Dr. Szűcs Andrea, a családjoggal foglalkozó ügyvédek doyenje és példaképe, többgenerációs jogász családban született. A gimnázium után azonnal felvételt nyert az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, amelynek elvégzése után a Budapesti 25. számú Ügyvédi Munkaközösségben ügyvédjelöltként dolgozott. 1971-től ügyvéd ugyanennek, majd a Budapesti 44. számú Ügyvédi Munkaközösségnek a tagjaként. 1991 óta a Dr. Szűcs Andrea Ügyvédi Iroda vezetője. 1983-tól a Budapesti Ügyvédi Kamara titkára, majd több mint 20 évig az elnökség tagja volt, 2002-ben pedig a kamara elnökhelyettesévé választották. 2004-ben mint alapító lett a Magyar Ügyvédnők Egyesületének elnöke. 2006-ban választották a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettesévé. Szakmai tudását, tapasztalatát a következő generációknak is átadta: az ELTE jogi karán "A család és az erkölcs büntetőjogi védelme" című alternatív tárgy oktatója volt, a PPKE meghívása alapján államvizsgaelnöki feladatokat is ellátott. Az IM szakvizsgabizottságának cenzoraként polgári jog és családjog tárgyból szakvizsgáztat. Munkásságát számos kitüntetéssel, többek között Eötvös-díjjal (1998), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével (2008), Pro Collegium Advocatorum díjjal (2011), Deák Ferenc-díjjal (2013) ismerték el. Szakmai tevékenyégének legfontosabb területe a családjog, amelynek népszerűsítéséért a sajtóban részint publikációkkal, részint mint interjúalany sokat tett. Számos jogi szakfolyóiratban jelent meg cikke, így lapunkban is. Férje festőművész, egyetemi tanár, két felnőtt gyermeke és három unokája van. Irodalom- és komolyzene-rajongó, de érdeklődése - már csak férje és fia okán is - a képzőművészetre is kiterjed, eredetileg maga is művészettörténésznek készült. Gyűjti a régi peres iratokat, könyveket, különleges óragyűjteménye van. Egyetemista kora óta érdeklődik az asztrológia iránt. Szűcs Andreát kollégája, szerkesztőbizottságunk ügyvéd tagja kérdezte.
- Kedves Andrea! Az irodád ajtaján az áll: Alapítva 1897-ben, a szobák pedig telis-tele csodás régiségekkel. Afféle bevezetésképpen mesélnél ezekről a családi hagyományokról kicsit?
- A régiségek nagyjából harmadát örököltem, a többit viszont már mi gyűjtöttük össze festőművész férjemmel, sok közöttük a védett műtárgy. Különösen szeretem a régi órákat, de örömömet lelem a gyönyörű reneszánsz szekrénykékben, a barokk íróasztalban, a csodás Zsolnay kandallóban stb., egyszerűen szeretem a stílust mint olyat. Nőkről nem szokták feltételezni, hogy érthetnek a régiségekhez, pedig engem nem a "csicsásság", a talmi csillogás vonz, hanem a valódi értékek. Ugyanakkor hiányzik belőlem a gyűjtőkre néha jellemző beteges szenvedély, egyszerűen csak szeretem a szépet, így váltam műgyűjtővé. Ami pedig a felmenőimet illeti, számosan voltak közülük jogászok. A nagybátyáim között is több szakmabeli volt, más kérdés, hogy a háború után, kényszerből kiből kocsis lett és lovakkal fuvarozott, kiből bárzongorista, ennek ellenére otthon sokat hallottam őket a jogról beszélgetni. Édesapám bíró volt, kártérítési pereket tárgyalt Kolozsváron, de aztán sajnos őt is utolérték az '50-es évek koncepciós perei. Hiába eleve nem ítélt el soha senkit, így értelemszerűen kommunistákat sem - hiszen mint mondtam, polgári bíróként kártérítéseket tárgyalt -, azzal a váddal, hogy állítólag "kommunistákat ítélt el", 16 év börtönre ítélték, és hat év letöltése után, 1956-ban szabadult. Utólag persze rehabilitálták, és akkortól ügyvédként dolgozhatott, ő is családjogi perekkel foglalkozott.
- A fentiek alapján indokoltnak tűnik a kérdés: te is eleve jogásznak, ügyvédnek készültél?
