Az állatokkal kapcsolatos normaalkotás állatorvosi lóként szolgál annak demonstrálásához, miként jutott el arra a pontra az emberiség, hogy az íratlan szabályokat kodifikált normák szintjére emelte. Földrajzi értelemben, jogcsaládhoz tartozás alapján és még számos faktor szerint alakult más és más módon ez a folyamat. Az állatvédelem állatorvosi lova pedig a kutyákkal kapcsolatos normaalkotási mechanizmus. Persze más állatfajok is szerepelnek a jogtörténeti és a hatályos jogi példaanyagban. Jelen tanulmányban főként az európai joghagyományra és normaalkotásra - esetleg annak más földrészen való továbbélésére - építek. Innen idézem az irodalmi, szokásjogi példákat, valamint a jogszabályokat. Szokás és norma mindig párhuzamosan van jelen egy-egy állam, államszövetség társadalmi közegében. A szabályalkotó mechanizmus nagyban épít a szokások formálta vallási, erkölcsi társadalmi önszabályozó folyamatok normatermékeire: (1) ezekre hivatkozik a törvényhozó az új jogszabály indoklásában; (2) ez segíti a jogértelmezést később az igazságszolgáltatás fórumai előtt. (Constitutio regularum profecta est ab iure et more societatis se ordinantis.)
Az állatvédelem történetéből kimetszett minták az európai joghagyományból materiális logikai alapon levezethetők. Jogi ontológiai elemzésükhöz szak-és (néhány) szépirodalmi példa szükséges, ugyanakkor demonstratív és illusztratív is egyszerre. A jogalkotási termékek pedig formállogikai úton következnek egymásból: (1) idősíkon a jogtörténettől a hatályos, írott normaanyagig; és (2) térben az egyes, történelmileg kialakult, európai jogcsaládokon belül, továbbá még a lato sensu értelmezett ius commune Europae csatornáin.
".az ember az élőlények lépcsőzetén egyelőre még alacsony fokot foglal el...mondjuk, hogy a féregtől az emberig...csak öt fok van. S fejlődött is ez az anyag, míg elérte alakjában és létében ezt az ötödik fokot, míg átalakult ezzé az állattá, amely gyilkol, rabol, hazudik, de amely mégis meg tudja írni a Divina Commediát." - írja Pirandello a Mattia Pascal két életé-ben[1] .
"Az erkölcsi törvény arra kötelezi az embereket, akik állatok, hogy másképpen éljenek, mint az állatok, ami kétségtelenül nehézségekkel jár, hanem emellett tetszeleg nekik." - írja Anatole France A pingvinek szigeté-ben[2] .
Montesquieu De l'esprit des lois c. művében rámutat, hogy "a törvények a legtágabb értelemben véve azok a szükségszerű viszonylatok, amelyek a dolgok természetéből következnek...vannak törvényeik az állatoknak, és az embernek is megvannak a maga törvényei".
2.1 A következőkben előbb a brit, majd a holland megoldások kerülnek elő. A brit norma mindig eltér egy kicsit a kontinentálistól; sajátos, nemzeti tradíciókat megjelenítő, komplex szabályrendszert vonultat fel. Ezzel szemben a holland példa nagymértékben összevethető a magyarországival, és jellegzetesen -brit szemszögből - kontinentális jogi megoldásokat mutat. A két ország (és Magyarország) mint európai uniós állam fontos lépéseket tett nemzeti jogalkotásában az állatvédelem ügyében. A természetvédelmi társadalmi érdek megjelenése mellett a szupranacionális jogi összetartozás is formálta-finomította a nemzeti jogot. És nemcsak az állatvédelem terén.
