Jelen tanulmány kísérletet tesz az ismeretlen felhasználási módokkal kapcsolatos problémák komplex bemutatására részben a hatályos, részben a korábbi magyar jog, illetve az európai joggyakorlat elemzésével. Célja továbbá azt is megvizsgálni, hogy az ismeretlen felhasználási módokra vonatkozó jelenlegi magyar szerzői jogi szabályozás megfelel-e a kitűzött céljának, tisztázza a vele kapcsolatos félreértelmezéseket, és javaslatot tesz az esetlegesen szükséges szabálymódosításra.
Ahhoz, hogy a tanulmány az Szjt. 44. §-ának (2) bekezdésének - amely szerint a szerződés megkötésekor ismeretlen felhasználási módra vonatkozó felhasználási engedély érvényesen nem adható - megfelelő olvasatát adhassa, valamint szemléltethesse azt, hogy valójában milyen kis szegletét érinti azoknak az ügyleteknek, amelyekben a jövő tekintetében bármilyen bizonytalan elem szerepel, szükséges az ezzel kapcsolatos egyéb jogintézmények elemzése.
Ennek keretében elemzésre kerül az az eset, amikor
1) a megvalósított felhasználás módja ismert, de a szerződés nem terjed ki rá [42. § (3) bekezdés, 43. § (5) bekezdés];
2) a megvalósított felhasználás módja ismert, a szerződés vonatkozik is rá, de az ott rögzítettnél jóval nagyobb lesz a felhasználási igény [ 48. §];
3) a megvalósított felhasználás módja ismert, a szerződés értelmében megengedett, a terjedelme sem lesz jelentősen nagyobb, de lényegesen jobb minőségű, mint a tervezett [Szjt. 44. § (2) bekezdés];
4) ún. buy-out szerződésben kísérli meg a felhasználó megszerezni a teljes szerzői jogosultságot;
5) jövőben alkotandó művekre kívánnak szerződést kötni a felek;
6) "köztes" szerződési típusokkal kívánják egy későbbi szerződés megkötését biztosítani;
7) az egész szerzői életmű átruházását kívánják elérni a felek.
Előre kell bocsátani, hogy az ezen szabályok alkalmazási körébe tartozó esetekben a szerződés érvényes, konkrétan meghatározott (ismert) felhasználási mód-megjelölést tartalmaz, problémát csak az a járulékos, a szerződéskötés időpontjában szintén ismert módon történő felhasználás jelent, amelyre a szerző nem adott engedélyt, de mégis megvalósult.
A kétség esetén a szerző javára történő szerződésértelmezés (in dubio pro auctore) elve a hatályos magyar szerzői jogi szabályozásban a szerződésekre vonatkozó szabályok között található.[1] Kiegészíti a Ptk. 207. §-ában foglalt általános elvet, miszerint elsősorban a szerződő felek nyilatkozatát és csak másodsorban a szerződési akaratot kell figyelembe venni a szerződés megítélésénél. A Ptk.-hoz képest speciális szabály alapján, ha nem egyértelmű, hogy a szerződésben adott engedély kiterjed-e például a vitatott felhasználási módra, akkor a bírónak nem egyszerűen a felek nyilatkozatát és akaratát kell figyelembe vennie, hanem a szerző számára kedvezőbb irányban kell döntenie, ami az esetek legnagyobb részében azt jelenti, hogy nem értelmezhető kiterjesztően a szerződés. [Vagyis a 42. § (3) bekezdése alapján az a felhasználási jog, amelyet nem lehet pontosan megállapítani a szerződésből, nem száll át.] A 42. § (3) bekezdése így egyszerűen azt a funkciót tölti be, hogy a szerzőt támogató módon segíti a Ptk. 207. § (1) bekezdésének alkalmazását. Itt érdemes megjegyezni, hogy valójában az ismeretlen felhasználási módra vonatkozó szerződési kikötés is tekinthető olyannak, ami alapján nem állapítható meg egyértelműen a szerződési tartalom, így különös szabály nélkül e klauzula is védhetné a szerzőt. (A két szabály között az a különbség, hogy míg a generálklauzula csak a szerző javára történő értelmezést írja elő, ami akár a szerződés fenntartását, akár érvénytelenségét is jelentheti, addig a különös szabály érvénytelennek tekinti a kikötést, ami csak közvetve és nem feltétlenül jelenti a szerző érdekét.) A 42. § (3) bekezdése ugyanis elég széles olvasati lehetőséget ad: alkalmazható olyan esetben is, ha a felhasználási engedélyt csak a felhasználó kívánja kiterjesztően értelmezni, és lehetne rá hivatkozni akkor is, ha a felek ismeretlen felhasználási módra vonatkozó kikötést foglaltak a szerződésbe. A 42. § (3) bekezdésének ez utóbbi esetben való alkalmazhatóságát éppen csak a hozzá képest mindenképpen lex specialis-ként működő 44. § (2) bekezdés léte zárja ki.
