A címbeli helyzet - ügyvéd a vádlottak padján - nem természetes, egészséges állapot, hanem kóros jelenség, mondhatnám foglalkozási ártalom, betegség. A betegséget pedig nyilvánvalóan gyógyítani kell, de mindenekelőtt fel kell térképezni a beteg státusát és a kórelőzményét. Mindenekelőtt tehát szeretném Önöknek vázolni az ügyvédi kar - ezen belül a Budapesti Ügyvédi Kamara - mai helyzetét, az utóbbi tíz év folyamatait, mert meggyőződésem, hogy a körülmények magyarázatát adják az előadás során elhangzó számokat és az egyes meghökkentő eseteket.
Mind a közjegyzői, mind az ügyvédi hivatás korszakos változásokon ment keresztül az elmúlt tíz évben, azonban a két pálya eltérő ívű és jellemzőjű. Előadásom témája az ügyvédséghez kötődik, ezért mint jeleztem, az ügyvédség legutóbbi tíz éves periódusát jellemzem.
Ebben a történelmi időszakban egy időben három olyan önállóan is nagy jelentőségű változás következett be a hivatásunknál, mely változások egymásra is hatottak és ezzel megsokszorozták a változások hatását. A változásokat három területre osztom fel, úgymint a létszámban, a működési formában és a munka tartalmában bekövetkezett változásokat.
1991-ben a Budapesti Ügyvédi Kar létszáma 650 fő volt, a jelenlegi létszámunk ezzel szemben 4000. Ezen az időszakon belül tehát több, mint meghatszorozódott a kar létszáma és tovább nőtt a főváros és a vidék közötti aránytalanság, mert míg 1991-ben az országban dolgozó ügyvédeknek csak az 1/3-a dolgozott Budapesten, jelenleg az ország 8000-es ügyvédi létszámának fele a fővárosban dolgozik.
Az ügyvédi kar létszámánál ezen kívül figyelembe kell venni azt, a mintegy 800 ügyvédjelöltet, aki egy-két éven belül szakvizsgázik és döntő többségük önálló ügyvéd lesz, de és hosszú távon ez az igazi probléma, nem hagyható figyelmen kívül a jogi karokon a következő években végző, évenként mintegy 4-5000 joghallgató, akiknek döntő többsége más lehetőség híján az ügyvédjelölti, majd az ügyvédi pályát fogja választani.
1991-ig, amint az ismert, az ügyvédség munkaközösségi keretekben dolgozott, ami 1991-ben megszűnt és azóta egyéni ügyvédként, illetve többszemélyes irodákban dolgozunk.
Jelenleg a budapesti ügyvédek közül 2850-en dolgoznak egyedül (70%), azaz ügyvédtárs nélkül és legtöbbjüknek ügyvédjelöltjük sincs, mert az ügyvédjelöltek döntő többsége a nagyobb irodáknál dolgoz. Tulajdonképpen érthető a helyzet, mert a kötelező jellegű munkaközösségekből, illetve a munkaviszonyból szabaduló jogászok úgy érezték, hogy legjobban akkor tudnak kiteljesülni, a szabadfoglalkozás előnyeit akkor élvezik teljesen, ha senkihez nem kell alkalmazkodniuk. Igen ám, de ez a működési forma természetesen hátrányokkal is jár, gondoljunk csak a helyettesítés nehézkességére, a konzultáció problematikájára.
A létszámadatokból is kitűnik, hogy az ügyvédi karnak több, mint a fele pályáját az utolsó öt évben kezdte és ha a kezdő ügyvédek döntő többsége egyszemélyes irodában dolgozik, az a potenciális veszélyhelyzetet csak növeli, hiszen az ügyvédkedés tudománya nem egyenlő a szakvizsgán kérdezett szaktárgyak tárgyi tudásával. Egyszemélyes ügyvédi irodában pedig nyilvánvaló, egyszerűen nincs kitől megtanulni a szakma fogásait. Azt már csak a kép teljessége kedvéért említem meg, hogy a mintegy 1000 irodában dolgozó ügyvéd 2/3-a is kis irodában (2-3 tagú) dolgozik, és csak mintegy 400 ügyvéd, azaz a kar 10%-a dolgozik négyszemélyes vagy annál nagyobb irodában.
