A címben jelzett időszak a magyar történelem egyik legváltozékonyabb időszaka. Nemcsak az ország területe változott szinte napi szinten, de az aktuális területen hatalmat gyakorló személyek köre és legitimációja is. A vizsgált korszak kezdetétől, 1918. október 30. napjától Horthy Miklós kormányzóvá választásáig (1920. március 1.) de iure négy, de facto hat kormány volt hatalmon, legrövidebb ideig a Hadik-kormány, mintegy 17 órányit. Horthy kormányzóvá választása után nem sokkal, 1921 és 1931 közöttre tehető az a Bethlen István miniszterelnöksége, amelynek során a világháború utáni hatalmi-politikai berendezkedés markáns jellemvonásai kialakultak.
Az őszirózsás forradalom előestéjén kikiáltott környező új nemzetállamok okozta területvesztésre a bírósági szervezetrendszernek is reagálnia kellett, ugyanakkor érthető, ha ez nem ment, nem mehetett egyik napról a másikra, figyelemmel arra, hogy a teljes állami gépezet cseréje vált szükségessé. Utóbbit elsődlegesen az a körülmény is okozta, hogy a köztársaság kikiáltása nyomán megszűnt az addigi hatalomgyakorlás eredője: a királyi hatalom. Az a kortársak számára is világossá vált, már a világháborús összeomlás után, hogy az addigi állami-intézményi és politikai keretek nem lesznek fenntarthatók. A függetlenségért kifejezetten magas árat fizető ország elsődlegesen az államforma megváltoztatásában látott kiutat, hogy a köztársasági eszme nevében kapott újabb pofonok aztán végképp a királyság felé tereljék.
Mind az első köztársaság néptörvényei, mind a későbbi Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság (a továbbiakban: Tanácsköztársaság) jogalkotása elsődlegesen a politikailag relevánsabbnak ítélt intézkedések felé fordult, s az csak véletlen egybeesés, hogy utóbbi számára primer fontosságú volt az addigi bírósági szervezet felszámolása, jól lehet: nem tudta pontosan, mit akar helyette. Az első köztársaság tervezett intézkedései közül szükséges kiemelni a földreformot, amelynek ekkor még nem látszódott a bírósági szervezetrendszerre gyakorolt hatása, ugyanakkor a későbbiekkel mindenképp összeköti a miniszter személyének azonossága.
Az 1919. év ugyanakkor abból a szempontból is különleges, hogy nemcsak egy szélsőségesen baloldali ideológia uralma, hanem az ahhoz vezető út és az azt követő visszarendeződés is megfigyelhető benne, néhány hónap leforgása alatt.
A Kun Béla és társai által uralt időszak aktualitását több szempontból is felvethetjük. Egyfelől szükséges kitérni a Tanácsköztársaság lehető legtöbb intézményére, aspektusára, amelyek közül csak egy, mégis talán a legfontosabb a Forradalmi Törvényszék, valamint az igazságszolgáltatás hagyományos szervei helyébe lépő új intézmények. Másfelől vizsgálatra érdemes az a körülmény is, hogy mennyiben tekinthetők e fórumok forradalminak, s mennyiben törvényszéknek, harmadrészt pedig indokolt annak vizsgálata is, hogy alternatívát jelentenek-e, amennyiben az a rendszer, amelyben működtek, önmagában egy alternatíva volt az addig létezőhöz képest. Érdemes továbbá azt is megvizsgálni, hogy a forradalminak szánt újításokat követően szükségszerű a visszarendeződés, amelyhez a főbb hivatásrendek magatartása mellett érdemes megvizsgálni azt is, hogy egy átrendeződő (vagy épp visszarendeződő) hatalom milyen katalógusból választhat magának intézményrendszert. A létrejött békerendszert követően az addigi, évszázadok fejlődése nyomán kialakult közigazgatási és igazságszolgáltatási rendszernek gyökeresen át kellett alakulnia, mégpedig úgy, hogy évszázadok után nyerte vissza az állam önállóságát.
