Szalma József: ERŐHATALOM - az európai és a magyar magánjogban (MJ, 2021/11., 662-670. o.)

ELSŐ RÉSZ: DEFINÍCIÓK

I. A magyar tételes jog; külföldi jog; fejlődésmenet; kolloquiális fogalom-meghatározás és problémafelvetés

(I) Az új Ptk. és az erőhatalom. Az új magyar Ptk. (2013) a jogellenességet kizáró, ennek révén felelősségkimentő (károsult beleegyezése[1], jogos védelem - jogtalan támadás, vagy fenyegetés elhárítása[2], szükséghelyzet[3]), felelősségcsökkentő (méltányosság)[4], továbbá felelősségmegosztó (károsult és harmadik személy hozzájárulása[5]) szabályai között az erőhatalmat (vis maior) kifejezetten nem irányozza elő. Holott, mind a magyar jogirodalom, mind a magyar bírói gyakorlat az erőhatalmat joggal felelősségkimentő, vagy esetenként jogellenességet kizáró körülményként (eseményként) minősíti.[6] Ennek ellenére, a hatályos magyar Ptk., elvi szinten, az összes magánjogi kapcsolatra kiterjedő, általános érvényű fogalom-meghatározás útján, az erőhatalmat nem szabályozza. A Ptk. mégis, az erőhatalom, vagy esemény (casus) kifejezések-

- 662/663 -

hez, ezek definíciója nélkül, különböző jogkövetkezményeket fűz.[7] A definíció hiánya nyilván annak tudható be, hogy az ún. közismert kifejezéseknél, a "tényleges", faktikus jellegű terminusoknál, vagy a jogi sztenderdeknél, gyakorta elmarad a definíció. A Ptk.-ban elsősorban a szerződési jog körében fordulnak elő a vis maior-ral kapcsolatos, vagy a vis maiorhoz közel álló fogalmakhoz fűzhető, eseti jellegű tételes jogi jogkövetkezmények. Azonban a deliktuális felelősség és a szerződési felelősség közös szabályai között is akadnak vis maior-ra való utalások. Az alábbiakban a Ptk. vis maior-ra való eseti hivatkozásait és a hozzájuk fűződő járulékos jogkövetkezményeket vesszük számba. Figyelemmel a vis maior okozta utólagos lehetetlenülés, a megváltozott körülmények miatt történő bírói szerződésmódosítás, a szerződésszegés és az egyes szerződések körére vonatkozó rendelkezésekre.

(1) A teljesítés (utólagos) lehetetlenülését többek között az erőhatalom is elő idézheti. Ebből a szempontból kiemelhetők a Ptk. 6:179. paragrafusának (1) és (2) bekezdései, amelyek a teljesítés lehetetlenné válásának általános jogkövetkezményeit irányozza elő. A lehetelenné válás esetében a Ptk. a szerződés megszűnésének jogkövetkezményét szabja meg [(1) bekezdése]. Emellett e paragrafus (2) bekezdése előirányozza, hogy a teljesítés lehetetlenné válásáról tudomást szerző fél késedelem nélkül köteles erről a másik felet értesíteni. Az értesítés elmulasztásából eredő kárt a mulasztó fél köteles megtéríteni. Eközben a Ptk. a lehetlenné válás fogalmát nem határozza meg. Jogkövetkezményeit azonban részletesen szabályozza. Így, a Ptk. 6:180. paragrafusa értelmében "(1) Ha a teljesítés lehetetlenné válásáért egyik fél sem felelős, a szerződés megszűnésének időpontját megelőzően nyújtott szolgáltatás pénzbeni ellenértékét meg kell téríteni. Ha a már teljesített pénzbeni szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél nem teljesítette, a pénzbeni szolgáltatás vissza jár. (2) Ha a teljesítés lehetlenné válásáért az egyik fél felelős, a másik fél szabadul a szerződésből eredő teljesítési kötelezettsége alól, és a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését követelheti. (3) Ha a teljesítés lehetetlenné válásáért mindkét fél felelős, a szerződés megszűnik, és a felek a lehetetlenné válásból eredő kárukat a közrehatás arányában követelhetik egymástól." A Ptk. 6:181. paragrafusának (1) bekezdése értelmében "Ha a vagylagos szolgáltatások közül valamelyiknek a teljesítése lehetetlenné válik, a szerződés a többi szolgáltatásra korlátozódik." E paragrafus (2) bekezdése szerint pedig: "ha a szolgáltatás lehetetlenné válásáért a választásra jogosult fél a felelős (megj.: tehát, értelemszerűen, a lehetlenülés nem vis maior következtében állt be), a másik fél választása szerint a lehetséges szolgáltatást kell teljesíteni vagy a szolgáltatás lehetetlenné válásának jogkövetkezményeit kell alkalmazni."

A lehetetlenülés lehet kezdeti és utólagos.[8] Fennebb az erőhatalom okozta lehetetlenülés általános jogközvetkezményeiről volt szó. Jogkövetkezményei tekintetében, emellett megkülönböztetést nyerhet az előzetes és utólagos lehetetlenülés. Az előzetes lehetetlenülés nem más, mint a lehetlen szolgáltatás kikötése. Jogkövetkezménye a semmisség. (Quod ab initio vitiosum est, tractu temporis non est convalescere). E lehetlenülés legyakrabban nem áll kapcsolatban a vis maiorral. Az utólagos lehetetlenülés azonban kapcsolódhat az erőhatalomhoz, vagyis, amennyiben a lehetetlenülésre utólag, erőhatalom hatására került sor, a kötelem teljesítése kimenthető. Az egyedi dologszolgáltatás erőhatalom miatti, felróhatóságtól független megsemmisülése, objektív és fizikai akadályát képezi a kötelem teljesítésnek és ilyetén a kötelem megszűnését eredményezi. Mígnem a fajlagos kötelem tárgyának erőhatalom miatti megsemmisülése nem vonja magával a kötelem megszűnését (Genera non pereunt).

