A rendszerváltozás utáni demokratikus magyar Országgyűlés megalakulása óta eltelt közel harminc esztendő és hét lezárt parlamenti ciklus felkínálja annak lehetőségét, hogy a parlament ellenőrzési hatásköreit tekintve hosszabb időtávra visszatekintő következtetéseket vonhassunk le.
Valamennyi ciklus parlamenti ellenőrzési eszközeit tekintve megállapítható, hogy az ellenzéki pártok rendszeresen éltek valamilyen formában az ellenőrzési jogköreikkel. Az Alaptörvény, az Országgyűlésről szóló törvény, és az új Házszabály több tekintetben is pontosított a szabályozáson az első Házszabályhoz képest, mindemellett a bizottsági állásfoglalások írott joggá formálása is segítette a jogalkalmazók helyzetét.
A tanulmány vizsgálja, hogy az ülésezési rend és az ellenőrzési eszközök alkalmazása között milyen összefüggés van. Emellett az ellenőrzési eszközöket hatékonyság szempontjából is górcső alá veszi, úgy, hogy a kezdeményezés lehetőségét és az annak megvalósulását (elhangzását, megtartását) biztosító garanciális szabályokat összeköti. Ez alapján olyan átrendeződésre hívja fel a figyelmet, amely a vizsgálóbizottságokból a politikai vitákra tereli a mélységi típusú ellenőrzés helyszínét a parlamenten belül. A teljes ellenzéki palettát tekintve pedig a parlamentből, más alternatív eszközök igénybevétele (média, információs jogok) felé tartó tendencia figyelhető meg.
Jelen tanulmány célja bemutatni a szűkebb értelemben vett parlamenti ellenőrzési eszközök gyakorlatának alakulását, beleértve a politikai vitanapok kezdeményezésének számát, illetve a vizsgálóbizottságok felállítására vonatkozó javaslatokat. A parlamenti ellenőrzés eszközrendszere nyilvánvalóan sokkal szélesebb, mint a kifejezett normán és parlamenti szokásjogon alapuló ellenőrzés.[2] Elkerülhetetlen, hogy ezen eszközök között külön ne említsük meg a médiát, amely képes befolyásolni egy-egy ellenőrzési eszköz alkalmazásának gyakoriságát. A politika célja végső soron mindig a választópolgárok meggyőzése, amelyhez a tömegkommunikáció kiváló eszközként szolgálhat. A parlamenti plenáris
- 125/126 -
közvetítések nyilvánosak, és már a legnagyobb tagsággal rendelkező bizottság, a Törvényalkotási bizottság ülései is nyomon követhetőek zártláncú hálózat útján az interneten. Az órákon át tartó közvetítések helyett a választói akarat befolyásolására viszont sokkal alkalmasabbak a rövidebb terjedelmű közlemények, hírmozaikok. Hírértéke rendszerint a konfliktusos, politikai feszültségekkel teli helyzeteknek van, ezek a sajtóközlemények és a közvetítésekből kivágott egyes részek csak rövid, benyomásszerű értékelésre adnak lehetőséget. Megfigyeléseink alapján a politikai viták színtere áthelyeződik azokra a helyszínekre, ahol az ilyen típusú megnyilvánulásoknak lehet helye. Kukorelli István szerint az "élő parlamenti jog" jóval szélesebb normarendszert jelent, mint az írott jog. Nagy jelentősége van a precedensjognak, a bizottsági állásfoglalásoknak, és a frakciószabályzatoknak.[3] Magában foglalja az államszervezeten kívül eső média jelentőségét is,[4] amely azonban nem egy alkotmányjogi, hanem elsődlegesen politikatudományi jellegű vizsgálódásnak lehetne tárgya. Az alkotmánytan és a politikatudomány közötti összefüggés vizsgálata Szente Zoltán szerint a közhatalom működésének-gyakorlásának megfelelő eszköze lehet. [5]