A Tanácsköztársaság kapcsán számos olyan kérdés merül fel, amelynek megválaszolása mindeddig nélkülözte azt az objektivitást, amellyel helyén kezelhetjük ezt a 133 napot. A közvetlenül utána következő, ún. "ellenforradalmi" időszak - értelemszerűen - ellentétes előjellel igyekezett bemutatni, kiemelve annak egyébként is számos negatívumát, míg az 1949 utáni, elveiben is ideológiájában közel álló kurzusai számára a történelmi megítélés ingájának ellentétes kilengése jutott. Ugyanez a helyzet a máig vitatott megítélésű első köztársasággal kapcsolatban, hiszen Károlyi Mihály a maga grófi származása ellenére is szemmel láthatóan a baloldali eszmék számára ismerős intézkedésekkel kezdte ténykedését.
Ezeknél némileg egyértelműbb a helyzet 1920-ban, amikor a rendteremtést célzó 1920. évi I. törvénycikk, majd a Horthy Miklóst kormányzóvá emelő 1920. évi II. törvénycikk nyomán alakuló jogalkotás már kijelölt úton, igaz, a revizionizmustól áthatva, az ideiglenesség célzatával igyekszik megszervezni a király nélküli királyságot, bizonyos intézkedéseivel mintegy megágyazva a későbbi vészkorszaknak. Fontosnak tartom ugyanakkor kiemelni, hogy az ideiglenesség nem szükségszerűen az irredentizmus alapja volt, sokkal inkább annak manifesztuma.
Jelen dolgozat ennek megfelelően kívánja bemutatni a világháborús összeomlástól az 1925. évi reformig eltelt mintegy hét év bírósági szervezetrendszerének változását, kitekintést mindössze az I. bécsi döntés nyomán visszacsatolt területeket érintő intézkedések kapcsán kívánok tenni. Természetesen az igazságügyi szervezetrendszer nem csak a bíróságokból áll, így ahol szükséges, ott mind a közjegyzői, mind az ügyvédi hivatásrendre kitérek.
"Nem volt más választásunk, mint ideiglenesen kikiáltani a köztársaságot, azzal, hogy a választásokon a nép majd
- 175/176 -
kinyilvánítja akaratát"[2] - írja Károlyi visszaemlékezéseiben, mintegy magától hárítva a felelősséget azért, hogy miután az Osztrák-Magyar Monarchia területén sorra kiáltják ki a nemzetállamokat, Magyarországon is végbement az átalakulás. Az az átalakulás, amelyet csak decemberre terveztek, s végül már október végén megtörtént,[3] noha hivatalos kikiáltására november közepéig várni kellett. Véletlen egybeesés, hogy a hatalmát utóbb puccsal rekviráló Kun Béla másnap, 1918. november 27-én érkezett meg Moszkvából.[4]
Okkal merül fel a kérdés: mitől forradalom az, ami 1918-ban történt, ha a Tanácsköztársaság hatalomátvétele nem az? A válasz - többek között - a társadalom hozzáállásában keresendő, hiszen Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezését 1918. október 28-án tömegek követelték, aki immár öt napja az ellenkormányként működő Magyar Nemzeti Tanács vezetője volt. József főherceg mégis Hadik Jánost bízta meg kormányalakítással, mire a Tiszántúlon és a fővárosban is tüntetésekre, sztrájkokra került sor. A nép követelése célt ért, 1918. október 31-én immár Károlyi Mihálynak hívták a Magyar Királyság miniszterelnökét.[5]
Tény ugyanakkor, hogy Károlyi Mihály naivitása, tapasztalatlansága és az ezekből eredő hibás döntései nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a köztársasági államforma a bethleni konszolidációt követően szitokszóvá váljék. Nem könnyítette meg az éppen megszületőben lévő köztársaság helyzetét az a körülmény sem, hogy a szövetséges hatalmak e körülményt ignorálva kezelték Magyarországot úgy, mint a háborúban legyőzött államot, s figyelmük egyre csak a Habsburg-restauráció jeleit kereste.[6] Olvashatunk olyan véleményt is, amely a miniszterelnökből köztársasági elnökké lett gróf kormánya önző politikájának tudja be azt a tényt, hogy a katonatanácsok megbénították az igazságszolgáltatást.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
