https://doi.org/10.55194/GI.2024.3-4.5
A tanulmány célja, hogy bemutassa Dósa Elek erdélyi jogtudós jogbölcseleti nézeteit. Dósa munkássága alapvetően nem elméleti irányultságú. Ugyanakkor hatottak rá a 19. század nagy jogelméleti irányzatai, mint a kanti észjogi iskola, a történeti jogi szemléletmód, illetve a benthami utilitarizmus. Az életmű jobb megértéséhez fontos feltárni mindezek hatását.
Kulcsszavak: Dósa Elek, kanti észjogi iskola, történeti jogi szemléletmód, Erdély
This study aims to present the legal philosophical views of Transylvanian jurist Elek Dósa. Dósa's work is basically not theoretically oriented. At the same time, he was influenced by the great legal theoretical trends of the 19[th] century, such as the Kantian legal philosophy, the historical legal approach, and the Bentham's utilitarianism. For a better understanding of his life's work, it is important to explore the effect of all these.
Keywords: Elek Dósa, Kantian legal philosophy, historical legal approach, Transylvania
Dósa Elek (1803-1867)[3] - számos jogterületet művelő erdélyi jogtudós, poli-
- 73/74 -
tikus, református egyházi vezető, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja[4] - munkásságát bemutató és értékelő írások mindeddig nem foglalkoztak behatóbban jogbölcseleti nézeteivel. Ez nem véletlen, hiszen megjelent művei alapvetően nem elméleti jogi irányultságúak. Ugyanakkor a 19. század első felében a kiegyezésig alkotó jogtudós nem tudta, de vélhetően nem is akarta függetleníteni magát a korabeli meghatározó jogbölcseleti eszméktől, jogi ideológiáktól. Ennek rekonstruálására történik kísérlet e rövid írásban.
Dósa életrajzi adataiból tudjuk, hogy 1827 szeptemberében Kövy Sándort,[5] a 19. század első harmadának jeles magyar magánjogászát, a sárospataki református jogakadémia alapító professzorárát, Csokonai Vitéz Mihály, Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és Teleki László egykori tanárát hallgatta a Bodrog-parti Athénban. Fölvethető a kérdés, hogy milyen szellemiséggel szembesülhetett az ifjú Dósa Kövy előadásain?
A 18. század végére, a 19. század elejére a felvilágosodás, illetve a francia forradalom eszméivel a legtöbb elemében ellentétes, az abszolutista törekvéseket szolgáló Carl Anton Martini-féle természetjogi felfogás oktatása, művelése egyre inkább anakronisztikussá vált. A szabadság, az egyenlőség, a népszuverenitás, valamint az emberi és polgári jogok eszméi ellenállhatatlanul kerítették hatalmukba Európát. Mindennek folyományaként a klasszikus (naturalista) természetjog "tiszta észjoggá" formálódott.[6] Immanuel Kant 1785-ből származó meghatározása szerint: "A jog [...] azoknak a feltételeknek
- 74/75 -
az összessége, amelyek között az egyik ember önkénye a szabadság általános törvénye szerint egyeztethető össze a másik emberével."[7] A szabadság értelme ebben a jogi összefüggésben függetlenséget jelent mások kényszerítő hatalmától, önkényétől. A szabadságot tekinti az egyetlen "velünk született jognak", amely az embert, mint személyt megilleti.[8] Ennek az összefüggésnek a felismerése kétségtelenül természetjogi nézőpontra vall, hiszen a jog vonatkozásában mércévé emeli a szabadság biztosítását.
