A társadalmi és különösen a gazdasági viszonyok átalakulása igényli a jogalkotói válaszokat, megoldásokat. Így van ez abban az esetben is, ha olyan ősi probléma kezelésére kell jogszabályi rendezést találni, mint az uzsora. A gazdasági kérdések ezért a polgári átalakulás kezdetétől jelentős hatással bírnak a törvényhozásra.
Mind a Monarchia, mind a jelenkor jogalkotásának feladatává vált tehát, hogy modern jogszabályi megoldással reagáljon az uzsora előtérbe kerülő problémájára, illetve megkísérelje törvényi tényállás megalkotásával a magánjogi uzsorától elválasztani a büntetőjogi deliktumot.
Jelen dolgozat célja, hogy megkísérelje feltárni a hatályos büntető törvény rendszerébe iktatott uzsora-bűncselekmény gyökereit, és megvizsgálja, hogy az 1883. évi XXV. törvénycikk, illetve az annak nyomán kialakult joggyakorlat tekinthető-e a hatályos törvényalkotás tényleges előzményének, forrásának; merített-e a jogalkotó a régiek bölcsességéből.
Nem egyfajta nosztalgia-kodifikáció dicsérete a cél, hanem annak bemutatása, hogy egy tartós, kiforrott jogrendszer és joggyakorlat milyen hatást gyakorolhat a jelenkor hasonló polgári gazdasági viszonyai között a törvényi tényállás megalkotására.
Az uzsora sérti az erkölcsi rendet, ezért mindig is elkerülhetetlen volt, hogy a jogrend helyreállítása érdekében a jogalkotás ne csak magánjogi, hanem büntetőjogi megoldásokban is gondolkozzon. Valamint a zenében, a festészetben és általában a művészetben tökéletes munka harmónia nélkül el nem képzelhető, éppúgy a társadalmi életben is csak az emelkedhetik az anyagi, a szellemi és az érzelmi munka tökélyére, aki a társadalom sokféle és sokszor egymást súroló, igen gyakran egymásba ütköző tekinteteit, tényezőit, erőit, céljait, viszonyait, szabályait harmonizálni képes.[1] Aligha lehet vitás, hogy az említett elvárások a jogalkotó munkája során is iránytűként szolgálnak, ha a társadalmi, gazdasági viszonyoknak mindenben megfelelő uzsoraszabályozásra törekszik.
Megállapítható, hogy mind 1883-ban, mind a 2012. évi C. törvény megalkotásakor az uzsora erkölcs-, illetve jogellenessége már olyan fontos vagyoni, erkölcsi és társadalmi érdekeket sértett és veszélyeztetett, hogy a büntetőjogi tényállás és szankció megalkotása elkerülhetetlenné vált, hatályos törvényünk kapcsán a korábbi normaszöveg továbbfejlesztése útján.
A helyes viselkedésnek hasznos szabálya s egyszersmind erős biztosítéka is: a jog.[2] Hozzátehetjük, a világos, alkalmazható és a gyakorlat számára értelmezhető törvény. Az Alkotmánybíróság többször is rámutatott, hogy a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság [9/1992. (I. 30.) AB határozat]. A jogbiztonság az államtól, és elsősorban a jogalkotótól azt követeli meg, hogy a jog egésze, egyes részterületei és szabályai világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára is előreláthatóak legyenek. (ABH 1992, 59, 65.).
Több mint egy évszázad távlatából elmondható, hogy a fenti kívánalmaknak az 1883. évi XXV. törvénycikk megfelelt. Ebből következően az Alkotmánybíróság által kifejtett irányelvek a 2013. évi C. törvényben szabályozott uzsora-bűncselekményre is igazak lehetnek, amennyiben a jogalkotó figyelembe vette a régiek által kimunkált szabályozást és gyakorlatot. Ennek vizsgálatára vállalkozik tehát a dolgozat.
"A közéletben mindinkább azon meggyőződés emelkedett érvényre, hogy a tőkének engedett szabadság nemzetgazdászati szempontból káros, és hogy ezen tőkeszabadság korlátozatlansága nem csak egyes embereket, hanem egész községeket, sőt egész vidékeket tönkretétellel fenyeget. Az ún. uzsora korlátozása végett tehát úgy nemzetgazdasági, mint ethicai tekintetekből intézkedések, teendők."[3]
A fenti gondolatokkal vezette be dr. Pauler Tivadar igazságügy-miniszter az uzsoráról és káros hitelügyletekről szóló 1883. évi XXV. törvénycikkhez fűzött előterjesztését 1882. január 11-én. Mindebből látható, hogy a hitelügyletek kapcsán kialakult káros társadalmi viszonyokra kívánt a jogalkotó reagálni.