1991 előtt az ügyvédek egyszerűen szólva az állampolgárok ügyes-bajos ügyeiben jártak el kis pertárgyértékű, de nagy szenvedélyekkel járó polgári perekben (társbérleti, telekhatár, gyermekelhelyezési viták), az okiratok közül jellemző volt a tanácsi bérlakásokra kötött eltartási szerződés, ezzel szemben 1991-től fokozatosan a gazdasági élet megkerülhetetlen résztvevői lettünk, ahogy azt találóan mondani szoktuk, a cégeket születésüktől az elmúlásukig végig kíséri az ügyvédi munka, e közben sok milliós letéteket kezelünk, rendkívül nagy érdekek feszülnek egymásnak a peren kívüli és peres ügyekben és nyilvánvaló, hogy a büntetőügyek jellege is sokat változott, sokkal nagyobb kísértésnek vannak kitéve kollégáink a milliárdos gazdasági ügyekben, a szervezett bűnözéshez kapcsolódó perekben, mint a 80-as évek szokványos, markecolásos vagy kisebb lakásbetöréses ügyekben.
Az idő adta keretek között röviden ennyiben szerettem volna összefoglalni az ügyvédi munka változásainak legjellemzőbb részét és kérem, hogy az elmondottakra gondoljanak vissza akkor, amikor a következőkben, a kórelőzmény felvázolása után magát a betegséget fogom diagnosztizálni.
Mennyire tekinthető elterjedtnek a bűncselekmények elkövetése az ügyvédi karban, azaz valóban beszélhetünk-e foglalkozási ártalomról?
Az előadásomban a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai ellen az utolsó öt évben megindult ügyeket dolgoztam fel.
Öt év alatt összesen pontosan 100 büntetőeljárás indult budapesti ügyvéd ellen, évente tehát átlagban 20. Természetesen ügyvédekről lévén szó, egy ügy is sok, azonban a 4000-es létszámhoz viszonyítva ez azt jelenti, hogy 0,5% ellen indult büntetőeljárás, ami töredéke csak az országos átlagnak.
Vizsgáljuk meg most a 100 ügyet és hármas csoportosítást alkalmazhatunk.
Hat olyan ügy van ezek között, ahol a büntetőeljárás alapját a kamarai bejegyzés előtti magatartás képezi, illetve már maga a büntetőeljárás is megindult a bejegyzés előtt. A korábbi ügyvédi törvény szerint ugyanis nem volt kizáró oka a kamarai bejegyzésnek a folyamatban lévő büntetőeljárás, azaz a törvény szinte rákényszerítette a kamarákra, hogy "eleve romlott árut" vegyenek át.
További 16 olyan ügy van, melyek az ügyvédi tevékenységhez nem kötődnek, mondhatni, a hivatástól lényegében függetlenek. Persze közvetve biztos, hogy van összefüggés a felfokozott idegállapot, a stresszes életforma, és az elkövetett magatartások között, hiszen 3 olyan ügy ismert például, ahol közlekedési vita vezetett tettlegességhez. Mindenesetre ebben a körben olyan civil bűncselekmények találhatók, mint pl. ittas járművezetés, tartás elmulasztása stb.
Ezek a büntetőeljárások, illetve az alapjukat képező magatartásuk is hosszabb elemzést igényelnének, azonban a közjegyzői karral közös tanulságok levonására sokkal alkalmasabb az az utóbbi öt évben indult 78 büntetőügy, ami már kapcsolódik az ügyvédi tevékenységhez.
E körben a kép azonban még sokkal kedvezőbb, ha nem egyszerűen azt nézzük, hogy hány büntetőeljárás indult, hanem közelebbről szemügyre vesszük azt is, hogy ezek közül hány eljárás fejeződik be marasztalással. A 78 ügyből már jelen pillanatig is 29-ben sor került a nyomozás megszüntetésére, illetve ítéleti felmentésre. A még folyamatban lévő ügyek közül túlzás és elfogultság nélkül bátran prognosztizálható, hogy még legalább 10 ügyben sor fog kerülni megszüntetésre, illetve felmentésre, ami azt jelenti, hogy a büntetőeljárás alá vont 78 ügyvédnek az 50%-a kerül majdan elítélésre.