Kövy eredetileg 1800-ban Kassán megjelent Elementa jurisprudentiae Hungaricae című műve bevezetőjében a jog legáltalánosabb kérdései kapcsán - a hazai jogirodalomban az elsők között - Kant szellemében értekezett. A jog és erkölcs elválasztásából kiindulva megkülönböztette a külső- és belső szabadságot, s a jog jellemzéseképpen így fogalmazott: "[K]ülső szabadság azt cselekedni, mi mások külső szabadságával nem ellenkezik."[9] A jog definiálásakor is kantiánus érveléssel találkozunk: "Jog, [az] embernek azon szabadsága, miszerint akaratát gátlan teljesítheti másnak sérelme nélkül. - Ettől különbözik az állományi jog. [...] Állományi jog azon szabadság, miszerint akaratát minden állományi tag a törvényírta határok közt másnak sérelme nélkül korlátlan teljesítheti."[10]
A császári udvar, illetve a helytartótanács észlelve az egyetlen hazai egyetemen és főképpen a protestáns jogakadémiákon Kant filozófiai tanainak terjedését, 1795-ben döntést hozott az ország összes tanintézetében való oktatásának további sorsáról. A "legfelsőbb elhatározás" értelmében a kanti tételek előadása meg lett tiltva, s a helytartótanács állásfoglalása értelmében csupán "irodalomtörténeti megemlítésére" kerülhetett sor.[11] A indoklás szerint: "Mivel Kantnak a filozófiai tudomány tárgyaiban kiadott rendszere számos benne foglalt elvnél fogva, amelyek kétséget kelthetnek, sőt scepticismusra, továbbá új meghatározásokra és definitiókra vezetnek, veszélyes és egyébként
- 75/76 -
is homályos és annyira mélyenjáró, hogy azt a kiválóbb szellemű ifjak is csak nagyon nehezen, a közepes és gyengébb képességűek pedig egyáltalában nem képesek követni, következésképpen ezek az elvek részben megrontják őket, részben kétséget keltenek fel bennük és hagynák hátra lelkükben a legnagyobb jelentőségű igazságok felöl."[12] Mindez azonban nem akadályozta meg a kanti szellemben fogant gondolatok megjelenését az oktatásban, illetve a tudományos gondolkodásban; így elsősorban a protestáns intézményekben, melyek sem a Ratio Educationis előírásait, sem az említett helytartótanácsi tiltást nem tartották magukra nézve kötelezőnek.[13] Ennek eredményeképpen a 19. század elejétől kialakult hazánkban egy igen erős kanti hagyomány, amely magára Kantra, majd később a posztkantiánus gondolkodók nézeteire támaszkodott.[14] Említésre érdemes, hogy Kant tanaival szembeni ellenérzés a birodalom központjában, a bécsi egyetemen is hamarosan eloszlott. Martini bécsi utóda, Franz Zeiller már 1802-ben megjelent művében felhasználta Kant gondolatait, sőt az 1809-ben Franz Eggerrel közösen publikált munkájában immár meghatározóvá váltak a "königsbergi bölcs" tanításai.[15]
A 19. század második évtizedének elején az új filozófiai nézőpontról a hazai bölcseleti irodalomban ekképp vélekedtek: "[M]a már Kant, Fichte, Schelling
- 76/77 -
adják a tónust, az ő húrjukon pendül a philosophia."[16] Hasonló véleményt olvashatunk a Tudománytár első évfolyamában megjelent írásban is: "Kanttal mind a' philosophiára közönségesen, mind a' jogtudományra új fény derült."[17] A kanti tanok hatásáról - a legjelentősebb hazai észjogi gondolkodó - Pauler Tivadar így vélekedett: "Kant rendszerének érdemét a gyakorlati bölcsészet körűl, még ellenei sem vonták kétségbe; működése ép e téren válpontot képez a régibb és újabb korszakok között. [...] A kik Kanttal ellenkeztek is, azt és irányát, ha czáfolólag is, de minden esetre tekintetbe venni kénytelenültek."[18] A sok szempontból konzervatív jogi teóriákkal szemben a kanti filozófiai és (ész)jogi tanok ez idő tájt végképp előtérbe kerültek.
A korabeli észjogi szerzők sorából említésre méltó Szibenliszt Mihály, akinek Zeiller és Egger hatását tükröző művei a Martinitől való elszakadást és az önálló útkeresést példázzák.[19] Deák Ferenc egykori jogbölcselet tanára művének különlegessége, hogy "hivatalos" tankönyvben először vált bírálat tárgyává Martini természetjoga, illetve a jogtan és erkölcstan kantiánus megkülönböztetésével hozzájárult a jogbölcselet hazai diszciplináris önállósodásához. Pauler szavaival élve Szibenliszt "az újabb jogbölcsészeti elveknek első hirdetője lett az egyetemen",[20] ahol Dósa pesti tanulmányai idején, illetve "jogtudori" oklevelének átvételekor éppen ő tartotta a tárgy előadásait.[21]
- 77/78 -