Nagy-Britanniában az 1990. évi Environment Protection Act-be, a környezetvédelmi törvénybe került az elkóborolt kutyákkal kapcsolatos közigazgatási jogi szabályanyag (149-151. §§). A helyhatóság[3] köteles kinevezni képviselőjét, aki az elkóborolt kutyákkal kapcsolatos intézkedéseket megteszi. (A jogszabály expressis verbis megengedi a helyhatóságnak, hogy bármely néven nevezhetik ezt a foglalkozást.) A kötelessége - vagy az ő mögöttes felelősségével a delegált személynek kell - befogni a kóbor kutyát. Ezt azonban, míg közterületen szabadon megteheti, magánterületen csak a tulajdonos, vagy a birtokos hozzájárulásával. A helyhatóság értesíti a kutya gazdáját, hogy hét napon belül vegye át az állatot, és fizesse meg a költségeket. Ennek elmulasztása azt a szankciót vonhatja maga után, hogy (1) az állatot arra alkalmas, jó gazdának mutatkozó személynek ingyenesen, vagy térítés ellenében átadja a hatóság (a jóhiszemű átvevő az állat tulajdonosa lesz); (2) állatmenhelyre szállítják; illetve (3) elpusztítják úgy, hogy a lehető legkisebb fájdalmat okozzák az állatnak. Amit mindenképp tilos a helyhatóságnak megtennie, az, hogy nem adhatják sem vissz-
- 52/53 -
terhesen, sem pedig ingyen élveboncolás céljára. (Ez is a brit jogszabály(ok) anakronizmusát - szebben fogalmazva ódivatúságát - jelzi, hiszen vivisectiót a tudományban már régen nem alkalmaznak mint kutatási módszert.) Hét napnál hamarabb csak abban az esetben pusztíttathatja el a kutyát a hatóság, ha az az állat további szenvedésének elkerülése végett szükségesnek mutatkozik. Ha magánszemély talál kóbor ebet, köteles azt (1) kiszolgáltatni a kutya gazdájának; vagy (2) a helyhatóságnak, illetve a rendőrségnek átadni, és elmondani, hol talált rá. A találó nyilatkozhat a helyhatóságnak, hogy meg kívánja tartani az ebet, és ebben az esetben - ha a gazda személye ismert - a fent említett kötelező hét teljes nap (sic: seven clear days) elteltével megkaphatja. Ezt követően a megtaláló legalább egy hónapig köteles a jó gazda gondosságával tartani az ebet. A skót szokásjognak megfelelően a brit környezetvédelmi törvény e tekintetben is enged eltérést: ha a kóbor kutya megtalálója legalább két hónapig tartotta az állatot, átmegy a tulajdonába. E szabályok be nem tartása esetén a kutya találója pénzbírsággal nézhet szembe. Magyarországon a BH 1988.1. esetben a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a kutya találó-ja találódíjra nem jogosult, mert a kutya értéke általában alacsony. A kutya tartásával felmerült költségeinek a megtérítését a felelős őrzés szabályai alapján követelheti a tulajdonostól. A régi valláserkölcsi norma így szólt: Non videbis bovem fratris tui aut ovem errantem et praeteribis sed reduces fratri tuo. Etiam si non est propinquus tuus frater nec nosti eum duces in domum tuam et erunt apud te quamdiu quaerat ea frater tuus et recipiat. (Deuteronomium 22,1-2) A fent hivatkozott Environment Protection Act 151. szakasza az 1981. évi Animal Health Act-tel való harmonizációt szolgálja. A környezetvédelmi törvény vonatkozó rendelkezéseit mögöttes joganyagként írja elő; így hangsúlyozza a törvényhozó a környezetvédelmi tv. magasabb szintű jogszabály jellegét (vö. Magyarországon az "alkotmányerejű tv.", Franciaországban a "loi organique" megfogalmazás).
Ami érdekessé, sőt különössé teszi számunkra, "kontinenslakók" számára a fent írtakat, hogy szintén az 1990. évi Environment Protection Act szabályozza az "elkóborolt", illetve elhagyott bevásárló- és poggyászszállító kocsik (trolleys[4] ) jogi sorsát is (Schedule 4). Itt is differenciált törvényi diszpozíciót alkot a törvényhozó a skóciai történeti tényállásokra. A helyhatóság az elhagyott bevásárló- és poggyászkocsikat lefoglalja, és megfelelő helyre elszállítja. A bevásárlókocsi tulajdonosának ingatlanán (legal estate), illetve Skóciában a tulajdonán, vagy birtokában lévő területen (land...of which the owner of the trolley is the owner or occupier); off-street parking esetén, tehát, amikor a vásárló kiviheti az üzletből a bevásárlókocsit, hogy berakja az árut a gépjárművébe, az ilyen területen; valamint - az 1986. évi Airports Act értelmében - a repteret a városmaggal összekötő elővárosi vasúthoz kivitt poggyászszállító kocsik esetében ez a lefoglalás nem megengedett. Egyébiránt igen, de - mint a kutyák esetén - ha meghatározható személy magánterületén található, akkor szükséges a magánszemély beleegyezése. Amennyiben a hatóság a magánszemélyt előzetesen értesítette, hogy el kívánják szállítani a trolley-t, és az tizennégy napon belül nem reagál, a hatóság jogosulttá válik az ilyen területről történő elszállításra is. A hatóság a lefoglalást követő hat hét elteltével - amennyiben mindent megtett, hogy kiderítse a tulajdonos személyét - értékesítheti a trolley-t, vagy másképpen rendelkezhet vele. Ha a trolley tulajdonosának személye a hatóság előtt ismert, legkésőbb két héttel a lefoglalást követően értesíteni kell őt a hatósági intézkedésről. A felmerült költségek megtérítése után a tulajdonos átveheti a bevásárló-, vagy poggyászszállító kocsit. (Ezek a költségek nem fordulhatnak át indokolatlan összegű közigazgatási jogi kártalanításba, vagy szűkebb értelemben vett kártérítési összegbe.)