Az országos átlag az ún. váderedményességnél mintegy 80%, az ügyvédek ellen indult büntetőeljárásokban pedig a fentiek szerint csak 50%. Ebből a számból az ügyek elemzése alapján egyértelműen kijelenthetem, hogy nem azt a következtetést kell levonni, hogy az ügyvédek, mint szakemberek a gyanúsítással szemben az átlagosnál eredményesebben tudnak védekezni, hanem azt, hogy a nyomozó hatóság túl könnyedén jut el a gyanúsításig ügyvédekkel szemben az ún. bűnsegédi magatartásoknál, illetve elsősorban az okirathamisításoknál, ahol a gyanúsítás megtörténtéhez elegendőnek tartják:
- ha az okirat valamelyik lényeges eleméről kiderül, hogy valótlan,
- és az okiratot az ügyvéd késztette, ellenjegyezte.
Azaz az ügyek vizsgálata azt bizonyítja, hogy a gyanúsítások legtöbbjénél nem tartják szükségesnek azt vizsgálni, hogy az okiratszerkesztő, ellenjegyző ügyvéd tudata a tény valótlanságára is kiterjedt-e. A gyanúsítás elleni panaszokat e körben következetesen elutasító ügyészi határozatok sablonos indokolása szerint: "a gyanúsított védekezésének ellenjegyzése, annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy az ügyvéd az okirat készítésekor tudott-e a tény valótlan voltáról, a nyomozás feladata, a gyanúsításra törvényes alap volt".
Jelen előadás keretei között nincs lehetőségem annak részletes boncolgatására, hogy büntető anyagi jogilag és büntetőeljárás jogilag miért téves az a szemlélet, amely nem tartja szükségesnek, hogy már a gyanúsításra is csak akkor kerüljön sor, ha legalább az alapos gyanúja fennáll a tudatos hamisításnak.
Ennek a kérdésnek a vizsgálatánál tartom szükségesnek lerögzíteni, hogy túl azon, hogy természetesen a jogállamiság, a büntetőeljárás alapelveinek győzelmének lehet tekinteni a kellő alap nélkül megindult büntetőeljárások későbbi megszüntetését, csakhogy büntetőeljárás hatálya alatt állni általában nem kellemes és szórakoztató, de különösen nem az egy ügyvédnek.
És itt nem elsősorban a legsúlyosabb kényszerintézkedésre (előzetes letartóztatás) gondolok, hanem arra, hogy az ügyvédi hivatással nagyon szigorú fegyelmi szabályok járnak együtt. E szerint ugyanis, ha ügyvéddel szemben büntetőeljárás indul, azonnal kötelező megindítani a fegyelmi eljárást is, amelyet ugyan általában a büntetőeljárás jogerős befejezéséig fel is függesztünk, azonban e mellett a tevékenység alóli ideiglenes felfüggesztés intézményével is számolni kell. Azt mondhatom, hogy tulajdonképpen sem a korábbi törvényi, sem a jelenlegi törvényi rendelkezés nem teljesen megfelelő.
A korábbi törvény a fegyelmi hatóság mérlegelésébe utalta, hogy a büntetőeljárás alá vont ügyvédet a tevékenység gyakorlása alól felfüggesztette. A fegyelmi hatóság általában két rossz megoldás közül választhatott:
Ha nem függesztette fel az ügyvédet, akkor azt a hatóságok és elsősorban a bíróság kifogásolta, mert valóban furcsa helyzetet eredményezett, ha az egyik tárgyalóteremben délelőtt az ügyvéd védőként, a másikban délután vádlottként szerepelt. De problémát okozhatott az a megoldás is, ha a néha évekig is eltartó büntetőeljárás idejére a fegyelmi tanács a felfüggesztést rendelte el, hiszen amint egy 50%-os megszüntetés, illetve felmentési arány ilyenkor elég kényes szituációt eredményez.
A jelenleg hatályos törvény kötelezően írja elő a tevékenység alóli felfüggesztést a vádirat benyújtásának pillanatától, ha az eljárás tárgyát képező bűncselekmény büntetési tétele meghaladja a három évet. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Btk. napirenden lévő állandó szigorítása azt eredményezheti, hogy lassan minden bűncselekmény ilyen lesz.
Figyelemmel arra, hogy az esetek döntő részében az ügyvéd nem egyedül kerül a bíróság elé, a többcselekményes ügyek pedig hosszú ideig elhúzódnak, ez a kötelező felfüggesztés alapvetően érinti az ügyvédi egzisztenciát és felmentés esetén nem reparálható hátrányokat okoz.
