Korunk technológiai változásai kihatnak valamennyi jogág szabályainak és jogintézményeinek értelmezésére, alkalmazására. A magánjogot tekintve különösen igaz ez a szellemi alkotások védelmének, és azon belül is a szerzői jog szabályaira, hiszen a számítástechnika hardveres és szoftveres ágazatainak immáron több évtizede tartó, forradalmi léptékű előretörése kibővítette az emberi alkotószellem kibontakoztatásának lehetőségeit.
A klasszikus szerzői jogi szabályozás logikája gyakran összeütközésbe kerül a kor kihívásaival, hiszen a digitális társadalomban "az adat az új olaj" - márpedig a virtuális közegben valamennyi szellemi alkotás adatokra bontva mozog, terjed. "A digitális kultúrának két forrása lehet: a már meglévő kulturális objektumok digitalizálása, illetve a kulturális elemek digitális úton történő létrehozása. Mindkét terület nagyon szerteágazó és izgalmas: napjaink online tartalmi-felhasználói forradalmának köszönhetően a második csatorna döntő túlsúlyba került, és az évekkel ezelőtt még központi feladatnak tűnő digitalizálás mára már háttérbe szorult."[1] A digitális közegben a szellemi tulajdon oltalmi tárgyai - a személyes adatokhoz hasonlóan - nem versenyző javak, azaz élvezetük ("fogyasztásuk"), felhasználásuk nem csökkenti mások fogyasztási lehetőségeit, nem akadályozza őket azok élvezetében, és több felhasználás is elképzelhető, akár párhuzamosan is.[2] Ezt nevezzük az ubikvitás jelenségének.[3]
A technológiai és gazdasági folyamatok gyors kibontakozódása és nemzetköziesedése következtében a szerzői jogi védelem terén tovább erősödött a vagyoni ösztönző funkció jelentősége, ezzel párhuzamosan pedig a szerzői művek felhasználásának formái is lényegesen átalakultak. A piaci szemlélet fokozódása következtében a műélvezet és a "műfogyasztás" gyakran összemosódik, a virtuális térben folyamatosan újfajta felhasználási módok, és ennek következtében korábban nem ismert üzleti modellek jelennek meg. "A szellemi javak fogyasztásától nagyon nehéz bárkit is elzárni, ezért a lemásolás veszélye nagy. Minthogy azonban a létrehozás költsége magas, a reprodukcióé viszont alacsony - ráadásul ez nem is könnyen megakadályozható -, így a befektetés visszanyerése is kockázatossá válik, piaci kudarc keletkezik."[4]
A szerzői jognak mindezen gazdasági szempontok mellett kellően rugalmas, a technológiasemlegesség követelményét integráló szemléletet szükséges alkalmaznia a szerzői jogi védelem határainak (az oltalom kereteinek és a védelem homlokterébe kerülő tárgyak "partvonalának") meghúzása során. A tanulmány ebben a kontextusban vizsgálja a digitális rendszerek és a szerzői jogi szabályozás kapcsolatát, illetve súrlódási pontjait.