A kanti hatás természetesen nem csupán a jogbölcseleti kérdéseket tárgyaló művekben és szerzőknél figyelhető meg. A tételes jogtudomány művelőire is termékenyítőleg hatottak az új eszmék. Ennek példáját láthatjuk Dósa Erdélyhoni jogtudomány című fő műve első kötetének bevezetésében olvasható fejtegetésekben. "A jogról és törvényről" című alfejezetet az alábbi gondolatokkal kezdi: "Az embernek, mint szellemi s érzéki valóságnak, rendeltetése az erkölcsi tökély és boldogság. Ezen kettős irányú törekvéseiben ösztöne, az öntudatában elébe tűzött erkölcsi szép és jó, s a gyönyör és fájdalom érzete; eszközei pedig a működéseiben végnélkül tökélyesithető lelki és testi tehetségek, segedelmezve a kültermészet által. Ezen eszközök használhatása azonban működésének szabadsága, vagy is az által van feltételezve, hogy lelki s testi tehetségei lelkiismeretének ösztönzése szerinti munkásságukban ne gátoltathassanak. Mivel pedig a működés ezen szabadságát minden ember, mint olyan, igényelheti, több embernek rendeltetése megközelítésére irányzott működhetése csak is ezen szabadság viszonosságának feltétele alatt lehetséges; mely abban áll, hogy saját működési szabadságát mindenki csak
- 78/79 -
embertársai hasonló szabadsága sérthetlenségének feltétele alatt gyakorolhatja. A szabadság viszonosságának sérelme nélküli ilyetén működhetés általában jognak neveztetik; mely mint az egynél több emberek közti viszony jellemzője, midőn kimutatja az egyikre nézve azt a mit cselekedhetik, abban kijeleli egyszersmind azt is, a mit a többek nem cselekedhetnek, a jogosított szabadságkörének sérelme nélkül; az, a minél fogva a cselekvésre jogosított mások által nem gátoltatik, kötelességnek neveztetvén."[22]
A kantiánus hatás egyértelműen tükröződik e sorokból, még akkor is, ha a kiindulópont, így az ember erkölcsi tökélyre és boldogságra törekvésének "rendeltetésére" való utalás a felvilágosult abszolutizmus gondolatiságát képviselő Martini-féle természetjogi szemléletmód reminiszcenciájának tűnik. Az életművet eddig legbehatóbban kutató Nagy Péter véleménye szerint ezt a megfogalmazást a korabeli kormányzat kényszeríthette ki a szerzőtől,[23] ugyanakkor a "szellemi" és "érzéki" világ megkülönböztetése, illetve a szabadságeszmény "viszonos" jellege és az ezen nyugvó jogfelfogás, már egyértelműen Kant szellemében fogant gondolat, melyet Kövy és a hazai kantiánus filozófia és az ezen nyugvó észjogtudomány képviselői közvetítettek Dósa számára. Így az sem véletlen, hogy a már említett bevezető fejtegetésekben a törvények fajtáinak distinkciójakor - melyek a jogok és kötelezettségek részletes szabályozását tartalmazzák - szintén a hazai észjogtani fogalomhasználatnak megfelelően tesz különbséget "okossági" és "polgári" törvények között. Az ész-, azaz okossági törvényekről a következőket írja: "[A]z emberekre, mint olyanokra nézve, általános törvényhozói tekintélylyel csak is az okosság birhat, ilyen törvényeket csupán az okosság alkothat, melyek ennélfogva méltán neveztethetnek okosságiaknak." A polgári, azaz pozitív törvényeket pedig ekképp jellemzi: "Azon törvények pedig, melyek az embert, mint valamely polgárzatnak tagját [társadalom - Sz. J.] érdeklik, mint főleg a bizonyos időben és helyen alakult polgárzat által létesített, s azért mindenhez nem is alkalmazható viszonyokat szabályozók, csakis a társaság elismert törvényhozói tekintélyének lehetnek műveletei, s az embereket, mint bizonyos polgárzat tagjait, vagyis mint polgárokat illethetők polgáriaknak (leges civiles positivae) szoktak neveztetni."[24] A két törvényfajta viszonyáról - szintén a korabeli észjogtan téziseit követve - megállapítja: "Az ezen kétféle törvények
- 79/80 -
közti viszony hasonlít a jog és törvény köztihez; a mennyiben a polgárzatok azért alkottatván, hogy az ember okossága által kitűzött rendeltetési czélját azok segedelmével megközelítse, s ugyanazért polgárrá léte által, az ember nem szűnvén meg ember lenni: a polgári törvények az okosságiakkal nem ellenkezhetnek, s nem is lehetnek egyebek, mint az okossági törvényeknek hely- és időbeli körülmények által módosított emberi viszonyokhoz illesztett alkalmazásai."[25] Azaz az észjog elveivel nem ellenkezhetnek a pozitív törvény rendelkezései, vagy másképpen az észjog előírásai a tételesjog alkalmazása révén jutnak érvényre.