Így kerülnek gyakorlati relevanciájukra tekintettel a bevásárlókocsik a hatályos brit környezetvédelmi törvénybe. Egyértelmű, hogy a brit jogrend nemcsak az uniós környezetvédelmi normáknak való megfelelést kontemplálta a jogszabály koncepciójának megalkotásakor, hanem a hazai esetjogból is átemelt "tételeket". Környezetvédelmi kérdésben a brit jog - már csak az európai uniós tagságból fakadó harmonizációs kötelezettségek miatt is - inkább támaszkodik a törvényi jogra. A társadalmi érdekérvényesítés pedig új utakon haladhat tovább a szigetországban; szakítva az évezredes jogi tradíciókkal. Lehet, hogy az Európai Közösségek jogtudományi, jogalkotási és joggyakorlati szempontból is közelebb hozta (hozza) egymáshoz az európai országokat. Az R (on the application of Anne-Marie Goodman and Keith Hedges) versus London Borough of Lewisham ügyben 2003. február 14-én döntött a brit Court of Appeal (Civil Division). Az ügyben Morland bíró kifejtette, hogy az európai uniós esetjog - itt a Kraaijveld Case (C-72/95) - irányadó a brit jogszabályok értelmezésekor is.
A kaliforniai polgári törvénykönyv - a francia Code Civil észak-amerikai egyik továbbélése - 1384.4. (a) szakasza értelmében a veszélyes állatot nem altathatják el, ha van olyan megfelelő otthon - állatotthon - (suitable home), ahol az állatot befogadják. A következő, az 1384.4. (b) szakasz megalkotja a treatable animal, azaz a kezelhető állat kategóriáját, mely alatt azt értik, hogy vannak állatok, melyek megfelelő kezeléssel domesztikálhatók,
- 53/54 -
kinevelhetők hátrányos viselkedésükből. "Animals Turned Into This Shelter May Be Used For Research Purposes Or To Supply Blood Tissue Or Other Biological Products" felirattal kell ellátni azokat az állatotthonokat, ahol a befogadott állatokat kísérleti célokra használják fel - rendelkezik a kaliforniai Ptk. 1384.7. cikkelye. Az 1834.5. cikkely értelmében az állatorvosnál hagyott (abandonned) állatot az orvosnak el kell pusztítania, ha nem talál neki másik gazdát. Az 1834.6. cikkely tiltja, hogy a kóbor állatokon kísérleteket végezzenek.
Hollandiában az 1814. évi vadászati törvény még nem tiltotta a vadállatok vadászatát, nem is korlátozta azt, mivel a vadászok ellenségének tekintette ezeket az állatokat, melyek - az emberrel konkurálva - vadásztak a vadászható vadfajokra. Az 1857. évi vadászati tv. a hatóság diszkrecionális jogkörébe utalta, hogy tiltotta-e bizonyos vadfajok vadászatát. 1860 után már csak a rókákat nem védték. Ekkorra ébredtek rá, hogy ezek a vadak a mező- és erdőgazdaságban, gyümölcs- és szőlőültetvényeken az ember számára hasznos "munkát" is végeznek. Az 1852. és az 1857. évi vadászati törvény céljaként szerepelt a vad- és a halállomány megoltalmazása a föld- és a víztulajdonos érdekében, valamint közérdekből. Ez a kettős érdekrendszer érvényesült a XIX. század, akkor már haladónak minősülő vadvédelmi, valójában "vadászvédelmi" jogában. Hollandiában a XIX. század közepétől beszélhetünk természetvédelemről, a kifejezés mai értelmében. Frederik Willem van Eeden Sr. az Album der Natuur c. folyóiratban közölt írásában használta először a natuurmonument (cca. természeti érték) fogalmat, és írt először az állatvédelmen túl az élőhelyek védelméről is. A német alkotmány jelenleg hatályos 20a cikkelye kimondja: Der Staat schützt auch in Verantwortung für die künftigen Generationen dienatürlichen Lebensgrundlagen und die Tiere... Azaz az állam a jövő nemzedékek iránt érzett felelősségtől vezetve védi az élőhelyeket és az állatokat.
Míg Magyarországon az 1935. évi IV. törvénycikk elnevezésében jelenik meg először a természetvédelem fogalma, Hollandiában az 1880. évi Wet tot bescherming van diersoorten die nuttig waren voor landbouw en houtteelt, azaz a földművelés és erdőgazdálkodás számára hasznos állatfajok védelméről szóló törvényben (NDW = Nuttige Dierenwet) védelmezték először az emlősállatokat. Madarakon kívül a rovarevő állatokat - mint a sünt, a denevért, a cickányt - oltalmazott. A Vogelwet (madárvédelmi törvény) 1912-ben történt hatálybalépését követően az NDW reformra szorult. Az 1912. évi Vogelwet (l. infra) már csak azért is előrelépést jelentett a természetvédelmi jogalkotásban az NDW-hez képest, mert a madárfajokat már nem pusztán a hasznos-káros kategorizálás alapján - legalábbis csak akkor tértek el ettől, amikor mintegy tíz madárfajra nem terjesztették ki a törvény tárgyi hatályát -, hanem esztétikai minőségük (látványuk, hangjuk) miatt írta elő védeni. 1917-ben elfogadták a Mollen-, egels- en kikvorschenwet, azaz a vakondok, a sünök és a békák védelméről szóló jogszabályt. Később a Flora- en Faunawet váltotta fel a holland jogrendben (l. infra).
