Az Európai Unió minden tagállamának jogrendszerében ismeretes a gyermekek örökbefogadásának intézménye. Ezekben az országokban különböző nézetek alakulnak ki azokról az elvekről, melyek az örökbefogadás kérdését hivatottak szabályozni; a tagállamokban az örökbefogadás folyamata és az örökbefogadás jogi következményei is eltérnek egymástól. Az 1967. évi Európai Örökbefogadási Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) az Európa Tanács keretein belül készült el válaszul a Szociális Bizottság javaslatára és figyelembe véve a 292 (1961) Konzultációs Közgyűlés[1] javaslatát. Az Egyezményt az Európa Tanács tagállamai 1967. április 24-én írták alá.[2]
Az 1960-as évek végén Európában végbemenő szociális és jogi változások miatt az Európa Tanács több tagállama felülvizsgálta az örökbefogadással kapcsolatos törvényeit annak következményeként, hogy az Egyezmény egyes rendelkezései elavultak. Az első javaslatok arra vonatkozóan, hogy az Egyezményt meg kell újítani, 1977-ben hangzottak el a Bécsben megrendezett, a családjog kérdéseivel foglalkozó Első Európai Konferencián.[3]
1988-ban a Családjogi Szakértői Bizottság[4] napirendjére tűzte az örökbefogadással kapcsolatos kérdést. Úgy döntöttek, megvárják a Hágai Konferencia eredményeit a kérdéssel kapcsolatban, amely utóbbinak eredménye az örökbefogadott gyermekek jogainak védelméről szóló 1993. évi a Hágai Egyezmény ratifikálása lett.[5]
Az 1967. évi Egyezmény az Európa Tanács legfontosabb eszköze az örökbefogadás terén. Igaz, vannak más, jogilag nem kötelező eszközei is. Ezek közé tartozik a nemzetközi örökbefogadás kérdéseivel foglalkozó Parlamenti Közgyűlés (2000) 1443 javaslata a gyermekek jogainak tiszteletben tartásáról[6] és azok a javaslatok, melyeket a Fehér Könyvben rögzítettek azokról az elvekről, melyek a származás (anyaság-apaság) jogi következményeire vonatkoznak.[7]
Az örökbefogadással foglalkozó munkacsoportot[8] 2003 elején alakították meg, és az volt a feladata, dolgozza ki a beszámolót, mely részletes javaslatokat tartalmaz az Egyezmény felülvizsgálatának célszerűségéről. A munkacsoport 2004 márciusában fejezte be munkáját és prezentálta javaslatait. A javaslatok és a következtetések a közvélemény-kutatás során kapott, huszonhárom országból érkezett válaszokon alapultak. A válaszadó országok közül tizenegy ratifikálta az Egyezményt, három pedig aláírta azt, ugyanakkor kilenc válaszoló ország nem írta alá és nem ratifikálta.
A felülvizsgált Egyezmény tervezetét a jogi együttműködés kérdéseivel foglalkozó Európai Bizottság[9] prezentálta a miniszterek bizottságának, mely elfogadta annak szövegét és úgy döntött, hogy 2008. november 27-én aláírásra terjeszti elő.
Bizonyos értelemben csak egyetlen elvnek kell érvényesülnie az örökbefogadás gyakorlatában, nevezetesen annak, hogy az örökbefogadásnak a gyermek érdekeit kell szolgálnia úgy, ahogy azt leszögezi az Egyezmény 4. cikkelyének 1. pontja. Ez a szempont szükségszerű, de önmagában véve nem lehet hatékony. Ezen ok miatt az Egyezmény ezt az elvet továbbfejleszti oly módon, hogy meghatározza alkalmazásának területeit. Így közvetlenül érvényesül az örökbefogadás annullálásának vonatkozásában (14. cikkely, 1. pont).
Az Egyezmény nagy hatást gyakorol a nemzetközi örökbefogadás intézményére, miután a tagállamokban az anyagi jog harmonizálására irányul és megállapítja az örökbefogadással kapcsolatos legalapvetőbb normákat, amelyek a gyermek érdekeit érvényesítik. A 118. miniszteri közgyűlésen a Miniszteri Kabinet felszólította a tagállamokat, vizsgálják meg az Egyezmény aláírásáról és ratifikálásáról szóló kérdést az emberkereskedelem megakadályozását illetően,[10] azzal a céllal, hogy fokozzák az emberkereskedelem elleni küzdelmet és hatékonyabban megbüntessék a vétkeseket a gyermekek jogainak védelme érdekében.[11] Ez megegyezik az ENSZ Gyermekjogi Egyezményében foglaltakkal. [12]
Az Európai Örökbefogadási Egyezmény[13] értelmében az örökbefogadás csak akkor érvényes, ha arra bírósági döntés vagy annak a közigazgatási szervnek a döntése értelmében került sor, mely megállapította, hogy örökbeadás a gyermek érdekében történik.