Ugyancsak a törvények megkettőzésének tétele jut kifejezésre a "törvények rendszeres ismertetésével foglalkozó tudományról" szóló fejtegetéseiben, azaz a jogtudományi diszciplínák rendszertanában is szembesülhetünk a természetjogi gondolkodásra általában jellemző ismeretelméleti kiindulóponttal. Dósa szerint "ahoz képest, a mint az okossági vagy polgári törvényeket tűzte ki ismertetése feladatául, lehet vagy okossági vagy polgári törvénytudomány. Az egész emberiségnek csak egy okossági törvénytudománya van, a törvényhozó okosság ugyanazonosságánál fogva. Polgári törvénytudomány pedig annyi lehet és van, a hány saját törvényhozással biró polgárzatokra oszlott fel az egyetemes emberiség."[26]
Mindebből egyértelműen kiderül, hogy Dósát nem hagyta érintetlenül a hazai jogtudományi gondolkodásban az 1820-as évektől hegemón szerepbe kerülő észjogi szemléletmód. Jogtudósként ugyanakkor elsősorban szülőföldje "jogtudományának" művelésével, a pozitív (polgári) törvények számbavételével és elemzésével foglalkozott. Ennek során nem csupán a történeti jogot kívánta összegyűjteni, hanem a hatályban lévő erdélyi szokásjog dokumentálására is törekedett. E munkája során egy másik, a 19. század első felét jelentősen befolyásoló jogtudományi, de nevezhetjük jogbölcseleti irányzat hatása is kimutatható. Ez pedig nem más, mint a történeti jogi iskola szemléletmódja, amely a német jogirodalomban az észjogi felfogással konkuráló, azt sok szempontból tagadó álláspontot képviselt.
Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy amikor Dósa a jogtudori oklevelét a pesti egyetemen megszerezte, a jogi kar nagyhatású magánjog professzora Frank Ignácz volt.[27] Dósa egykori tanára az 1820-as évek legelején
- 80/81 -
írt, csak kéziratban fennmaradt Észjogtani vázlatában - elutasítva a korabeli uralkodó Martini-féle jogi tételeket - részben akceptálva a kantiánus tanokat, az emberi jogokat nem a természeti állapotból, hanem az emberi természet "örökös változtathatatlan forrásából" eredeztette, illetve részben átvéve az ekkoriban a német jogi gondolkodásban meghatározóvá váló történeti jogi szemléletmódot, például a tulajdonjogot nem az "ész törvényeiből", hanem a "nemzetek tételes intézeteiből" származtatta.[28] Ebből is látszik, hogy nem csupán Dósa műveiben, hanem egykori professzoránál is tetten érhető a korabeli rivalizáló jogbölcseleti nézetek iránti nyitottság, és azok alkalmankénti eklektikus interpretációja.
Frank - mint Friedrich Carl von Savigny kortársa - a későbbiekben egyre inkább a történeti jogi iskola hazai szószólójává válva hangoztatta, hogy a "bölcsészeti jogtan" (értve alatta az észjogi iskolát) nemcsak felesleges, de veszélyes irányzata a jogbölcseletnek, ezért az oktatásból kiküszöbölendő és a római jog tudományával helyettesítendő. Továbbá a Savigny-féle iskola főbb tételeinek megfelelően - írta róla Pauler - "a törvénykönyvek rendszeresítésére irányzott munkálatokat [...] a jog természetes fejlődésével ellenkező merész kísérletnek tartotta."[29] A kodifikáció elutasítása terén Savigny feltétlen követőjének számított. Habár sok szempontból akceptálta és vallotta a jogképződés ún. organikus elméletét, a német történeti jogi iskolára oly jellemző nemzeti romantikus látásmódtól - főleg annak hazai "szittyás", naiv változatától - mentes volt az elmélete. A jogfejlődés egyetemes törvényszerűségeit tagadó és az egyes nemzeti jogok sajátosságait előtérbe helyező felfogás néhány hazai követője között meghatározó szerepet játszott a Dósára hatást gyakorló Frank, aki az 1820-as évek második felétől az ún.
- 81/82 -
történeti-kritikai módszer alkalmazásával - az utókor által "realisztikus történeti jogi iskolaként" meghatározott felfogás hazai alapítójaként - inspiráló hatással volt tanítványaira.[30]
A 19. századi jogi gondolkodást Európa-szerte befolyásoló szemléletmóddal Dósa nem csupán pesti professzora közvetítése révén, hanem 1830-ban barátjával, Szentkirályi Mórral közösen tett fél éves tanulmányútján is szembesült. A legjelentősebb német egyetemek meglátogatása során a berlini jogi fakultáson alkalma volt Savigny-t hallgatnia. A Németországban szinte kizárólagos, politikai eszközökkel is támogatott pozíciókkal rendelkező irányzat Magyarországon a 19. század első felében a jogtudomány művelőire ugyanakkor viszonylag szerény hatást gyakorolt.[31]
Végül szót kell ejteni egy harmadik impulzusról, melynek behatóbb vizsgálata az előző két jogbölcseleti befolyáshoz képest további kutatást igényel. Nagy Péter hívta fel a figyelmet arra, hogy Dósa munkásságában felfedezhető az utilitarista (jog)filozófia hatása. A korabeli erdélyi közállapotok megváltoztatására irányuló törekvések vonzó elméleti kiindulópontjaként tekintett a Jeremy Bentham által kidolgozott haszonelvű (konzekvencionalizmus) felfogásra. A reformkori Erdélyben népszerű angol filozófus, jogbölcselő Theory of Legislation című művét franciából Dósa fordította le 1851-ben fél éves josefstadti fogsága alatt.[32] Az Értekezés a törvénykezési bizonylatokról, melyet Bentham Jeremiás angol jogtudós kézirataiból szerkesztett Dumont István genevai képviselő című kéziratban fennmaradt munka beleillik abba a korabeli törekvésbe, mely a korszakos jelentőségű angol tudós munkásságá-
- 82/83 -
nak hazai megismertetésére irányult.[33] A magyarországi Bentham-recepció történetében ugyanakkor voltak már Dósa előtt is jelentős fejlemények. Az utilitarizmus atyjának egyes művei Gindery Jánosnak és Récsi Emilnek köszönhetően már az 1840-es évek elején napvilágot láttak magyar nyelven.[34] Mindez azonban semmit sem von le Dósa érdeméből, aki a fennmaradt dokumentáció szerint 57 ív terjedelmű kéziratban fordította le a jeles művet. Az utókor elgondolkodhatna ennek esetleges publikálásán!