- Lehet, hogy meglepően hangzik, de egyáltalán nem. 1964-ben érettségiztem, akkoriban kezdtek új szelek fújni, kicsit szabadabbá vált az itthoni világ. Ennek hatására bölcsész szerettem volna lenni, leginkább művészettörténésznek készültem, az apám azonban hajthatatlan volt, mindenáron azt szerette volna, hogy jogász legyek. Végül "nagy kegyesen" beadtam a derekamat, és elmentem a jogi egyetemre felvételizni. Csak a fiatalok kedvéért jegyzem meg, hogy akkoriban a magas túljelentkezés ellenére egyetlen helyre lehetett beadni a felvételi kérelmet, és ha az embert nem vették fel, egy év múlva próbálkozhatott legközelebb, persze megint csak egyetlen helyen, viszont közben dolgozni kellett, így többedszerre nagyon kevesen jutottak be. Én viszont akkor és ott a maximális 20 pontot értem el, ami csak igen keveseknek adatott meg, így hát azonnal felvettek. Olyan egyértelmű volt, hogy bekerültem, hogy meg sem kellett várnom a hivatalos értesítőt, már a felvételi bizottság jelezte, hogy ősszel kezdhetem az egyetemet. Mivel én
- 53/54 -
szívem szerint még akkor is inkább bölcsésznek szerettem volna állni, mindezek hatására lógó orral távoztam a felvételiről. Az utcán várt az apám, akivel nagy szomorúan közöltem, hogy felvettek. Eleinte nem is szerettem a jogot, de amikor eljutottunk a képzés során az eljárásjogokig, kezdett összeállni a kép, és fokozatosan ráéreztem az ízére. A végzést követően apám hagyományát követve azonnal ügyvédjelölt lettem az akkori kötelező ügyvédi munkaközösséges világban a 25. számúban.
- A fiatalokat bizonyára érdekelné, milyen lehetett akkoriban az ügyvédjelölti élet.
- Sokban más, mint ma. Probstner Ilonával ketten voltunk ebben a munkaközösségben jelöltek. Nagyon keményen voltunk fogva, ahogyan azt mondani szokás, "a belünket kidolgoztatták" velünk. Rendszeresen este 8-ig bent ültünk, ha este 7-re színházba akartunk menni, azt legalább egy héttel előbb egyeztetni kellett a vezetőkkel. Szokványos gyakorlat volt, hogy úgy kellett beugranunk egy-egy kolléga helyett tárgyalni, hogy előtte még csak nem is láthattuk az aktát. Az volt az ezzel kapcsolatos ügyvédi álláspont, hogy "aktából a hülye is tud tárgyalni", oldjuk meg! Ebben az időszakban ért egy olyan atrocitás, ami sokban meghatározta a későbbi életemet. Ekkorra már összeházasodtunk a férjemmel, és lett két gyermekünk. Amikor a második után visszamentem dolgozni, a munkaközösségben alá akartak velem íratni egy nyilatkozatot, hogy kötelezem magam arra, hogy nem fogok több gyereket szülni. Ekkor én sírva fakadtam, mire a munkaközösség vezetője megkérdezte, akkor is sírni fogok-e, ha halálra ítélik a védencemet. Nos, ekkor született meg bennem az a nővédő attitűd és elszántság, ami aztán végigkísért az egész pályámon. Ezek után nem maradtam meg ebben a közegben, átmentem helyette a 44. számú Ügyvédi Munkaközösségbe. Előbb 12 évig a Szilágyi Erzsébet fasorban dolgoztam, persze már ügyvédként, egy olyan alirodában, amit pont az én javaslatomra vásárolt meg a kamara, majd 12 év múltán a Mikó utcában, ahol új központja lett az irodánknak.
- Ha már itt tartunk, miként kerültél kapcsolatba az ügyvédi kamarával?
- A kamarába már 1969-ben bekerültem, még jelöltkoromban, és 1971-ben lettem ügyvéd, tehát pontosan 50 éve. Először még csak jegyzőként dolgoztam, utóbb kamarai titkár lettem, 2001-től 2006-ig már a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese voltam, 2006-ban én is pályáztam az elnöki posztra, de végül Réti Lacit választotta meg a tagság. Viszont olyan sok szavazatot kaptam, hogy bekerültem az Országos Ügyvédi Kamara választmányába, és azonnal elnökhelyettes lettem. Nyolc éve vonultam vissza erről a posztról, a koromra tekintettel már nem éreztem volna ízlésesnek, hogy tovább maradjak, inkább átadtam a lehetőséget a fiatalabbaknak. Méltósággal vonultam vissza, addig rengeteget szerepeltem a sajtóban, ekkortól ez már megritkult. Hasonló a helyzet a Magyar Ügyvédnők Egyesületével, amelyet én alapítottam, pontosan azon említett atrocitás hatására, ami még fiatal jelöltként annak idején ért. Az volt a célom, hogy ezzel az egyesülettel ellensúlyozzuk azt a közösségi élményt, társadalmi életet, teremtsük meg azokat az előnyöket, amelyeket a férfiak a közös focizások, sörözések stb. által biztosítanak maguknak. A kezdetektől én töltöttem be ennek az egyesületnek az elnöki tisztét, amiről éppen a mai napon, 2021. október 20-án fogok lemondani, ideje itt is átadnom a stafétabotot a fiatalabbaknak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