Az 1967. évi természetvédelmi törvény (Natuur-beschermingswet) alapján 1973-ban kibocsájtott Besluit beschermde inheemse diersoorten védelmezte az emlősállatokat először tisztán természetvédelmi alapon. Egészen eddig a vadászati jog talajáról lehetett levezetni az állatvédelmi szabályrendszert. 1942-ben a vidra, a borz, a nyuszt és a nyest kártékony állatból bundaállattá vált a normatív textusban. Akárcsak a fóka, melynek vadászatát teljesen - mint sok más állatfajét az eltelt évek folyamán - az 1954-es vadászati törvény tiltotta meg. (Addig évente kvótát határoztak meg, hogy hány fókát szabad levadászni.)
A különböző, Hollandiában, vagy épp más ország területén őshonos vadak jogi státusza a természetvédelmi jog és a vadászati jog egymásba kapcsolódó, szoros kötelékben fejlődő, haladó (?) története során országról országra változott. Így lett például az 1814. évi holland vadászati törvény (Jachtwet) értelmében a vaddisznó kártékony vad (schadelijk wild). Az 1852. évi és az 1857. évi vadászati törvény nem említi, majd az 1923. éviben ismét kártékony, az 1942. évi szerint általában vadászható (grof wild), az 1947. évi értelmében ismét kártékony állatnak minősítette a törvényhozó. Míg aztán egy 1970. évi Benelux-egyezmény szerint 1972-től vadászható állat lett, és 1977-től engedélykötelessé vált a vaddisznó kilövése. Magyarországon az 1883. évi XX. törvénycikk 7. szakasza a fővadak köréből kivette a vaddisznót és a 13. §-ban (1872. évi VI. törvénycikk) a "ragadozó, vagy kártékony állatok" közé sorolta. A 8. § értelmében ezen állatok által okozott károkat nem kellett megtéríteni, mivel elpusztításuk főszabály szerint megengedett volt.
Hollandiában a menyétre mindössze 1987 óta, görényre és hermelinre pedig csak 1991 óta tilos vadászni. Nyúlra és rókára továbbra is szabad vadászni, de 1994 óta nem fizet az állam a kilőtt rókák után. A szarvas, az őz és vaddisznó vadászata pedig engedélyhez kötött. Lassan regenerálódik a természet a hatalmas "pusztítás" után: a vidra és a fóka újraszapo-rodásának a múlt század hatvanas éveinek közepén történt vízszennyezés is gátat vetett. A nyestek számának megsokszorozódásához pedig mintegy harminc esztendőnek kellett eltelnie azt követően, hogy betiltották a vadászatukat. A holland eset is jól mutatja, amit Magyarországon egyaránt tapasztalunk: az őshonos állatfajok (és növényfajok, ásványok) jó-
- 54/55 -
val könnyebben pusztíthatók és irthatók ki terrénumukról, mint amennyi rengeteg időnek kell eltelnie az ismételt elterjedésükhöz. Ha még egyáltalában él szabadon, természetes környezetben elegendő példány ehhez. Igaz ugyan, hogy 1942 óta tilos borzra vadászni Hollandiában, mégis egészen az 1960-as évek elejéig adott ki a vadhatóság engedélyt a vadászatukra. Ezt az állampolgárok kárbejelentéseire alapozták: a borz sokszor károsítja agrikulturális szempontból az általa okkupált életteret. Az igazi megoldás ilyenkor az állat befogása, és más vidékre telepítése volna. Akárcsak a közelmúltban Magyarországon, ahol az Alföldről szállították a kiöntött ürgéket az ország északi területére, hogy kerecsensólymok zsákmányai legyenek. Az 1954. évi holland vadászati törvény vadvédelmi rendelkezései lehetővé tették, hogy a borzvárakat megmentsék az agrárgazdálkodóktól. Utóbbiak a Jachtfondsból, azaz egy pénzügyi alapból kaphattak kártérítést azért, hogy megtűrték földjükön a borzlakokat. A borzfaj megmentésére össztársadalmi, integráns megoldás mutatkozott egyedül elégségesnek. Külön átereszeket építettek számukra az utak mentén, hogy megóvják őket a gépi közlekedéstől, valamint a Vereniging Das&Boom (Borz&Fa Egyesület) és a szakminisztérium is tevékeny szerepet vállalt a kiveszőben lévő állatok megmentésében.
Az 1954. évi holland vadászati, vadvédelmi és vadgazdálkodási törvény értelmében felállt a vadászati tanács (Jachtraad), melyben a természetvédelmi oldalt - a pluralitás biztosítása érdekében több szervezet részvételével -, a vadászati oldalt és a mező- és erdőgazdálkodókat egyaránt képviselik.
Magyarországon az 1802. évi XXIV. törvénycikk értelmében a vadtenyésztő haladéktalan kárbecslés után köteles volt megtéríteni a tenyésztett vad által okozott kárt a károsultnak. Valójában a vadkár a vadászati jog mint regale megjelenéséhez köthető. Ez a regale a 9. században jelent meg germán talajon először. Hollandiában az 1954. évi vadászati törvény jelentett mérföldkövet a vad által a mező- és erdőgazdálkodásban okozott károk megtérítése terén.