Összességében megállapítható, hogy a jogbölcseleti hatások csak közvetett impulzust gyakoroltak Dósa jogtudományi munkásságára. A 19. század első felében uralkodó elméleti jogi nézetek interpretálása alkalmanként eklektikus megállapításokhoz vezették. Ugyanakkor nemcsak Dósa, hanem az elődök, a kortársak és kései utódok tudományos működésének jobb megértéséhez fontos adalékul szolgálhat az életművek jogbölcseleti beágyazottságának a feltárása. Ez még inkább elősegítheti az egyes tételes jogi diszciplínák tudománytörténetének alapos megismerését. E téren még sok munka vár ránk![35] ■
JEGYZETEK
[1] Vö. Szabadfalvi József: Jogbölcseleti hatások Dósa Elek jogszemléletében. Debreceni Szemle, 2024 32(1), 71-81.
[2] DSc, egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszék, H-4028 Debrecen, Kassai út 26. E-mail: szabadfalvi.jozsef@law.unideb.hu
[3] Vö. Nagy Péter: Dósa Elek életéről és egyházi munkásságáról. Theológiai Szemle, 2015, 58(1), 43-49.; Nagy Péter: Dósa Elek, az elfelejtett jogtudós. Erdélyi Jogi Magazin, 2015, 1(5) 47-52.; Nagy Péter: A Hármaskönyv és Dósa Elek Erdélyhoni jogtudomány című műve. Jogtörténeti Szemle, 2015, 13(2), 34-41.; Nagy Péter: Erdélyi református egyházjog és a realisztikus történeti-jogi iskola. Jogtörténeti Szemle, 2017, 15(4), 35-39.; Veress Emőd: Az Erdélyhoni jogtudományról és Dósa Elekről (1803-1867). In: Dósa Elek: Erdélyhoni jogtudomány. I. Könyv. Erdélyhoni közjogtan. Budapest, Közjegyzői Akadémia Kiadó, 2019, 5-15.; Nagy Péter: A marosvásárhelyi jogakadémia neves tanárának, Dósa Eleknek oktatási tevékenysége. Gerundium. Egyetemtörténeti közlemények, 2023, 14(1-2), 41-56.
[4] Székfoglaló előadását betegsége, majd halála miatt nem tudta megtartani. A' jog biztonsága föltételeitől [Pest, 1866.] című előadás befejezettlen kéziratát a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár (Central University Library Cluj) Ms 2215 nyilvántartási szám alatt őrzi. Vö. http://dspace.bcucluj.ro/handle/123456789/47631
[5] Kövy életéről és munkásságáról lásd Ballagi Géza: Kövy Sándor. Sárospataki Lapok, 1893, 12(47), 1025-1031.; Szinyei Gerzson: Kövy Sándor életrajza. Sárospataki Lapok, 1893, 12(47), 1031-1033. (Másodközlés: Jog, 1894, 13(10), 74-76.); Finkey Ferenc: Emlékezés Kövy Sándor halálának századik évfordulóján. (Miskolci Jogászélet Könyvtára 61.) Miskolc, Ifj. Ludvig István Könyvnyomdája, 1930.; Szathmáry Béla: Kövy Sándor emlékezete. Zempléni Múzsa, 2013, 13(2), 15-21.
[6] Vö. Finkey Ferenc: A tételes jog alapelvei és vezéreszméi. I. köt. Bevezetés és a jogbölcsészet kifejlődésének története. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1908, 44. (A magyar észjogi gondolkodás és jelentős alakjainak bemutatását lásd: 192-195.); Szabadfalvi József: A magyar jogbölcseleti gondolkodás kezdetei. Werbőczy Istvántól Somló Bódogig. Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 33-59.
