1. A spanyolországi La Coruóa egyetemének nemzetközileg is ismert, tekintélyes római jogász professzora, Ramón P. Rodríguez Montero 2012-ben jelentette meg "Galicia y su Derecho privado. Líneas históricas de su formación, desarrollo y contenido" címmel Spanyolország 17 Comunidad Autónomája egyikének, Galíciának magánjogi rendszerét, az évszázados jogtörténeti hagyományokat figyelembe véve, sőt azok szerepét hangsúlyozva, bemutató monográfiáját. A kötethez Christian Baldus, a heidelbergi egyetem romanistája és civilistája írt értékelő előszót (11-16.). Rodríguez Montero professzor munkája bevezetésre és hat fejezetre tagolódik.
Az 1978. december 29-én elfogadott, a regionális autonómiát intézményesítő alkotmány értelmében Spanyolország tizenhét Comunidad Autónomára tagolódik. Ezek a területi egységek egyrészt közös, másrészt saját külön, egymástól eltérő joggal rendelkeznek. A saját, külön jogot alkalmazó régiók a derecho foral területei. A foral jelző etimológiailag a latin forumra vezethető vissza. Innen származik a fuero terminus technicus. A szerző az általános szokást "helyi szokásként" értelmezi. Erre ad alapot az, hogy a törvény nem határozza meg a szokás különböző kategóriái között ténylegesen létező különbségeket.
A spanyol Código civil nem az egész ország területén alkalmazandó és alkalmazható elsődleges jogforrás, minthogy bizonyos területeken csak szubszidiárius módon, mint derecho civil común érvényesül. Vonatkozik ez elsősorban a házassági jog, az öröklési jog és a vagyonjog egyes területeire. A sok esetben a római jogon alapuló helyi (magán)joggal együtt nyer alkalmazást az említett területeken.[1] A könyv szerzője hangsúlyozza, hogy a helyi, regionális jog hivatalos gyűjteményekbe (Compilación) való rendezése az alkotmány elfogadását követően is folyik.
2. Rodríguez Montero önálló fejezetben foglalkozik a Zaragozában 1946. október 3-9. között tartott, "A polgári jog nemzeti (országos) kongresszusán" elfogadott határozattal, melynek alapján vette kezdetét Spanyolország egyes régióiban a Código civil szabályai helyett érvényesülő helyi jog[2] önálló gyűjteményekben történő összefoglalása. Így például Vizcaya és Álava régiónak a Spanyol Polgári Törvénykönyvtől eltérő jogát az 1959-ben elfogadott Compilación del Derecho Civil de Vizcaya y Álava szabályozza. Katalónia helyi polgári jogát az 1960-ban közzétett Compilación del Derecho Civil de Cataluña, amelyet 1984-ben és 1987-ben módosítottak, rendezi. A Baleari szigetek magánjogát az 1961-ből származó, és 1985-ben módosított Compilación del Derecho Civil de Baleares foglalja magában. Az aragóniai, a Código civiltől eltérő magánjog intézményeit az 1967-es Compilación del Derecho Civil de Aragón szabályozza, amelyet 1985-ben módosítottak. A navarrai Compilación del Derecho Civil de Navarra elfogadására 1973-ban, átfogó jellegű módosítására pedig 1987-ben került sor.
Galicia tartomány derecho civil especial-ját az 1963-ban közzétett, 1987-ben valamint 1995-ben módosított és 2006-ban újraszabályozott Compilación del Derecho Civil de Galicia tartalmazza.[3] A galiciai Comunidad Autónoma jogállásáról rendelkező, azt jogilag szabályozó Estatuto de Autonomía 27. szakasza (art. 27.4) értelmében a galiciai Comunidad Autónoma megőrizheti, módosíthatja és fejlesztheti polgári jogát ("conservar, modificar y desarrollar su Derecho civil". Ezek a jogok a galíciai parlamentet (Xunta de Galicia) illetik meg. Az 1993. április 27-én jóváhagyott, a galiciai polgári jogról szóló törvényjavaslat értelmében nem kerül sor Galiciában "radikális" változásra a polgári jog területén. A javaslat a hatályos, döntően a szokásjogon alapuló területi jog hatályának fenntartását írja elő.
A szerző a továbbiakban a 2006.