A betegség diagnosztizálása körében az általános jellemzők után vizsgáljuk meg közelebbről azt a foglalkozási betegséget, amely leginkább érintheti a közjegyzői kart is, ez pedig nyilván nem más, mint az okiratszerkesztés.
Az okiratszerkesztéssel összefüggő büntetőügyeket talán nem is túl önkényesen hármas alcsoportra osztottam, úgymint
A).a köznyelvben elterjedt fogalmat használva, lakásmaffiás ügyek (szám szerint ebből volt a legtöbb),
B).cégalapítási - cégeltüntetési, cég elsüllyesztési - ügyek,
C).egyéb.
Nézzük akkor legelőször a számban és súlyában is talán a legnagyobb problémát okozó ügyeket, az ún. lakásmaffiás ügyeket. (Természetesen az érintett ügyvédek nevét nem említem és megpróbálom a részleteket is elkerülni, azonban a következőkben egyértelműen konkrét ügyekről lesz szó.)
1. A sértettet a lakásából korábban a gyanúsított társak elköltöztették, majd erőszakkal egy ügyvéd irodájába vitték, ahol megfenyegették, szemüvegét elvették és a sértett által ismeretlen tartalmú nyilatkozatot írattak vele alá. Így szólt a vád.
Az eljárás későbbi szakaszában a sértett vallomását visszavonta, több ellentétes vallomás volt, az ügybe bevont szakértő megállapította, hogy a sértett belátási képessége tartósan hiányzik, súlyos fokú szellemi leépülése miatt. Ilyen eljárási adatok mellett az ügyvéd szándékos bűncselekmény elkövetése nem volt bizonyítható, az eljárás vele szemben megszüntetésre került, azonban nyilvánvaló a fegyelmi felelősség, hiszen a rendelkezésre álló adatok szerint az okiratot aláíró sértett szellemi leépülését, belátási képességének hiányát észlelnie kellett volna.
2. Amint az ismert, az önkormányzati lakások bérleti jogának jogellenes megvásárlásának lebonyolításához ún. cserealapra van szükség. Az adott ügyben két ügyvéd e körben egymással üzletelt oly módon, hogy egyikük a másiknak átadta a fiktív bérlői bejelentkezéshez az érintett személyi igazolványát, és az egyszerűbb ügyintézés kedvéért még a bejelentőlapot is aláhamisították.
3. Volt olyan ügy, amikor az ügyvéd tudottan hamis aláírásokkal ellátott szerződést ellenjegyzett. Mint ahogy az is előfordult, hogy az ügyvéd bizonyíthatóan tudott arról, hogy az irodában az eladó "aláírását erőszakkal csikarták ki", és hogy a szerződésben foglaltak ellenére a vételárat ténylegesen nem kapta kézhez.
4. Az előbbieknél is súlyosabbnak tűnik a következő eset. A sértett nagyobb összegekkel tartozik különböző személyeknek. A hitelezők az adóst erőszakkal az ügyvéd irodájába vitték, ott közrefogták és rákényszerítették egy olyan okirat aláírására, mely szerint ingatlanát az okiratszerkesztő ügyvéd maga vásárolja meg, vállalva, hogy ő fogja a hitelezőket kiegyenlíteni. (Természetesen az ingatlan értéke jóval meghaladta az adósságokat.) Ebben az ügyben az már szinte csak már hab a tortán, hogy erre a szerződésre még a társtulajdonos nevét is aláhamisították és a dátum is hamis volt, és az már ezek után szinte természetes, hogy egy, az ügybe bevont másik ügyvéd úgy ellenjegyezte ezt a szerződést, hogy a feleket nem látta, majd a bejegyzési határozat elleni fellebbezési jogról nyilatkozatot is hamísított.
5. Egy ügyvéd három olyan azonos jellegű üggyel került meggyanúsításra, amikor adásvételi előszerződéseket készített, azonban az eladók megtévesztésével ugyanakkor aláíratta előre a végleges adásvételi szerződéseket is, ami természetesen már nem egyszerűen okirathamisítás, hanem vagyon elleni bűncselekménynek is minősül.