[7] Kant, Immanuel: Az erkölcsök metafizikája. In: Kant, Immanuel: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése - A gyakorlati ész kritikája - Az erkölcsök metafizikája. (Ford.: Berényi Gábor) Budapest, Gondolat Kiadó, 1991, 325.
[8] Uo. 333.
[9] Idézi: Fogarasy János: Magyar közpolgári törvénytudomány elemei. Kövy Sándor után. Pest, Eggenberger, 1842, 2.
[10] Kallós Lajos [(1819-1882) sárospataki, majd debreceni jogakadémiai tanár]: Alapelvek a magyarhoni polgárjogban Kövy Sándor szerint. Rendszeresítve, példákkal fölvilágosítva, és egy röpirati példánnyal ellátva. Pest, Beimel, 1846. 1. Kövyről érdemes megjegyezni, hogy ő volt az, aki a sárospataki kollégiumban elsőként szorgalmazta a "gyakorlatias" jogi oktatást. Vö. A feudális magyar magánjog összefoglalásáról lásd Kövy Sándor: A' magyar törvények rövid summája a' gyermekek számára. Pozsony, 1798.
[11] Pauler Tivadar: A budapesti Magyar Kir. Tudomány-egyetem története. Budapest, Magyar Királyi Egyetemi Könyvnyomda, 1880, 351-352.
[12] A helytartótanács rendeletét idézi Eckhart Ferenc: A jog- és államtudományi kar története 1667-1935. A királyi Pázmány Péter Tudományegyetem története. II. köt. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1936, 230. Ugyanerre utal Horváth, Barna: Die ungarische Rechtsphilosophie. Archiv für Rechts- und Wirtschaftsphilosophie, 1930/31, 24(1), 38.
[13] Különösen érdekes fejleménye a hazai jogbölcselet történetének, hogy az észjogi gondolkodás megjelenésében és elterjedésében a protestáns intézmények, jogakadémiák jeleskedtek, holott a 18. század végén és még azt követően is a jogakadémiák - mint "az egyetem leányai" - fölött a jogi kar minden fajta oktatási kérdésben, beleértve a megüresedett állások betöltésére tett javaslattételi jogtól kezdve, az oktatók előadási jegyzeteinek értékelésén át a könyvbeszerzés ellenőrzéséig a helytartótanács kérésére vagy felhatalmazása alapján döntöttek, illetve tettek javaslatot. (Vö. Eckhart i. m. 183-184.)
[14] E téren leginkább az evangélikus gondolkodók jártak élen. Vö. Mészáros András: Iskolai filozófia Felső-Magyarországon a 19. században. In: Mester Béla - Perecz László (szerk.): Közelítések a magyar filozófia történetéhez. Magyarország és a modernitás. Budapest, Áron Kiadó, 2004, 128-129. Kant magyarországi recepciójáról lásd még Horkay László: Kant első magyar követői. In: Szauder József - Tarnai Andor (szerk.): Irodalom és felvilágosodás: Tanulmányok. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1974, 201-228.; Mészáros András: A filozófia Magyarországon. A kezdetektől a 19. század végéig. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 2000.; Perecz László: Nemzet, filozófia, "nemzeti filozófia". Budapest, Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, 2008.
[15] Vö. Zeiller, Franz - Egger, Franz: Das natürliche öffentliche Recht. I-II. Wien - Triest, Geistinger, 1809-1810.
[16] Ertsey Dániel: Philosophia. Debreczen, 1813, 5. (Érdemes hivatkozni Ertsey filozófiatörténeti művére is, melyben részletesen ír az új filozófia képviselőiről. Vö. Ertsey Dániel: Philosophia históriája. Debreczen, 1825, 170-193.)
[17] Warga János: Az okosságtörvény alapvonatjai. Tudománytár, 4. köt. Buda, Magyar Királyi Egyetem, 1834, 32.
[18] Pauler Tivadar: Adalékok a hazai jogtudomány történetéhez. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1878, 295.
[19] Szibenliszt Mihály: Institutiones iuris naturalis. I. köt.: Jus naturae extrasociale complectens. Jaurini, 1820., II. köt.: Jus naturae sociale complectens, Jaurini, 1823.
[20] Pauler (1878) i. m. 297.