A magyar királyi igazságügy-miniszter kiemelte, hogy a jogalkotóra váró feladatok közül a hangsúlyt a büntetőjogi intézkedésekre fekteti és az uzsoratörvényt elsősorban büntetőjogi intézménynek minősítette.
Érdekes, és szükséges megjegyezni, hogy a 2012. évi C. tv. (Btk.) uzsora-bűncselekményéhez fűzött miniszteri indokolás hasonló elveket fejt ki: "az uzsorázás újabb formái olyan jelleget öltöttek magukra, megjelenésükben - embertelenségük, kizsákmányoló jellegük miatt - olyan súlyos veszélyt jelentenek a társadalomra, hogy uzsora-bűncselekménykénti minősítésüket függetleníteni kellett attól, hogy a cselekményt üzletszerűen követik-e el, vagy sem. Példaként hozható fel kölcsönadással kombinált színlelt adásvételi szerződés aláíratása, mintegy a kölcsön "biztosítékául", majd annak érvényesítése. Ez ugyanis önmagában olyan cse-
- 566/567 -
lekmény, ami egyszeri elkövetés esetén is súlyos büntetőjogi szankciót kell maga után vonjon".
Látható tehát, hogy a hatályos Btk. 381. §-ában szabályozott uzsora-bűncselekmény hasonló jogalkotói elvek, gondolkodás alapján került ismét kodifikálásra.
Az uzsoráról elmondható, hogy kétségtelenül "ősi fogalom", hiszen ezzel kapcsolatos rendelkezések már az Ószövetségben is olvashatók. Az igazi jogi terminológia gyökerei azonban a római jogban keresendők. A szó eredete már a XII. táblás törvény által is ismert kamat, az usura volt. A XII. táblás törvény lényegében évi 100%-ban állapította meg a kamatot. Ezt követően mind a preklasszikus, mind a klasszikus korban több ízben szabályozták a kamatszedést és részben a kamatlábat, részben a kifizethető kamatok összegét korlátozták. Ennek ellenére Rómában mindig virágzott az uzsora.[4]
Etimológiai értelemben még a középkori usuria, azaz "kölcsönadás kamatra" fogalom is az eredet körében vizsgálható.
A fogalom negatív értelmezése alapvetően a kamat maximumra vonatkozó szabályok be nem tartásából ered. Az uzsora ily módon, idővel embertelen mértékű kamatot jelentett, és ez a jelentés vált mára kizárólagossá. Az uzsora tehát nem más, mint megengedhetetlen hozam. Aszimmetrikus informáltság két szerződő fél között, melyből ered az egyik feltűnően aránytalan, nagy értéktöbblete.[5]
Az uzsora fogalmának tehát egyik meghatározó eleme az ellenszolgáltatás kiemelkedő aránytalansága. Az uzsorás megállapodás egyik jellemzője, hogy az különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmaz, és amelynek a teljesítésére a sértettet, illetve annak hozzátartozóját súlyos, vagy további nélkülözésnek teszi ki.[6]
Összefoglalóan tehát az uzsora lényegében aránytalanul magas kamatot jelent, amelyet általában kölcsönadott pénz használati díjaként kötnek ki.
A fentiek alapján könnyen belátható, hogy az uzsora jogintézménye és annak büntetőjogi szabályozása nem új keletű. Modern kori, első megjelenése az uzsoráról és káros hitelügyletekről rendelkező 1883. évi XXV. törvénycikk 1. §. E szerint: "a ki másnak szorultságát, könnyelműségét, vagy tapasztalanságát felhasználva, olyan kikötések mellett hitelez vagy ád fizetési halasztást, melyet a neki, vagy egy harmadiknak engedett túlságos mérvű vagyoni előnyök által az adósnak, vagy a kezesnek anyagi romlást előidézni vagy fokozni alkalmasok; vagy oly mérvűek, hogy az eset körülményeihez képest a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közt szembeötlő aránytalanság mutatkozik, az uzsora vétségét követi el és egy hónaptól hat hónapig terjedhető fogházzal, és 100 forinttól 2000 forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