6. Külön csoportot képeznek az ún. okirathamisítási ügyek között azok, amelyeket az ingatlanközvetítő cégekkel megbízásos jogviszonyban álló ügyvédek követnek el. Ők ugyanis nemhogy az eladót, de gyakran a vevőt sem látják, az adásvételi szerződést ilyenkor az ingatlanközvetítő viszi az eleve szabálytalan ellenjegyzésre az ügyvédhez. E körben, ha a vétkesség nem is éri el a bűncselekmény szintjét, következetesen megállapítjuk az ügyvéd fegyelmi felelősségét, hiszen szigorú és részletes kamarai határozat szól arról, hogy az ügyvéd egyrészt csak az általa készített okiratot ellenjegyezheti, és ennek csak előkészítésébe vonhatja be az ingatlanközvetítőt, másrészt értelemszerűen valamennyi szerződő félnek személyesen előtte kell az okiratot aláírnia.
Az előzőekben vázolt tipikus bűncselekmények jelentős része ingatlanközvetítőhöz is kapcsolódott, ami azt mutatja, hogy az ingatlanközvetítők terén - a nélkül, hogy az egész szakmát megbántanám - enyhén szólva nincs minden rendben, lévén, hogy ott szinte semmiféle szabályozás nem ismert, azaz képzettség nélkül, de ugyanakkor eléggé foltos előélettel is lehet ezt a tevékenységet folytatni. Különösen nagy a veszélye az ún. áleladós ügyek felbukkanásának akkor, ha az eladó és a vevő nem közvetlenül ismerte egymást korábban, nem közvetlenül találtak egymásra.
Az utóbbi időben elterjedt ún. áleladók általi ingatlancsalásos ügyek 99%-ában az ügyvéd vétlensége volt megállapítható, mindössze egyetlen egy olyan üggyel találkoztunk, ahol felmerült annak a gyanúja, hogy az ügyvéd összejátszott az áleladóval, azonban az ellenjegyzési fegyelem lazulása rendkívül nagy károkat okozhat, ezért a Kamara e körben a következetes szigor talaján áll.
7. Rendkívül tanulságos a következő ügy is. Az eladó feljelentése szerint ő az okiratot egyáltalán nem írta alá, ennek megfelelően az ingatlant nem adta el, a vételárat nem vette fel. Az ügyben kirendelt írásszakértő megerősíti, hogy a szerződésen szereplő aláírás nem az eladótól származik.
Az eljárás alá vont ügyvéd kitart azon állítása mellett, hogy az okiratot előtte írták alá, így az eladó is, aki a pénzt átvette.
Vizsgáljuk meg a különböző védekezési variációk eredményét:
a) Amennyiben az ügyvéd elismeri, hogy hozzá a vevő kész okiratot hozott és azt ellenjegyezte, nyilvánvaló, hogy nem vonható felelősségre szándékos vagyon elleni bűncselekményért, azonban ez a magatartás minimálisan fegyelmi vétség, de felvetődhet a Btk. 274. § (3) bekezdésébe ütköző gondatlan közokirat hamisítás vétsége.
b) Amennyiben az ügyvéd szándékosan közreműködik valótlan tartalmú okirat készítésében, azonban nem merül fel adat arra, hogy károkozásban is szándékosan közreműködött volna, csak például a hamis dátum írásában működött közre, illetve abban, hogy valótlan jogcím kerüljön a telekkönyvbe, illetve valótlan adat a cégnyilvántartásba, akkor magánokirathamisítás, illetve közokirat hamisítás bűncselekményért vonható felelősségre.
c) Előfordulhat például, hogy az ügyvéd védekezése a jelzett ügyben megdől és a bíróság a sértett előadását fogadja majd el. Ez esetben várhatóan nem egyszerűen okirathamisításban mondják majd ki az ügyvéd bűnösségét, hanem egy csalásnak lehet majd a bűnsegédje, melynek nyilván egészen más a büntetése, mint az okirathamisításnak.
Egyébként az okirathamisítások általában ún. járulékos bűncselekmények, a legtöbbször vagyon elleni vagy pénzügyi bűncselekmények "eszközcselekményei", azonban az ügyvédi felelősség legfeljebb az okirathamisítás szintjén vethető fel és vizsgálható, nagyon kevés ugyanis az az ügy szerencsénkre, ahol akár a gyanúja is felmerül annak, hogy az ügyvéd nem egyszerűen okiratot hamisított, de tudta azt is, hogy ez mihez kerül felhasználásra.