Hollandiában 1967-ben látott napvilágot a Natuurbeschermingswet (természetvédelmi törvény), majd 1973-ban az a végrehajtási rendelete, mely az őshonos, védett állatfajokat határozta meg (Besluit beschermde inheemse diersoorten). A védett állatfajok köre később tovább szélesedett. A madárvédelmi törvény (Vogelwet), a természetvédelmi törvény (Natuurbeschermingswet) és a vadászati törvény (Jachtwet) sokáig párhuzamosan volt jelen a holland jogrendben természet- és vadvédelmi rendelkezéseivel. 2002-ben megszületett a Flora- en Faunawet, a növények és állatok védelméről. Az 1973. évi természetvédelmi törvényt az 1998. évi váltotta fel, amelybe a habitat- és a madárvédelmi európai uniós irányelv szupranacionális rendelkezéseit integrálták. A Flora- en Faunawet főszabályként minden állat védelmének igényét megfogalmazza, mégis vannak kivételek: az 1963. évi halászati-horgásza-ti törvényben (Visserijwet) meghatározott halfajok; továbbá a háziegér, a fekete és a barna patkány; valamint szabad vadászni nyúlra, fácánra, fogolyra, vadkacsára és örvös galambra.
A fentiekből kitűnik, hogy a szocioszféra negatív előjelű térnyerésével az egész Európai Unió területén küzdünk. Az érintetlen táj, természet megőrzéséért folytatott küzdelem globális problémává terebélyesedett. A fent idézett törvényhelyek, a filozófus írók sarkos megállapításai egy viszonylag szűk élettérre, az EU területére redukálták a nézőpontot. A globális argumentációban még több és vegyesebb természetű gonddal kell szembenéznie a ma és a holnap emberének. A múltban gyökerező jogi hagyományok szinte anakronisztikusnak tűnnek a mában már előre látható jövőképek szerint. Megszűnni látszanak a múltat a jövővel összekötő, korábban szoros kötelékek. Új, testreszabott jogi megoldásokat kíván a jövő embere a mai kor jogfejlődésétől, miközben a mát a holnappal összekötő jogi, tradicionális kapcsok is meglazulnak, és az állatvédelem - de még az "embervédelem", az épített és a természeti környezet védelme is - kiszámíthatatlan igényeket támaszt. Ezek az új igények mégis mindig az aktuális társadalmi érdekrendszer szerint alakulnak.
2.2 További gondolatok. Magyarországon 2007. szeptember 29-én lépett hatályba a cirkuszi me-nazséria létesítése és működtetése engedélyezésének, valamint fenntartásának részletes szabályairól szóló 222/2007. (VIII. 29.) Korm. rendelet, a terület új jogi normája, mely sokrétű állatvédelmi szabályozást is tartalmaz. A jegyző mint állatvédelmi hatóság (l. infra 10. lábjegyzet) - a szakhatóságok közreműködésével - a veszélyes, vagy védett, illetve nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó fajok egyedeinek tartását megtilthatja, ha az állandó menazséria:
- a biztonsági feltételeket nem teljesíti,
- az állatok tartása során az állat kíméletére, ellátására, tartására vonatkozó előírásokat megszegi, vagy az egyedek károsodását okozza, fennmaradásukat veszélyezteti.[5]
Nem kell engedélyt beszerezni, ha kizárólag háziasított állatfajokat (kutyát, macskát, vadászgörényt, házilovat, szamarat, szarvasmarhát, juhot, kecskét, sertést, házinyulat, házigalambot, házityúkot, pulykát, háziludat, házikacsát) tartanak.[6] (A Btk. 266/B. § - állatkínzás tényállása - és az állatvédelmi törvény szerinti - l. infra 14. lábjegyzet - közjogi felelősség eb-
- 55/56 -
ben az esetben elegendő magatartásbefolyásoló erő.) Az 5. § olyan általános állatvédelmi szabályokat fogalmaz meg, mint hogy:
- az állatokat olyan feltételek között kell elhelyezni, amelyek megfelelnek a jólétüknek, és biztosítják a természeteshez hasonló viselkedésük gyakorlását;
- gondoskodni kell a jó kondícióban tartásukhoz szükséges beltartalmú takarmányról és ivóvízről; az állatok szükségleteinek megfelelő hőmérsékletet, világítást, illetve fürdési lehetőséget, megfelelő mélységű és minőségű vizet, illetve az időjárás viszontagságaitól való védelmet kell teremteni; különösen tilos az állatokat huzamosabb ideig sötétben tartani;
- azokat az állatokat, amelyeken sérülés, stressz tünetei tapasztalhatók, azonnali kezelésben és gondozásban kell részesíteni, szükség esetén el kell különíteni; higiénikus körülményeket kell biztosítani; a megfelelő takarításról rendszeresen gondoskodni kell; a szennyvízelvezetést meg kell oldani;
- ingerekben gazdag és megfelelően berendezett életteret kell nyújtani, amely a természeteshez hasonló viselkedési formák gyakorlását lehetővé teszi;
- tilos az állatokat végtagjuknál fogva lekötve tartani.
