A járműértékesítéssel foglalkozó felperes gazdasági társaság és az alperes 2002 decemberében pénzügyi lízingszerződést kötöttek egy 14,5 millió forint értékű billenőplatós teherautóra és billenőplatós pótkocsira (együtt: szerelvény). A szerződés szerint az alperesnek 42 hónapon keresztül kellett volna a megállapodott havi lízingdíjat megfizetnie. A szerződés mellékletét képező Szerződési Feltételek szerint a lízingdíj akár egyetlen részletének késedelmes megfizetése is feljogosította a felperest a szerződés azonnali hatályú felmondására, amely esetben a lízingbevevő köteles a lízing tárgyát visszaszolgáltatni és a lízingbeadó által közölt elszámolás szerinti összeget megfizetni.
Az alperes az esedékes lízingdíj megfizetésével késedelembe esett, ezért a felperes a szerződést 2003 májusában felmondta. Az alperes a felmondás ellen nem tiltakozott és a szerelvényt a lízingbeadónak visszaszolgáltatta. A felperesnek csak 2004 júniusában sikerült a szerelvényt 9 250 000 Ft bruttó vételárért értékesítenie. Felperes előadta, hogy a használt szerelvény iránt nem volt érdeklődés és bár természetesen neki is elsőrendű érdeke főződött ahhoz, hogy minél magasabb áron értékesítse azt, kénytelen volt a szerelvényt a jelzett vételárat kínáló egyetlen vevőnek eladni. Ezt követően készítette el a felperes a szerződéses kapcsolat elszámolását, amely szerint a lízingbevevőnek (a szerelvény értékesítéséből befolyt vételárlevonását követően) még 2 100 000 Ft tartozása áll fenn.
Mivel alperes a fenti összeget nem fizette meg, felperes - a lízingszerződéshez tartozó Szerződési Feltételek 14. §-ában szereplő választottbírósági kikötés miatt - 2005 áprilisában keresetet nyújtott be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbírósághoz. Ebben kérte a fenti összeg, a felmondástól számított kamatok, valamint a felmerült költségek megfizetésére kötelezni az alperest. Az alperes válasziratában a kereseti tényállást nem vitatta, azonban határozottan kifogásolta, hogy a felperes a szerelvényt csupán annak valós piaci értékének alig kétharmadáért értékesítette. A szerelvény értékének megállapítására szakértő kirendelését kérte, és egyben az adásvételi szerződéssel szemben a Ptk. 201. § (2) bekezdésére ("Ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja.") alapított kifogással élt.
A Választottbíróság az ügyben egy tárgyalást tartott, amelyen hatáskörének megállapítását követően az ügy érdemi elbírálásába bocsátkozott. Elsődlegesen a szerelvény értékének megállapíthatóságát kellett megvizsgálni, hiszen alperes a kereseti tényállításokat nem tagadta, kizárólag azt vitatta - és erre nézve szakértői bizonyítást javasolt -, hogy a felperes messze a tényleges értékén alul értékesítette a szerelvényt és ezzel jelentős kárt okozott az alperesnek. A felperes ezzel szemben határozottan állította, hogy a használt szerelvényt nem lehetett drágábban eladni, mint azon az áron, amit keresetében megfelelően dokumentált is. Felperesi álláspont szerint irreális az az alperesi igény, hogy több mint egy év elteltével, az eladáskori állapotot utólag szakértői vizsgálatnak vessék alá.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