A következő csoport ügyei között azonban az első mindjárt egy ilyen ügy, azaz ahol a vád szerint az ügyvéd nem csak, hogy tudta, hogy az általa készített cégalapítási okiratok általában fiktív adatokat tartalmaznak (valótlan személyi adatok), és nem csak tudta azt is, hogy ezeket a fiktív cégeket vám- és áfa-csalásra fogják felhasználni, hanem kifejezetten ő szervezte a cégek alapítását, majd a jelentős vám- és köztartozásokkal terhelt cégek eltüntetését.
Amint a fenti ügyből kitűnik, előadásom az ún. cégalapítási és eltüntetési ügycsoporthoz érkezett el, ahol vizsgálataim szerint az esetek döntő részében az ügyvédeket is "megvezetik", azaz az ügyvéd sem tud arról, hogy lopott személyi igazolvánnyal fiktív cég alapításában kérik a közreműködését.
Azonban jóhiszeműen sem túl kellemes ilyen ügyekben közreműködni, gondoljunk csak a tanúzással kapcsolatos problémakörre (melynek részleteire idő hiányában nem térhetek ki), vagy akár a még kínosabb házkutatás problémájára, ha a nyomozó hatóság fiktív cégek iratai, mint bűnjelek után kutat az ügyvédi irodában. (Itt is nagyon sok a közjegyzői és ügyvédi kar érdekazonossága, de ez a téma önmagában egy külön konferencia anyaga lehet, tehát a részleteket mellőzöm.)
Visszatérve a cégalapításhoz kapcsolódó büntetőügyekre.
1. Egy adósságokat felhalmozó céget eladnak egy 80 éves vevőnek, aki azt nyomban továbbadja hasonló korúaknak és mindehhez az ügyvéd még egy fiktív ügyvezető segítésében is közreműködik. Ilyenkor az már szinte természetes, hogy a kolléga a cégbíróság munkáját megkönnyítendő, taggyűlési jegyzőkönyvet is hamisít.
2. Különlegességnek számíthat az az ügy, amikor azért indult az ügyvéd ellen büntetőeljárás, mert az adatok szerint tudott arról, hogy a cég ügyvezetője büntetett előéletű, ennek ellenére a valótlan tartalmú magánokiratot csatolta a cégbírósághoz.
3. Az mondható, hogy míg a fiktív cégalapításoknál általában vélelmezhető az ügyvéd jóhiszeműsége, addig a cégek elsüllyesztésénél, a fiktív üzletrész átruházásoknál ez a jóhiszeműség már kevésbé vélelmezhető, hiszen nagyon gyakran találkoztunk olyan ügyekben, amikor a "vevő" jelöltről, annak körülményeiről, személyiségéről, az ügylettel kapcsolatos érdektelenségéről, tájékozatlanságáról már eleve sok minden kiderülhetett volna, hogyha ehhez hozzávesszük, hogy nem kerül sor pénzmozgásra, sőt esetleg az ügyvédet arra kérik fel, hogy segédkezzen fiktív pénzmozgásban (egymást fedő be- és kifizetési pénztárbizonylat kiadása), akkor az ügyvéd elég nehezen védekezik, amikor azt állítja, hogy nem volt tudomása az ügylet színleltségéről. Persze az valóban vélelmezhető, hogy az ügyvédet nem avatják be teljes részletességben az elsüllyeszteni kívánt cég pénzügyi helyzetébe, az lesüllyesztés okaiba és így az ügyvéd "csak" közokirat hamisításért lesz felelősségre vonható, nem pedig csődbűntett vagy áfa-csaláshoz nyújtott bűnsegédi magatartás miatt. (A feldolgozott ügyek között azonban volt olyan is, amikor az ügyfelek egyértelműen rávallottak az ügyvédre, állítva, hogy a közreműködő ügyvéd pontosan tisztában volt, hogy milyen köztartozások miatt kívánják a céget fiktív személynek eladni, illetve milyen áfa-csaláshoz van szükség a hamis, fiktív adásvételi szerződésre és pénztárbizonylatra.) A szokásosnál is kellemetlenebb ilyenkor a szembesítés, amikor egy büntetőeljárás keretében egy volt ügyfél és ügyvéd hazudtolja meg egymást.
4. Amint már említettem, a cégügyekhez kapcsolódó okirathamisítási ügyekben is nagy számú a megszüntetett büntetőeljárás, azonban ezekből az ügyekből is a ránk leselkedő veszélyekre lehet következtetni:
a) A gyanúsítás szerint a társasági szerződés módosítása, az üzletrész átruházás fiktív volt, és az ezt ellenjegyző ügyvéd ezzel bűncselekményt valósított meg.