[21] A hazai kantiánus jogbölcselők sorából mindenképpen kiemelkedik Csatskó Imre, akinek a nevéhez fűződik az első magyar nyelven megjelent koherens elméleti rendszer megalkotása. Az 1839-ben közzétett művében főleg a német szakirodalomra támaszkodva fejtette ki nézeteit. Vö. Csatskó Imre: Bevezetés a természeti jogba és a tiszta általános természeti jog. Győrött, 1839. (Művének első fele már korábban napvilágot látott "Bevezetés a természeti jogba", illetve "A természeti jog és vele rokon tudományok közti különbségről" címen: Tudománytár, III. évf. 1836. 11. kötet 84-131. és Tudománytár, Új folyam I. évf. 1837. Értekezések. 1. kötet 1. füzet 96-154.) Csatskó munkásságának köszönhetően az észjogi szemléletmód végleg teret nyert a hazai jogi gondolkodásban, ugyanakkor a "hivatalos" jogi álláspontot és tananyagot ekkoriban Virozsil Antal művei jelentették. Latin és részben német nyelven írt könyvei - a korabeli felsőoktatási politika bonyolult világát idéző módon - formálisan a hivatalos Martini-féle jegyzetek mellett "segédkönyvként" szolgálták a jogászképzést. 1833-ban jelent meg háromkötetes természeti magánjoga, mely egyes vélemények szerint a magyar jogbölcseleti irodalom első originális darabja. Vö. Virozsil Antal: Jus naturae privatum, methodo critica deductum. I-III, Pestini, 1833. Jogbölcseleti fő műve 1839-ben Epistome juris naturae, seu universae doctrinae juris philosophicae (Pestini, 1839.) címen látott napvilágot, aminek magyar fordítása 1861-ben jelent meg. Vö. Virozsil Antal: Egyetemes természet- vagy észjog elemei. I. Főrész: Magán-természetjog, ford. Márki József, Pest, Heckenast, 1861.; Egyetemes természet- vagy észjog elemei. II. Főrész: Természetes nyilván- v. közjog, ford. Hoffmann Lajos Pál, Pest, Heckenast, 1861. A természetjog (észjog) értelmét és legfőbb alapelveit Virozsil - következetes kantiánusként - az észből, az "ember erkölcsi természetéből" vezette le. Mindazonáltal elmélete sajátosan ellentmondásos maradt. Kiindulópontjait tekintve a kanti szabadság-eszményt követte, következtetéseiben azonban számos abszolutista igénynek megfelelő megoldás szerepelt. Az 1840-es éveitől Pauler Tivadar munkássága révén lehetünk tanúi a magyar jogbölcseleti gondolkodás önállósodásra irányuló első jelentős törekvésnek, aki elsőként használta az észjogi tanok hazai elnevezésére az "észjogtudomány" terminust. Vö. Pauler Tivadar: Az észjogtudomány fejlődése s jelen állapotja. Tudománytár (Új folyam), 1842, VI. évf., 12. köt. 12. füz. 351371.; VII. évf. (1843) 13. köt. 3. füz., 188-194.; 13. köt. 4. füz., 233-254.; 14. köt. 7. füz., 26-49.; 14. köt. 8. füz., 77-94.; 14. köt. 9. füz., 147-163.; 14. köt. 10. füz., 208-215.; Jog és államtudományok encyclopaediája. Emich, Pest, 1851.; Pauler Tivadar: Bevezetés az észjogtanba. Pest, Emich, 1852.; Pauler Tivadar: Észjogi alaptan. Pest, 1854.; Pauler Tivadar: Észjogi előtan. Pest, Athenaeum, 1864. Pauler - a kanti filozófiára alapozottan vallotta, hogy "vannak örökös és szent igazságok, mellyeket az ész természetszülte hatalmas szózata socialis viszonyaink zsinórmértékéül kiszabott." (Pauler Tivadar: Az észjogtudomány fejlődése s jelen állapotja. Tudománytár (Új folyam), VI. évf. /1842/12. köt. 12. füz. 352.)
[22] Dósa Elek: Erdélyhoni jogtudomány. I. könyv. Erdélyhoni közjogtan. Kolozsvár, Gámán, 1861. 1. Lényegében e kanti gondolatokkal szembesülünk akadémiai székfoglaló beszédének bevezetésében. Vö. Dósa Elek: A' jog biztonsága föltételeitől. Pest, 1866.
[23] Vö. Nagy (2017) i. m. 36.
[24] Dósa Elek: Erdélyhoni jogtudomány. I. könyv. Erdélyhoni közjogtan... 2.
[25] Uo. 2-3.
[26] Uo. 3.
