátosságait elemzi. Harmadszor az eljárás alapjául szolgáló Sargentini-jelentés kerül górcső alá, csupán abból a szempontból, hogy milyen jellegű problémákat, témaköröket tekint az EUSZ 2. cikkét veszélyeztető jelenségeknek. Negyedszerre pedig az előbbieket felhasználva következtet arra, hogy a jogállam - az EUSZ 2. cikke alkalmazásában - mennyiben jogi és mennyiben politikai fogalom.
Tételezzük fel, hogy egy házaspár hosszú éveken át kiegyensúlyozottan, boldogan éli az életét, ezt követően azonban a feleség gyanakodni kezd, hogy a férje hűtlen hozzá, sőt ezt a gyanakvását meg is osztja vele. Ha a gyanakvás alaptalan, és a férjnek semmi rejteget-
- 20/21 -
ni valója sincs, párkapcsolati szakemberek valószínűleg nem javasolnák a férjnek, hogy ezentúl minden, nem otthon töltött percével részletesen számoljon el. Ez a részletes "vallomás" minden bizonnyal nem elaltatná a feleség gyanakvását, hanem épp ellentétes hatást váltana ki: abban a hitében erősítené meg, hogy a férjnek rejtegetni valója van. Ugyanakkor az sem lehet megoldás, ha a férj - hiszen ő teljesen hűséges, nincs mit titkolnia - egyáltalán nem venne tudomást felesége gyanakvásáról, és változatlanul élné mindennapjait. Ilyen esetekben a megoldást mélyebben kell keresni: a feleség bizalmát kell visszaszerezni, ami kétségtelenül sokkal fáradságosabb út, ámde jóval tartósabb eredményre vezet. E példában a kapcsolat alapvető problémája nem a hűtlenség vagy annak feltételezése, hanem hogy megrendült a házasfelek közötti bizalom, ami a tartós kapcsolat alapfeltétele.
A párkapcsolat annyiban feltétlenül hasonlít az Európai Unióban tagállamként részt vevő országok kapcsolatához, hogy alapja egy közös értékrend: a demokráciában, a jogállamiságban, az emberi jogok tiszteletben tartásában való elkötelezettség, ahogy azt az EUSZ 2. cikke megfogalmazza. Okkal feltételezhető, hogy ezt az értékrendet valamennyi tagállam magáénak vallja: az EUSZ 2. cikkét valamennyi tagállam jóváhagyta, az Európai Unióhoz való csatlakozásnál a tagállamok vállalták ennek az értékrendnek a fenntartását, továbbá mindegyik ország a saját nemzeti alkotmányában és jogrendszerében is hasonló értékeket fogalmaz meg. Az elkötelezettség ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ezek az értékek maradéktalanul érvényesülnek is az egyes államok jogszabályaiban és joggyakorlatában. Aligha létezik olyan állam, ahol soha nem történt még emberi jogi jogsértés, a jogállam vagy a demokrácia intézményrendszerének valamelyik elemét lerontó szabályozás. De vajon a rossz gyakorlat, egyes emberi jogok sérelme vagy az intézményes garanciák gyengítése a jogállam, a közös értékrend rendszerének a sérelmét jelenti? És amennyiben igen, akkor milyen feltételek mellett jelenthető ki, hogy az ország már nem jogállam?
A továbbiakban a tanulmány azt vizsgálja, hogy az EUSZ 7. cikke mennyiben nyújt segítséget e kérdések megválaszolásához.
Az EUSZ 2. cikke a köznapi és a politikai szóhasználatban jogállamiság-klauzulaként jelenik meg, bár a valóságban nem csupán a jogállam védelméről van benne szó. Szövegszerűen a rendelkezés a következő:
"Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok - ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait - tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában."
A cikk első mondata az alkotmányjog számára ismerős fogalmakat tartalmaz. Ezek elemzése előtt érdemes kitérni a második mondatra, amely rögzíti, hogy "ezek az értékek közösek a tagállamokban". Ez arra utal, hogy az EUSZ 2. cikke deskriptív: nem előírja a demokráciát, a jogállamiságot és a többi értéket a tagállamok számára, hanem kimondja, hogy ezek az értékek közösek, azaz már jelen vannak (és az EUSZ megszövegezése előtt is jelen voltak) a tagállamok alkotmányos berendezkedésében. Erre utal a cikk rendszertani elhelyezkedése is: az EUSZ 2. cikke egy generálklauzula, olyan deklaráció, amely át kell, hogy hassa mind az Európai Unió, mind a tagállamok működését. Azaz mind uniós, mind tagállami szinten olyan jogszabályokat kell alkotni és olyan politikát kell folytatni, ami e közös értékeknek megfelel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