Az állat csak olyan mutatványra tanítható be, amely a fajára jellemző természetes viselkedés által megszabott határokon belül marad. Tilos az állatot olyan módszerekkel, vagy eszközökkel idomítani, amelyek fájdalmat, szenvedést, más fizikai, vagy pszichikai károsodást okozhatnak. Az idomítás és a cirkuszi produkció során tilos az állatokkal szemben félelemkeltő, kegyetlen magatartást, módszert alkalmazni.[7]
Hazánkban 2007. január 1-jétől az 1998. évi XXVIII. törvény (állatvédelmi törvény = Ávt.) normaszövegébe kerültek az immár teljesen hatályon kívül helyezett, az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. tvr. bizonyos rendelkezései. De nem teljesen szó szerinti normaszöveg-átvétel történt. Az Ávt. 24/A. § (1) bek. értelmében veszélyes ebnek minősül a Kormány által rendeletben meghatározott, az életre és a testi épségre természetes hajlamainál fogva fokozottan veszélyes eb.
Tilos a veszélyes eb bármely módon való szaporítása, tenyésztése - ideértve a vétlen szaporulatot is -, az országba való behozatala, kivitele, elidegenítése, reklámozása, hirdetése, bármely formában történő versenyeztetése, őrző-védő feladatokra való tartása, képzése és alkalmazása (ibid. (2) bek.). Az (1) bekezdésben foglaltakon túl az állatvédelmi hatóság embernek vagy állatnak - ingerlése nélkül - okozott súlyos sérülés miatt egyedileg ebet veszélyesnek minősíthet (a továbbiakban: veszélyesnek minősített eb) (ibid. (3) bek.). A veszélyes és a veszélyesnek minősített eb kizárólag az állatvédelmi hatóság által kiadott engedéllyel, kormányrendeletben meghatározott feltételek esetén és módon, egyedi azonosítóval ellátva tartható (ibid. (4) bek.). A veszélyes és veszélyesnek minősített ebet polgári jogi szempontból vadállatnak kell tekinteni (ibid. (5) bek.). Hazánkban a környezetvédelmi reklámjog szempontjából tilos reklámfajták közé sorolhatók a természet-, illetve környezetkárosításra ösztönző reklámok (a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. tv. 4. § b) pontja alapján), valamint az egészséges emberi környezet mint alapjog szempontjából a dohányreklámok bizonyos fajtái. A bull terrierek és keverékeik reklámozása a többször módosított 1974. évi 17. tvr. 5. § (3) bek. alapján volt tiltott. Ez most a fentiek szerint alakul.
Saul Bellow, amerikai író 1974-ben megjelent Késő bánat (Him with his foot in his mouth) c. kisregényében per tangentem korképet ad az USA-ban akkoriban divatos pitbulltenyésztésről: "Humanitárius társaságok és polgárjogi csoportok törik a fejüket, hogyan védjék meg e gyilkos állatokat avagy gazdáik törvényadta jogait."[8] (Bellow éppen az ilyen tartalmú írásaiért kapta a Nobel-díjat.)
Egy helyi önkormányzati állattartási rendelettel kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a veszélyes (veszélyesnek minősített) ebek tartására a jogalkotó az élet- és vagyonbiztonság védelme érdekében jogosult eltérő szabályozást kialakítani. Az eltérő szabályozás tehát közérdeket, valamint az állam életvédelmi kötelezettségének a teljesítését szolgálja. A jogalkotó az Ávt.-ben, valamint a veszélyes és veszélyesnek minősített eb tartásáról és a tartás engedélyezésének szabályairól szóló 35/1997. (II. 26.) Korm. rendeletben (Vekr.) meghatározta, hogy melyek azok az ebek, amelyekre - veszélyességükre tekintettel - speciális tartási szabályok kialakítása szükséges, valamint meghatározta ezeket a speciális tartási szabályokat is. Az ebek veszélyessége, az életvédelem biztosítása és ehhez kapcsolódóan a speciális tartási szabályok kialakítása nem tekinthető helyi közügynek. Magasabb szintű jogszabály - az Ávt. és a Vekr. - egyértelműen meghatározta, hogy melyek azok a szempontok, amelyek szerint egy kutya veszélyes, vagy veszélyesnek minősíthető.[9]
A 2006. évi magyar Ptk.-tervezet 5:576. § (2) bek. értelmében azt, hogy az állat vadállatnak minősül-e, viselkedése és veszélyessége és nem fajtája alapján kellett volna megítélni. A 2007 végén napvilágot látott Javaslat 5:531. § (Állattartás körében okozott kár) (2) bekezdése szerint azt, hogy az állat veszélyesnek minősül-e - tekintettel annak fajtájára, viselkedésére és veszélyességére -, külön jogszabály alapján kell megítélni. A veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól szóló 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rende-
- 56/57 -
let ez a külön jogszabály. Jóllehet, a kodifikátornak az volt a célja a tervezet szövegének módosításával, hogy (1) konceptuálisan összhangba hozza a köz- és a magánjogot, valamint, hogy (2) a fenti rendeletre hivatkozva ne lehessen kibújni a veszélyes üzemi felelősség szigora alól, a rendelet 1. § (2) bekezdésére tekintettel ez a kérdés továbbra sem látszik megoldódni a Javaslatban szereplő utaló normával.