[27] Frank Ignácz életéről és munkásságáról lásd Pauler Tivadar: Emlékbeszéd Frank Ignácz m. acad. tag felett. Tartotta a M. Académia ülésén nov. 25. 1850. Pest, 1851. (Újból megjelent: Pauler (1878) i. m. 158-171.); Fürst László: Frank Ignác (1788-1850). In: Jogi professzorok emlékezete. Budapest, Sárkány-nyomda, 1935, 52-64.; Nizsalovszky Endre: Frank Ignácz. A jogtörténeti iskola és a szabadságharc. In: Jogtörténeti tanulmányok. III. köt. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1974, 193-212.; Horváth Pál: Frank Ignácz és a történeti jogi iskola. In: Horváth Pál: Tudománytörténeti és módszertani kérdések a jogtörténet köréből. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1974, 115207.; Pólay Elemér: A pandektisztika és hatása a magyar magánjog tudományára. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Juridica et Politica. Tom. XXIII. Fasc. 6. Szeged, Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 1976, 92-109.; Horváth Pál: Frank Ignác. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993.; Stipta István: A magyar jogtörténet-tudomány kétszáz éve. Szeged, Pólay Elemér Alapítvány - Iurisperitus Betéti Társasága, 2015, 65-70. [A továbbiakban: Stipta (2015a)]
[28] Vö. Pauler (1878) i. m. 161. (Érdemes e helyen utalni arra, hogy Frank 1823-ban Kassán megjelent "Specimen elaborandarum institutionum juris civilis Hungaírici" című művében az alanyi jog fogalmát Kant nevének megemlítésével használja.)
[29] Uo. 169.
[30] Vö. Stipta István: A jogtörténet-tudomány kialakulása és helyzete Magyarországon. In: Jakab András - Menyhárd Attila (szerk.): A jog tudománya. Tudománytörténeti és tudományelméleti írások, gyakorlati tanácsokkal. Budapest, HVG-ORAC LAP- ÉS Könyvkiadó Kft., 2015, 389. [A továbbiakban: Stipta (2015b)]; Stipta (2015a) i. m. 65.; Nagy (2017) i. m. 35.
[31] A történeti jogi iskola hazai térhódításának több akadálya is volt. Így a népszerű, de alkalmanként hamis illúziókra támaszkodó ius patrium kutatása gátolta Savigny és követői tanainak hatását a magyar jogtudományban. Ugyancsak a történeti jogi szemléletmód elterjedésének ellenében hatott a kanti észjogtudomány hazai elterjedtsége, és itt elsősorban Pauler megkerülhetetlen tekintélyére kell gondolni. Továbbá említésre érdemes az OPTK hatása és jelenléte, mely ellentmondott az iskola tudatos jogalkotást negligáló megközelítésének. Vö. Horváth Pál: Tudománytörténeti és módszertani kérdések a jogtörténet köréből... 102. skk; Pólay (1976) i. m. 90. skk; Szabadfalvi József: A történeti jogi szemléletmód hazai históriájához. Zempléni Múzsa, 2008, 8(4), 13-18.; Stipta (2015a) i. m. 63-73.
[32] Kolozsvári Központi Egyetemi könyvtár Kézirattár. Ms. 1818. A kéziratra Nagy Péter hivatkozik. Vö. Nagy (2017) i. m. 39. (16. lábjegyzet).
[33] Bentham kéziratait Étienne Dumont rendezte össze francia nyelven és ennek második kiadása képezte a fordítás tárgyát: Vö. Jérémie Bentham: Principes de législation, Traités de Législation. Civile Et Pénale. I-III. Paris, Bossange, 1820.
[34] 1840-es évek első felében magyar nyelven megjelent Bentham művek: Ál-okoskodási-módok törvényhozási kérdésekben. Bentham után. Francziából fordította 's kiadta Gindery János. Pest, Beimel, 1842.; Polgári s büntető törvényhozási értekezések. 1-2. Bentham Jeremias kéziratából kiadta Dumont István. (ford. Récsi Emil) Kolozsvár, Tilsch, 18421844.; Taktika, vagy A' politikai gyülekezetek tanácskozási rendének theoriája. Bentham Jeremiás-tól. Francziából forditotta Dumont István után Gindery János. Buda, Magyar Királyi Egyetem, 1843.
[35] Pozitív példaként csupán Peschka Vilmos hat és fél évtizeddel ez előtt megjelent tanulmányát lehet megemlíteni, amely a 18-19. század fordulójától a második világháború végéig tekinti át a magyar magánjogtudomány fejlődésében hatást gyakorló legfontosabb jogfilozófiai gondolatokat. Az írás ugyan magán viseli a korszak jogtudományi fogalomhasználatának egyes markáns jegyeit, de mindennek ellenére ma is hasznos és részben "hézagpótló" olvasmány. Vö. Peschka Vilmos: A magyar magánjogtudomány jogbölcseleti alapjai. Az Állam- és Jogtudományi Intézet Értesítője, 1959, 2(1-2), 3774. A tanulmány elemzését lásd Szabadfalvi József: "A magyar magánjogtudomány jogbölcseleti alapjai": Peschka Vilmos nézeteinek rekonstrukciója. In: Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. LIII-LIV. Ann. 2016-2017. (Editio specialis in memoriam Vilmos Peschka) Budapestini, ELTE, 55-65.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár (DE ÁJK), az MTA doktora.
Visszaugrás