A Ptk. 207. §-tól eltávolodva, de az Szjt. 42. § (3) bekezdésére közvetlenül építve, azt kibontva a 43. § (5) bekezdésében szereplő, a felhasználási szerződés megszorító értelmezését megkövetelő általános szabály azt segíti elő, hogy ha egyáltalán nincs meghatározva a felhasználás módja, vagy a terjedelme, akkor emiatt ne legyen érvénytelen a szerződés, de az engedély csak a szerződés megállapítható célját legszűkebben megvalósító felhasználásra jogosítson és minden ezt meghaladó felhasználás a nem szerződésszerű, jogsértő felhasználás körébe essen. Tehát a 43. § (5) bekezdése a 42. § (3) bekezdésében kimondott általános alapelvet, a szerződésnek a szerző javára való értelmezésének kötelezettségét bontja ki a benne foglalt engedély viszonylatában: ez vitatható esetben csak a szerződés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges felhasználási módra és mértékre vonatkozik. [Ennek a szabálynak
- 57/58 -
az ismeretlen felhasználási módok tekintetében történő alkalmazhatóságát pedig az zárja ki, hogy míg a 44. § (2) bekezdésének almazhatóságához mindenképp szükséges egy érvénytelen klauzula, a 43. § (5) bekezdése éppen azt feltételezi, hogy nincs ilyen a szerződésben.]
A korábbi szűkszavú szabályozásra épülő joggyakorlatot figyelembe véve[2] a hatályos törvény értelmezési szabályai egyes vagyoni jogi részjogosultságoknál kifejezetten meghatározzák, hogy mely egyéb részjogosultságokat lehet vagy nem lehet beleérteni egy másikról való szerződési rendelkezésbe. Ezek a rendelkezések különös szabálynak minősülnek a 42. § (3) bekezdéséhez képest, és adott esetben éppen a szerzőnek kedvezőtlenebb értelmezést teszik kötelezően alkalmazandóvá. A többszörözési cselekmény engedélyezése így nem tartalmazza a kép- vagy hangfelvételen való rögzítést és a számítógépes vagy elektronikus adathordozóra való másolást,[3] de a terjesztési jogot igen,[4] míg a terjesztési jog kifejezett vagy hallgatólagos átengedése nem jelenti az importjog átengedését is.[5] (Itt érdemes megfigyelni, hogyan keveredik egymással a vagyoni jogok és a felhasználási módok köre. Ezekből a szabályokból mindenesetre lehet arra is következtetni, hogy adott mű .alap-felhasználásának" mi minősül, és így beleértődik a szerződésbe, és mi az, amiről külön kell rendelkezni, mivel nem magától értetődő.)
A művészeti alkotásoknál nem ritka, hogy csak az eredeti példány értékesítése vagy a felhasználási jog átengedése után válnak értékessé, vagy legalábbis ezután nő meg jelentősen az értékük. Mivel méltánytalan lenne, ha a szerző a műve megnövekedett értékéből egyáltalán nem részesülhetne, a szerzői jogban több módszer is kialakításra került ennek a jelenségnek a szerző javára való helyrebillentésére.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