Veszélyes állatnak minősülnek az e rendelet 1. számú mellékletében felsorolt fajok egyedei. (1. § (1) bek.)
Az 1. számú mellékletben nem szereplő fajok egyedeit, amennyiben egyedi tulajdonságaik ezt indokolják, az állatvédelmi törvény 20-21. §-ainak rendelkezései alapján a veszélyes állat tartásának engedélyezésére hatáskörrel rendelkező hatóság - a megjelölt szakhatóságok hozzájárulása alapján - veszélyes állattá nyilvánítja. ((2) bek.)
Tehát a Javaslatban hivatkozott külön jogszabály szerinti felsorolás nem kimerítő jellegű.
Ahogy az ősi szabály fogalmazott: Ipse enim dedit mihi horum, quae sunt, scientiam veram, ut sciam... naturas animalium et iras bestiarum (Liber Sapientiae, 7,17 et 7,20). I. e.: ő adta nekem a dolgok igaz tudását, hogy értsem...az állatok természetét, a vadállatok dühét.
Az Ávt. 24/B. § szerint tilos az állatok között olyan viadal, az állatok egymás elleni uszításával olyan küzdelem (a továbbiakban együtt: állatviadal) szervezése, tartása, amely az állatok sérülését vagy elpusztulását okozhatja. Tilos továbbá az állatviadalra fogadás szervezése, az állatviadalon való közreműködés, részvétel, fogadáskötés. ((1) bek.) Tilos állatviadal céljára a) állatot tartani, tenyészteni, kiképezni, idomítani, valamint más személynek átadni, vagy forgalmazni; b) épületet vagy egyéb helyet, anyagi eszközt más személy rendelkezésére bocsátani ((2) bek.). Az (1) bekezdésben foglalt tilalom nem vonatkozik az állatok vadászaton történő alkalmazására ((3) bek.). Az állatvédelmi hatóság a veszélyes ebekről és a veszélyessé minősített ebekről nyilvántartást vezet, amely az alábbi adatokat tartalmazza: a) az ebtartó nevét, születési helyét és idejét, lakcímét, b) az eb tartási helyét, c) az eb fajtáját, születési idejét, nemét, színét, nevét, egyedi jelét (mikrochip számát) és marmagasságát, d) az eb egyéb egyedi jellemzőit, e) ivartalanított eb esetén az ivartalanítás időpontját (24/D § (1) bek.).[10] Az (1) bekezdésben foglalt adatokat az eb elpusztulásától, elvesztésétől, tulajdonosváltozásától számított három évig kell nyilvántartani (ibid. (2) bek.). Ha a veszélyes ebre vonatkozó ebtartás szabályait megszegik és emiatt az eb embernek vagy állatnak sérülést okoz, az állatvédelmi hatóság elrendeli az eb életének kioltását (24/E. § (1) bek.). Ha a veszélyesnek minősített ebre vonatkozó ebtartás szabályait megszegik és emiatt az eb a) embernek 8 napon belül gyógyuló sérülést vagy állatnak kisebb sérülést okoz, az eb ivartalanítását, b) embernek vagy állatnak ismételten az a) pont szerinti sérülést okoz, vagy embernek 8 napon túl gyógyuló sérülést, illetve állatnak súlyos sérülést okoz, az eb életének kioltását elrendeli az állatvédelmi hatóság (ibid. (2) bek.). A veszélyes vagy veszélyessé minősített eb tulajdonosa ellen indított büntető-, vagy szabálysértési eljárás során jogerős határozattal elkobzott eb életének kioltását el kell rendelni (ibid. (3) bek.). A jogerős határozattal elrendelt hatósági beavatkozások (ivartalanítás, tartós egyedi azonosítás), továbbá a lefoglalás, az elkobzás és az eb élete kioltásának költségei az eb tulajdonosát terhelik (ibid. (4) bek.).
"A természettudományoknak van egy területe, amelyet, minthogy állatokkal foglalkozik, a zoológia dolgoz fel. A sokféle állat között helyet foglal az ember is"[11] - írja Pirandello a Mattia Pascal két életében[12] .
A BH[13] 2007. 169. jogesetben állatvédelmi bírságot kellett fizetnie annak[14] , aki magyar szürke szarvasmarhák tenyésztésével foglalkozott, ám az általa tartott szarvasmarhákból három hónap alatt 78 elhullott. Az ellenőrzés során lesoványodott állapotban találták az állatokat; három bontatlan szarvasmarhatetem vizsgálata alapján megállapították, hogy az elhullás oka súlyos senyvesség volt. Az állatvédelmi törvény[15] értelmében az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni[16] , tehát az állat számára olyan életkörülményeket biztosítani, amely annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságoknak, egészségi állapotának megfelel, tartási, takarmányozási igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás etc.)[17] .