(2) A másik fontos vis maiorra, vagy ehhez közeli jogintézményre vonatkoztatható Ptk. - rendelkezéscsoportot a Ptk. 6:192. paragrafusa tartalmazza, mely a bírósági szerződésmódosítás szabályát irányozza elő. Ez nem más, mint a XX. századi európai kontinentális kodifikációkban szabályozott clausula rebus sic stantibus (bírósági szerződésmódosítás megváltozott körülmények miatt) -, egyik változata. A clausula rebus sic stantibus is kapcsolatba hozható az erőhatalommal. Ugyanis a tartós, visszterhes szerződés megkötését követően, a teljesítés esedékességéig, a szerződésszerű teljesítést a vis maiorhoz hasonlíthatóan -, előre láthatatlan, felek által elő nem

- 663/664 -

idézett elháríthatatlan, rendkívüli körülmény súlyosbíthatja, vagy ellehetetlenítheti. Ilyenkor az egyik, akadályozott fél számára méltánytalan lenne a szerződésszerű teljesítés. Ilyen, erőhatalomhoz hasonlítható körülmény lehet, pl.: rendkívüli árváltozás, behozatali vagy kiviteli zárlat, természeti csapás, stb. A megváltozott körülmények intézménye, a teljesítésben akadályozott szerződő fél kérelmére lehetővé teszi a szerződés bírói módosítását, a másik fél akarata ellenére, azaz feleknek erre vonatkozó egyetértő akarata hiányában is. Gyakorlatilag olyan teljesítést gátló, erőhatalomhoz közel álló rendhagyó akadályról van szó, mely indokolja a szerződés bírósági módosítását.

A bírói szerződésmódosítás megváltozott körülmények miatt igényelhető módosításának intézményét a XIX. századi klasszikus európai kodifikációk (BGB, Cc, ABGB) eredetileg nem ismerték el. Abból a hagyományos jogelvből kiindulva, hogy a szerződéskötési szabadság keretében megkötött szerződés "törvényként" kötelezi a feleket (pacta sunt servanda), amit a felek egyező akaratától függetlenül utólag nem lehet módosítani. Annál fogva is, hogy a szerződés a felek eredeti közös jogügyleti akaratát tükrözi, amit a törvény jogkeletkeztetőnek tart. A szerződéskötési szabadság értelmében, csak a szerződő felek megegyező akaratnyilvánítása módosíthatja a szerződést. A szerződés egyedi jogi aktus, és ilyenként rendszerint csupán a felek között vált ki (relatív) hatályt, és ennél fogva, amint a jogügylet létrehozása, úgy a módosítása is, csak általuk történhet. Más, a szerződés felein kívüli jogalany a szerződés tartalmába, ha nem ellentétes a kényszerítő jogszabályokkal, módosítás útján nem avatkozhat be. A szerződést úgy kell teljesíteni, ahogyan a szerződés szól. Ezen nem változtathat külső, teljesítést akadályozó körülmény, akár esemény, erőhatalom sem. E jogfelfogás azonban a XX. században fogant kodifikációkban változott, pl. az olasz Codice civil-ben (1942). A Codice civil ebben a tekintetben, mintaként, e század második évtizedében (1916) kialakuló francia bírósági gyakorlatot vette alapul. Ugyanis a francia Közigazgatási Államtanács (Conseil d'état) - adminisztratív bíróság -, az I. vh. idején egy koncesszionált kereskedelmi szerződés ügyében hozott határozatában[9] a szorult helyzetben levő fél javaslatára, módosította a szerződést. A teljesítésben akadályozott szerződő fél azért igényelte a szerződés bírósági módosítását, mert a szerződéskötést követően, a szerződés megkötése idején, előre nem látható, utólag, a teljesítés időpontját megelőzően beálló, elháríthatatlan, rendkívüli esemény (háború) hatására, nem volt képes szerződésszerűen teljesíteni. Kérelmére, az adminisztratív bíróság módosította a szerződést, enyhítve kötelezettségén. Habár a francia joggyakorlat ez után hasonló esetekben elfogadta a bírói szerződésmódosítást, a Code civil szinte egészen napjainkig nem változott, tartotta magát a pacta sunt servanda elvéhez, nem vezette be a clausula rebus sic stantibust. Más rendelkezés hiányában, a praxis a Code civil »fait de chose« (dologhatás)[10] szabályaira alapozta a kivételes bírósági szerződésmódosítást. A Conseil d'état 1916. évi gyakorlatából kiindulva és ennek nyomán, a külföldi jogrendszerekre is hatást gyakorló francia elmélet kifejlesztette a theorie de l'imprevision[11]-t. Ezen elmélet szerint, a szerződést ugyanúgy kell teljesíteni, ahogyan szól, de csak azzal a feltétellel, hogy a teljesítés idejéig a szerződéskötés idején fennálló körülmények döntően, lényegesen nem változtak. Ennek a doktrínának az alapgondolata az, hogy a szerződés csak akkor kötelez szerződésszerű teljesítésre, azaz a pacta sunt servanda csupán abban az esetben érvényesülhet, ha a tartós, visszterhes szerződés esetében, a szerződés megkötésének időpontjában fennálló körülmények a szerződés teljesítésének időpontjáig, lényegesen nem változtak. Ellenkező esetben a szerződés, a szorult helyzetben levő fél kérelmére, bírói uton módosítható. A clausula rebus sic stantibus tételes jogi bevezetésére, sza-