A parlamenti ellenőrzés a képviselők egyik információszerzési formájának tekinthető, a rendszerváltozás utáni, első demokratikus parlament megalakulása óta mind a szabályozási tartalmukat tekintve, mind a parlament munkarendje alapján élő intézményként volt jelen az elmúlt hét ciklusban. Magyarázatra szorul, hogy a képviselők információszerzési, véleménynyilvánítási jogán belül miként határozhatók meg az ellenzék ellenőrzési jogosítványai. Az információszerzés magában foglalhat nem kifejezetten a parlamenti jogon belül vagy parlamenti eszközként kodifikált jogintézményeket is, mint például az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény szerinti képviselők által benyújtott közérdekű adatigényléseket. A véleménynyilvánítás körébe tartozhat már önmagában az is, hogy a törvényjavaslat zárószavazásánál miként szavaz egy képviselő, vagy éppen milyen tartalmú módosító javaslatot, képviselői önálló indítványt nyújt be. A parlamenti ellenőrzési eszközöket mint ellenzéki jogokat Smuk Péter akként határozza meg, hogy azok biztosítottak bármely képviselő és a képviselők bizonyos (50%-nál kisebb) hányada, a "minősített kisebbség" számára, és kifejezetten nevesítik gyakorlásuk alanyaként az ellenzéket. Céljukat tekintve kiemeli, hogy az ellenzéki funkciók betöltéséhez és a politikai pluralizmus fenntartásához szükségesek.[6]
- 126/127 -
Azok számára, akik rendszeresen nyomon követik a parlamenti üléseket, a hétfői közvetítések lehetnek a leginkább figyelemreméltóak. Ekkor kerül sor a parlamenti szakzsargon által politikai arénának nevezett napirendi pontok keretében a legélesebb összecsapásokra. Ilyenkor szigorú házszabályi rendnek megfelelően feltett, kemény politikai felhangú kérdések és válaszok követik egymást. A Kormány ellenőrzésével összefüggésben igénybe vett eszközökkel rendszerint az ellenzék él, azonban a mindenkori kormánypártok is gyakran alkalmazzák ezeket, az aktuális kabinet által elért eredmények bemutatására. A parlamenti többség célja mindig a Kormány munkájának támogatása, és a parlamenti felszólalások egyensúlyának fenntartása, ezért az ellenőrzés keretében, vagy a törvényjavaslatokkal kapcsolatban is gyakran hallhatóak a kormányzati munka megalapozottságát, eredményességét elismerő hozzászólások. Koalíciós kormányzás esetén előfordulhatnak a koalíciós partnernek feltett olyan kérdések is, amely valamely intézkedés elmulasztására fókuszálnak.
A magyar parlamenti jog nem rögzíti kodifikált formában, hogy a parlamenti ellenőrzésekre az ellenzéknek hány alkalommal és mely napokon van lehetősége. Sem az Alaptörvény, sem az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ogytv.), sőt az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban: HHSZ) sem határozza meg napra pontosan a kötelezően összehívandó ülések számát és azt sem, hogy a hét mely napjára tehető parlamenti ülés. Az Ogytv. csupán azt határozza meg, hogy a házelnök úgy köteles összehívni az üléseket, hogy az Országgyűlés rendszeres ülésezése során az ülésszakok alatt az ülések ésszerű időtartamban kövessék egymást, biztosítva ezáltal az Országgyűlés Alaptörvényben meghatározott feladatainak maradéktalan ellátását.[7] A rendszeres ülésezés követelménye az Alaptörvényben is megjelenik. Mindemellett az Alaptörvény sem határozza meg szám szerint az ülésszakonként összehívandó ülések számát, ehelyett az Ogytv.-re mint sarkalatos törvényre bízza, hogy miként tölti meg ezt a rendelkezést tartalommal.[8] Az Országgyűlés 1999-től hosszú időn át adós volt az ülésezési rendjét érintő pontosító szabályok megalkotásával, amelyet az Ogytv. 2012-es elfogadásával sikerült rendezni. A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása mellett az Alkotmánybíróság ugyanis kimondta, hogy az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat (a továbbiakban: Hsz.) hiányosan, az Alkotmányban meghatározott jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményeinek nem megfelelő módon szabályozta a rendes ülésszakokon belüli ülésezési rendet.[9] A hatályos Ogytv. a Házbizottság kötelezettségévé teszi, hogy az ülésezési rendről rendelkezzen, azaz megtöltse konkrétumokkal a keretszabályokat.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