A funkcionális művek (melyek alatt a szerzői jogban az adatbázisok és szoftverek értendők) a digitális kultúra alakulásának bevezetésben említett mindkét összetevőjét tekintve kulcsfontosságúak. Emellett azonban (legalábbis részben) maguk is oltalmi tárgyak, ami előrevetíti a rugalmas jogértelmezés szükségességét a digitalizációval összefüggésben. Ezzel párhuzamosan a digitalizált formátumú szerzői művek - legyen szó bármely műfajról - megjelenésformájukat tekintve maguk is kódok, és ezekből képzett elektromos jelek (fogadói oldalon pont fordított a dinamika), e formában tárolhatóak és továbbíthatóak. A virtuális tér az adattároló, -feldolgozó és -továbbító rendszerek hálózatán keresztül létrejött és megosztott, továbbá (digitalizálással) abba integrált elemek összessége, amelyből a szerzői jogi oltalom alatt álló művek is nagyszámban kiveszik a részüket. Még tágabb perspektívából pedig digitális társadalomról beszélünk, "ha gyors, olcsó, a földrajzi helyektől független adattárolást, adatátvitelt, az adatok és az információk széles körű és sokoldalú kombinációját, rekombinációját lehetővé tevő bináris logikai és gondolkodási struktúrák dominálnak, s átfogó hálózatuk a környezetünk részévé vált."[5]
A digitális műalkotás és műélvezet az adatalapú infrastruktúrákon keresztül valósul meg. Az adatalapúság, mint a digitális gazdaság egyik legfőbb jellemzőjének lényege, hogy a felhasználók nemcsak passzív alanyai (fogyasztói/műélvezői), hanem aktív részesei a virtuális térbe kerülő tartalom alakításának és alakulásának, maguk hoznak létre, osztanak meg információkat, adatokat, tartalmakat dinamikus módon.[6] A digitális tartalom-előállításban kiemelten érintettek a szerzői jog látóterébe eső egyes művek, így ebben a kontextusban hasznos artikuláltabban elkülöníteni egymástól a fizikai térben zajló folyamatok immateriális lenyomatait, melyek részben az ember, részben pedig a gép intelligenciája révén fejtik ki - közvetett vagy közvetlen módon - a tárgyi és virtuális környezetünkben bekövetkező változásokat.
A kérdéskört illetően megállapítható, hogy az adat és információ elhatárolása nem tekinthető egységesnek a különböző jogágakat illetően. Míg az infokommunikációs jogi szakirodalom külön fogalomként kezeli a két kifejezést (az adat az információ hordozója, illetve információ az adat értelmezésével nyerhető ki), addig az adatvédelmi jogi szabályozás lényegében szinonimaként tekint az adatra és az információra (a GDPR[7] szerint a személyes adat az érintettre vonatkozó bármely információ[8]). Emellett az Eker. tv.[9] fogalomhasználata is összemossa a két fogalmat: "információ: bármely, elektronikus úton feldolgozható, tárolható, továbbítható adat, jel, kép tekintet nélkül arra, hogy annak tartalma jogi védelemben részesül-e".[10] Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény meghatározása szerint az adat "az információ hordozója, a tények, fogalmak vagy utasítások formalizált ábrázolása, amely az emberek vagy automatikus eszközök számára közlésre, megjelenítésre vagy feldolgozásra alkalmas",[11] míg az információ "bizonyos tényekről, tárgyakról vagy jelenségekről hozzáférhető formában megadott megfigyelés, tapasztalat vagy ismeret, amely valakinek a tudását, ismeretkészletét, annak rendezettségét megváltoztatja, átalakítja, alapvetően befolyásolja, bizonytalanságát csökkenti vagy megszünteti".[12] Az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet meghatározása szerint továbbá a digitalizálás "olyan eljárás, amely az analóg felépítésű információt számítástechnikai eszközök számára feldolgozható, digitális információvá alakítja át".[13]
A tételes büntetőjog ehhez képest valamelyest árnyaltabb definíciókat alkalmaz. A Btk.[14] az információs rendszer vagy adat meg-
- 14/15 -
sértése büntetőjogi tényállás alkalmazásában meghatározza az adat fogalmát, amely eszerint "információs rendszerben tárolt, kezelt, feldolgozott vagy továbbított tények, információk vagy fogalmak minden olyan formában való megjelenése, amely információs rendszer általi feldolgozásra alkalmas, ideértve azon programot is, amely valamely funkciónak az információs rendszer által való végrehajtását biztosítja".[15] A Be.[16] meghatározása szerint "elektronikus adat a tények, információk vagy fogalmak minden olyan formában való megjelenése, amely információs rendszer általi feldolgozásra alkalmas, ideértve azon programot is, amely valamely funkciónak az információs rendszer által való végrehajtását biztosítja".[17]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