- 627/628 -
június 14-én elfogadott és a hivatalos közlönyben (Diario Oficial de Galicia) június 29-én közzétett 124. sz. Ley de Derecho civil de Galicia jellemzőit elemzi. A 308 szakaszból álló új törvény (összehasonlításképpen: az 1995-ben elfogadott jogszabály csupán 170 szakaszból állt) prológusra, tíz címre (titulos) és négy zárószakaszra, mely utóbbiak az átmenetet szabályozó rendelkezések) tagolódik. A törvény praeambuluma a jog forrásai körében a szokásjog kiemelkedő jelentőségére utal. Rodríguez Montero a továbbiakban a családi jogra vonatkozó "helyi" szabályozást mutatja be. Foglalkozik a szolgalmak (servidumbres) és az elbirtoklás (usucapión) Galiciában érvényesülő szabályaival is.
A szerző a továbbiakban részletesen elemzi a szokás (costumbre), mint a lex privata kiegészítőjének jellemzőit utalva arra, hogy spanyol Código civil 1287. cikkelye utasítja a bírót, hogy az ország szokását és joggyakorlatát mint külön normát vegye figyelembe a szerződések értelmezésénél. Hangsúlyozza, hogy Galiciára nézve is érvényes az, hogy az Ibériai-félszigeten a XVI-XVII. század folyamán a jogtudósok főképpen a római jogra épülő közjog művelésére fordítottak figyelmet. Utal arra, hogy a közjog tudományos igényű művelése a IX. Alfonz leóni király által 1218-ban alapított salamancai egyetemen összpontosult.
3. A szerző kiemeli, hogy a hatályos jog rendszerbefoglalásának gondolata már a 15. század utolsó harmadában felmerült. A római jogban és a kánonjogban egyaránt járatos Alonso Díaz de Montalvo 1480-ban kapott megbízást a Le-ónban és Kasztiliában alkalmazott jog "kodifikálására". Díaz de Montalvo szerkesztésében került közzétételre a Libro de Leyes, amelyet később Ordenamiento de Montalvonak is neveztek. A Díaz de Montalvo által szerkesztett gyűjtemény lett egyik forrása a Nueva Recopilaciónnak, majd később a Novísima Recopilaciónnak.
A hatályos jog kompilációját jelentette a Siete Partidasnak a jogtudós és filozófus Gregorio López de Tovar szerkesztésében megjelent átdolgozása. Ez az átdolgozás, melynek alapjául Díaz de Montalvo különböző kézirat-kiadásai és a nagy számban rendelkezésre álló glosszák szolgáltak, hivatalos gyűjtemény rangjára emelkedett. A Siete Partidas López de Tovar szerkesztésében megjelent átdolgozása képezte Spanyolországban és a kolóniákban a törvénykezés alapvető forrását annak ellenére, hogy a Bölcs Alfonz nevéhez kapcsolódó gyűjtemény az Ordenamiento de Alcala 1348-ban történő elfogadása után csak szubszidiáriusan érvényesülő jogforrásnak számított. Rodríguez Montero utal arra, hogy az 1805. július 15-én kihirdetett és hatálybalépett Novísima Recopilación de las Leyes de Espana számos kritika tárgyát képezte.[4]
4. Rodríguez Montero a továbbiakban a spanyol polgári jog kodifikálásának előzményeit és a jelenleg is hatályos Código civil sajátos vonásait tekinti át. Utal arra, hogy a polgári jog területén uralkodó partikularizmus felszámolását a XIX. század elején több jogszabály is célul tűzte ki, így az 1808-ban elfogadott, bayonne-i Alkotmányos Charta, majd az 1812-ben kihirdetett, bár hatályba nem lépett Cádizi Alkotmány. A spanyol magánjogfejlődés sajátossága, hogy a kasztíliai jogra épülő derecho espanol is, a római jog és a kánonjog mellett, ún. közönséges jog (ius commune). A polgári törvénykönyvtől tervezetét ("Concordancias motivos y comentarios del Código civil espanol") a magánjog neves művelője, Florencio García Goyena dolgozta ki 1851-ben, aki tervezetének elkészítése során a francia Code civil mellett a porosz Allgemeines Landrechtre és az osztrák ABGB-re volt elsősorban figyelemmel. Vitathatatlan, hogy a spanyol Código civil, amely De Castro megfogalmazása szerint a "joggyakorlat művelőinek és jószándékú" politikusoknak alkotása,[5] be tudta tölteni azt a célt, feladatot, amelyet szerkesztői szántak neki.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