Az Egyezmény 6. cikkelye megváltozott, miután azt kiegészítették; így jelenleg a 7. cikkely már tartalmazza azoknak a személyeknek a listáját, akik számára engedélyezhető a gyermek örökbefogadása. Korábban lehetséges volt a házastársak általi örökbefogadás, azzal a feltétellel, hogy mindketten egyidejűleg vagy egymást követően fogadják örökbe a gyermeket, illetve akár az is, hogy egy személy legyen az örökbefogadó.[14] Jelenleg örökbefogadók lehetnek azok a különböző nemű személyek, akik házastársi vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek, ha az adott országban ez elfogadott, illetve egy személy is.[15] Az országok kiterjeszthetik az Egyezményben foglaltakat az egynemű párokra, ha ők házastársi vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek. A kiegészítés 21-ről 18 évre csökkentette az örökbefogadók alsó korhatárát és 35-ról 30 évre a maximális korhatárt.[16] Az Egyezmény kizárja annak a lehetőségét, hogy a párok ismételten örökbe fogadjanak gyermekeket és tartalmazza azokat az eseteket, amikor ezt engedélyezni lehet.
Az Egyezmény értelmében a tagállamoknak jogukban áll elfogadni olyan szabályozást, amely véleményük szerint kedvezőbb a gyermekek örökbefogadása szempontjából. Ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha a magyar vagy az ukrán jogszabályok egyes rendelkezései különböznek az Egyezményben foglaltaktól, és ezek a szabályok kedvezőbbek az örökbefogadás folyamata szempontjából, az nem tekinthető szabálysértésnek vagy az Egyezmény be nem tartásának.[17]
Az Egyezmény tartalmaz bizonyos szabályokat, mindenekelőtt azért, hogy a gyermekek érdekei minél inkább érvényesüljenek és alapvető jogait tiszteletben tartsák az örökbefogadási eljárás során. Az országok például kötelesek megőrizni az információt a gyermekről és annak szüleiről, behatóan ellenőrizni a potenciális örökbefogadó szülőket és azt, hogy az adott gyermek megfelel-e a családnak; továbbá egyéb pótlólagos garanciákat állapíthatnak meg, ha ez indokolt.
Így az Egyezménynek két alapvető célja emelhető ki:
- a gyermek érdekeinek figyelembevétele minden nemzetközi örökbefogadás esetén, továbbá
- a gyermek elrablásának, kizsákmányolásának, eladásának és a gyermekkereskedelemnek a megakadályozása.
Az Egyezmény megfelelő, hatékony kiegészítése az 1993. évi Nemzetközi Örökbefogadási Hágai Egyezménynek. Újabb lehetőséget biztosít arra, hogy elősegítse Európában az örökbefogadási jogrendszer további harmonizálását. Az Egyezményt aláírhatják az Európa Tanács tagállamai és azon országok, amelyek nem tagok, de részt vettek annak kidolgozásában.
Felmerülhet a kérdés: nem túlzottan szigorúak-e az államközi örökbefogadás feltételei? Véleményem szerint az államközi örökbefogadás feltételei megfelelően balanszírozottak. Az örökbefogadási politika minden országban más. Az olyan kérdések, mint az örökbefogadó szülők kora, anyagi helyzete, iskolázottsága, családi állapota és múltja, a családban eltartott gyermekek száma, az örökbefogadók pszichológiai állapota, családfája fontos szempontokat nyújtanak a különböző országokban annak megállapítására, hogy a szülőknek van-e jogosultságuk a gyermek örökbefogadására. A nemzetközi örökbefogadási eljárás megindításához szükséges követelmények változhatnak, attól függően, milyenek az elvárások abban az országban, ahol az örökbefogadó személyek élnek. Az országok többsége a potenciális örökbefogadó szülőktől elvárja, hogy az eljárás megkezdése előtt megkapják az engedélyt az örökbefogadásra. Az említett engedélyt bizonyos országokban csak állami szervektől lehet beszerezni, másutt viszont az örökbeadással foglalkozó magánügynökségektől is. Az országtól függően a szülőknek többször is külföldre kell utazniuk az összes jogi eljárás lefolytatása céljából. Minden ország saját szabályokat, határidőt, követelményeket állapít meg az örökbefogadó szülők számára.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