"...a zoológus elismeri, hogy az ember épp abban különbözik a többi állattól, hogy gondolkodik. Az állatok dolga a gondolkodás nélküli szenvedés ... úgy látszik, hogy aki szenved, annak állatnak kell lennie, s csak ha állat, csak akkor emberi" - fejezi be fent megkezdett gondolatait Pirandello[18] .
Az állatvédelem archetipikus az emberiség társadalomfejlődésében. Jog és szokás, vallás, fizikai és lelki evolúció párhuzamosan futott a történelem előtti koroktól kezdve. Valójában attól kezdve beszélhetünk történelemről, hogy az állat mint érték - mint az emberi éthosz egyik legfőbb alkotórésze a Földön - az ember társadalomformáló tevékenységében manifesztálódik.
Állat és ember, általánosabban az élőlények és közülük az ember kölcsönös egymásrautaltságban, szimbiózisban létezve hat(ott) egymásra. Ennek a kölcsönhatásnak köszönhetjük erkölcsi magatartá-
- 57/58 -
sunkat. Mely olyan, amilyen, de a többi, infirmisebb élő organizmus értékként való elismerése útján kovácsolódott. Ez a szimbiózis látszik a bölcseleti, majd a természettudományos és végül a jogi gondolkodásmódunkon. A normaalkotás mindig - azóta, mióta nyomon tudjuk követni - érintette az állatvédelmet. És lassan, de eljutott a filozófiai fejlettség jelenlegi fokára. Az individualista laissez faire, laissez passer gondolkodásmódot felváltotta-felváltja a beavatkozó és kollektivista, még inkább globálisan szemlélődő nézőpont. Az állat a történelem folyamán együtt élt a "jó gazdá"-val, akinek felelősségérzete a régi, római bonus et diligens pater familias gondosságához hasonlítható. A párhuzamos fejlődés a mai kor embere számára sokkal jobban appercipiálható és akceptálható nézet. Talán közelebb is áll az embert a természeti közegbe visszahelyezni kívánó "zöld" gondolat eszmeiségéhez: theoria evolutionis parallelae hominum et animalium facillime accipitur hominibus huius aetatis. Ez a tanulmány a tételes jog, a jogbölcselet és a környezetfilozófia határain túl nem merészkedik. ■
JEGYZETEK
[1] Fordította Déry Tibor. Európa Könyvkiadó, Budapest 1975, p. 113. o.
[2] Anatole France: A pingvinek szigete. (Ford. Bölöni György) Magvető Könyvkiadó, Budapest 1956. 56. o.
[3] Ibid. 149. § (11) bek.: "local authority", in relation to England and Wales, means a district council, a London borough council, the Common Council of the City of London or the Council of the Isles of Scilly and, in relation to Scotland, means an islands or district council.
[4] "Luggage trolley" means a trolley provided by a person carrying on an undertaking mentioned in paragraph 1(2)(d) above to travellers for use by them for carrying their luggage to, from or within the premises used for the purposes of his undertaking, not being a trolley which is power-assisted; and "shopping trolley", means a trolley provided by the owner of a shop to customers for use by them for carrying goods purchased at the shop, not being a trolley which is powerassisted.
[5] 3. § (12) bek.
[6] 3. § (13) bek.
[8] Bellow, Saul: Késő bánat (Him with his foot in his mouth) (Ford. András T. László) Európa Könyvkiadó, Budapest 1977. 43. o.
[9] 49/2007. (VII. 3.) AB határozat III/3.2.
[10] Állatvédelmi hatóságként a Kormány az Ávt. 24/C. §-ában és 24/D. § (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a jegyzőt, valamint a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központját és területi szervét jelöli ki (az állatvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 334/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (2) bek.).
[11] "Tra i tanti animali che lo popolano é compreso anche l'uomo" (Pirandello: Il fu Mattia Pascal, Garzanti Libri s. p. a., 6. kiadás, 2002. 241. o.)
[12] Pirandello (1975) p. 233.
[13] BH = Bírósági Határozatok
[14] Az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. §-a értelmében aki tevékenységével, vagy mulasztásával az állatok védelmére és kíméletére vonatkozó jogszabály rendelkezését, vagy hatósági határozat előírását megsérti... állatvédelmi bírságot köteles fizetni. A 3. § (2) bek. értelmében bírság kiszabását állatvédelmi szervezet is kezdeményezheti. (V.ö.: a társadalmi szervezetek actio popularisa az állatvédelmi törvény szerint!)
[15] Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.)
[16] Ávt. 4. § (1) bek.
[17] Ávt. 3. § 7. pontja
[18] Pirandello (1975), p. 234.
Lábjegyzetek:
[1] A Szerző tudományos kutató.
Visszaugrás