Az ügyvéd védekezése szerint tartós megbízási viszony folytán bizalmi viszony alakult ki az ügyféllel, aki a kész okiratokat vitte hozzá ellenjegyzésre. Az ügyvéd szerencséjére itt az érintett elismerte, hogy az okiratokat ó hamisította, az ügyvéd arról nem tudott, ezért a büntetőeljárás megszűntetésre került, de persze a fegyelmi felelősségrevonás nem maradhat el.
b) Egy üzletrész átruházási szerződésnél az időközben elhunyt tulajdonostárs aláírását az érdekelt ügyfél hamisította, aki előbb azt állította, hogy mindezt az ügyvéd tanácsára tette, azonban ezt a vallomását később visszavonta, így a büntetőeljárás megszüntetésre került.
c) Több taggyűlési határozattal kapcsolatban derült ki a büntetőeljárás során, hogy az ügyvéd azok valótlan tartalmáról nem tudott, illetve nem volt cáfolható az a védekezés, hogy azokat úgy ellenjegyezte, hogy a kész jegyzőkönyvet vitték hozzá. Ez a védekezés tipikus, ami alkalmas ugyan a büntetőeljárás megszüntetésére, de természetesen a fegyelmi felelősségrevonást megalapozza.
d) Fegyelmi felelősség sem volt megállapítható abban az ügyben, ahol az ügyvéd egy szerződést két változatban készített el, azok egyikét írta alá az érdekelt fél, ezt ellenjegyezte az ügyvéd, majd a másik érdekelt fél az ellenjegyzés után a cégbírósághoz való benyújtáskor az ügyvéd tudta nélkül egy oldalt átcserélt.
a) A gyanúsítás szerint hagyatéki eljárásban történő felhasználáshoz az ügyvéd készített egy hagyatékról lemondó nyilatkozatot, azt a kedvezményezettnek adta ki, aki azt a lemondó (utólag hamisnak bizonyult) aláírásával, tanúkkal láttamoztatva visszahozta az ügyvédhez, aki azt eléggé érthetetlenül, ezt követően formailag ellenjegyezte. Ezzel mintegy kiprovokálta, hogy vele szemben is meginduljon a büntetőeljárás, ahol ugyan bizonyításra került, hogy az aláírás valótlanságáról nem tudott, de a felesleges ellenjegyzéssel saját magát kellemetlenségeknek tette ki.
Itt kell leszögezni azt, hogy ügyvéd áltat nem ellenjegyzett, az ügyfél által átadott okiratok egyszerű továbbításáért értelemszerűen az ügyvéd büntetőjogi felelőssége fel sem vethető.
b) A gyanúsítás szerint egy kölcsönhöz jelzálog fedezetként adott ingatlanról az okiratszerkesztő ügyvéd annak ellenére foglalta írásba annak per- és tehermentességét, hogy annak valótlanságáról tudott. E körben az ügyvéddel szembeni vád a csaláshoz nyújtott bűnsegédi bűnrészesség.
* * *
Az előzőekben rendkívül részletességgel foglalkoztam a kórelőzményekkel, magával a betegséggel, mindezekhez képest a javasolt gyógymódot csak röviden foglalom össze:
1. Végig kell gondolni a jogászképzés távlati stratégiáját, ezen belül, az ügyvédi hivatás befogadó képességét;
2. A nem ügyvédjelöltekből ügyvéddé válni kívánók részére megoldást kell találni vagy egy különbözeti vizsgára (nem szaktárgyakból értelemszerűen, hanem a hivatás gyakorlati szabályaiból), illetve rövid ideig tartó, de kötelező alkalmazotti ügyvédi státusra;
3. Az ügyvédi továbbképzés egyes részeit kötelezővé kell tenni;
4. Országosan egységes és következetes fegyelmi gyakorlatra van szükség;
5. Az okiratszerkesztésekkel, ellenjegyzésekkel kapcsolatban minden tanulság levonására, alkalmas esetet megfelelően publikálni kell;
6. Végül, de nem utolsósorban a hasonló problémákkal találkozó hivatásrendekkel, elsősorban a közjegyzői karral rendszeresen kell konzultálni. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Bánáti János a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, ügyvéd, Budapest
Visszaugrás
